MecenatúraMecenatúraBalatonfüred város honlapjaFüred TV a Facebookon!

KERESÉS

 

Keresett riportalany: Szigethi Csaba igazgató, Széchényi Ferenc Kertészeti Szakképző Iskola

Találatok száma: 18

 

2012.06.04   Trianon fájdalma él, míg magyar van a Földön

Az 1920. június 4-én aláírt békediktátum évfordulóján Balatonfüreden is megemlékeztek arról, hogy a háborúban vesztes oldalon álló Magyarország területeit elcsatolták és ezzel hárommillió magyar rekedt határon kívül. A füredi önkormányzat által megrendezett ünnepségen a város nevében Hári Lenke alpolgármester-asszony koszorúzott, a pártok közül a Fidesz-KDNP és a Jobbik képviselője helyezte el az emlékezés virágait. A trianoni évforduló 2010 óta a Nemzeti Összetartozás Napja.

 

2012.05.05   Ballagások a füredi középiskolákban

Szombaton közel 200 diák vett búcsút a két füredi középiskolától a hagyományos ballagási ünnepségeken. A Lóczy gimnázium rendhagyó módon a Balaton-parton rendezte meg a ballagást, a Széchényi iskola a hagyományos helyszínen várta a szülőket, hozzátartozókat. Ezekben a napokban már az érettségi vizsgákon adnak számot tudásukról a végzős tanulók.

 

2012.02.03   Szalagavató a Széchényi szakképző iskolában

Pénteken este a Balaton Szabadidő és Konferencia Központban rendezték meg a Széchenyi Ferenc Kertészeti Szakképző Iskola szalagavató bálját. Az ünnepségen közel 100 tanulóra került fel a kék színű szalag, ami a középiskolai évek végét jelzi. A diákokra most a felkészülés vár, hogy májusban sikeres érettségi és szakmai vizsgát tegyenek.

 

2011.11.21   Bencés fenntartás alá kerülhet a Széchényi Szakképzőiskola

A Széchényi Ferenc Kertészeti Szakképző Iskola dolgozóinak 81%-a szavazott igennel azon a szimpátiaszavazáson, melyben arról kellett nyilatkozniuk, támogatják-e hogy az intézmény jövő szeptembertől a Pannonhalmi Bencés Rend fenntartása alá kerüljön. Ezzel a lehetőséggel az intézmény elkerülné az államosítást és hosszú távon biztosított lenne fennmaradása. Az iskola épületei és a hozzá tartozó ingatlanok továbbra is a Balatonfüredi Önkormányzat tulajdonában maradnának.

 

2011.08.31   Tanévkezdés a füredi középiskolákban

A város két középiskolájában összesen 209 kilencedik évfolyamos diák kezdte meg tanulmányait szeptember 1-én. A Lóczyban továbbra is az angol nyelvi tagozat a legnépszerűbb, a Széchényiben pedig már készülnek a vendéglátóipari szakok bevezetésére.

 

2011.04.30   Ballagások a füredi középiskolákban

A város két középiskolájából közel kétszáz diák ballagott el szombaton. A Lóczy gimnázium és a Széchényi szakképző tanulói április 30-án vettek búcsút a tanároktól, osztálytársaktól, hétfőn pedig megkezdődött az érettségi is. Idén több mint 142 ezren érettségiznek május 2. és június 28. között országszerte.

 

2011.02.04   Szalagavató a Széchényiben

Február 4-én rendezték meg a Széchenyi Ferenc Kertészeti Szakképző Iskola szalagavató bálját a Balaton Szabadidő és Konferencia Központban. Az ünnepségen 87 tanulóra került fel a középiskolai évek végét is szimbolizáló kék színű szalag.

 

2010.11.11   Libanap a Széchényiben

Több közelmúltbeli esemény is bizonyítja, hogy a Széchényi Ferenc Kertészeti Szakképző Iskolában nyitnak a város felé. Ezúttal a Márton-naphoz kötődő Libanapot rendeztek az intézményben, ahol a legkisebbek libát hajthattak, a nagyobbak megkóstolhatták az újbort és este vacsorán vehettek részt.

 

2010.09.07   Gazdaképzés indításán gondolkodnak a Széchényi szakképzőben

Megkezdődött a tanév a Széchényi Ferenc Kertészeti Szakképzőiskolában is, ahol a 2010/2011-es tanévben 454 diák tanul. A hagyományos szőlész-borász képzés mellett kert- és parképítőket, a TLC KFt.-vel közösen pedig hegesztőket is képeznek. A nemrég beindított rendészeti képzés sikeres, emellett az iskola vezetése azt tervezi, hogy a jövőben gazdaképzést indítanak a megyei fenntartású intézményben.

 

2010.09.02   Kompetencia alapú oktatás a Széchényiben

A kompetencia alapú oktatás, amely a tárgyi tudás mellett a képesség- és készségfejlesztésre helyezi a hangsúlyt egyre nagyobb szerepet kap az iskolákban. A Széchényi Ferenc Szakképző Iskolában egy unió-s pályázat keretében a múlt tanévben kezdték el alkalmazni ezt a módszert. Az eddigi tapasztalatokról augusztus végén tartottak beszámolót az intézményben.

 

2010.05.01   Ballagások a füredi középiskolákban

Pénteken és szombaton rendezték a ballagási ünnepségeket a füredi középiskolákban. A Lóczyból 59, a Széchényiből 95 tanuló búcsúzott el az intézménytől. Stábunk mindkét ballagási ceremónián részt vett.

 

2010.04.15   Diáknap a Széchényiben

Április 15-én diáknapot rendeztek a Széchényi Ferenc Szakképző Iskolában most először, de hagyományteremtő szándékkal. A reggel 8-tól este 8-ig tartó változatos programokkal a névadó Széchényi Ferencre emlékezett az intézmény.

 

2010.04.01   A diákok nem akarnak másik kollégiumot

A fenntartó Veszprém Megyei Önkormányzat gazdasági okok miatt össze kívánja vonni Balatonfüred két leánykollégiumát, oly módon, hogy a Lóczys lányok a Széchényi diákotthonában kapnának helyet, így hozzávetőlegesen 3,5 millió Ft-ot tudna megtakarítani. Balatonfüred Város Önkormányzata viszont pedagógiai szempontokra hivatkozva úgy döntött, hogy nem támogatja az összevonást, így a következő tanévben még biztos, hogy külön működik a két kollégium. A középiskolák vezetői és diákjai is különbözőképp vélekednek a tervezett intézmény összevonásról. A végső döntést a Megyei Közgyűlés hozza majd meg.

 

2010.03.24   75. éves a Széchényi Ferenc Szakképző Iskola

75. születésnapját ünnepelte a Széchényi Ferenc Kertészeti Szakképző Iskola az elmúlt napokban. Az esemény tiszteletére emlékfát ültettek és átadtak egy új növénykertet is. A megyei fenntartó úgy látja, hogy az iskola működése nincs veszélyben, sőt szemléletváltás t terveznek az intézményben, ami a megújítást is szolgálja.

 

2010.02.05   A Széchényi szakképzőiskola szalagavatóján

Közel 100 diákra került fel a kék szalag a Széchényi Ferenc Kertészeti Szakképzőiskola szalagavató bálján. A Szabadidő Központban az alsóbb évfolyamok zenés, táncos műsorral köszöntötték a végzősöket. Az iskola igazgatója elmondta, az intézmény törekszik a megújulásra, hogy minél több fiatal itt találja meg számítását.

 

2009.12.10   132 milliós korszerűsítés a Széchényi szakképzőben

Átadták a Széchényi Ferenc Kertészeti Szakképzőiskola felújított épületszárnyát. A megyei fenntartású intézmény összefogással bővülhetett tanteremmel és öltözőkkel. A város, a megyei közgyűlés és az iskola is hozzájárult a munkálatokhoz.

 

2009.11.02   Átalakul az oktatási rendszer a Széchényiben

Szeptember 1-jétől nem csak az új rendészeti osztály indult el a Széchényi Szakképző Iskolában, hanem egy uniós pályázat elnyerése lehetőséget teremtett a kompetencia alapú oktatás bevezetésére is. Változás jelent ez a pedagógusoknak és a diákoknak is. Több továbbképzésre küldik a tanárokat, a diákok pedig másként és mást fognak tanulni pl. a magyar és történelem tantárgyakat összevonva tanulják. Az új programról tartottak tájékoztatót hétfőn.

 

2009.09.09   Becsengettek a középiskolákban

Ettől a tanévtől mindkét füredi középiskolában új igazgató kezdte meg a munkát, tele tervekkel, új elképzelésekkel. A szakképzőben elindult a rendészeti képzés, a gimnáziumban már 4 nyelvet is tanulhatnak a diákok.

 
 
 
Minden jog fenntartva.  Copyright © 2005-2024 Füred Stúdió Televíziós Kft.  |  Moderálási alapelveink  |  Adatkezelési elveink  |  Developed & Designed by GEKKOSOFT