MecenatúraMecenatúraBalatonfüred város honlapjaFüred TV a Facebookon!

KERESÉS

 

Keresett szerkesztő: Baranyai Vera

Találatok száma: 15

 

2015.11.13   Programok a Magyar Nyelv Napján

Az Országgyűlés a magyar nyelv napjává nyilvánította november 13-át, 1844-ben ugyanis ezen a napon fogadták el a magyart államnyelvvé tevő törvényt. Balatonfüreden már reggel elkezdődtek a programok, az általános iskolásokat várták nyelvi vetélkedőkkel, óriás szókirakóval és a Szélkiáltó zenekar koncertjével. A nap folyamán közös szavalás, könyvbemutató, népművészeti előadás és késő estig tartó táncház várta az érdeklődőket.

 

2014.08.09   Miközben szabadban rajzolgattunk Itáliában

A 19. században a magyar művészet egyik legjelentősebb ágazata a festészet volt. Az itáliai tanulmányutak fontosak voltak, hiszen általuk a magyar művészek is jelen voltak az összeurópai együttlétben. A kiállításon megtekinthetőek a kor hazai és nemzetközi művei, első sorban grafikák és akvarellek, melyeken érezhetőek az olasz tájak apró részletei és az itáliai életérzés.

 

2014.08.05   Szombattól Borhetek

Az idén is három hétig tartanak Balatonfüreden a hagyományos Borhetek. Minden eddiginél több program és mintegy 250 féle bor várja az érdeklődőket a Tagore sétányon. A Bodorka Látogatóközpont átadásával a huszonöt borpavilon pár méterrel nyugatabbra kerül, az első helyet az év bortermelője díj birtokosa, a Söptei Pince nyerte el. Lesz pecsenyesütő, kézművessátor, cukrászda és minden este koncert a Kisfaludy színpadon.

 

2014.07.25   189. Anna-bál: koszorúzás, szívhalászat

Az Anna-bál leginkább várt kísérőrendezvényére idén is sok első bálozó és vendég látogatott el. Az ország számos pontjáról és Balatonfüred testvérvárosából, Germeringből is részt vettek a szívhalászaton. A hagyományoknak megfelelően a Jókai hajóról szórták be a férfi nevekkel ellátott faszíveket a vízbe, a halászatot követően pedig értékes nyereményeket vehettek át a hölgyek.

 

2014.07.28   Finnország fiatal kulturális nagykövetei Balatonfüreden

A "The Helsinki Strings" egy vonószenekar, amelynek tagjai 10 és 20 év közötti fiatalok. A nemzetközileg is elismert finn formációt két magyar zenepedagógus alapította, 1972 óta a zenekarnak rengeteg albuma jelent meg, szerepeltek több mint 70 televízióprogramban és a turnékkal világszerte ismertté tették Finnországot, és a finn zenei és vonószenei pedagógiát.

 

2014.07.19   Pécselyi Falunapok 2014

A 3 napos hagyományos pécselyi falunapok rendezvénysorozat keretein belül a településen és a környéken élőket tradicionális programok, főzőverseny és zenés műsorok várták. A vasárnap késő estig tartó falunapok a szabadidős lehetőségek sokszínűségének köszönhetően - és a nyári kánikula ellenére - nagy tömegeket vonzott, első sorban családokat és baráti társaságokat.

 

2014.07.11   VinCE Balaton Borfesztivál, a Kékszalag kísérőrendezvénye

Utcazene, hűsítő borok, nyári, balatoni forgatag és kristálytiszta víz. Ez jellemezte a hétvégét a mólón, ahol a 46. Kékszalag vitorlásverseny mellett az érdeklődők megismerkedhettek a Balatonra jellemző gasztronómiai felhozatallal és a válogatott, minőségi borokkal. A fesztivál a parton nyújtott kulináris élvezetek mellett koncertekkel, gyermekeknek szóló játékokkal és családi programokkal várta a tömeget.

 

2014.07.05   Látványszökőkút az Esterházy strandon

A Balatonfüredi Turisztikai Egyesület TDMSZ pályázati pénzből látványszökőkutat létesített az Esterházy strand nyugati mólójánál. Az ötlettől a megvalósításig sok nehézséggel találkoztak az egyesület és a kivitelező cég tagjai, de ezeket áthidalva, áprilisra elkészült az öt sugaras szökőkút, mely leginkább esténként, megvilágítva fog működni.

 

2014.07.05   Sikeres orgonatábor, zárókoncert a református templomban

Harmadik éve rendez az érdeklődőknek orgonatábort a Fiatal Balatonfüredi Muzsikusok Egyesülete. Céljuk a fiatalok zene iránti szeretetének erősítése, ezzel a különböző felekezetek összekapcsolása és a közös fejlődés. A tábor ideje alatt a résztvevők napi 5-6 órás gyakorlás mellett elméleti oktatás keretein belül is megismerkedhettek az orgonával.

 

2014.06.28   A nyári szezonra fordítóiroda nyílt Balatonfüreden

Az Országos Fordító és Fordításhitelesítő Iroda Zrt. megnyitotta az első irodáját a városban. A felújított Margaréta Hotelben várják a városban és a környéken nyaraló turistákat és a helybelieket is.

 

2014.06.18   Azonnali elhelyezkedést biztosít a TLC

A frissen végzett hegesztő osztály a bizonyítvány átvétele után rögtön munkába állhat a füredi TLC-ben.

 

2014.06.21   Nyíltvízi Úszó EB Balatonfüreden

Idén is Balatonfüred kapott kiemelkedő figyelmet a Magyar Úszás Napja alkalmából. A versenyen a híres sportolókon kívül amatőrök is részt vettek.

 

2014.06.16   XI. Nemzetközi Sirály Táncfesztivál

A Múzsa Művészeti Egyesület június 14 és 17. között rendezte meg a Sirály Táncfesztivált. Az ország több pontjáról érkezett 16 csoportot a szakmai zsűri mellett a közönség is értékelte.

 

2014.06.07   Nyár indító Open Road Fesztivál

A 15. jubileumi Harley-Davidson találkozó sikeresen indította a balatoni szezont. A parádén túlzás nélkül több ezer motoros gördült végig. A pünkösdi hosszú hétvége mindenkinek a szabadságról, lázadásról és a motorokról szólt.

 

2014.06.03   Újra feldübörögnek a motorok, 15. Harley-találkozó

Több ezer motorost várnak idén is a 15. Harley Davidson találkozóra. A programokkal és felvonulással díszített fesztivált a pünkösdi hétvégén rendezik meg.

 
 
 
Minden jog fenntartva.  Copyright © 2005-2024 Füred Stúdió Televíziós Kft.  |  Moderálási alapelveink  |  Adatkezelési elveink  |  Developed & Designed by GEKKOSOFT