MecenatúraMecenatúraBalatonfüred város honlapjaFüred TV a Facebookon!

Beszélgetős Haydn-est Vásáry Tamással

2015.11.14. • Vásáry Tamás igazi csodagyerek volt, 14 évesen megnyerte a Zeneakadémia Liszt-díját, Dohnányi Ernő, Kodály Zoltán tanította. Édesapja kisgazda politikusként, Nagy Imre földművelődésügyi államtitkára lett, amiért börtönbe került. A fiatal Vásáry éppen Belgiumban koncertezett, kérésére a belga királynő hozatta ki a börtönből édesapját, majd az egész család Svájcba költözött. Vásáry Tamás életrajzának első része, amely első felesége, az antropológus, anyai ágon pécselyi származású Ildikó 1994-ben bekövetkezett haláláig szól, Üzenet címen jelent meg. Vásáry Tamás mint zongoraművész bejárta az egész világot, alig van olyan ország, ahol ne koncertezett volna. Több mint száz zenekart vezényelt. Mostanában amolyan "beszélgetős" koncerteket tart, amelyeken többször fellép balettáncos felesége, Tunyogi Henriett is. Életregényének következő része áprilisban jelenik meg a könyvhéten. Balatonfüreden a Mendelssohn Kamarazenekarral adott közös koncertet, amelyen többek között fellépett a 12 éves Boros Misi is.

 

HOZZÁSZÓLÁSOK

Név:   *    E-mail cím: 
 
 
 
 
A hozzászólást csak a biztonsági kód megadása után tároljuk.
 
Biztonsági kód:    Kód:   A kód megadásához kattintson sorban a kiemelt számokra.
 
 

 

#1 - F.É. - 2015.11.16. - 23:14:12

Nagy élmény volt hallgatni ezt a remek zenei programot!
Boros Misi 12 éves korában zseniálisan pergeti ujját a zongorán, mint valódi virtuóz, Vásáry Tamás vezénylete alatt, aki szintén csodagyerekként zongorázott annak idején.
Történetesen nekem különösen kedvencem Handel és Haydn. Érdekes, e kettő zeneszerzőnek van közös hajlama bizonyos, egymáshoz hasonló témák felé. Nem véletlenül alakult 'Handel and Haydn Society' (H+H), mely már pont 200 éves.
Öröm volt látni/hallgatni ezt a Füreden rendezett előadást! :-)

 

STATISZTIKA

Összes megtekintés: 1062

Mai megtekintés: 4

Utolsó: 2019.12.09 14:31:21

ADATLAP

Forgatás napja: 2015.11.14

Sugárzás napja: 2015.11.18 (1269. adás)

Videó hossza: 0:13:06

Szerkesztő:

Csorba Kata

Operatőr:

Sági Tibor

Vágó:

Sági Tibor

Forgatás helyszíne:

Balatonfüred, Anna Grand Hotel

Riportalany:

Vásáry Tamás karmester

 
 
Minden jog fenntartva.  Copyright © 2005-2019 Füred Stúdió Televíziós Kft.  |  Moderálási alapelveink  |  Adatkezelési elveink  |  Developed & Designed by GEKKOSOFT