MecenatúraMecenatúraBalatonfüred város honlapjaFüred TV a Facebookon!

KERESÉS

 

Keresett szerkesztő: Csorba Kata

Találatok száma: 776

 

2017.06.17   Kerti parti a Fordítóházban

Írók, költők, műfordítók, képzőművészek találkoztak Balatonfüreden a Fordítóházban a hagyományos nyári kerti partin. Itt volt többek között Klimó Károly, Kemény György képzőművészek, Kovalovszky Márta művészettörténész, Ungváry Rudolf, Váradi András,Bodor Ádám író, Vörös István,Parti Nagy Lajos költő. A gulyást most is Bozsik Péter költő és Józsa Márta szerkesztő főzte, amihez az Írók Boltja dolgozói segédkeztek. Megjelent a Füredi Fordító Füzetek 16. száma is, amelyben Bodor Ádám regényrészlete 26 nyelven olvasható.

 

2017.06.10   Hobo a Könyv-Bor-Jazz Fesztiválon

Hobónak valóban személyi kultusza van. Természetesen ő tréfásan jegyezte ezt meg a Vaszary Galériában, de ha belegondolunk, nemzedékek nőttek fel úgy, hogy ismerték a megzenésített Villon, József Attila verseket az ő előadásában. És akkor még nem beszéltünk a Hajtók daláról és a többi Hobó-klasszikusról, amit ma is ismer sok tinédzser. A 72 éves művésszel Szőcs Géza költő beszélgetett, amelynek egy részletét a Füred TV is rögzítette.

 

2017.06.13   Indul a Lóczy gimnázium korszerűsítése

Megszületett a kormánydöntés, közel egymilliárd forintból megkezdődik a Lóczy gimnázium felújítása. Az építkezés ütemezését június végéig dolgozzák ki, 2017 szeptemberében még a két régi épületben kezdődik meg a tanítás, jelentette be az iskolában tartott sajtótájékoztatón Kontrát Károly a térség országgyűlési képviselője, dr. Bóka István polgármester, Duna Katalin az iskola igazgatója és Szabó Lajos, a Balatonfüredi Tankerületi Központ igazgatója.

 

2017.06.13   Polonyi Kornél köszöntése

Polonyi Kornélt 90. születésnapján köszöntötték Balatonfüreden. A köztiszteletnek örvendő idegenforgalmi szakember sokat tett a balatoni turizmusért, volt városi, megyei, országgyűlési képviselő, és ami nagyon fontos, mindig jó kedélyű, derűs ember, akit sokan szeretnek és tisztelnek a városban.

 

2017.07.02   Balatoni Hal- és Borünnep

Igazi gasztronómiai ünnep a Hal és Borünnep Füreden és a környékbeli településeken. A pünkösdi hétvégén sokan fordultak meg itt, hogy részesei legyenek ennek. A színpadon kiváló zenészekkel találkozott a közönség, persze amíg a hétvégi vihar közbe nem szólt.

 

2017.06.01   Brit nap a Lóczy gimnáziumban

Hogy a skótok miért kiabálják többnyire az angolok elleni foci meccseken a Remember Bannockburn! szlogent, ez is kiderült a Lóczy gimnáziumban tartott brit napon. 1314-ben ugyanis a bannockburni lápmezőn legyőzték a skótok az angolokat, és ez a győzelem azóta is fontos jelképe a skót függetlenségnek. Az angolul tanuló diákok sok más érdekességről is hallhattak, természetesen angolul, az iskolai brit napon.

 

2017.06.06   Könyv-Bor-Jazz Fesztivál vasárnapig

Aki lemegy Füreden a partra, kiváló programokkal találkozik az Ünnepi Könyvhét kapcsán. A Blaha utcában, amely nyáron hétvégeken este 7-től 10 óráig sétáló utca lesz, a színpadon zenekarok lépnek fel, a környékbeli vendéglátók borkóstolókat tartanak, a Vaszary-villában pedig írokkal és könyveikkel találkozhatunk a Könyv-Bor-Jazz Fesztiválon.

 

2017.05.20   Küldöttség Germeringben

Európa embereket, emberek közötti kapcsolatot jelent, hallottuk Germeringben. Balatonfüred városi küldöttsége a bajor testvérváros meghívásának eleget téve utazott a München mellett fekvő Germeringbe. A testvérvárosi kapcsolat jövőre lesz harminc éves, mindkét település ragaszkodik hozzá, de szeretne fiatalokat is bevonni az együttműködésbe.

 

2017.05.28   Megérkezett a győri ifjúsági olimpiai láng

Győr ad otthont július végén az Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválnak. A lánggal Balatonfüreden Gálfi Dalma junior világbajnok, US Open junior bajnok teniszezőnk futott, aki Wimbledonban megnyerte a páros tagjaként a junior bajnokságot is. Dalma, aki augusztusban lesz 19 éves, már nem indulhat a 14-től 18 éveseknek szóló olimpiai versenyen Győrben, jelenleg a világranglista 149. helyezettje, és felnőtt karrierjére készül, de jó szívvel emlékezik arra, amikor 15 évesen még ő is részt vett az EYOF-on. Dalmával és a győri játékok Hugo kakasával füredi fiatal sportolók, kézilabdás fiúk és röplabdás lányok kísérték a lángot Balatonfüreden.

 

2017.05.26   Támogatás tehetségeknek

Támogatás tehetségeknek Nem minden család tudja támogatni tehetséges gyermekét az előbbre jutásban. A lakosság közel egyharmada létminimum alatt él, mondta Lakatos Antal a Szorgalom és Tehetség Alapítvány létrehozója, a Kinizsi Bank alapítója Veszprémben. Az alapítvány célja, hogy minél több rászoruló diáknak segítsen tehetsége kibontakoztatásában.

 

2017.05.13   Felkészülés a vizes vb-re

Folyik a felkészülés a vizes világbajnokságra. Mint ismeretes július 15-től 21-ig a nyíltvízi úszás versenyeit Balatonfüreden a Tagore sétány előtti vízfelületen tartják. Ezt követően augusztus 10-e és 12-e között rendezik ugyanitt a masters nyílt vízi úszó vb-t. A fürediek nap mint nap látják az előkészületeket a városban és hallják a sajtóban, amelyekről a sportért felelős államtitkárt, dr. Szabó Tündét és dr. Bóka István polgármestert kérdeztük.

 

2017.05.13   Ünnepélyes balatoni évadnyitó

Soha nem látott támogatást kap idén a vitorlássport. Ősztől új kikötő épül Balatonfüreden, és 178 kisebb vitorlás hajót szerez be a Magyar Vitorlás Szövetség, amelyeket elérhető áron kibérelhetnek azok is, akik nem tartanak vitorlás hajót állandóan a Balatonon, hallottuk az ünnepélyes évadnyitón május 13-án. Dr. Szabó Tünde sportért felelős államtitkár nyitotta meg a 2017-es balatoni vitorlás évadot és elrajtolt az első nagy verseny is Balatonfüreden.

 

2017.05.05   Bernarda Alba háza, rendező: Kéri Kitty

Lorca 1936. június 9-én fejezte be a Bernarda Alba háza című drámáját, két hónapra rá meggyilkolták. Enélkül az életrajzi tény nélkül is óriási a feszültség a műben, és így óriási lehet a színpadon is. Kéri Kitty rendezésében a Kaposvári Egyetem harmadéves színészhallgatói vizsgaelőadása nagy sikert aratott a kecskeméti Szín-Tár Fesztiválon, a kaposvári közönség előtt, és most Balatonfüreden, az Anna Grand Hotel színpadán is.

 

2017.05.08   Együttműködési szerződés Balatonfüred partnervárosai között

Debrecen, Kecskemét, Szolnok, Gyula, Komárom,Vác után Győrrel is aláírta a kulturális együttműködési egyezményt Balatonfüred. A helyszín ezúttal a Petőfi Irodalmi Múzeum, ahol a többi partnerváros polgármestere is jelen volt, hogy most már a nyolc település egymással is megállapodjon a művészet, sport, tudomány, köznevelés, közművelődés és idegenforgalom területén az együttműködésről. Dr. Bóka István Balatonfüred polgármestere hangsúlyozta, nagyon fontos, hogy ne csak a hivatalos kapcsolattartás legyen élő, de a vérkeringésbe a települések civil szervezetei is kerüljenek bele.

 

2017.05.07   Elegáns autók 1925-től, Concours d'Elegance 2017.

Negyedik alkalommal rendezték meg Balatonfüreden a Concours d'Elegance autó szépségversenyt. A közönségnek, aki szavazhatott is, nehéz dolga volt, hiszen alig lehetett választani a különlegesnél különlegesebb autók közül, amelyek 1925-től egészen 2015-ig képviselték az autóipart. A fődíjat idén az 1934-es gyártású Chrysler Airflow nyerte el. Balatonfüred város díját egy elegáns BMW Roadster kapta. A Concours d'Elegance fővédnöke ebben az évben is Zoób Kati volt, az ötletgazda pedig Valker Viktor.

 

2017.05.04   Ihász Attila a megyei LMP elnöke

A balatonfüredi Ihász Attila lett az LMP új megyei elnöke. Az informatikai fejlesztéssel, vállalatirányítási rendszerekkel foglalkozó 42 éves Ihász Attila tízéves budapesti kitérő után tért vissza Balatonfüredre. Az LMP-t olyan zöld pártnak tartja, amely befogadó párt, elférnek benne liberálisok és konzervatívok.

 

2016.05.04   Jézus élete három festő művein: Aknay János, ef Zámbó István és Tábori Csaba

Kevés mai művész van, aki vállalja, hogy megfesse Jézus életét. A téma végigvonul a művészettörténeten, nehezen megkerülhetők a jól ismert képek, a jól ismert szakrális színek, kompozíciók. Van például Mária-kék, ugyanakkor a zölddel és pirossal együtt már a Szentháromság színe. Három magyar kiváló kortárs alkotó: Aknay János, ef Zámbó István és Tábori Csaba, Matula Péter felkérésére újra megfestette Jézus történetét. A Jézus élete című kortárs kiállítás a Kisfaludy Galériában június 8-ig látható.

 

2017.04.28   Jókai napok 2017.

Ebben az évben Győr lesz Balatonfüred kulturális partnervárosa. A Jókai-napokon már képviseltette magát a megyeszékhely. Az ünnepi műsorban fellépett a Győri Filharmonikus Zenekar Kamarazenekara, bemutatkozott a Győri Műhely folyóirat is.Győr alpolgármestere, dr. Somogyi Tivadar szerint a győriekkel sűrűn lehet találkozni egyébként is a Tagore sétányon, szívesen nyaralnak itt. Szeretnék, hogy most a fürediek közül is sokan ellátogassanak Győrbe, amelynek nem csak a kulturális élete gazdag, de harmadik az országban a műemlékek számát tekintve is. A Jókai Emlékházban a Jókai-napok keretében 17 eredeti Arany János és Jókai Mór levelet is bemutattak, amelyek egy hónapon át láthatók Balatonfüreden.

 

2017.04.27   Mikorra lesz kész a mélygarázs, és mi épül felette?

Nyolcezer négyzetméteres terület alakul ki a Zákonyi utca melletti mélygarázs felszínén Balatonfüreden, ha befejeződik a garázs építése. A tervek szerint, amelyekkel a város pályázott a gyógyüdülőhely fejlesztési keretben, három, körülbelül 200 négyzetméteres épület kerül majd ide, Füred leglátogatottabb pontjára. A legfontosabb cél most is az, hogy minél nagyobb közösségi tér, zöldfelület jöjjön itt létre, mondta dr. Bóka István polgármester, amikor arról kérdeztük épülhet-e szálloda vagy apartman ház ezen a területen.

 

2004.05.08   25 éves a Füred TV: Jókai napok (2004.)

2004-ben a Jókai napok keretében emlékeztek meg, az akkor száz éve elhunyt magyar íróra. Jókai Mór ezer szállal kötődött Balatonfüredhez, nyaralójában számos mű született. A 25 éves Füred TV archívumából a 13 évvel ezelőtti Jókai napokat kerestük elő, hiszen ezen a hétvégén ismét a kiváló íróra emlékezik a város.

 

2017.04.23   Elektromos Volkswageneket teszteltek Füreden

Akik kiszálltak a tesztvezetés után, elégedettek voltak az elektromos vagy hibrid autókkal a Csermely és Társa Volkswagen Márkakereskedés nyílt hétvégéjén. Persze az érdeklődők többségét nem kellett már meggyőzni arról, hogy miért lenne jó mindannyiunk jövőjét tekintve, ha környezetbarát elektromos autók népesítenék be az utcákat. Ahhoz, hogy ez megvalósuljon a közeljövőben, meg kell győzni mind több gyártót, és persze elsőként a vevőket.

 

2017.04.25   Füred, ahogy a gyerekek látják

Nem volna rossz városmarketing egyszer a negyedik osztályosokkal megmutatni Balatonfüredet, milyennek is látjuk mi itt élők, főként a gyerekek. A városi könyvtárban most azokból az albumokból nyílt egy kamara-kiállítás, amit a Radnóti általános iskola 4.b osztályos diákjai készítettek. Nem véletlen az időzítés sem, hiszen 46 éve pont ezen a napon, a kiállítás megnyitóján, április 25-én nyilvánították várossá Balatonfüredet.

 

2017.04.23   Keleti Éva színészportréi

Régi ismerősökkel találkozhatunk a Vaszary Galéria új kiállításán. Közismert színészek néznek vissza ránk Keleti Éva fotóiról. A 85 éves fotóművész remek színészportréi közül válogatott a balatonfüredi kiállításra. A színészek kilépnek szerepeikből, eddig még nem látott arcukat mutatják Keleti Éva fotóin.

 

2017.04.25   Opatija képekben, kiállítás a könyvtárban

Füred testvérvárosai közül most az Adria-parti Opatijából érkeznek vendégek látogatóba. Mivel sok füredi járt már a horvátországi városban, a helyi fotósok egy az Adria gyöngyszeméről készített fotókiállítással köszöntik a vendégeket. A felvételek a városi könyvtárban láthatók.

 

2017.04.18   Tankcsapda a Harley-találkozón

A 18. Open Road Festen a rock nagyágyúi közül fellép a Tankcsapda együttes is. Június 10-én, szombaton a nagyszínpadon teljesen új show-t ígérnek a debreceniek. Aki a rockdübörgés mellett másra vágyik, annak is lesz mit hallgatnia, hiszen fellép az angol Ten Years After és a német Alphaville együttes is, amelynek énekese nem rég azt nyilatkozta, hogy az együttes neve eredetileg a Forever Young volt, ami ma már klasszikus slágerük, és felcsendül Alsóörsön is, a június 7-től 10-éig tartó Open Road Festen.

 

2017.03.25   A karikatúra Michelangelója

Honoré Daumier kora, a 19. századi Franciaország kíméletlen kritikusa volt. Karikatúráival tükröt mutatott a politikának, a hatalmon lévőknek és saját kortársainak, a párizsi élet kisembereinek. Társadalmi szatírákat rajzolt például a fürdőzőkről, az ügyvédekről, a főbérlőkről-albérlőkről, a hitvesi erkölcsről, a derék polgárokról. A francia karikaturista Vaszary Galériában látható litográfiáihoz jól illik annak a kilenc magyar kortárs művésznek az alkotása, akik hasonlóan ironikus módon szemlélik saját korukat, a mai magyar valóságot. A kiállítás, amelyet március 25-én nyitottak meg, június 11-ig látható.

 

2017.03.28   Húsvétra befejeződik a Silverine Hotel és udvarának felújítása

Balatonfüred egyik legnépszerűbb közösségi tere kétségtelenül a Silver udvar, ahol a helyiek és a vendégek is rendszeresen megfordulnak. A vizes világbajnokságra készülve megkezdték a felújítást, és folyik a Silverine Hotel külső-belső megújítása is. Legkésőbb nagypéntekre befejeződnek a munkák, mondta Rádóczy Andrea a Silver Invest Kft. tulajdonosa, aki szerint a júliusi világbajnokság sokat jelent az ismertség szempontjából a hotelnek és a városnak egyaránt.

 

2017.03.25   Sándor György Füreden

Sándor György humoralista a Vaszary Galériában tartott nagy sikerű estet Balatonfüreden. Az időzítés nem volt véletlen, hiszen aznap nyitották meg a francia karikaturista, Daumier kiállítását ugyanott. Sándor Györgyöt a tegnapi és a mai humorról kérdeztük.

 

2017.03.18   150 éves a Balatonfüredi Yacht Club

Egész évben ünnepi rendezvényeket tart az ország első vitorlás egyesülete, a Balatonfüredi Yacht Club. Az 1867-ben Batthyány Ödön által létrehozott vitorlásklubot angol mintára alapították a kor főnemesei. A Vitorlázeumban Miklós Tamás helytörténésszel Böröcz István ügyvezető elevenítette fel a klub 150 éves történetét, március 18-án pedig jubileumi közgyűlésre várták a tagokat. Az ünnepségen időkapszulát helyeztek el, köszöntötték a klub itt hajózó legidősebb tagjait és emléktáblát avattak a klubház falán.

 

2017.03.17   Együttműködési megállapodás az önkormányzat és a zsidó kulturális egyesület között

Nagyban folyik az építkezés a balatonfüredi régi zsinagóga épületénél. A norvég alap támogatásával megújul a régi épület és a keleti oldalához egy új modern kiállító tér készül. Nem csak az új épület lesz 21. századi, de a benne látható kiállítás is, hiszen Einsteintől napjainkig nagyjából száz tudós, feltaláló életművével ismerkedhetünk meg a virtuális tárlaton. A kiállítást a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület állítja össze, erről állapodott meg dr. Bóka István polgármester és Kirschner Péter elnök, dr. Olti Ferenc, az egyesület elnökségi tagja jelenlétében.

 

2017.03.17   Emlékezés Hamvas Bélára

17 éve alakult meg a Hamvas Béla Asztaltársaság, amely fát is ültetett Balatonfüreden a sokáig agyonhallgatott író, gondolkodó emlékére. A hamvasi életmű hagy elemezni valót eleget, újszerű megfogalmazásai és a nem kisebb cél, mint eljutni a létezés végső kérdéseihez, sokakat foglalkoztat. Ebben az évben a kétnapos megemlékezésen egy új életrajzi filmet is bemutattak. Katona Zsuzsa filmje több emberhez szeretné közelebb vinni Hamvas Béla munkásságát.

 

2017.03.22   Kepli Lajos újra képviselő-jelölt lesz a Jobbik színeiben

Országszerte bejelentette a Jobbik, hogy kik lesznek a párt országgyűlési képviselő-jelöltjei 2018-ban. A Veszprémi 2. számú választókerületben újra indul Kepli Lajos, mondta a képviselő a Balatonfüreden tartott sajtótájékoztatón.

 

2017.03.22   Szakmai nap a szőlőművelésről

Hagyományos szakmai napra hívta a szőlész-borászokat a Balatonfüred és Környéke Borút Egyesület. A Győri Agroker Zrt. jóvoltából láttunk száraz füstöt, tőközművelőt, permetezőket, kultivátorokat, levéltépőt és kacsozót, amely segíti a szőlőskertekben és gyümölcsösökben dolgozókat, kiválthatja a kétkezi munkát. Az előadásokon pedig azokról a pályázatokról is hallhattak a gazdák, amelyek a szőlőtelepítést és az újratelepítést támogatják.

 

2017.03.08   Már kaphatók jegyek a füredi úszó világbajnokságra

Július 14-én elrajtol a 17. FINA világbajnokság, amelynek Budapest mellett Balatonfüred is helyszíne lesz. A Balatonnál a nyíltvízi úszóversenyeket a Tagore sétány mellett alakítják ki. Már jegyek is kaphatók a lelátókra.

 

2017.03.03   Nagysikerű Füred Dixieland Band koncert

Állva tapsolt a közönség a Füred Dixieland Band koncertjén. Az Anna Grand Hotelben tartott premier koncerten nagy sikert arattak az örökzöld dallamok, a virtuóz improvizálás. Dervalics Róbert és együttese "ötcsillagos" élményt nyújtott a hallgatóságnak.

 

2017.02.17   A kommunizmus áldozatainak napján

Meg kell nevezni az áldozatokat, számon kell tartanunk őket. A sok tagadás és hallgatás miatt kiszorult a közbeszédből a kommunizmus áldozatairól való emlékezés. Míg a polgári demokráciák elutasították a nemzeti szocializmust, addig a kommunizmust évtizedeken át partnerként, realitásként kezelték - mondta Schmidt Mária történész, a Terror Háza Múzeum főigazgatója a kommunizmus áldozatainak napján Balatonfüreden.

 

2017.02.28   Beiktatták az új megyei rendőrfőkapitányt

Dr. Tarcsa Csabát, Veszprém megye új rendőrfőkapitányát Papp Károly országos rendőrfőkapitány ünnepélyes állományülésen iktatta be új tisztségébe Veszprémben. A megyeházán tartott ünnepségen az altábornagy elmondta, jelenleg 77 százalékos a a lakossági bizalmi index a rendőrség felé, amihez nagyban hozzájárult Veszprém megye rendőrsége is. Az országos rendőrfőkapitány az új megyei vezetőtől azt kéri, továbbra is magas szintű legyen a rendőri intézkedéskultúra és maradjon polgár központú a megye rendőrsége.

 

2017.02.27   Rendőr évértékelő Balatonfüreden

Elégedettek a közbiztonsággal a fürediek. A rendőrkapitánysághoz tartozó 22 településen kifejezetten jónak értékelték a rendőrség tavalyi munkáját. A statisztikák is kiemelkedőek, nem véletlen tehát, hogy a Veszprém megye rendőrkapitánysága címet a Balatonfüredi Rendőrkapitányság nyerte el. 2017 viszont nagyobb kihívást jelent, térfigyelőkamerák telepítésével is készülnek a vizes világbajnokságra Balatonfüreden.

 

2017.02.17   Borversenyt hirdet a Balatoni Szövetség

Régiós borversenyt hirdet a Balatoni Szövetség. Pár éve, kis szünet után, újra felélesztették ezt a hagyományt, hogy megtalálják a Balaton régió legjobb fehér, vörös, rozé, gyöngyöző-pezsgő és desszert borát. Május közepétől várják a bormintákat, a borbírálatot június 1-én tartják, hangzott el a balatoni hat borvidék elnökével tartott egyeztetésen, amelyet a Balatoni Szövetség titkára, Fabacsovicsné Kovács Krisztina szervezett.

 

2017.02.22   Február 22. az Áldozatok napja

Az Európa Tanács 1990. február 22-én tette közzé a bűncselekmények áldozatainak chartáját. Ez a nap azóta az Áldozatok napja, melyet 1993 óta Magyarországon is megtartanak. A balatonfüredi rendőrség fel szeretné hívni a figyelmet, hova és milyen segítségért fordulhatunk, ha bűncselekmény áldozata, sértettje lettünk.

 

2017.02.17   Idén is lesz BalatonBor

Bár még csak a metszésnél tartanak a helyi szőlősgazdák, már gondolnak a nyári borértékesítésre. A helyi bormarketing egyik legjobb példája a BalatonBor márka létrehozása. A helyi olaszrizlingeket egységes palackban, de a pincészet megnevezésével hozták már tavaly is forgalomba. A BalatonBor eddig bevált, hogy az idén is forgalomba kerüljön, Csopakon 43 tételt zsűriztek a Rizling Generáció, a Csopaki Kódex és a Balatoni Kör szervezésében.

 

2017.02.18   Kiállítás a golyóstoll feltalálója, Bíró László emlékére

Generációk nőnek úgy fel, hogy nem hallották a zseniális magyar feltaláló, Bíró László nevét. Neki köszönhetjük többek között a golyóstollat, a mosógépet, és az ő ötlete alapján működnek a japán elektromágneses szuper vasutak is. A zsidótörvények elől Argentínába emigrált feltaláló polihisztor volt, a Kisfaludy Galériában március 12-éig látható kiállítás életművének állít emléket.

 

2017.02.20   Tehetségek a Lóczy-ból

A Lóczy Lajos gimnázium természettudományos tagozata 9. b osztályába jár Kerekes András és Fábián Patrik. Patrik tízéves korától vesz részt nemzetközi számítógépes versenyeken, a nagymamája szomszédja volt egy informatika tanár, aki elindította a "pályán", mesélte. András facebook oldalán csillagképek és egy részecskeütközés csodálatos fotója, a makro- és a mikrokozmosz látható. A két gimnazista mindannyiunknak ajánlja weboldalát, a www.tudomanyok.hu oldalt, akiket érdekel a természettudomány.

 

2017.02.15   Tízezer kortárs vers, 25 éves a Quasimodo Költőverseny

A balatonfüredi költőverseny a jubileumot számos módon ünnepli. Egyrészt, az Emberi Jogok Európai Bírósága magyar bírói posztjára nemrég kinevezett Paczolay Péter, leköszönő római nagykövet támogatásával Rómában is bemutatkozik a költőverseny, másrészt, több pályázatot írtak ki középiskolások, egyetemisták részére, akik közül a legjobbak a fürediekkel tarthatnak Rómába is. A Budapesten megtartott sajtótájékoztatón többen hangsúlyozták, hogy a kortárs költészet ilyenfajta támogatása mennyire fontos Balatonfüred megítélése szempontjából.

 

2017.02.13   Premier koncertet ad a Füred Dixieland Band

Március 3-án fergeteges koncerttel mutatkozik be a Füred Dixieland Band. A sztárvendégek között Malek Andrea és Szolnoki Péter. Az együttes alapítóját, Dervalics Róbertet, a jótékonysági premier koncert helyszínén, az Anna Grand Hotelben kérdeztük.

 

2017.02.10   Tavasszal indulhatnak a balatoni pályázatok

A következő négy év balatoni fejlesztési programjairól szakmailag a tavaly alapított Magyar Turisztikai Ügynökség dönt. Koordináló cége, amely a fejlesztésekben konzorciumi tag is lesz, az úgynevezett Balatoni Turisztikai Fejlesztő Nonprofit Zrt. A Balaton Fejlesztési Tanács balatonfüredi ülésén a két cég képviselője már a pályázatok előkészületi szakaszában személyes egyeztetéseket, majd megalapozottság esetén, könnyített eljárást ígért.

 

2017.02.07   Képírás Somogyi Rékától selyemre, ruhára, könyvbe

Somogyi Réka húsz éve valójában naplót fest, és mint az élet, ezek a képek is kiléptek a keretükből, és ma már rávetülnek ruhákra, kendőkre, és megjelennek könyvekben. Az új ruhákkal együtt harmadik könyvét hozta most el Füredre a szerző, akivel a könyvtárban Gaál Antal beszélgetett. A Piroska nem tér le az útról című könyv gyónással felérő fényzuhany írta róla egy kritikusa.

 

2002.11.15   25 éves a FÜRED TV, stábunk külföldön: Motovun

Folytatjuk visszaemlékezésünket abból az alkalomból, hogy idén 25 éves a Füred TV. Stábunk többször járt külföldön, ahonnan érdekes tudósításokkal, kisfilmekkel tértünk vissza. Olaszország, Németország, Horvátország, Törökország mind úti cél volt, ezeket az utazásokat is felelevenítjük ebben az évben. 2002. őszén dr. Kiszely Pál kíséretében a horvátországi Motovunban jártunk, ahol a szarvasgomba termőhelyeket kerestük fel. A legenda szerint a gímszarvasok szeptemberben-októberben, a párzás előtt ettől a gombafajtól kapnak új erőre. A szarvasgomba az ókortól a mai napig rendkívül keresett, és igen drága gombaféleség.

 

2017.01.31   Biblia gyermekhangon

A hagyomány szerint 1517-ben Luther Márton kifüggesztette tételeit a wittenbergi vártemplom kapujára, amellyel kezdetét vette a protestantizmus, a reformáció. Nemzeti nyelvekre fordították a Bibliát, hogy mindenki megértse az igét. Magyarra először hat református lelkésztársával Károlyi Gáspár fordította le a könyvek könyvét, amelyet 1590-ben Vizsolyban 800 példányban ki is nyomtattak. A reformáció 500 éves évfordulóját ünnepli idén a protestáns világ, így a magyar református iskolák is. Január 31-én az egész Bibliát elolvasták a diákok, felosztva egymás között a részeket.

 

2017.01.27   Kopár István újra a Föld körül

Kopár István, aki már kétszer megkerülte vitorlás hajóval a Földet, úja vízre száll. 2018. júniusában Puffin nevű hajójával elindul egy meghívásos Földkerülő versenyen, a Golden Globe Race-en, amelyet egyedül, kikötés nélkül az öt déli fok megkerülésével kell végrehajtania. A nagy óceán maratont hagyományos hajóval, hagyományos körülmények között teszik meg a világ legjobb vitorlázói, hogy ezzel is emlékezzenek az ötven évvel ezelőtt megrendezett első ilyen versenyre. A felkészülés megkezdődött, a Floridában élő tengerésszel Balatonfüreden a Vitorlás étteremben beszélgettünk.

 

2017.01.20   Együttműködés a Petőfi Irodalmi Múzeummal

A 2010-ben a Petőfi Irodalmi Múzeum szakmai vezetésével megújított füredi Jókai Emlékház igen népszerű, hiszen Jókai világa szinte megelevenedik az enteriőr típusú kiállításon. A Petőfi Irodalmi Múzeummal (PIM) közösen Balatonfürednek számos rendezvénye is volt már. Erről az együttműködésről most írásban is megállapodott dr. Bóka István polgármester és Prőhle Gergely főigazgató. A partnerség keretében a Jókai Emlékház alsó helyiségében időszaki kiállítást, a Kassák és az Arany János emlékév kapcsán közös rendezvényeket terveznek, ezenkívül közös kulturális pályázatokon is együtt indulhat a város és a múzeum.

 

2017.01.16   Emberi csontokat találtak a zsinagóga felújításánál

Folyik az építkezés a régi zsinagógánál, az önkormányzat az EGT Alapok támogatásával egy modern kiállítóhelyet alakít ki a közösségi térként is használható felújított épületnél. Mivel a mai falak alatt egy középkori templom volt, régészeti felügyelet mellett folyik a munka. Bár még antropológusok nem vizsgálták, a templom melletti középkori sírokban feltételezhetően egy tíz év körüli lány csontjait is megtalálták a Laczkó Dezső Múzeum régészei.

 

2017.01.18   Már a tankerület dönt a helyi iskolákról

Január elsejétől jelentős változás történt az iskolák életében. Országosan megalakultak tankerületi központok, amelyek az önkormányzatoktól átvették a működtetési feladatokat is. Hogy a Balatonfüredi Tankerületi Központnál hogyan sikerült mindez, hogyan tudnak megbirkózni a feladatokkal, például a gimnázium átépítésével, erről az összesen 22 intézményt és 4 tagintézményt irányító igazgatót Szabó Lajost kérdeztük.

 

2017.01.11   Már lehet korcsolyázni Füreden

Megnyílt a korcsolyapálya az Esterházy strandon. A szakemberek rendszeresen ellenőrzik a jég vastagságát. Hogy meddig szabad a jégre menni, érdemes figyelemmel követni a PROBIO Zrt. honlapján.

 

2002.07.01   "Széchenyi szellemében", elhunyt id. Kopár István

Kopár Istvánnal 2002-ben 77 éves korában forgattunk a balatoni gőzhajózás kapcsán. Mesélt a jellegzetes hármas hullámról, a víz alatti salaktöltésekről Füred és Siófok között, a hattyúnyakú hajókról, a Kelénről és a Helkáról és kész terveiről, hogy a Sió csatornát egész évben hajózhatóvá tegye, kialakítva ott egy turisztikai paradicsomot. Megvalósult vagy csak tervben maradt elképzelései a balatoni hajózást, a Balaton vízvédelmét szolgálták. Rendszerek változtak, kormányok jöttek-menetek, Kopár István, aki kétszer volt a balatoni hajózás vezetője, mindvégig azért küzdött makacsul, hogy a balatoni hajózás fennmaradjon és az itt élőknek jobb legyen. 92 évesen, december 28-án hunyt el. Fia, a Floridában élő kiváló Föld kerülő vitorlázó, ifjabb Kopár István és orvos unokája, Piroska, mindvégig mellette volt.

 

2017.01.06   Megállapodás a Paksi Atomerőmű Zrt.-vel

Balatonfüred keleti városrészének a fejlesztéséről írt alá megállapodást Hamvas István vezérigazgató és dr. Bóka István polgármester. Az egyezmény konkrét tartalmáról később döntenek, de annyi bizonyos, hogy a paksiak tovább szeretnék fejleszteni a rekreációs létesítményeiket, ahol egy közcélú mólót is kialakítanának.

 

2017.01.09   Szórakoztató helytörténet a Füredi Históriában

Hogy az izgalmas életű Wesselényi báró mikor és hogyan úszott először a Balatonban füredi tartózkodása idején, leginkább a naplójából derül ki, amelyet Tóth Bencze Tamás tanulmányozott. Írása és sok más helyi történelmi érdekesség derül ki a Füredi História legújabb számából.

 

2016.12.12   Advent vagy ádvent, nyelvőrködés dr. Rácz Jánossal

Így is és úgy is mondjuk, de hogyan helyes, kérdeztük az adventről dr. Rácz János nyelvtörténészt.

 

2016.12.13   Jubileumi karácsony a TLC-ben

Húszéves fennállását ünnepelte a balatonfüredi Termelés Logistic Centrum. A karácsonyi fogadáson együtt ünnepeltek a dolgozók a német tulajdonos családdal és a városvezetéssel megemlékezve az elmúlt két évtizedről. A cégvezetés nem fél a jövőtől sem, mert a világ akármennyire is a teljes digitalizáció felé halad, a nehézgépekre, ha számítógép irányítja is őket, mindig szükség lesz.

 

2016.12.10   Miklós-napi bormustra

Bemutatták az új boraikat a Balatonfüred-Csopak Borlovagrend tagjai. A Koczor Pincénél tartott vacsorán természetesen téma volt a jégkár és a tervezett jogszabályi változtatás is. A szőlőbetegségek, mint például az aranyszínű sárgaság terjedése miatt szigorúan szabályoznák az ültetvények felszámolását és a bírságolást, amelyről a hegyközségek dönthetnének, hallottuk a bormustrán.

 

2016.12.02   Figula Mihály borról, elvekről

Stábunk régen járt már a Figula Pincészetben, így a megyei Prima-díj jó alkalom volt arra, hogy elbeszélgessünk Figula Mihállyal, merre tart a vállalkozás, milyen elvek szerint vezetik a borászatot.

 

2016.12.01   Megjelent Kellei György újabb krimije

Kellei György klasszikus krimit ír. Izgalmas a történet, sok a mellékszál, és a végén mindenképpen lelepleződik a gyilkos. Ráadásul a bűnügyi történetei napjainkban és itt a Balaton-partján játszódnak. Ha nem vigyázunk, bármelyikünk szereplője lehet egy Kellei-kriminek, legalábbis az ihlet szintjén, hallottuk a Lipták Gábor Könyvtárban, ahol a Végzetes keringő című legújabb regényről folyt a beszélgetés.

 

2016.11.22   A karácsonyról Schäffer Erzsébettel

"Meg kell tanulnunk vágyakozni az után, ami a miénk" - tanít minden írásával Simon Weil-t idézve Schäffer Erzsébet. Csodálatos, hogy mi, akik olvassuk, hallgatjuk, elhisszük neki. A könyvtárban, ahol sokan vártak rá, a karácsonyról kérdeztük, hogyan kellene végre okosan ünnepelnünk.

 

2016.11.19   A Krúdy-gábli vendége: Vinkó József

Idén is gábelfrühstückre várta vendégeit a Hamvas Béla Asztaltársaság. A Borcsa étteremben hatfogásos menüt szolgáltak fel. A "kisreggeli", ami 11-kor vette kezdetét, fél négy körül végződött, ami egyáltalán nem különös, ha az asztalon a hideg kacsamájat a Hadik tojás, csípős kolbásszal a korhelyleves, a pájsli házi knédlivel, az ökörpofa pörkölt rántott malacfüllel majd az Eszterházy tortácska követte. A gasztrokalauz, aki segített eligazodni a bőségben, ebben az évben is a Magyar Konyha főszerkesztője, Vinkó József volt.

 

2016.11.18   Január elejéig látható még a Rippl-Rónai kiállítás

A Rippl-Rónai József festményeiből válogatott, az egész életművet átfogó kiállítás jó családi program lehet még az ünnepek alatt. A Vaszary Galériában két szinten bemutatott festményeket múzeumokból és magángyűjteményekből kölcsönözték erre az alkalomra. Az egyedi, különleges tárlatról a MúzeumCafé magazin szervezett egy beszélgetést, amelyen a kiállítást összeállító Plesznivy Edit művészettörténész, Zoób Kati divattervező, Cserép László, a Füred kulturális életét szervező kft. igazgatója és a múzeumi magazin főszerkesztője, Martos Gábor vett részt.

 

2016.11.17   Kontrát Károly országgyűlési képviselő sajtótájékoztatóján

Kontrát Károly országgyűlési képviselő, államtitkár sajtótájékoztatót tartott Balatonkenesén. A Veszprém megyei 2. számú választókerület képviselője az alaptörvény módosításáról tartott szavazásról beszélt, és név szerint nevezte meg a módosítást leszavazó megyei ellenzéki képviselőket.

 

2016.11.21   Modern kiállítás lesz a megújuló zsinagógában

Már 1267-ben említi egy oklevél a Szent Margit-kápolnát a tihanyi bencések tulajdonaként. A török pusztítás után nincs nyoma az írásos emlékekben, de 1726-ban a helyi reformátusok újítják fel, és használják templomként. Amikor elkészül a nagy Fehér templom, feleslegessé válik az épület, és 1855-ben eladják az izraelita egyháznak, amely 1945-ig működteti. A II. világháború után az elhurcolt zsidók közül kevesen térnek vissza, a még megmaradt hitközség a hajógyárnak adja el az épületet, amely garázsnak használta azt. 1991-től az épületben egy ideig középkori étterem működött, majd Balatonfüred Város Önkormányzata vásárolta meg.

 

2016.11.09   A legszebb kertek Füreden

Nem könnyű Balatonfüreden szép kertet művelni, meszes és nem mélyrétegű a termőtalaj. Ma már a felmelegedés is érződik, a szubmediterrán klíma miatt a tujákat és a fekete fenyőket felválthatják a ciprusok, jukkák, pálmák és a kaktuszok, hallottuk Csizmazia Györgytől a kertszépítő verseny zsűrijének értékelésében. A mozgalom azonban töretlen a városban, idén rekordszámú résztvevője volt a Virágos Balatonfüredért versenynek, amelyet Török István és felesége Móricz Zsigmond utcai kertje nyert.

 

2016.11.15   Küldöttség Szumátrából

Hogy a távoli trópusi esőerdőknél lakók is kíváncsiak a Balaton vízvédelmére, gazdasági helyzetére, nem mindennapi. Az Indonéz Köztársaság nagykövet asszonya és Észak-Szumátra kormányzója azért érkezett a Balatonhoz, hogy a mi tavunknál kétszer nagyobb Szumátra-szigetén lévő Toba-tóhoz gyűjtsön tapasztalatokat. A vendégeket dr. Bóka István, a Balaton Fejlesztési Tanács elnöke és Molnár Gábor, a tanács szakmai szervezetének az igazgatója tájékoztatta a Balatonról.

 

2016.11.12   Márton-napi újbor kóstolás Arácson

Arácsi cseppek lett a neve az újbornak. A vidám poharazgatáson közösen kóstolták meg a helyiek a szüretkor összeadott szőlőből, mustból készült bort, és közösen adtak nevet az Árpád-napra palackba kerülő nedűnek. Bemutatták az új naptárat is, amelyet ezer forintért lehet megvásárolni az Arácsért Alapítvány támogatására. Az alapítvány következő rendezvénye az arácsi karácsony lesz december 18-án.

 

2016.10.27   Húsz éves a Balatonfüred Városért Közalapítvány

Gyorsan pereg a számláló az alapítványnál, ha az elmúlt húsz év könyvkiadását nézzük, hiszen már a 78.helytörténeti kiadványnál járnak. Teszik mindezt magánszemélyek, cégek támogatásával és a pályázatok segítségével társadalmi munkában. A Balatonfüred Városért Közalapítvány albumai, könyvei iránt ma már országos az érdeklődés. Emellett emléktáblákat, szobrokat avattak és kiadói a Tempevölgy című folyóiratnak is. A huszadik születésnapon közösen ünnepeltek az alapítvány vezetői, a kuratóriumi tagok, a könyvek szerzői és több támogató is.

 

2016.10.20   Arcvonalak, könyv 1956-ról

Összefoglaló könyv jelent meg az 1956-os balatonfüredi és arácsi eseményekről Arcvonalak címmel a Balatonfüred Városért Közalapítvány kiadásában. A könyvben visszaemlékezések, tanulmányok és interjúk olvashatók a résztvevőkkel, azokkal, akik közül sokan nem fogtak fegyvert, de élelmiszert vittek Pestre, vigyázták a rendet, támogatták a forradalmat.

 

2016.10.21   Illyés Gyula 56-os naplója

Izgalmas olvasmány Illyés Gyula nemrég előkerült 56-os naplója. A feljegyzéseket lánya, Illyés Mária rendezte könyvvé, Horváth István történész látta el lábjegyzetekkel. A fotókkal gazdagon illusztrált könyv nem csak a forradalom tárgyszerű leírása, de megmutatja Illyés személyiségét, indulatait is, és képet ad a korabeli Budapest életéről. Az Atlantisz sorsára jutottunk című naplójegyzetekről Illyés Mária, Kodolányi Gyula és Szőcs Géza beszélgetett Balatonfüreden.

 

2016.10.21   Krúdy-vacsora Praznovszky Mihállyal

Október 21-én született Krúdy Gyula. A zseniális mesélőnek dr. Praznovszky Mihály irodalomtörténész saját szerkesztésű sorozatában állít emléket. A Krúdy-kiskönyvtár 25. kötete jelent most meg, amit a szerző hangulatos Krúdy-vacsorán mutatott be a közönségnek Hirtling István színművész, Hegedüs Csaba bendzsó művész és a Blaha étterem közreműködésével.

 

2016.10.22   Tisztelgés Bibó István emléke előtt

A politikai elitben egyre kevesebben vannak, akik megütik azt a színvonalat, amelyet Bibó István eszmeisége képvisel. A demokráciáról szóló társadalomtudományi írásait a közéletben résztvevőknek ma is olvasniuk kellene. Bibó István 1956-ban is tudta, hogy a magyarok lehetnek bár ellentétes nézetűek, de nem ellentétes érdekűek. Tisztességes kompromisszumot kereső vitastílusa ma nem követendő, ma a másik szidalmazása folyik, és az emberek ezért egyre inkább elfordulnak a politikától- mondta Bibó István fia a kiváló társadalomkutatóról, politikusról folytatott beszélgetésen Balatonfüreden.

 

2016.10.15   Eötvös Károly a híres ügyvéd és író

A mi Eötvösünk, mondhatnánk több szempontból is a száz éve elhunyt Eötvös Károlyra, aki Pápán járt iskolába, Veszprémben alapított politikai lapot és a Balatonról írt ma is élvezetes regényt. Eötvöst Károlyt, mint a tiszaeszlári per sikeres védőügyvédjét pedig kora legtekintélyesebb, legbecsületesebb és legbátrabb férfijának tartották. Eötvös Károlyról az Arácsért Alapítvány tartott megemlékezést.

 

2016.10.16   JOBBIK fórum és sajtótájékoztató Balatonfüreden

Arácson és Balatonfüreden is találkozott a helyiekkel a JOBBIK országgyűlési képviselője, Kepli Lajos és Ujhelyiné Károlyi Krisztina, helyi önkormányzati képviselő. A sajtótájékoztatón a népszavazás értékeléséről, a fórumok tapasztalatairól és a választókerületi újságban megjelentekről is szó volt.

 

2016.10.14   Könyv az önbecsülésről

Fert Monika A tükör mögött című könyvében saját magunk tiszteletére, megbecsülésére tanít. Meggyőződése, ha tisztában vagyunk értékeinkkel, lehetőségünk van egy boldog életre. Ne féljünk, álljunk ki magunkért egyénileg és társadalmilag is, mondta a Bergmann cukrászdában tartott könyvbemutatón a szerző.

 

2016.10.12   Őszi balatoni haltelepítés

Balatonfüreden 11 tonnányi pontyot telepítettek a napokban a Balatonba. A Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. tavaszig folytatja a haltelepítést, melynek során a ponty mellett egynyaras süllő, előnevelt csuka, harcsa, compó, széles kárász, balin és menyhal is kerül a tóba 22 telepítési helyen a horgászok nagy örömére.

 

2016.10.06   A népszavazásról Kontrát Károly országgyűlési képviselő és dr. Bóka István polgármester

A Veszprém megyei 2. számú választókerület 45 településéből 31 településen szavaztak ötven százalék felett október 2-án. Volt olyan helység, ahol az érvényes szavazatok száma elérte a hetven százalékot, és négy településen a nem mellett száz százalék voksolt. Balatonfüreden a választókerületi átlag alatt maradt valamivel a részvétel, de alacsonyabb az érvénytelen szavazatok aránya, ugyanakkor a nem szavazatok aránya magasabb a választókerületénél, hallottuk Kontrát Károly és dr. Bóka István sajtótájékoztatóján.

 

2016.10.10   Mélygarázs lesz a Zákonyi utcai parkoló

2017-re egyszintes mélygarázs épül a Zákonyi utcában, felette a parkosítás során két családi ház nagyságú épületet terveznek, melyekben a park közepén étterem, cukrászda és jobb oldalán kiállítóhely lenne. Emellett a parkba szökőkutat és idény jelleggel korcsolyapályát szeretne a városvezetés. Hogy ezen kívül mire futja a vizes világbajnokságra kapott állami támogatásból és önkormányzati pályázatból, erről tartott lakossági fórumot dr. Bóka István polgármester.

 

2016.10.05   Nyolcvan év feletti vendéglátósok találkozója

A találkozót a Balatonfüredi Helytörténeti Egyesület érték őrző rendezvénysorozatának második találkozójaként szervezték. Ahogy tavaly a hajógyári programon, most is az volt a cél, hogy megszólaltassák a lassan már a múltba vesző időszak ma még köztünk élő szereplőit. A rendezvény főszervezője Csonka Endre, a helytörténeti egyesület egyik tagja volt, aki HungarHotels korábbi és egyben a cég helyébe lépő Danubius mai dolgozója. A rendezvényt illetve résztvevőit a Danubius Hotels Group, illetve két füredi szállodája, az Annabella és a Marina látta vendégül és tortákkal, süteményekkel segítette a Bergmann cukrászda is. A Füred Televízió pedig most is videóra rögzítette a beszélgetést, hogy a felvételt el tudják helyezni a városi helytörténeti gyűjteménybe - írta a balatontipp.hu.

 

2016.10.07   Több mint 300 milliárd

A 2020-ig tartó balatoni fejlesztésekre több pénz lesz, mint amit ígért, majd visszavont a kormány - hallottuk a Balaton Fejlesztési Tanács ülésén. A Miniszterelnökség és a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium szakembere újabb konkrétumokat ismertetett Balatonfüreden. A balatoni fejlesztésekről most egyeztetnek az államigazgatásban, a keretösszeg akár húsz százalékkal is nőhet, mondta a Miniszterelnökség főosztályvezetője.

 

2016.10.01   Bartók-feldolgozások a Mini koncertjén

Ha élne Bartók, ő is progresszív rockot hallgatna - vallja Török Ádám a Mini együttes alapítója, frontembere. Az együttes már a hetvenes években játszotta Bartók Este a székelyeknél című művét Papp Gyula a Mini billentyűse hangszerelésében, és most, hogy lejártak a Bartók jogok, szabad lett az út. A Mini természetesen saját dalait, legendás balladáit is játszotta Balatonfüreden kiegészülve a Kézdy Luca vezette vonósokkal.

 

2016.10.05   Strand tanulságok a Balatoni Szövetség ülésén

Sokan úgy gondolják, hogy távoli még a következő balatoni szezon, de a Balatoni Szövetség szakemberei már megkezdték a felkészülést, hiszen az ez évi értékelés minden strandot üzemeltetőnek jó tanulságul szolgál. Hogy milyen jó példák vannak a Balatonnál és, hogy ezekből mit lehet tanulni, erről hallhattak előadásokat Balatonfüreden a szövetség ülésén.

 

2016.09.20   FIDESZ-KDNP fórum a betelepítési népszavazásról

Az október 2-i népszavazás során megrendezett országjárás keretén belül lakossági fórumot tartott Balatonfüreden a FIDESZ Magyar Polgári Szövetség és a Kereszténydemokrata Néppárt. A fórum meghívott vendége volt Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter, Kontrát Károly országgyűlési képviselő, választókerületi elnök és dr. Bóka István polgármester.

 

2016.09.17   Germeringiek Balatonfüreden

Bár már 1987 júliusában megalakult a germeringi és füredi testvérvárosi egyesület, köszönhetően az akkor idegenvezetőként ide utakat szervező Theresia Trummetnek, csak 89. júniusában írhatták alá felsőbb német közbenjárásra a megállapodást a magyarok és a németek. Attól kezdve viszont füredi diákok százai, sport, egyházi, zenei küldöttségek utaztak Germeringbe és a bajorok viszont, igazán élővé és barátivá téve a városi kapcsolatot. Most úgy tűnik generáció váltás előtt áll a testvérvárosi kapcsolat.

 

2016.09.20   Online veszélyek az interneten, Péterfalvi Attila az Eötvös iskolában

Az internetet mindenki használja, de sem a biztonsági, sem a jogorvoslati lehetőségekkel nem vagyunk tisztában. A gyermekeket nem tiltani kell az internetezéstől, hanem ki kell alakítani velük egy bizalmi viszonyt, és el kell magyarázni nekik az online létezés veszélyeit.Ehhez persze mindezzel tisztában kell lenni a szülőknek és a tanároknak is. Az Eötvös iskolában a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság szakemberei és elnöke, Péterfalvi Attila tájékoztatta a diákokat és a szülőket a gyermekek online életének veszélyeiről és a védekezési lehetőségekről.

 

2016.09.17   Romantikus Reformkor Fesztivál

Korhű ruhák és korabeli épületek, operett és népzene, színpadi kavalkád sztárokkal és a 225 éve született Széchenyi István máig ható modernségével és teljes tragikumával, mindezt a Romantikus Reformkor Fesztivál kínálta a nyárias hétvégén. A helyiek és az ideérkező vendégek számára egyértelmű, hogy a reformkori lendület Balatonfüreden még ma is tart.

 

2016.08.19   A KATTI ZOÓB Divatház bemutatója Balatonfüreden 2016. (vágatlanul)

A KATTI ZOÓB Divatház éves szabadtéri nagy bemutatóján Balatonfüreden - egy egész évre szóló, ezerarcú ruhakollekció, pasztellek, ragyogó sárgák, előkelő, mély tónusok, letisztult szabásvonalakkal és ikonikus képzőművészeti motívumokkal randevúzva keltették életre a felejthetetlen divatvarázslatot. Szezonokon, korszakokon és stílusokon ível át a Ház három irányvonala, a Unique Touch, a High Street és a Timeless Elegancy 2016/2017-es őszi/téli, valamint 2017-es tavaszi/nyári kollekció - írta a marieclaire.hu a balatonfüredi Anna Grand Hotel parkjában megtartott divatbemutatóról.

 

2016.09.08   Aggódik az MSZP a Balatonért

Gőgös Zoltán az MSZP országgyűlési képviselője, országos alelnöke és megyei elnöke balatonfüredi képviselőkkel tartott közös fogadóórát és sajtótájékoztatót a városban. A szocialisták aggódnak a Balatonért, országos béremelést szeretnének, és nem vesznek részt az október 2-i népszavazáson, tudtuk meg a sajtótájékoztatón.

 

2016.08.19   Divatiránytű Zoób Katitól

Zoób Kati nyár végi szabadtéri nagy bemutatójával a harmincas, negyvenes generáció mellett a húszéveseknek is üzent a divattervező Balatonfüreden. A letisztult szabásvonalak, a színvariációk: a sárgák, az előkelő mély tónusok közül mindenki megtalálhatja az alkatának megfelelőt. A kortalan elegancia újra elbűvölte az immár társasági eseménnyé vált divatbemutatón a közönséget.

 

2016.09.13   Tanévkezdő középiskolák

Nincsenek jelentős változások az új tanévben a tavalyihoz képest a balatonfüredi középiskolákban. Az állami fenntartású Lóczy gimnázium, ahogy az igazgatónő fogalmazott, több szempontból is a maximumon van, 430 diák jár ide, és szinte százszázalékos a továbbtanulás. Az iskola épületét kell minél előbb bővíteni, legalább hét tanterem kellene, hogy mindannyian elférjenek a főépületben. A bencés Szent Benedek iskola épületei közül a tornacsarnok és a kollégiumok megújultak, a 300 fős iskola idén új osztályt, sportgimnáziumi osztályt indított.

 

2016.09.01   Irodalmi játék: Lyukasóra élőben

Hogy az irodalom mennyire szórakoztató lehet, legjobb példa rá a negyedszázados Lyukasóra című műsor, amelyet még Mészöly Dezső, Gyurkovics Tibor, Lator László indított el a magyar televízióban. Kiváló színészek olvastak fel versrészleteket, mindenki hozott magával egy-egy szöveget, amiről a többieknek kellett kitalálnia a szerzőt. Szellemes, anekdotázó út vezetett persze a megfejtésig a nézők és a résztvevők nagy örömére. Az irodalmi játékhoz, ami kikerült a televízióból, ahogy az idő haladt, újak csatlakoztak. Balatonfüreden a Blaha étteremben telt ház várta a Lyukasóra résztvevőit.

 

2016.09.03   Marno Jánosé a Quasimodo-emlékdíj

A kortárs versírás ünnepe a balatonfüredi költőverseny, ami azért is dicsérendő, mert a költészet küszködve éli túl a fogyasztói társadalmat. Az olasz és a magyar költészet között ilyen értelemben nincs különbség. A vers a muzikalitás őre, és a hétköznapiság meghaladásának eszköze, ezért nyelvében él a nemzet, mondta az Olasz Kultúrintézet új igazgatója, Gian Luca Borghese Balatonfüreden.

 

2016.08.31   Borheti tanulságok Koczor Kálmánnal

Sok bor fogyott a három hét alatt Balatonfüreden. Közel 150 ezren vettek részt a számítások szerint az ország leghíresebb borheti rendezvényén. Hogy mit lehetne másképpen, és mi jó úgy, ahogy van, kérdeztük az augusztus 20-án a Magyar Köztársaság Érdemrend Lovagkeresztjével kitüntetett szakembert, a helyi borrend nagymesterét, az országos borrendek elnökét, Koczor Kálmánt.

 

2016.08.30   Nemzetközi kempingtalálkozó 1966-ban

23 ország képviselői, közel hétezren érkeztek Balatonfüredre ötven éve, hogy először nézzenek a vasfüggöny mögé. A Nemzetközi Kemping és Karaván Klub ugyanis Balatonfüreden tartotta találkozóját, amin zömében nyugat-európaiak, közülük is majdnem kétezer francia vett részt. A helyieket nem kis feladat elé állította a szervezés, hogy a szocialista hiánygazdaság ellenére minden meglegyen. Ráadásul a hétezer vendég nem is fért el Balatonfüreden, ezért Tihanyba, Paloznakra és Kiliántelepre, a mai Fövenyesre is érkeztek vendégek. A sikeres találkozó ötvenedik évfordulóján egy szakmai konferenciával emlékeztek meg, és megkoszorúzták dr. Zákonyi Ferenc, a Magyar Kemping és Karaván Szövetség elnökének, az 1966-os táborozás szervezőjének emléktábláját.

 

2016.08.23   Vadászpiloták vendégségben Kositzky Attilánál

Idén áprilisban jelent meg Kositzky Attila tábornok első repülésről szóló könyvének, az Önpörgésnek a francia kiadása. A könyv francia lektora, fordítója, aki maga is pilóta most meglátogatta Balatonfüreden a tábornok urat. A találkozón részt vett több magyar vadászpilóta is, köztük a két legidősebb, a 93 éves Frankó Endre és a 97 éves Szentiványi János, mindketten a II. világháború alatt a Puma ezred vadászpilótái.

 

2016.08.06   Rippl-Rónai festményei a Vaszary Galériában

Csodálatos festményeket láthat most a füredi közönség a Vaszary Villa kiállítótermeiben. A méltán világhírű Rippl-Rónai József életművének legjelentősebb műveiből nyílt kiállítást Mácsai Pál színművész nyitotta meg. Rippl-Rónai festményei mellett Vasarely, egy biedermeier, és egy kortárs kiállítás várja Balatonfüreden a művészet barátait a Vaszary Galéria termeiben.

 

2016.07.23   Rékával az Anna-bálon

Sok fiatal lánynak örök élmény a 191. balatonfüredi Anna-bál. Különleges és izgalmas már a készülődés is, utána a bevonulás a Blaha utcán a nézők előtt, majd a bál, ami egyszeri és megismételhetetlen. Stábunk a füredi Holczer Réka báli pillanatait rögzítette.

 

2016.07.23   A 191. Anna-bálon

Gyöngyházfényű porcelán szívek a hölgyek nyakában, könnyed nyári este, fények és nagyestélyik a 191. füredi Anna-bálon. Ebben az évben egy a modell karriert is próbálgató 17 éves szegedi diáklány lett az Anna-bál szépe, két udvarhölgye pedig egy balatonfüredi és egy szigetvári 18 éves lány. A bál szépeit a vendégek által megszavazott 15 lány közül egy szakmai zsűri választotta ki.

 

2016.07.22   Tükröződések Gaál Ágnes festményein

Gaál Ágnes új festményeit Paloznakon a Szent József Házban láthatja a nagyközönség. Az augusztus 10-ig kiállított képek akril festmények és Gaál Ágnes kedvencével, a kollázs technikával is találkozhatunk a Tükröződések című kiállításon. A festményeknek nincsenek egyébként címei, hiszen hangulatokat, érzéseket fejeznek ki, amire mindenki másképpen rezonál - mondta a festőművész a megnyitón.

 

2016.07.18   Michael Loberg fotói

Több mint két évtizede jár Magyarországra, és azon belül Balatonfüredre Michael Loberg. A svéd mérnök, akinek balatonfüredi származású a felesége, több ezer fotót készített már, és most 25-öt állított ki a Balaton Szabadidő és Konferencia Központban. A fényképek ötezer forintért megvásárolhatók, és az ezekből befolyó pénzt a Fekete István Általános Iskolának ajánlotta fel a svéd-magyar család.

 

2016.07.07   Újdonságok az idei Anna-bálon

Még kaphatók sétálójegyek a július 23-i balatonfüredi Anna-bálra. Mivel idén a belépők már márciusban elfogytak, ebben az évben száz sétálójegyet is elérhetővé tettek a rendezők a közönségnek. Az idei arculat középpontjában a főszereplő, az elsőbálozó fiatal lány alakja jelenik meg Zoób Kati divattervező elképzelései alapján, hallottuk a 191. Anna-bál sajtótájékoztatóján.

 

2016.07.01   Kiváló füredi strandok, átadták a Kék Hullám minősítést

Három kategóriában osztották ki a Kék Hullám zászló strandminősítés díjait Alsóörsön. A strandoló vendégek a Balatoni Szövetség honlapján is megnézhetik, hogy a strand, ahova járnak, milyen színvonalú. Nem kapott idén mindenki csillagot, azaz az egycsillagos minősítés már jó strandot jelent. A balatonfüredi Esterházy és Kisfaludy strand kiválóan végzett a háromcsillagosok között.

 

2016.06.30   Szobrot avattak Semmelweis Ignác tiszteletére a szívkórházban

A szobor tisztelet Semmelweis Ignác és a kórház gyógyító munkája előtt, mondta avatóbeszédében dr. Simon Attila a Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt. vezérigazgatója, amikor a balatonfüredi Állami Szívkórházban leleplezték az 1865-ben elhunyt orvos mellszobrát. Semmelweist életében nem becsülték meg, sőt a döblingi elmegyógyintézetben végezte, de az 1900-as évektől valódi kultusz alakult ki körülötte. A szobrot, amelyet Éles-Varga Enikő herendi iparművész készített, a szívkórház hagyományos Semmelweis-napi ünnepségén avatták fel.

 

2016.07.06   Újabb fejlesztések a 77 ING Kft-nél

A 2011-ben 420 millió forintos beruházással alapított 77 ING Kft. ? magyar tulajdonban levő családi vállalkozás ? balatonfüredi üzeme tovább bővült, új munkahelyeket teremtve a városban. Az idei 651 millió forint, összességében több mint 1 milliárd Ft értékű beruházásnak köszönhetően létrejött egy korszerű CNC forgácsoló üzem és az 5. küvettagyártó sor. Az ünnepségen a 77 ING Kft. új létesítménye mellett hivatalosan is felavatták Zettwitz család tulajdonában lévő két éve alapított Zelna Borászatot is.

 

2016.06.25   Gitár főszerepben

Ki ne szeretett volna gitáron tanulni, de főként gitáron játszani fiatal korában? Most újra beleshetünk a kulisszák mögé, hogyan zenélnek a legnagyobbak ezen a hangszeren, és hogyan tanítják mindezt a következő nemzedéknek. A vízparti színpadon dél-amerikai, német, cseh, belorusz gitárművészek adnak esténként koncertet a Tagore sétányon. A nyitó esten egy harmonikaszerű, az argentín tangózenekarokban igen népszerű hangszert, a bandoneónt is hallhattuk a gitár mellett.

 

2016.06.25   Habaria asubuhi, fordítás szuahélire

Esterházy Péter A szavak csodálatos életéből című esszéjének egy részletét fordították le 21 nyelvre a Fordítóház megbízásából a fordítói füzetekben. A hagyományos nyári kerti partira várták a szerzőt is, aki betegsége miatt nem tudott eljönni. A Lipták-villa kertjében most szuahéli fordítóval is találkoztunk, de járt itt már japán, indiai, kínai, amerikai, brazil és természetesen sok európai fordító is.

 

2016.06.25   Hal és bor a parton

Ma már a gasztronómia ünnepe a Hal és Borünnep, amelyet 14. alkalommal rendeztek meg a füredi sétányon. A borászok közül a helyieken kívül Szekszárd volt a vendég, és lehetett keszeget és süllőt is enni a parton.

 

2016.06.25   Képbe zárt írások, grafikák a Vaszary Galériában

Világhírű művészek sajátos alkotásai láthatók a Vaszary Galériában. Megírt képek vagy megrajzolt szövegek is lehetne a címe a kiállításnak, mert az írt szöveg és a rajz együttesen szerepel a műveken. Az 1945 utáni rajzok és grafikák a Szépművészeti Múzeum és a Magyar Nemzeti Galéria gyűjteményéből és két magángyűjteményből származnak. A kiállításon látható Esterházy Péter kézzel átírt Ottlik regénye, az Iskola a határon is, ami ma már több mint egy irodalmi gesztus.

 

2016.06.25   Református fesztivál, több ezren a Dunántúlról

A kétévente megtartott dunántúli Református Egyházi Napokon, azaz röviden a REND fesztiválon közel tízezer hívő vett részt. A több helyszínen folyó programok - arácsi, füredi templom, arácsi népház - központja a Balaton Szabadidő Központ volt, ahol a Református utcában koncertek, kiállítások, előadások, istentisztelet várta a híveket és érdeklődőket. A fesztivál egyszerre szól a híveknek, hogy megerősítsék egymást, ugyanakkor az útkeresőknek, kíváncsiaknak, kifelé, mondta a Füred tévének Steinbach József dunántúli református püspök.

 

2013.06.23   Vendégek Opatijából

A kétévtizedes testvérvárosi barátság alkalmából, élén Opatija polgármesterével, küldöttség érkezett Balatonfüredre. Ivo Dujmic a Füred Tévének elmondta, a rendszeres kulturális kapcsolattartás, a városlátogatás mellett a fiatalokat is be szeretné vonni az együttműködésbe.

 

2016.06.09   Album Szekeres Károlyról

Gopcsa Katalin művészettörténész szerkesztésében Szelényi Károly fotóival igényes album jelent meg a 75 éves korában idén januárban elhunyt keramikus művészről, Szekeres Károlyról. A könyvnek, amelyet a balatonfüredi könyvhéten a Blaha étteremben mutattak be, Szekeres Károly felesége, Vásárhelyi Emese és fia, Szekeres Márton a kiadója. Az igényes kivitelű angolul is olvasható albumban írások olvashatók Szekeres Károly művészetéről és fotók alkotásai egy részéről, köztük a ?kövé dermedt vázavirágokról? is.

 

2016.06.11   Balatonfüred képeslapokon, második, bővített kiadás

Igazán reprezentatív albumot jelentetett meg a Balatonfüred Városért Közalapítvány. Az Üdvözlet Balatonfüredről képeslapgyűjtemény 1895-től 1971-ig mutatja be a várost 427 képeslapon magyarázó szövegekkel együtt. Az első képeslap Koller Károly helybeli kereskedő lapja, de láthatunk felvételt a hetvenes évekből az Annabella hotelről is. Az album több újdonsággal is szolgál, hiszen új információkat is tartalmaz egy-két villáról, amelyet az újabb helytörténeti kutatások derítettek ki, mondta a kötetet szerkesztő Elek Miklós a könyv bemutatóján. Az Üdvözlet Balatonfüredről című album német és angol nyelven is olvasható.

 

2016.05.09   Kositzky Attila repülő altábornagy új könyve

Félelemmel nem szabad repülni, lehetne a szlogenje a Balatonfüreden élő tábornok úr új könyvének, amely izgalmas földi és légi történetekkel mutatja be a magyar vadászpilóták és bajtársaik életét. Kositzky Attila új könyve átfogja a magyar repüléstörténet nagy szeletét is áttekintve a magyar vadászpilóták sorát.

 

2016.06.11   Megjelent a Tempevölgy

A sör kultúrtörténetéről szóló írások sora jelent meg a Tempevölgy című irodalmi folyóiratban. És, hogy ne csak elméleti legyen a sörről szóló diskurzus, a lapszám bemutatóján a Zirci Apátság Sörfőzdéjének söreit kóstolhatták a megjelentek.

 

2016.06.04   Emlékezés a trianoni békediktátumra

"1920-ban ítéletet hoztak Magyarország felett, és olyanok, az antant országai, akik a háborúért szintén felelősek voltak. Magyarország áldozat volt, de a magyarok is okozói voltak saját tragédiájuknak" - mondta a szónok, Szidiropulosz Archimédesz Balatonfüreden a Trianon emlékműnél.

 

2016.06.04   Ötven éve végeztek a Bem iskolában

Évfolyam találkozót tartottak az ötven éve végzett Bem iskolások. A három nyolcadik osztály volt diákjaihoz csatlakoztak a Piros iskolába járó 8. bések is, így kilencven meghívót vitt ki személyesen Bóna Zsuzsa, amire már nem lehetett nemet mondani. Az évfolyamra járók közül élnek Olaszországban, Kanadában, és Németországban is. A jó hangulatú találkozó előkerültek a régi fotók és megelevenedtek a régi emlékek.

 

2016.05.28   Lipták Gábor nevét vette fel a városi könyvtár

Ünnepélyes névadón emlékeztek a Lipták házaspárra a balatonfüredi városi könyvtárban, abból az alkalomból, hogy a könyvtár felvette Lipták Gábor nevét. A névadó alkalmából a könyvtár megjelentette Lipták mondagyűjteményét, az Aranyhíd kötetet is, amelynek ez a negyedik kiadása. Az ünnepségen leszármazottak, barátok emlékeztek a Lipták-ház irodalmi szalonjára, amely az 1950-es évektől Lipták Gábor haláláig, 1985-ig működött.

 

2016.06.01   Megújult az Aranyhíd patika

Ünnepélyesen is átadták a felújított Aranyhíd Gyógyszertárat. A megnyitó az országos patikanappal esett egybe. A résztvevők felhívták a figyelmet arra, hogy házi gyógyszerszertárunkat minél többször vizsgáltassuk át a szakemberekkel.

 

2016.05.14   Borbemutatót tartott a Rizling Generáció

A tavaly alakult Rizling Generáció fiatal borászai felismerték, hogy hiába kiválóak a boraik, csak összefogással tudnak érvényesülni. A 22 tagú egyesület valóban második generációs borászokból áll, akik a Balaton-felvidéket szeretnék népszerűsíteni egységes bormarketingjükkel és eredetvédelmi terveikkel. A Hotel Füredben tartott borkóstoló jó alkalom volt az újabb találkozásra mind egymással mind pedig a borfogyasztó nagyközönséggel.

 

2016.05.15   Concours d' Elegance Balatonfüred

Egy 1938-as Talbot típusú autó lett az autós szépségverseny fődíjasa a pünkösdi hétvégén rendezett Concours d'Elegance-on. Az autók között a legrégebbi egy 1911-es Opel volt, de láttunk fecskefarkú Mercédeszt és 82 éves versenyautót is. A muzeális autókat egyenként mutatták be a közönségnek, az immár UNESCO által is patronált rendezvényen.

 

2015.05.17   Elegáns autók és nők a Tagore sétányon, III. Concours d'Elegance

Pünkösd hétvégéjén a Concours d'Elegance-on több mint ötven oldtimer műremeket csodálhat meg a közönség Balatonfüreden a sétányon. Először egy 1956-os Jaguárt, tavaly egy 1922-es Hispano Suiza-t választott a zsűri a legszebbnek, vajon milyen autó nyeri idén a szépségversenyt? A közönség mindenképpen nyer, hiszen olyan autókat láthat, amelyek rendkívül ritkák, rendkívül értékesek és nem utolsó sorban, rendkívül szépek.

 

2016.05.10   Újra Harley fesztivál

Lassan generációk nőnek fel úgy, hogy részesei, nézői lehetnek az egyik legnagyobb motoros találkozónak, a Harley fesztiválnak, hivatalosan az Open Road Fest-nek. Idén június 8-án, szerdán nyitja kapuit a rendezvény, csütörtökön, pénteken szombaton este a koncertek, és persze mindennap rock aréna az alsóörsi kempingben. A csodálatos motorok mellett a szabadság, az energia feeling-jéről gondoskodnak a fellépők is, idén itt lesz az Anna & The Barbies és Ivan & The Parazol is.

 

2016.05.02   Izgalmas újdonságok a Füredi Históriában

Ha valaki azt állítja, hogy a helytörténet nem izgalmas, akkor vegye kezébe a Füredi História legújabb számát, amiben újabb érdekes kutatási eredményekről olvashat, akár az Anna-bál, akár helyneveink kapcsán.

 

2016.04.29   Jókai 25

Negyedszázada ünneplik május elején Balatonfüreden Jókai Mórt. Az író húsz éven át töltötte nyarait 1870-től az itt felépített villájában. A füredi Jókai-kultusz alkalom arra, hogy előtérbe kerüljön az óriási életmű. A felújított Jókai-emlékház pedig lehetőséget ad arra, hogy megismerkedjünk Jókai korával.

 

2016.04.20   Colleen Bell amerikai nagykövet Tihanyban

Kutatási együttműködést ígért az Egyesült Államok nagykövete Tihanyban a Balatoni Limnológiai Intézetnek. Colleen Bell sorra látogatja a nemzeti parkokat, a tihanyi Levendula Ház megtekintése után a tókutató intézet vendége volt, ahol bejelentette, hogy a nagykövetség támogatásával amerikai kutató érkezik Tihanyba, hogy szorosabbra fűzzék az együttműködést a tókutatásban. A nagykövet asszonynak, aki elkötelezett természetvédő, vendéglátói rövid hajós kiránduláson mutatták meg a Tihanyi-félszigetet.

 

2016.04.25   Járási közbiztonsági fórum

Rendszeresen találkoznak a közbiztonságban érintettek a rendőrség kezdeményezésére. Balatonfüreden április 25-én a járási fórumon részt vett dr. Töreki László megyei rendőr főkapitány is.

 

2016.04.23   Tavasszal is Balaton

Az itt élők számára nem kérdés, hogy a Balaton csodálatos élményt nyújt egész évben. A turizmust szervezők viszont meg szeretnék mutatni azokat a kiváló program lehetőségeket, amelyek már tavasztól várják a vendégeket és természetesen a helyieket is. A május 1-től 16-ig tartó Nyitott Balaton programról és a gasztronómiai évről Tihanyban, a tavaszi lekvár főzésen hallhattunk a Levendula Házban.

 

2016.04.16   135 éves a Balatonfüredi Önkéntes Tűzoltó Egyesület

A füredi tűzoltók csapata először csak önkéntesekből állt, majd kormányrendeletre 1998-ban megalakult a főállású tűzoltókból álló önkormányzati tűzoltóság, amely 13 település területén ment, ha szükséges. A főállásúak, mivel szabadidejükben is vállalnak szolgálatot, tagjai az önkéntes egyesületnek is, így a füredi tűzoltók fennállásának 135. évfordulóját együtt ünnepelték. Az ünnepségen a vendégek között itt voltak a magas rangú elöljárók is, akik elismerően nyilatkoztak a fürediek munkájáról, Kontrát Károly államtitkár pedig az egyesületnek Pintér Sándor belügyminiszter Elismerő Oklevelét adta át.

 

2016.04.19   A bor és a vallás, borbemutató a Szent Benedek iskolában

A bencés rend tagintézményében, a Szent Benedek középiskolában stílusosan Bese Gergő pap-tanár beszélt a bor és a vallás kapcsolatáról. A korábban kertészeti szakiskolaként is működő arácsi intézményben nagy hagyománya van a szőlészetnek-borászatnak. Most is öt hektáron gazdálkodnak, 30 diák tanulja ezt a szakmát és kitűnő boraik, amelyeket Böőr László pincemester mutatott be, az iskola pincészete mellett meg is vásárolhatóak.

 

2016.04.15   Aláírást gyűjtött az MSZP Füreden

Aláírást gyűjtött Gőgös Zoltán, az MSZP alelnöke és a veszprémi független országgyűlési képviselő, Kész Zoltán Balatonfüreden április 15-én. Gőgös Zoltán elégedett volt a pár óra alatt összegyűlt kétszáz aláírással, a kormány munkájáról ily módon is kritikát megfogalmazókkal, mondta a füredi vásárcsarnoknál tartott sajtótájékoztatón.

 

2016.04.14   Átadták a felújított Hotel Füredet

Alig 15 hónap alatt építette át a Hotel Füredet a Czigle-Kft, azaz a Czigle-család, amely a szomszédos Flamingó Hotel tulajdonosa. A négycsillagos hotel 13 szintes épületébe csúcstechnológia került, amely négyszáz vendéget tud kiszolgálni. A hotel alkalmas 800 fős konferenciák megtartására is, wellness részlegében pedig 9 medence várja a vendégeket.

 

2016.04.17   Nyit az Annabella és a Marina Hotel

A Danubius szállodalánchoz tartozó Hotel Annabella és Hotel Marina meghatározó Balatonfüred turizmusa szempontjából. A két házban összesen 738 szoba és rutinos kipróbált személyzet várja a vendégeket. A nagyhagyományú hotelek április végére túl vannak a terhelési próbán, hiszen legutóbb is 1200 vendég vett részt az Annabellában tartott nyugdíjas találkozón. A következő rendezvényen, a nemzetközi táncversenyen, az Anna-bál jegyében 23-án szombaton este 8 órától, másnap, vasárnap reggel 10 órától ingyenes bécsi keringő oktatást tartanak, ahová várják a balatonfüredieket is.

 

2016.04.20   Sztrájkoltak a füredi pedagógusok is

Balatonfüreden is több iskola csatlakozott a Pedagógusok Szakszervezetének 20-ára meghirdetett sztrájkjához. Az egyházi fenntartású iskolákban nem sztrájkoltak, a KLIK-hez tartozókban a többség igen, de, a diákok érdekeire való tekintettel, pl. a közeledő érettségi vagy megyei sportverseny, voltak, akik csak részben sztrájkoltak a pedagógusok közül, tudtuk meg az intézményvezetőktől.

 

2016.04.13   Pozsgay Imrére emlékezünk

Pozsgay Imre, ahogy mesélte, az Enying melletti Balatonbozsokon töltött gyermekévek miatt nagyon erősen ragaszkodott a Balatonhoz. Rövid keresgélés után meg is találta feleségével 1983-ban azt a kétszáz éves házat, ami Balatonfüred városrészében Arácson áll, és ami a családnak második otthonként szolgált. A március 25-én 82 éves korában elhunyt politikusra, Balatonfüred díszpolgárára emlékezünk.

 

2016.04.06   Új elnök a Balatonfüredi Turisztikai Egyesület élén

A Balatonfüredi Turisztikai Egyesület új elnöke Böröcz István, aki Vászolyiné Dobrosi Ágnest követi az elnöki tisztségben. A négy évig tevékenykedő elnök asszony, mivel a Balaton Best Turisztikai Egyesület ügyvezetője is, a pályázati összeférhetetlenség miatt választásra kényszerült, melyik tisztséget választja. Vászolyiné maradt a Balaton Best élén, az egyesület tagsága pedig új elnöknek Böröcz Istvánt, a Balatonfüredi Yacht Club (BYC) ügyvezetőjét választotta meg.

 

2016.04.02   Árpád-nap Arácson

2011 óta minden évben megrendezik az Árpád-napi rendezvényt Arácson. Egyrészt megemlékeznek az Arácsért Alapítvány kezdeményezőjéről, a 2010-ben elhunyt Kutas Árpád alpolgármesterről, másrészt átadják az alapítvány díját, az Arácsért díjat is.

 

2016.03.31   Füred aranykora az 1860-as évektől, Katona Csaba új könyve

Katona Csaba történész újabb könyve lényegesen árnyalja azt a képet, amit a felületes szemlélő alakított ki a város 19. századi történelméről. Ahogy fogalmaz "a reformkor szórt fényű romantikája helyett" Füred az 1860-as évektől az 1880-as évekig élte fénykorát, amibe beletartozott a társadalmi elkülönülés, a krakélerek, koldusok és kéjnők világa is. A Balatonfüred Városért Közalapítvány sorozatában megjelent egy fotóalbum is, amely az ötvenes években itt élt , fiatalon elhunyt fotóművész, Talabér Gyula munkásságának állít emléket. Ha párhuzamot szeretnénk vonni, mindkét kötet nagy erénye, hogy mikrotörténetek sorozata rajzolja meg Füred múltját. Ahogy Talabér Gyula fotóin az ötvenes évek mindennapjai jelennek meg, úgy Katona Csaba az itt nyaralók összetételéből, viselkedéséből von le következtetéseket a 19. század második felének fürdői életéről.

 

2016.03.18   Hamvas perzsául is

A 16. Hamvas-napokon a perzsa kultúra volt a vendég. Irán magyarországi nagykövete is megtisztelte a rendezvényt és ebben az évben is átadták a Sava BabiĆ műfordítói díjat, amelyet a belgrádi Ivana Ristovnak adott át Balatonfüred polgármestere.

 

2016.03.19   Jovánovics György kiállítása: plasztikus önarckép

A Dürer-metszetek izgalmas társa a Jovánovics kiállítás a Vaszary Galériában. A két művész kora között ötszáz év telt el, de ahogy a rézmetszeteket készítő Dürernek is vésője milliméterei adták meg a kép vonalait, Jovánovics György mai alkotásain, reliefjein is a fény árnyalatait csak pár milliméter mélység adja.

 

2016.03.19   Pusztán fekete vonalakkal, Dürer metszetek a Vaszary Galériában

Nagyszabású Dürer kiállítás látható a Vaszary Galériában. A német mesterről kevesen tudják, hogy édesapja, idősebb Albrecht Dürer a Gyula melletti Ajtósról vándorolt ki Németországba, ahol ötvösmesterként és rézmetszőként dolgozott. Világhírű fia bravúros technikájú csodálatos metszeteket készített, amelyek nemcsak a kor gondolkodásáról árulnak el sokat, de művészi kifejezőerejüknek köszönhetően időtlenek.

 

2016.03.05   A zene mindenkié, jubileumi Kodály emlékhangverseny

Nagy várakozás övezte az 50. Kodály emlékhangversenyt Balatonfüreden. A fellépők nem okoztak csalódást, a közönség szűnni nem akaró vastapssal hálálta meg az élményt. Több generáció énekelt a kórusokban, volt aki lányával, unokájával együtt állt a színpadon. Hogy Kodály szellemisége él, nem csak múltja van Balatonfüreden a kórus-éneklésnek, bizonyította a több mint kétszáz szereplő.

 

2016.03.09   Dürerrel kezdődik a kulturális évad

Ismét megrendezi a város a tavaszi fesztivált, koncertek, kiállítások várják a vendégeket Balatonfüreden március 12-étől. Hallhatjuk Sebestyén Mártát, Händel Messiását, a Hamvas-napok keretében pedig perzsa zenét és perzsa irodalmat. Dürer metszeteit is kiállítják a Vaszary Galériában, és természetesen sok program szól a gyerekeknek és a diákoknak is a márciusi ünnepen. A kulturális évadnyitón a város egész éves programjairól volt szó.

 

2016.03.04   Muzsikusportrék Géczy Olgától

Megszerették a fürediek Géczy Olgát, hiszen a művésznő már másodszor állította ki festményeit a városban. A karmesternek tanult Géczy Olga ezúttal KÉP-ZENE-SZÓ című tárlatát az 50. Kodály-hangverseny tiszteletére hozta el Balatonfüredre, az Anna Grand Hotelbe.

 

2016.02.26   Az első Balaton Üzleti Klub: dr. Bóka István a pályázatokról

A balatonalmádi Hotel Ramada szervezésében tartották meg az első üzleti klubot, amelyet a térség polgármestereinek, vállalkozóinak szerveztek. Az első előadó a Balaton Fejlesztési Tanács elnöke, dr. Bóka István volt, aki a várható pályázati lehetőségeket ismertette.

 

2016.02.25   Új gépek a szőlőművelésben

Hogy hogyan lehet hideg köddel permetezni és milyen az új szőlővenyige-zúzó, volt a témája a Balatonfüred és környéke Borút Egyesület szakmai napjának. A gépbemutatóval egybekötött előadásokat a Végh Pincében hallgathatták meg a környék gazdái.

 

2016.02.23   A szőlőtermesztés új irányai: Gyukli Pincészet

Hogy miért kellene minél több helyen ökológiai módon művelni a szőlőt, és miért jó egy biobor, ami nem látott semmilyen vegyszert, volt többek között Gyukli Krisztián előadásának a témája Arácson. A szőlőnemesítést is bemutató borászt a borút egyesület és az arácsi szeniorok hívták meg a téli esték sorozat keretében. Az előadás közben a vendégek a Gyukli Pincészet borait kóstolhatták meg.

 

2016.02.15   "Voltak ideáim" - id. Navracsics Tibor Balatonfüreden

Navracsics Tibor, a legendás tanár, igazgató volt már vendég Füreden. Akkor nem jutott könyv mindenkinek hamar szétkapkodott visszaemlékezéséből. Most a nyugdíjas klub vendégeként örömmel hozott volt tanítványainak, tisztelőinek a 2014-ben, a nyolcvanadik születésnapjára megjelent életrajz újranyomott példányaiból. A nagy hatású pedagógus tíz évig tanított a Lóczy gimnáziumban Füreden, iskolát teremtett igazgatóként Tapolcán, majd a megyei tanács művelődési osztályvezetője, elnökhelyettese lett. A nyugdíjazása előtti utolsó években megalapította a veszprémi Vetési gimnáziumot.

 

2016.02.08   A veszprémi kórház igazgatója az egészségügyről

Sokan voltak kíváncsiak dr. Rácz Jenő a veszprémi kórház igazgatója előadására Balatonfüreden. A nyugdíjas klub vendégeként a magyarok lesújtó egészségügyi állapotáról beszélt. Az alulfinanszírozott ellátó rendszer nem képes megfelelni az igényeknek, ugyanakkor illúzió, hogy mindig mindenkit meg lehet gyógyítani. Dr. Rácz Jenő elmondta azt is, hogy sok forrás lehetőség van az egészségügy számára amit be lehetne csatornázni a rendszerbe.

 

2016.01.23   Schirilla György a jeges Balatonban

Sokan voltak rá kíváncsiak, ahogy Schirilla György megmártózott a jeges Balatonban a Tagore sétányon, Balatonfüreden. A "nemzet rozmárja" egyébként nem tartja bátor embernek magát. A füredi úszás, annyira jól sikerült, hogy Schirilla György közkívánatra kétszer ment bele a jeges vízbe.

 

2016.01.18   Beszélgetés Józsa Tivadarral irodalmi hagyatékáról és régészeti, népművészeti gyűjteményéről

A 91 éves Pécselyen élő költő, író, dr. Józsa Tivadar Balatonfürednek ajándékozta irodalmi hagyatékát. A Balatonfüred Városért Közalapítvány Tempevölgy című irodalmi folyóiratának főszerkesztője, Tóbiás Krisztián a hagyatékról elmondta, a kéziratanyagot - amely a Bodosi György néven író pécselyi orvos a XX. századi magyar irodalom jeleseivel folytatott levelezését is tartalmazza - irodalomtörténészek segítségével dolgozzák fel. A dedikált könyveket a városi könyvtárban vagy a helytörténeti gyűjteményben helyezik el.

 

2016.01.18   Fiatalokat vár a Sellő Tánccsoport

Új tagokat vár a füredi táncegyüttes, a Sellő. Balogh Erzsébet vezetésével az újjáalakult tánccsoport városi rendezvényeken fog fellépni. Most 6 éves kor feletti, mozogni, táncolni szerető fiúkat és lányokat toboroznak. A részvétel ingyenes, a tag a formaruhákat is ingyen kapják.

 

2016.01.18   Füredi bort a füredi éttermekbe!

Gondolatébresztő beszélgetésre hívta a helyi turisztikai egyesület és hegyközség a borászokat és vendéglátósokat. A cél, hogy az éttermekben minél több helyi bort kínáljanak, és hogy a rizlingen kívül is egyre ismertebbek legyenek a helyi borok.

 

2016.01.09   Jubileumi Kodály hangversenyre készül a város

Március 5-én 17 órakor rendezik meg az Anna Grand Hotelben az ötvenedik Kodály hangversenyt, amelyre meghívták Kodály Zoltánnét is. A koncerten fellépnek az iskolák kórusai, a városi vegyeskar és a régi Bem iskolás kórustagokból verbuválódott kar is, amelybe várják még a további jelentkezőket.

 

2015.12.19   A játékos versektől az égő Rómáig

Szőcs Géza és Farkas Wellmann Endre kettős könyvbemutatójával búcsúztatta az irodalmi évet a Vaszary Galéria. A szerzők egymás szerkesztői is, A római disznó című kötetbe Szőcs Géza válogatta erdélyi pályatársa régebbi és újabb verseit, az ő játékos világatlaszának, a Hat-százhat címűnek pedig Farkas Wellmann a szerkesztője. Szőcs Géza "kisversei" száz helyszínhez kötődnek, míg Farkas Wellmann terepe a pusztuló Róma.

 

2016.01.06   Milyen lesz 2016?

Hogy milyen év lesz 2016 azt valószínűleg előre senki sem tudja megmondani, mint ahogy megannyi váratlan és korábban elképzelhetetlen esemény történt a tavalyi évben is. Vajon mit várnak a fürediek 2016-tól, a polgármester is válaszol.

 

2015.12.19   Január 3-ig nyitva még modern tárlat a Vaszary Galériában

Kitűnő program az ünnepek alatt megnézni az egész családdal a modern magyar festészet remekeit a Vaszary Galériában. A 42 festmény az utóbbi évszázad legjobb művészeinek alkotásaiból válogatás. Persze, hogy mi a remekmű, arról hosszasan lehet beszélni, tették ezt a Vaszary Baráti Kör vendégei is legutóbb a füredi kiállítás kapcsán.

 

2015.12.09   25 éves a füredi Szolgáltató Ipartestület

Szeretné egyesíteni a jövőben a helyi iparosokat a balatonfüredi Szolgáltató Ipartestület, amely most ünnepelte negyedszázados fennállását. Mahler Wolfgang elnök a jubileumi ünnepségen elmondta, jó lenne ha Magyarországon megneveznénk a szakmákat, és nem mindenkit vállalkozónak hívnának. Szeretnék ha Magyarországon is újra duális képzés lenne, a tanoncok a mesterektől tanulnák meg egy szakma csínját-bínját. A Kormos csárdában tartott ünnepségen részt vett Németh László az IPOSZ elnöke is.

 

2015.12.15   Két új hulladékgyűjtő autó Balatonfüreden

Balatonfüreden a régi elavult kukásautók közül kettőt lecserélhet a Probio Zrt., hiszen a telephelyre a hulladékgazdálkodási projekt keretében beszerzett eszközök közül a két autó már meg is érkezett. Év végéig, hogy jövőre a városban mindenütt megvalósuljon a házhoz menő szelektív hulladékgyűjtés, több ezer hulladékgyűjtő edényt kap még a település.

 

2015.12.16   Korszerű eszközök a megyei hulladékszállításban

Újabb fejezetéhez érkezett az észak-balatoni hulladékkezelés. Az országban a legfejlettebb hulladékgazdálkodási rendszer kiépítése során most új eszközöket szereztek be. December 31-éig a településekre megérkeznek az új gépek és hulladékgyűjtő edények, hallottuk a Tiszta Európa projekt újabb elemének záró rendezvényén.

 

2015.12.02   Könyv jelent meg Szuhács Jánosról

Szuhács János 1909 és 1943 között tanított a füredi polgári iskolában, a későbbi Bemben, amely ma református iskola. Csak négy évig volt igazgató, de mint igazgatóhelyettes és pedagógus meghatározó volt az iskola szellemiségében.1934-ben magyarosítania kellett volna egy rendelet alapján a nevét, de nem tette meg. Gyermekeiét, hogy ne érje őket hátrány emiatt, viszont Havasra magyarosította. Ezért emlékeznek a fürediek közül sokan Havas Máriára és Erzsébetre, akik szintén évtizedekig tanítottak itt. Szuhács János életéről most jelent meg egy könyv .

 

2015.11.30   Csángó advent Petrás Máriával

Kevesen jutnak el a moldvai csángó magyarokhoz erdélyi kirándulásokon, hiszen a Kárpátokon túl élnek. Nyelvükben, dalaikban még egy archaikus magyar kultúrát őriznek, már amennyire meg tudták tartani a románosítás alatt. Petrás Mária csángó származású. Bár 25 éve Magyarországon él, dalaiban, kerámiáiban őrzi a csángó múltat. A Karolina kávéházban találkoztunk legutóbb vele.

 

2015.11.26   Héhn Zsuzsa kiállításán

Nem főállású művész, ahogy fogalmaz mindig szerényen, de szenvedélye a festés. Sok időt és sok pénzt áldoz arra, hogy egyre jobb legyen. Vesznek tőle sokan képet is, de ahogy arácsi kiállításának a megnyitóján mondta: érzelmi veszteség, ha elviszik egy-egy művét. Az Arácsi Népházban január 23-ig láthatják Héhn Zsuzsa festményeit.

 

2015.11.24   Barlangi Mikulás

Kellemes hőmérséklet fogadja a Lóczy-barlangba látogatókat télen. Különleges az alkalom, hiszen a barlangot Mikulásra nyitották ki a látogatók előtt. November 30-tól a gyermekcsoportokat, december 4-én szombaton 10-től 12 óráig azonban a családokat várják a most már UNESCO védjegyű Bakony-Balaton Geopark barlangjában a Balaton-felvidéki Nemzeti Park munkatársai.

 

2015.11.12   300 milliárd a Balatonnak

A Balaton Kiemelt Üdülőkörzet fejlesztésére 312 milliárd forintot különített el a kormány uniós és hazai pénzekből a következő fejlesztési ciklusban. A határozat szerint turisztikai, gazdasági és innovációs fejlesztésekre, egészséges Balaton termékekre, vízminőségre és biztonságra, közlekedés és területfejlesztésre valamint humánerőforrás fejlesztésre lesz lehetőség összehangoltan a Balatonnál. A kormány a Balaton Fejlesztési Tanács fejlesztési programját elfogadva döntött az elkülönített forrásokról, amelyhez sikeres pályázatokkal férnek hozzá a térségben élők-jelentették be a balatonfüredi sajtótájékoztatón, amelyen részt vett Vitályos Eszter Európai uniós fejlesztésekért felelős államtitkár, dr. Bóka István a Balaton Fejlesztési Tanács elnöke, Balatonfüred polgármestere, Kontrát Károly, Witzmann Mihály országgyűlési képviselők, Kovács Zoltán Veszprém, Manninger Jenő Zala, Móring József Somogy megye fejlesztési biztosa.

 

2015.11.14   Beszélgetős Haydn-est Vásáry Tamással

Vásáry Tamás igazi csodagyerek volt, 14 évesen megnyerte a Zeneakadémia Liszt-díját, Dohnányi Ernő, Kodály Zoltán tanította. Édesapja kisgazda politikusként, Nagy Imre földművelődésügyi államtitkára lett, amiért börtönbe került. A fiatal Vásáry éppen Belgiumban koncertezett, kérésére a belga királynő hozatta ki a börtönből édesapját, majd az egész család Svájcba költözött. Vásáry Tamás életrajzának első része, amely első felesége, az antropológus, anyai ágon pécselyi származású Ildikó 1994-ben bekövetkezett haláláig szól, Üzenet címen jelent meg. Vásáry Tamás mint zongoraművész bejárta az egész világot, alig van olyan ország, ahol ne koncertezett volna. Több mint száz zenekart vezényelt. Mostanában amolyan "beszélgetős" koncerteket tart, amelyeken többször fellép balettáncos felesége, Tunyogi Henriett is. Életregényének következő része áprilisban jelenik meg a könyvhéten. Balatonfüreden a Mendelssohn Kamarazenekarral adott közös koncertet, amelyen többek között fellépett a 12 éves Boros Misi is.

 

2015.11.15   Emlékezés a párizsi áldozatokra

Nem csak a franciákat érte támadás november 13-án, hanem az egész civilizált világot. Ezért Magyarország-szerte is megemlékezéseket tartottak a párizsi terrortámadás áldozatairól. Balatonfüreden a Szent István téren gyújtottak mécseseket vasárnap délután.

 

2015.11.15   Krúdy-gábli, irodalmi villásreggeli a Blaha étteremben

Krúdy Gyula Villásreggeli című írásában egy krigula svecháti sör mellé ájnspennert kérnek szafttal. Hogy mi is az az ájnspenner, amit ma is bárki elkészíthet, és hogy Krúdy valóban tudott-e főzni, kiderült a Hamvas Béla Asztaltársaság Blaha étteremben tartott irodalmi villásreggelijén, ahol a menüt Krúdy-szövegei alapján Vinkó József állította össze.

 

2015.11.14   Újbor kóstolás és naptárbemutató Arácson

Hagyományos falinaptárát mutatta be az Arácsért Alapítvány. A jó hangulatú esten a zsíros kenyér, a pogácsák és a sütemények mellett Arács és a Balogh Pincészet borát is megkóstolhatták a vendégek.

 

2015.11.04   A Téli Balaton kiállítás

Az évszakok rendszerint megihletik a művészeket, így van ez a füredi festőkkel, fotósokkal is. A pannon táj, a Balaton különösen erős hatással van az ittélőkre, és még a színeiben visszafogott tél is alkotásra bírja a füredieket- mondta a Művészklub kiállításának megnyitóján Molnár Judit, a Humán Erőforrás Bizottság elnöke.

 

2015.11.07   Panaszkönyv 1836-ból

A balatonfüredi panaszkönyv, amelybe 1836 és 1840 között bárki beleírhatta a fürdőről észrevételét, sokáig feledésbe merült. Hudi József történész kezébe 2007-ben került a bőrbe kötött panaszkönyv, füredi színháztörténeti munkájában idézett ebből, de már akkor elhatározta, hogy sajtó alá rendezi a különleges kéziratot. A Balatonfüred Városért Közalapítvány kiadásában most jelent meg a könyv, tele érdekes lábjegyzetekkel, tárgy- és névmutatóval a korabeli fürdőéletről.

 

2015.11.08   Vinkó József a Bergmann cukrászdában

A Balatoni Szalon rendezvény, amelynek hat helyszínén nem csak kitűnő ételek, hanem zenei előadások is várták a vendégeket előadójaként érkezett Balatonfüredre Vinkó József a Magyar Konyha főszerkesztője. Vinkó József szerint a gasztronómia történelme izgalmas kultúrtörténelem is.

 

2015.11.07   Zettwitz Sándor Füred kulturális nagykövete

A 77 Elektronika Kft., Zettwitz Sándor családi vállalkozása, jó példa arra, hogy a vagyon társadalmi felelősséggel, kötelezettséggel is jár. A város és a térség mecénása, kulturális rendezvények és a füredi sport támogatója. A vállalkozás emellett Füreden is folytat orvoselektronikai gyártást, így adóbevétellel is támogatja a várost. A Balatonfüred Városért Közalapítvány Zettwitz Sándornak támogató munkájáért a kulturális nagyköveti címet adományozta.

 

2015.11.03   Búvárok a Balatonban

Rendkívüli felvételeket köszönhetünk két búvárnak, akik a novemberi csodálatosan tiszta Balatonban kíváncsiak voltak rá, hogy milyen ilyenkor a tó világa. Bár a videón nem túl nagy az élet, eddig még nem láttuk a víz alatti világot télen.

 

2015.11.02   Halottak napi közös ima

Közös ökumenikus imát tartottak 2-án a füredi egyházak a köztemetőben, amelyhez csatlakoztak az arácsiak is a hősi emlékműnél.

 

2015.11.03   Ülésezett a Balatoni Szövetség

Tihanyban tartotta közgyűlését a balatoni önkormányzatok szövetsége. A testület tovább lobbizik azért, hogy a Balatonnál legalább nyolc vasárnapon, a nyári főszezonban nyitva lehessenek az üzletek.

 

2015.10.29   Zsolnai Tímea kiállításán

Textilszobrokból és gyapjúképekből nyílt kiállítás a Művészkávézóban. Zsolnai Tímea kiállítását Rózsa Éva, a tihanyi Németh László Művelődési Ház igazgatója nyitotta meg.

 

2015.10.25   Arácsi Vizit:könyvek, gondolatok Márfi Gyula veszprémi érsektől

Havonta egy délutánon keresztényi értékeket képviselő előadókat hív meg az Arácsért Alapítvány. Legutóbb dr. Márfi Gyula veszprémi érsek volt a vendég, aki két könyvét mutatta be a hallgatóságnak. Az érsek úr előadásában gondolatokat idézett a közönségnek A vízhordó ember című életrajzi és Az istenkeresés útjain című filozófikus művéből.

 

2015.10.26   Thai masszázs szalon az Anna Grandban

Az ősi thai masszázsnak, amely elterjedt az egész világon, többezer éves hagyománya van. Oldja az energetikai blokkokat, csillapítja a fájdalmat, méregtelenít, aktivizálja a keringést és a szervezet öngyógyító mechanizmusait. Mellékhatásai nincsenek, jótékony eredménye azonnal tapasztalható. A thai masszázs mostantól nemcsak távoli egzotikum, négy fiatal thai masszőr megkezdte gyógyító tevékenységét Balatonfüreden az Anna Grand Hotelben is.

 

2015.10.18   MarimBach

Nagysikerű koncertet adott a marimbán játszó Figula János az Anna Grand Hotelben. A grazi zeneakadémián végzett zenész a klasszikusoktól egészen a kortárs zeneszerzők műveiig játszott. Az egész estés koncerten Figula Jánost zongorán Kiss András, ütőhangszereken Tóth Péter kísérte.

 

2015.09.29   Megkezdődött a házhoz menő szelektív hulladékgyűjtés

Külön gyűjthetjük egy kék kukába október 1-től a papírt és a műanyagot, amit a veszprémi hulladék válogatóban különítenek majd szét. Igaz egyelőre Balatonfürednek csak az egyik városrészében, de megkezdődött a házhoz menő szelektív hulladékgyűjtés a városban. Januártól - ígéri a Probio Zrt. - az egész városra kiterjesztik a szelektív hulladékgyűjtést.

 

2015.09.27   Szüreti mulatság Arácson

Arácson újra folyt a must, mégpedig az arácsiak felajánlásának köszönhetően. A hagyományos szüreti mulatságon vödrökben hozták a szőlőt a helyiek, hogy novemberben együtt kóstolhassák majd meg ugyanilyen vidám hangulatban az Arácsiak Borát.

 

2015.09.17   Ékesített textília, a füredi hímzők ajándéka

A szépségre való fogékonyság, a jóra való fogékonyság is-mondta köszöntőjében dr. Laczkovits Emőke néprajzkutató a Balatonfüredi Hímző Műhely kiállításán. Több évtizede zsűriz hímzéseket, de a füredieknél még az alapanyagok is különlegesek, dicsérte tovább a szakértő azokat a munkákat, amelyek a Kisfaludy Galériában láthatók. A füredi hímzők a megnyitón adták át azt a református egyháznak készített zöldselyemmel és arannyal készített úrasztali terítőt is, amely a templomban őrzött kétszáz éves terítő újrafogalmazása.

 

2015.09.19   Jubiláló fesztivál: Romantikus Reformkor

Minden évben megújul a Romantikus Reformkor fesztivál programja. Idén Mága Zoltán és zenekarának koncertjével nyitott a rendezvény és főúri magyar családok, a Batthyány és Teleki család leszármazottjai voltak a vendégek. Megrendezték a reformkori főzőversenyt is, ahol a különdíjat a hortobágyi húsos palacsinta nyerte el.

 

2015.09.05   Átadták a Quasimodo-díjat

Kétszázhuszonkilenc költő küldött verset idén a balatonfüredi költőversenyre, amelyet Salvatore Quasimodo-ról neveztek el. A kétnapos rendezvény nem csak a vers ünnepe, de irodalmi találkozó is, amelyen egymást érték a könyv- és folyóirat bemutatók. A fődíjat ebben az évben Lanczkor Gábor Caravaggio című versével nyerte el.

 

2015.09.04   Vaszary háromszor

Vaszary Kolos hercegprímás valamikori villájában, a 2010-ben felújított épületben rendeztek emlékkiállítást a Vaszary család tiszteletére. A főszereplő a főpap 1939-ben elhunyt unokaöccse, a kitűnő festőművész, Vaszary János, akinek 21 alkotása látható egészen január 5-éig. A ma is nagyon divatos és aukciókon keresett művész olyan festményei is láthatók, amelyeket eddig nem láthattunk a kiállításokon. Mellesleg ezzel a kiállítással párhuzamosan Tihanyban, a Kogart Galériában is láthat a közönség további Vaszary János festményeket, hívták fel az érdeklődők figyelmét a szervezők a kiállítás megnyitóján.

 

2015.08.21   A modern magyar festészet remekei a Vaszary Galériában

A magyar modern festészet remekeivel találkozhatnak az érdeklődők Balatonfüreden a Vaszary Galériában. A kiállítás, amelyen 42 festmény látható, Kovalovszky Márta művészettörténész válogatása, és képet ad az utóbbi száz év magyar festészetéről, bemutatva azt a korszakot, amikor a magyar piktúra kirobbant a provincializmusból és világszínvonalú lett.

 

2015.09.01   Díjat nyert a füredi hímző műhely

Rendkívüli kiállításra készül a füredi hímző műhely. 17-én 17 órakor a Kisfaludy Galériában rendezik meg az elmúlt 11 évet összefoglaló kiállításukat, ahol bemutatják a református templomban őrzött, muzeális értékű 250 éves úrasztala terítőt is, és annak feldolgozását, amivel legutóbb díjat is nyertek a füredi hímzők.

 

2015.08.30   Emlékkoncert Csincsi Ferenc tiszteletére

Igazi zenei élmény volt a tavaly elhunyt Csincsi Ferenc emlékére rendezett koncert az Anna Grand Hotelben. Az ötvenéves korában elhunyt karnagy és zeneiskola igazgató halálának egyéves évfordulójára gyermekei, a fuvola szakon jövőre diplomázó Csincsi Mariann, és bátyja, a bécsi filharmonikusok ütőse, Csincsi Ferenc szervezett emlékkoncertet kitűnő zenészek részvételével.

 

2015.08.19   Zoób Kati divatbemutatóján

A nő sokféle és a szépség is az ? vallja Zoób Kati, aki immár második alkalommal varázsolta el divatbemutatójával a balatonfüredi közönséget. Couture, Attitude és Chance kollekcióiból összeállított kreációi augusztus 19-én este az új trendnek szóltak.

 

2015.07.31   Gyarapodó értéktár

Balatonfüred szellemi vagyonát gyűjti össze az értéktár bizottság, amely javaslatot tehet a megyei értéktárba történő bekerülésre is. Hogy az eddig elfogadott 25 városi értékből mi került az Anna-bál mellé a megyei értéktárba, erről a Füred Tv Molnár Juditot, a városi értéktár bizottság elnökét kérdezte.

 

2015.07.25   Lányok a bálon, a 190. Anna-bál

A 190. Anna-bálon Boór Bettina 18 éves balatonfüredi diáklány lett a bál szépe. Első udvarhölgye a 16 éves balatonfüredi Barna Dorina, második udvarhölgye pedi a komáromi Szép Csenge lett. A lányok, köztük az általunk megkérdezett 19, jól érezte magát, annak ellenére, hogy a a látványos felvonulást alaposan elmosta a nyári zápor. A város díját, a Kiss Ernő-díjat idén Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatója vehette át.

 

2015.07.22   Bálkirálynők mondták

Sok fiatal lány álma, hogy eljusson a füredi Anna-bálba. A Füred Televízió minden évben rögzítette a bál legfontosabb eseményeit, így a bálkirálynő választást. Összeállításunkban az utóbbi tíz év legszebb bálozói, a báli közönség által megválasztott legszebbek beszélnek az élményről.

 

2015.07.17   Koncertek a FüredJam-en

Remek a zene, elsőre úgy tűnt, remek a helyszín is, mi kell még, kérdezhetnénk, egy sikeres nyári koncerthez? A FüredJam-en valóban kitűnő zenészek adták egymásnak a mikrofont két napon át, de hiába volt szép a balatoni naplemente, zöld a fű és hideg a sör a büfében, a strandról hazafelé indulók közül sokan nem jöttek vissza az esti koncertekre. Remélhetően jövőre többen leszünk, mert ha a balatoni hakni-kínálatot nézzük, a FüredJam mindenképpen megéri.

 

2015.07.17   Petrőcz Lászlóné köszöntése

A református tiszteletes asszony helyt állt a családban, öt gyermeket nevelt fel, jelenleg16 unokája és egy dédunokája van, helyt állt a szószéken, megszerezve a lelkipásztori diplomát, helyt áll a karitatív munkában, tíz éve dolgozik a kárpátaljai magyarokért, és most, nyolcvanadik születésnapján, második verseskötete jelent meg. Petrőcz Lászlóné, Marika néni szerint mindenek a lényege az el nem múló szeretet.

 

2015.07.11   Átadták a Hajógyári Kikötőt

Egy minden igényt kielégítő hajókikötőt épített a Sennebogen cégcsoport a valamikori hajógyár területén. Őrizve a tradíciókat a régi gyárról Hajógyári Kikötőnek nevezték el, hallottuk az ünnepélyes avatáson.

 

2015.07.06   Brokátkék szívek a 190. Anna-bálon

Idén a Balaton szíve néven kék színű porcelán szíveket kapnak a hölgyek a füredi Anna-bálon, amelyre már áprilisban elfogytak az 55, 60 és 70 ezer forintba kerülő jegyek. Aki lemarad a bálról, a MTV rövid híradós bejelentkezéseiből és a másnapi összefoglalóból értesülhet a legfontosabbakról. A Balatonfüredre érkező vendégek és a fürediek a keddtől vasárnapig tartó fesztiválon tölthetik kellemesen a hetet a városban. Az Anna-fesztiválon a programok ingyenesek, hallottuk a báli sajtótájékoztatón.

 

2015.06.26   Grimm József kiállításán

Grimm József 33 alkotását, köztük a legújabb festményeit Arácson augusztus 2-áig nézheti meg a közönség. A jól ismert hiperrealista festmények után, ahogy maga Grimm József fogalmazott a megnyitón, lazított stílusán, levegősebbek, mozgalmasabbak a grafikái, olajképei. Az Arácsi Népházban, a kiállítás megnyitóján Tarnai Katalin és Zemenné Horváth Orsolya rövid műsorral köszöntötte a vendégeket és a művészt.

 

2015.06.26   Hal-és Borünnep és a Nagy koccintás

Helyi borászok és helyi gasztronómusok kínálták négy napon át a kiváló borokat és a balatoni halakat a füredi parton. A 13.Hal- és Borünnepre, mint nyári gasztronómiai fesztiválra, sokan voltak kíváncsiak a felújított Tagore sétányon. A megnyitón részt vett Áder János köztársasági elnök és felesége, a fürediek pedig rekordkísérletre, Nagy koccintásra hívták a vendégeket.

 

2015.06.30   Tíz éves az aquapark

Nagy tapasztalat áll már a balatonfüredi aquapark üzemeltetői mögött. Az idén tízéves vízi vidámpark felkészülten várja a csúszdázni vágyókat, de a nyugodt pihenést kedvelőket is. A füredieknek változatlanul nagy a kedvezmény, a felnőttek 1200 forintért, a gyermekek 800 forintért veheti igénybe a beach-feelinget garantáltan nyújtó szolgáltatásokat.

 

2015.06.20   Elindult a lapátkerekes Kisfaludy hajó

Megkezdte menetrendszerinti közlekedését a Kisfaludy lapátkerekes múzeumhajó a Balatonon. Az első gőzösnek, amelyet a megyei alispán Hertelendy Károly és gróf Széchenyi István indított útjára 1846 szeptemberében, kilenc kikötő állt szolgálatára a tavon. A Balatoni Sétahajózási Kft. új hajója, a mostani Kisfaludy Balatonfüredről indul és egyórás panoráma körútra és másfél órás naplemente túrára lehet rá jegyet váltani, felnőtteknek 1600 illetve kétezer forintért, gyermekeknek 700, illetve 1100 forintért.

 

2015.06.20   Múzeumok éjszakája

A pincétől a padlásig nyitott kapukkal és programokkal várták a füredi múzeumok, galériák a vendégeket a múzeumok éjszakáján. A jó hangulatú estnek lesz ismétlése is, hiszen a Kékszalag vitorlásverseny éjszakáján, július 3-án, pénteken újra múzeumtúra lesz a parton Füreden.

 

2015.06.19   Új négycsillagos hotel épül Balatonfüreden

Egy milliárd forint uniós támogatással épül a Balaton Medhotel a parton. A csúcsminőségű infrastruktúrával készülő hotel az egészségügyi, turisztikai és üzleti céllal érkező vendégeket várja. A cél, hogy az ideérkezők hosszabb időt töltsenek el Balatonfüreden.

 

2015.06.13   Cilinder és lokni, kiállítás a Vaszary Galériában

Portrék, csendéletek, tájképek láthatók azon a két, de témájában közös, a 19. századi polgári stílust bemutató kiállításon, amely a Vaszary Galériában látható. A biedermeier festményekkel a tehetős polgárok saját lakószobáikat rendezték be, szép hölgyek, idealizált portrék, paraszti idill mindenki számára érthető módon. A Szépművészeti Múzeum gyűjteménye egy-két évig, a Fővárosi Képtár válogatott festményei július 19-ig láthatók.

 

2015.06.13   Kerti parti a Fordítóházban

A balatonfüredi Fordítóházban csak télen van szünet, pár nap karácsony táján. Most is folyik a munka, de nyaranta a kerti parti jó alkalom, hogy találkozzanak egymással az írók és fordítóik.

 

2015.06.06   Ünnepe a könyvnek

A 86. könyvhét egész hetes program volt Balatonfüreden. Nem csak a galériákban, könyvtárban találkozhattunk írókkal, költőkkel, de a Blaha utcában is ki lehetett ülni egy-egy pohár ital mellé hallgatnia zenét vagy a megénekelt verseket. Hogy még közelebb kerüljön az irodalom a közönséghez, Grecsó Krisztián író verseit Kollár-Klemencz Lászlóval, a Kistehén együttes vezetőjével közösen adta elő, Kollár Klemencz László pedig egy novelláskötettel mutatkozott be. A megnyitón Molnár Judit képviselő asszony köszöntötte a könyv ünnepét és Lator László beszélt munkásságáról.

 

2015.05.17   Autócsodák a parton II. Balatonfüred Concours d'Elegance

Charles Bronson valamikori autója, egy 93 éves Hispano Suiza nyerte el a fődíjat és Balatonfüred város díjat a klasszikus autók szépségversenyén. A II. Balatonfüred Concours d'Elegance-on két napon át csodálatos veterán autókat láthatott a közönség. Az 50-90 éves műtárgyak ma is üzemképesek, ahogyan a felvonuláson láthattuk.

 

2015.05.07   Konferencia az élhető városról

A városgazdálkodás szerteágazó feladatairól tartottak konferenciát a szakemberek a balatonfüredi településüzemeltetési részvénytársaság, a PROBIO szervezésében. A céggel szinte minden nap találkozunk, hiszen az ő feladatuk a hulladék elszállítás, a parkfenntartás, a strandok, parkolók, a vásárcsarnok működtetése, és tavalytól a BODORKA látogatóközpont üzemeltetése.

 

2015.05.01   Jókaira emlékeztek: 24. Jókai-napok Balatonfüreden

Jókai Mór 1904.május 5-én 79 éves korában halt meg. Május elején rá emlékzünk Balatonfüreden a többnapos Jókai-emlékünnepséggel. A négy nap során idén a közönség láthatott táncjátékot, mese-előadást, lemezbemutató koncertet, részt vehetett irodalmi előadásokon, balatoni hajókázáson, ahol Jókai Mór írásait olvasták fel. A gálaesten pedig ebben az évben Balatonfüred Komárommal, Jókai szülővárosával írt alá kulturális együttműködést.

 

2015.05.01   Májusfa Kéken

Régen májusfát legények állítottak a lányos házaknál. Ma már a tavaszünnep része, amit Balatonfüreden egyre kevesebb helyen látni. A Kéki-völgyiek azonban a jó társaság kedvéért hosszú évek óta májusfát állítanak, amin - biztos, ami biztos - valaki állandóan mászik felfelé.

 

2015.04.13   Koczor Kálmán lett a borrendek szövetségének elnöke

Koczor Kálmánt Esztergomban megválasztotta a 45 borrendet egyesítő országos szövetség elnökévé. A balatonfüredi borász, a Balatonvin Borlovagrend elnök-nagymestere a borrendi szövetség szakmaiságának erősítését ígéri, és szeretné, ha a hazai megjelenés mellett külföldön is jól ismertek lennének a magyar borrendek és így a magyar borok.

 

2015.04.14   Megjelent a Füredi História legújabb száma

A Helytörténeti Egyesület ülésén érdekes előadást hallhattak a tagok a méltatlanul elfelejtett kiváló tudós Rómer Flóris Bakony-kutatásáról Szabó Béla előadásában, aki maga is végigjárta a Bakonyt hasonlóan az 1859-es utazáshoz, és amelyről ugyanúgy ahogy 155 éve Rómer Szabó Béla is könyvet készített. Az egyesületi ülésen a Füredi História új számát dr. Rácz János, a kiadvány szerkesztője mutatta be.

 

2010.12.22   A nagyvad elejtése, film Bodosi Györgyről

2010-ben jártunk utoljára Bodosi Györgynél Pécselyen, akit akkor 85. születésnapján költészetről, a faluról, életről, halálról kérdeztük. A most kilencven éves költőt filmünkkel köszöntjük.

 

2015.03.30   Új kötet Bodosi Györgytől

Harminc éven át voltam orvos, költő legalább hetvenig-mondta a Füred Tv-nek Bodosi György költő, azaz dr. Józsa Tivadar a Csillagórán című kötete bemutatóján. A régi és új verseket tartalmazó verseskötetet Józsa Tivadar 90. születésnapján mutatták be.

 

2015.03.26   Életem a Balaton, könyv Rosta Sándorról

Praznovszky Mihály szerkesztésében jelent meg az az összefoglaló könyv, amely Rosta Sándor munkásságának bemutatásán keresztül a balatoni turizmus alakulásáról is képet ad. Az országosan többszörösen is kitüntetett, Balatonfüred és a Balaton díszpolgára cím birtokosa, ahogy ő fogalmazott, nem volt híve pályája során a viharos jeleneteknek, de elkötelezett híve volt a balatoni táj- és vízvédelemnek, a tó infrastruktúrája, turizmusa fejlesztésének.

 

2015.03.26   Kikötő épül a kempingben, együttműködés a Magyar Vitorlás Szövetséggel

Magyarország lélekszámához képest vitorlás nagyhatalom, Balatonfüred pedig a balatoni vitorlázás fellegvára, így további fejlesztésekre van szükség a sportág fejlődése miatt, hangzott el azon a találkozón, ahol Balatonfüred város nevében dr. Bóka István polgármester, a Magyar Vitorlás Szövetség nevében dr. Kollár Lajos elnök együttműködési megállapodást írt alá, amelynek keretében - pályázati lehetőséggel élve - új kikötő épülne a füredi kemping területén.

 

2015.03.26   Megnyílt a vitorlástörténeti kiállítás

Új egész évben nyitva tartó kiállítással gazdagodott Balatonfüred és a balatoni turizmus. A vitorlázás elmúlt 150 évét bemutató interaktív kiállítás több korosztály számára is érdekes, mert szimulátor révén kipróbálható a viharos Balatonon való vitorlázás, elsajátíthatók a navigálási illetve a kötélcsomózási ismeretek, lehet gyakorolni a vitorlafelvonást a teraszon kikötött árbocon, vagy éppen gyönyörködni a panorámában a kiállításnak helyet adó Vitorlás étterem emeletének teraszáról.

 

2015.03.20   Átadták az első Sava Babic emlékdíjat, Hamvas-napok Füreden

Sandra Buljanovic, a belgrádi egyetem hungarológusa vehette át Navracsics Tibortól, az Európai Bizottság kulturális, oktatási, ifjúságpolitikai és sportügyi biztosától a tavaly alapított Sava Babic emlékdíjat a füredi Hamvas-napokon. Navracsics Tibor egyszerre emlékezett meg Hamvas Béláról és a három éve elhunyt Sava Babic-ról, aki Belgrádban megalapította a magyar tanszéket, Hamvas szerb fordítója és a balatonfüredi Hamvas kultusz elindítója.

 

2015.03.18   Rendhagyó órák középiskolásoknak

Hat alkalomra nyert el pályázatot a Városi Könyvtár, hogy gimnazistáknak nem középiskolás fokon rendkívüli órákat tartsanak. A Lóczy és a Szent Benedek gimnázium 11. osztályosainak az előadások változatos témáikkal, színes előadóikkal inspirációt, segítséget adhatnak a pályaválasztáshoz is.

 

2015.03.21   Robert Capa kiállítás a Vaszary Galériában

Robert Capa nagy erejű fotói láthatók a Vaszary Galériában. A világhírű magyar haditudósító végigjárta a harmincas évektől a hadszíntereket, a halál is 1954-ben Vietnámban érte, amikor a francia katonákat kísérve egy taposóaknára lépett. Hagyatékának gondozására öccse, Kornél Capa létrehozott egy alapítványt, majd a New York-i Nemzetközi Fotóközpontot. A Magyar Nemzeti Múzeum 2009-ben vásárolta meg azt a 937 mesterkópiát, amelyből a balatonfüredi kiállításra is válogatták a fotókat.

 

2015.03.14   Tavaszi Fesztivál, az ünnep előestéjén, március 14-én

Március 14-én már hagyománya van Balatonfüreden a reformkori időutazásnak. Praznovszky Mihály irodalomtörténész és Kéri Kitty színművész a reformkori sétán feleleveníti a korabeli Füred történéseit, szereplőit. Idén képzeletben Szendrey Júlia volt Jókai vendége Füreden, akivel - és még jó pár kísérővel - sétálva a parton, a kor nagyjairól és persze Petőfi Sándorról folyt a beszélgetés. A délután folyamán Berecz András és barátai telt ház előtt csuvas és magyar énekeket adtak elő az Anna Grand Hotelben, de volt francia meseelőadás tánccal a gyerekeknek, az estét pedig a hagyományos fáklyás felvonulás zárta.

 

2015.03.09   Befejeződött a megyei szeméttelepek rekultivációja

Műszakilag befejeződött a megye 33 már nem működő hulladéklerakójának a rekultivációja. A szeméttelepekre fedőréteg került, a felszínt füvesítették, beültették növényekkel, gázgyűjtőrendszert, monitoring kutakat építettek ki, hogy ellenőrizhessék mi zajlik a felszín alatt. A lefedett lerakókat már az önkormányzatok hasznosíthatják, Balatonfüreden napelemes rendszert terveznek kiépíteni.

 

2015.03.06   Füred Tv extra: Párizs ege alatt

Nagy sikerű sanzon estet tartott Balatonfüreden Orosz Zoltán és Bardóczy Attila. A Kisfaludy Galéria közönsége vastapssal köszönte meg a kitűnő harmonikaművész és énekes előadását, amely során a klasszikus francia sanzonok megidézték a párizsi kávéházak hangulatát.

 

2015.02.27   Picasso kiállítás a tavaszi programsorozatban

Március 6-án sanzon est, 7-én Picasso kiállítás és a róla készült Cocteau fotók, ezzel veszi kezdetét a balatonfüredi Frankofón Hetek. A programok között komolyzenei és dzsessz koncert, filmvetítés és monodráma. A francia kultúra a március 15-i tavaszi Fesztiválon is jelen lesz. Egészen április 12-ig gazdag tavaszi programokra számíthatnak a hétvégeken a fürediek és az idelátogató vendégek.

 

2015.02.24   Új tagok a városi közalapítványban

Változatlanul a könyvkiadás a legfontosabb feladata a Balatonfüred Városért Közalapítványnak, hallottuk a kuratórium ülésén, ahol új tagokat vettek fel, és újra megválasztották Molnár Juditot elnöknek.

 

2015.02.17   Épül a Kisfaludy gőzös

A tervek szerint májusra elkészül a Kisfaludy gőzös pontos mása, hogy megkezdje a hajózást a Balatonon. Az 1846-ban vízrebocsátott hajó korhű mása igazi turisztikai látványosság lesz Balatonfüreden. A hajót a Balatoni Sétahajózási Kft. uniós támogatással építi meg.

 

2015.01.24   Van élet a Balatonnál télen is

Hogy érdemes a Balatonhoz jönni télen is, ezt szerette volna megmutatni a Bergmann cukrászda és a Kredenc Borbisztró a hétvégi rendezvényeivel. A Bergmannban különleges boros édességeket készítettek, volt színi előadás, a Kredencben a Balaton Kör borászai kínálták boraikat az esti bulin, és vendégként itt volt az ország egyik legjobb séfje, a budapesti Michelin-csillagos étteremből, Sárközi Ákos is.

 

2015.01.24   Vince-napi borünnep: kiválóak a 2014-es borok

Ha megcsordul Vince, megtelik a pince, azaz, ha enyhe az idő január végén, akkor bő termésre számíthatunk ebben az évben, tartja a néphagyomány. Bár az idei termést illetően nem bocsátkoztak egyelőre jóslásba a szőlőtermelők, kiváló Olaszrizlingeket kóstoltak a Vince-napi borünnepen Balatonfüreden.

 

2015.01.20   Tisztújítás a MÚZSA Egyesületnél

Továbbra is Héhn Zsuzsa vezeti a Múzsa Művészeti Egyesületet. A legfontosabb a fiatalítás és a pénzügyi háttér megteremtése, hallottuk a tisztújító közgyűlésen.

 

2015.01.16   Újabb beruházást enged a szabályozási terv

Felgyorsította a füredi képviselő-testület a szabályozási terv módosítását. A február végére elkészülő terv teret enged Füred nyugati végében egy borászati-turisztikai központ megépítésének is, hangzott el a rendkívüli testületi ülésen.

 

2011.12.15   A tó, ami nem alszik - Balaton kutatás télen

A Magyar Tudományos Akadémia Balatoni Limnológiai Intézetében télen sem pihennek a kutatók, hiszen a Balaton a hideg évszakban is élettel teli, az algáktól egészen a halakig rengeteg élő forma ad a tudósoknak munkát. 2011-ben készült kisfilmünk a téli Balaton kutatását mutatja be.

 

2015.01.06   Tisztújítás a Balatoni Regionális TDM Szövetségben

Újra Hoffmann Henriket választották meg a Balatoni Regionális TDM Szövetség elnökének. A kb. 20 turisztikai egyesületet tömörítő szervezet vezetője szerint az elmúlt három évben ugyan nem tudták elérni, hogy megszülessen a turizmustörvény és csökkentsék az idegenforgalmat sújtó adókat, de két balatoni programot, egy őszit és egy tavaszit már meg tudtak szervezni. Arról is döntöttek Tihanyban, hogy idén május 1-11. között lesz a Nyitott Balaton.

 

2014.12.16   Lezárult az Öveges projekt első szakasza

A jövőre hatvan éves Lóczy gimnáziumban is felismerték, hogy nagyobb hangsúlyt kell fektetni a természettudományos képzésre. Pályázati pénzből elkészült a labor és elindítottak egy természettudományos osztályt is, hallottuk a projektzárón.

 

2014.12.05   Aranyfonál a végtelenbe, Fritz Mónika kiállításán

Fritz Mónika 1972-ben először vendégként érkezett Magyarországra, de annyira megszerette, hogy férjével, Fritz Bélával 99-ben már házat vásároltak Balatonfüreden, 2008 óta pedig itt élnek, és aktív tagjai a Múzsa Művészeti Egyesületnek. Faliképeit Textil álmok címmel január 24-ig láthatók az Arácsi Népházban. A kiállítást Szuper Miklósné, a füredi hímzőkör vezetője nyitotta meg.

 

2014.12.04   Karácsonyi ünnepség a TLC-nél

A TLC, azaz a Termelés Logistic Centrum biztos munkahely. Az acélmegmunkáló gyárban stabilak a jövedelmek és a termelés is, amelyet 2015-ben tíz százalékkal terveznek még tovább növelni. A német cégcsoportba tartozó füredi cég ötven országba gyárt alkatrészeket óriási anyagmozgató gépekhez, köztük a Dubai-ban dolgozó 880-as daruhoz is.

 

2014.11.13   Nógrádi György az orosz-ukrán konfliktusról

Ne legyünk naivak, Ukrajnában nem a jó és a rossz harca folyik, hanem két nagyhatalom, az Egyesült Államok és Oroszország konfliktusa. És, hogy hogyan érinti ez Magyarországot? Egyet tehetünk, a német külpolitika mögé kell felsorakoznunk, mondta Nógrádi György Balatonfüreden.

 

2014.11.15   Újbor mustra Arácson

"Ácsi Arácsi, Séd-cseppek, Koloska Gyöngye, Arácsi Kocsmalé, Arácsi Közösnevező" -ilyen és hasonló neveket adtak az újbor ünnepen Arácson a közösen, szinte fürtönként összeadott bornak. A jó hangulatú esten a zsűri választotta ki a közalapítvány új borának a nevét, amely rövidesen felkerül a palackok címkéjére is.

 

2009.10.28   Elhunyt Glatz László

Rövid betegség után 89 éves korában elhunyt Glatz László, a balatonfüredi Anna-bálok örökös főrendezője, a városban jól ismert és szeretett testnevelő tanár, sportszervező. Laci bácsira, akit legutóbb 88. születésnapján köszöntött a város vezetése, azzal a beszélgetéssel emlékezünk, amelyet az Anna-bálok története kapcsán forgatott vele a Füred Televízió 2009-ben.

 

2014.10.22   Elektromos biciklik próbára

Egyelőre próbaként elektromos közbringákat lehet kipróbálni Balatonfüreden a Vitorlás téren a Nyitott Balaton program keretében. A bérbicikliket, amelyeket több helyen lehetne elérni majd a városban, kártyás rendszerrel működtetné a gyártó. A közbringák az elektromos rásegítéssel könnyűvé tennék a biciklizést az emelkedőkön és a hosszabb kirándulásokon is.

 

2014.10.23   Ünnepélyesen tett esküt a képviselő-testület

Október 23-án ünnepélyesen is letették az esküt a balatonfüredi képviselők és dr. Bóka István polgármester. Titkos szavazáson újra megválasztották Hári Lenkét alpolgármesternek, és megszavazták dr. Kiszely Pált tanácsnoknak.

 

2014.10.22   "Mint a szép híves patakra", országos zsoltáréneklő verseny

Ötszáz éves énekek csendültek fel a Balatonfüredi Református Általános Iskolában. Az országos zsoltáréneklő versenyen a gyülekezeti énekeskönyv 150 zsoltárából és dicséreteiből énekeltek a református iskolák diákjai. A gyermekhang meghatja az embereket, mert még őszinte, mondta a megnyitón Miklós Ferenc református lelkész.

 

2014.10.18   Első világháborús emlékek kiállítása

Az első világháborúnak a városban Arácson emeltek először vöröskő emléket 1923 májusában a Polgári Dalegylet gyűjtéséből. A református Fehér templom előtt rá négy hónapra állították fel Homonnay Jenő ősmagyar harcost ábrázoló szobrát. Az arácsin 22, a füredi emlékművön 57 név szerepel, de biztosan többen haltak meg a négy évig tartó első "nagyháborúban". A Kisfaludy Galériában a január végéig szerdától vasárnapi látható kiállítás ezeknek a honvédeknek állít emléket.

 

2014.10.13   Újra dr. Bóka István a város élén

Politikailag változatlan összetételű képviselő-testület vezeti a várost a következő öt évben. Élén az ország egyik legnagyobb arányban, 83 százalékkal megválasztott polgármesterével, dr. Bóka Istvánnal, aki 12 éve polgármester a településen. Vezetésével Balatonfüred az ország egyik legvonzóbb városa lett.

 

2014.10.04   Művészet és művészek az első világháborúban

A kor legjobb művészei is megjárták az első világháborúban a frontot. Ki katonaként, ki haditudósítóként vett részt a galíciai, szerbiai és az olasz hadszintéren a háborúban. A Magyar Nemzeti Galéria gyűjteményéből összeállított kiállítás igazi mementó: a kezdeti eufória, amely tisztítótűznek láttatta az eseményeket, egyre inkább a szenvedés és az erőszak ábrázolásává vált.

 

2014.10.07   Nyárra elkészül a Hotel Füred

Új négycsillagos hotellel bővül a balatonfüredi turisztikai kínálat. A Hotel Füredben, amelyet Czigle János, a Flamingó Hotel tulajdonosa épít újjá, közel ötszáz szállóvendég és 1200 konferencia vendég fér el, hallottuk az ünnepélyes alapkőletételen.

 

2014.09.28   Arácsi közös szüret

Hagyományosan mindenki hoz szőlőt a közös borhoz Arácson. A helyi alapítvány évek óta szervezi a hangulatos szüretet, hogy majd Márton-napon együtt adjanak nevet az újbornak is. Az arácsiak bora, amelyet a korábbi években Arácsi vedresnek, Arácsi soksorosnak és Arácsi cimborának hívtak, remélhetően idén is jól sikerül majd, hiszen a must a vártnál édesebb lett Arácson.

 

2014.09.29   Nádas Péter író is részt vett a fordítók konferenciáján

Nádas Péter íróval is találkozhattak a regényét fordítók Balatonfüreden, azon a konferencián, amelyet a Magyar Fordítóház Alapítvány szervezett. A kilenc országot képviselő fordítók zömének nem volt új a város, hiszen többségük már dolgozott a balatonfüredi Fordítóházban.

 

2014.09.29   POLITIKAI REKLÁM: A FIDESZ-KDNP választási fórumán

Közel hatmilliárd forintos vagyonnal gyarapodott Balatonfüred, ha az elmúlt négy év fejlesztéseit nézzük, a város gazdasági növekedése töretlen - mondta dr. Bóka István polgármester, a FIDESZ-KDNP polgármester-jelöltje, majd vázolta a következő öt év terveit a Vaszary-villában megtartott választási fórumon.

 

2014.09.30   POLITIKAI REKLÁM: A Jobbik helyi programja

Ujhelyiné Károlyi Krisztina négy éve került képviselőként a városi testületbe. Egyedüli Jobbikos képviselőként több testületi határozat ellen tiltakozott, és több képviselői indítványa volt - mondta a Füred Tv stúdiójában. A Jobbik választási programjában a legfontosabb: az egész éves munkahelyek számának növelése Balatonfüreden.

 

2014.10.01   POLITIKAI REKLÁM:Az Összefogás-Együtt Balatonfüredért polgármester-jelöltje:dr. Szalai Gábor

Választási programjában az Összefogás-Együtt Balatonfüredért azt hirdeti, hogy felülemelkedve az egyes politikai pártok érdekein, a Fürediekért, Balatonfüredért valósítsák meg városfejlesztő programjukat. Polgármester-jelöltjük: dr. Szalai Gábor.

 

2014.09.19   25 éves a finn testvérvárosi kapcsolat

25 éves jubileumát ünnepelték Balatonfüreden a finn testvérvárosi kapcsolatnak. A Kouvolából érkezett vendégeket a Margaréta Hotelben köszöntötték

 

2014.09.19   FÜRED TV EXTRA : Agykutatók Balatonfüreden

Dr.Freund Tamás 2013 májusában ültetett fát a füredi Tagore sétányon. Akkor sem dr.Somogyi Péter, sem dr.Buzsáki György, akikkel közösen 2011-ben az agykutatás Nobel-díját, a The Brain Prise-ot elnyerte nem tudott eljönni Balatonfüredre. Most az MTA Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézete konferenciáján Freund Tamáson kívül részt vett az Egyesült Államokban élő dr. Buzsáki György is. A két világhírű agykutatóval a fánál beszélgettünk.

 

2014.09.19   Kormány támogatás a városi uszodának

Az egymilliárd forintba kerülő városi uszoda költségének hetven százalékát a Magyar Vízilabda Szövetségtől kapta Balatonfüred az úgynevezett látványsportágaknak járó társasági adó (tao)támogatásból. A város önrészét, 350 millió forintot most a kormány biztosítja rendkívüli támogatás formájában. A város ezzel is már a 2021-es vízi világbajnokságra készül.

 

2014.09.20   Romantikus Reformkor fesztivál

Kilencedik alkalommal rendezték meg a Romantikus Refomkor fesztivált Füreden. Az ősz leglátványosabb turisztikai rendezvényére sokan voltak kiváncsiak, és sok volt a résztvevő is, aki a 19.század viseletében vonult fel a kellemes őszi napsütésben a városban. A szép ruhákba öltözött hölgyekkel és urakkal három napon át lehetett fényképezkedni a parton.

 

2014.09.07   Orbán János Dénes kapta a Quasimodo-díjat

Több könyvbemutatót is tartottak a balatonfüredi Quasimodo költőversenyen és költőtalálkozón, amelyen természetesen a versek voltak a főszereplők. A kétnapos irodalmi találkozó az olasz-magyar kulturális párbeszéd terepe is.

 

2014.09.07   Salvatore Quasimodo Nemzetközi Költőverseny A díjazott költők és verseik

Balatonfüred joggal pályázik az UNESCO kreatív irodalmi városa címre, hiszen kevés város ösztönzi a költőket a vers írásra, Füreden pedig már 22. éve adják át a nemzetközi költőverseny díjait. Idén, ahogy Szőcs Géza, a Magyar Pen Club elnöke fogalmazott, az új magyar líra erőteljes hangú fenegyerekeként ismert Orbán János Dénes kapta a Quasimodo-díjat.

 

2014.08.22   Bemutatta önkormányzati képviselő-jelöltjeit a FIDESZ-KDNP

Az október 12-i önkormányzati választáson minden körzetben indít képviselő-jelöltet a FIDESZ-KDNP Balatonfüreden.Közülük hatan már korábban is a testületben dolgoztak képviselőként, ketten, Nagy Elvira és Illés Hajnalka, újak a képviselő-jelöltek között. A balatonfüredi képviselő-testületbe 8 egyéni képviselő kerül be a választókerületekből, 3 pedig a jelölő szervezetek listájáról a töredék szavazatok alapján.A jelölteknek, hogy választhatóvá váljanak, a választókerületben élők 1 százalékának ajánlását kell megszerezniük, a polgármester-jelöltnek pedig minimum 300 ajánlást a választási törvény szerint.

 

2014.08.29   Dr. Szalai Gábor az Összefogás Együtt Balatonfüredért Koalíció polgármester-jelöltje Balatonfüreden

Béke van a városban, és mi sem békétlenséget akarunk, de értékrendünkkel részt kívánunk venni a közéletben- mondta Nagy Jenő a balatonfüredi MSZP elnöke, aki bemutatta a koalíció képviselő-jelöltjeit és dr. Szalai Gábort, aki az Összefogás Együtt Balatonfüredért Koalíció polgármester-jelöltjeként is indul az önkormányzati választáson.POLITIKAI REKLÁM

 

2014.09.02   Elhunyt Csincsi Ferenc, a zeneiskola igazgatója

Csincsi Ferenc (1964-2014) húsz éven át vezette a Balatonfüredi Koncert Fúvószenekart, a Ferencsik János Zeneiskolának 2002-től volt az igazgatója. Neve összefonódott a város zenei életével. Temetése szeptember 5-én 17 órakor lesz a köztemetőben.

 

2014.08.27   Független képviselő-jelölt a lakótelepen Pálffy Károlyné

Független képviselőként újra indul az önkormányzati választáson Pálffy Károlyné, aki 16 éve tagja és bizottsági elnöke a balatonfüredi képviselő-testületnek.POLITIKAI REKLÁM

 

2014.08.23   Kollektív tárlat a Kisfaludy Galériában

Szeptember végéig látható az a nagyszabású tárlat, amely a Múzsa egyesület amatőr művészeinek legújabb alkotásait mutatja be. A műveket, amelyről egy katalógus is megjelent, a Képzőművészeti Lektorátus szakemberei zsűrizték. A Múzsa művészeti egyesület, amelynek jelenleg ötven tagja van, igen aktív, az alkotóműhely jó közösség is, mondta a megnyitón Héhn Zsuzsa, a Múzsa elnöke.

 

2014.08.26   Mind a nyolc önkormányzati választókörzetben indít képviselő-jelöltet a Jobbik

Az ellenzék jelenléte nagyon fontos az önkormányzatban is, mert fontos a vélemények kimondása, ütköztetése. Az ellenzék nem ellenségként van jelen, hanem együtt dolgozik, az összhangot keresi a testületben - mondta Ujhelyiné Károlyi Krisztina, a Jobbik balatonfüredi alapszervezetének vezetője a képviselő-jelöltek bemutatásán.Polgármester-jelöltet nem indítanak, de minél markánsabb jelenlétre törekszenek az önkormányzatban, hangzott el a sajtótájékoztatón. POLITIKAI REKLÁM

 

2014.06.14   Pódiumbeszélgetés Ferencsik Jánosról - Zeneiskola 2014.06.14.

A harminc éve elhunyt Ferencsik Jánosra emlékeztek a róla elnevezett zeneiskolában Balatonfüreden. Összeállításunkban az egykori tanítványok és pályatársak beszélgetnek a világhírű karmesterről.

 

2014.08.08   Együttműködés a turizmusért az északi parton

Két a turizmusban érdekelt és egy civil egyesület fogott össze azért, hogy a nyári szezonon kívül is vendégeket csábítsanak a Balatonhoz. Az 50 millió forintos pályázati támogatással megvalósuló projektben részt vesz a Balaton Best Térségi Turisztikai Kft., amely Balatonalmáditól Tihanyig négy egyesületet tömörít, A Bakony és Balaton Keleti Kapuja Közhasznú Egyesület Balatonvilágostól Alsóörsig 22 vízparti és háttértelepüléssel és az Alsóörsi Sport Egyesület.

 

2014.07.30   Újra indul a választáson polgármesternek dr. Bóka István

Bemutatta polgármester-jelöltjeit a FIDESZ-KDNP a Veszprém megyei 2. számú választókörzetben. Az október 12-i helyhatósági választáson polgármesternek újra indul dr. Bóka István Balatonfüred 12 éve hivatalban lévő vezetője, aki a sajtótájékoztatón elmondta, az uniós valamint a hazai források miatt egy nagyon izgalmas időszak elé néz a város. Fürednek van esélye arra, hogy profitáljon az új gazdaságfejlesztési illetve turisztikai programokból. Továbbra is pályázni fog a város. A következő öt évben törekedni kell arra is, hogy minél több jól jövedelmező, egész éves állás létesüljön. Fontos, hogy a jelenleg külföldön dolgozó füredieket valahogy visszacsábítsák ? fogalmazott dr. Bóka István, aki hozzátette: hamarosan konkrét programmal áll elő és megnevezi a helyi önkormányzati képviselő-jelölteket is.

 

2014.07.26   A füredi Sulák Martina a 189. Anna-bál szépe

Szombaton este rendezték meg Balatonfüreden a 189. Anna-bált. Idén is először a bál vendégei szavaztak a legszebb hölgyekre, majd a voksok összesítése alapján a tizenöt lány közül a zsűri választotta ki bálkirálynőt és két udvarhölgyét. A 189. Anna-bál szépe, a 18 éves füredi Sulák Martina lett. Az első udvarhölgynek a szintén füredi kötődésű, de Nyíregyházán élő Lukács Rékát választották, a második udvarhölgy a budapesti Szóráth Sarah. A több tízezer forintba kerülő jegyek már hetekkel ezelőtt elkeltek. Mintegy nyolcvan terített asztal várta a bálozókat, a vendégek elé 3500 darabos, az 1930-as évekig visszanyúló Apponyi motívumokkal díszített szerviz került.

 

2014.07.17   Ünnepélyesen is átadták a Bodorka látogatóközpontot

450 millió forintos uniós támogatással valósult meg Balatonfüred újabb látványossága, a Bodorka Balatoni Vízivilág Látogatóközpont és a Széchenyi és az Aranyhíd sétány felújítása.Balatonfüreden most már több kilométert lehet úgy végigsétálni, hogy folyamatosan látványosság várja a vendégeket. A Bodorka akvárium központ, amelyet július 17-én adtak át ünnepélyesen a Tagore sétányon, igazi hiánypótló vállalkozás, hiszen a tó halfaunáját, 36 halfajt felvonultató bemutatót sehol máshol nem lehet látni a Balatonnál.

 

2014.07.14   Balaton színű szívek az idei Anna-bálon

Idén pont Anna-napra, július 26-ára esik a Füredi Anna-bál, amelyet megelőzően egész héten a bálhoz kötődő rendezvények lesznek a városban. Kedden, szerdán népzenei prímásverseny lesz, csütörtökön és pénteken Operagála és a hagyományos hajós szívhalászat egy kevésbé hagyományos lampionos szívhalászattal. A legszebb 15 hölgyet majd a bálkirálynőt és udvarhölgyeit pedig a báli közönség választja ki a 189. Anna-bálon.

 

2014.07.14   Újra FüredJam! Európa Kiadó, HalottPénz és a Puhító

2012-ben nagy sikerrel, a Quimby, Ripov Raszkolnyikov és a Pannon Ska Orchestra fellépésével zárult, 2013-ban elvitte a vihar, idén pedig újra nagy nevekkel jelentkezik a FüredJam. 18-án, péntek este a Balaton Szabadidő Központban fellép a Puhító, a HalottPénz és a nagy legenda, az Európa Kiadó.

 

2014.07.03   Modern és családias az új Margaréta Hotel

Kilenc hónapos nyitva tartással várja a modern, de családias hangulatú Margaréta Hotel a vendégeket Balatonfüreden.Dália néven új szárnyat építettek, kívül-belül megújították az épületet, és olyan tagolható dísztermet, éttermet alakítottak ki, ami a családi rendezvények és konferenciák rendezésére is lehetőséget ad.

 

2014.06.30   Július közepén nyit a Bodorka, a Balatoni Vízivilág Látogatóközpont

Egyedülálló látványosság a Balatonnál az az akvárium központ, amelyet Balatonfüreden a Tagore sétányon építettek fel uniós támogatásból. Az egész évben nyitva tartó látogatóközpontban, amelyet egy balatoni halról, a Bodorkáról neveztek el, 36-féle balatoni halat és két akváriumban, Füred testvérvárosából, az adriai Opatijából érkező halakat mutatnak be.

 

2014.06.26   Öt csillagosak a füredi városi strandok

A balatonfüredi Esterházy és Kisfaludy strand minőségi strand, országosan is az elsők között van, ahol pázsiton lehet feküdni, ingyenes wifi, kerékpártárolók, strandkönyvtár, szabadidős programok várják a vendégeket. A gyerekeknek élménymedence van az Esterházyn, lidó vízijátszótérrel, újdonságként szökőkút, a strand tetején pedig két távcső a Balatonra. Pihenni és szórakozni is kiválóan lehet, és ami a legfontosabb, kiváló a vízminőség- hallottuk a strandokat minősítő Kékhullám zászló átadásán.

 

2014.06.19   Befejeződött a közvilágítás korszerűsítése

A közvilágítás több mint kétharmadát cserélték ki energiatakarékos, alacsony üzemeltetési költségű és környezetkímélő LED lámpatestekre. Az önkormányzat és együttműködő partnere, az amerikai General Electric magyarországi vállalaltának Fényforrás Üzletágazata további együttműködésre készül.

 

2014.06.21   Éjszaka a múzeumokban

Hogy szívesen járnak az emberek Füreden múzeumba és kiállításra, azt mi sem bizonyítja jobban, mint a június 21-i éjszaka, amikor egészen éjfélig programokkal, tárlatvezetéssel várták a látogatókat. A siker miatt, hiszen mintegy hatszázan vettek jegyet, a Kékszalag és az Anna-bál estéjén is lesz múzeumok éjszakája Balatonfüreden, ahol eltérve az országostól, nyáron hétfőnként is nyitva tart a Városi Múzeum, a Vaszary Villa és a Jókai Mór Emlékmúzeum.

 

2014.06.24   Kiváló a Balaton vize, nem a tó okozta a fertőzést

A hétvégi úszóversenyen történt hányásos, hasmenéses megbetegedésekről egyelőre kiderült, hogy nem a Balaton vize okozta a fertőzést, hozta nyilvánosságra a tó vizét és az érintett vendéglátó helyeket ellenőrző gyorsvizsgálat eredményét a Veszprém megyei kormányhivatal. Hogy kiderítsék a fertőzés okát, a megyei kormányhivatal népegészségügyi szakigazgatási szerve valamint az élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi igazgatóság tovább folytatja a vizsgálatokat, végleges eredményt későbbre ígérnek.

 

2014.06.20   Müller Péter a szeretetről

Müller Péterrel találkozva egy kicsit megáll az idő, lényegi dolgokról esik szó, közvetlenül, mintha a közönség és a jól ismert szerző régóta ismerné egymást. Hogy minek tartja magát, írónak, gondolkodónak, tanítónak? Író vagyok -mondja-, akit olvasnak.

 

2014.06.21   Nem a Balaton a fertőző

Országos hír lett a Balatonfüreden megrendezett hétvégi úszóversenyen történt megbetegedésekből. A sajtóban arról lehetett olvasni, hogy a Balaton vize okozta a fertőzést. Ezzel szemben a szakemberek szerint feltételezhető, hogy lokális kalicivírustól betegedtek meg a parton a sportolók. A vizsgálat eredményét egy-két napon belül nyilvánosságra hozzák.

 

2014.06.19   Protiwinsky Ferenc füredi portréi

Protiwinsky Ferenc festményeit ma is kutatja Z. Karkovány Judit, aki Tóth Györgyivel, a Helytörténeti Gyűjtemény vezetőjével együtt most a Városi Múzeumban a balatonfüredi festőművész helyieket ábrázoló portréiból rendezett kiállítást. A falakon most a balatoni tájképek helyett nyolc jeles füredi arcképe néz vissza ránk az 1930-as évekből.

 

2014.06.24   Újra Balatonfüredi Művészeti Fesztivál

Koncert, tragédia és komédia, rendhagyó kiállítás ismert művészekkel, ezt ígéri a június 24-től július 5-ig tartó Balatonfüredi Művészeti Fesztivál, amelyen fellép Ónodi Eszter, Pokorny Lia, Kálid Artúr, Kálloy Molnár Péter, Haumann Máté a Csík zenekar és Kéri Kitty a Petőfi Színház társulatával.

 

2014.06.13   Bor, könyv, jazz -könyvhét koncertekkel

Az országos könyvhét alkalmából négy napon át ünnepelte a könyvet Balatonfüred. A városban minden nap az új könyveikről beszélgettek a szerzőkkel, emellett a mini koncerteken szólt a zene, és kitűnő borokat lehetett kóstolni a forgalom elől elzárt Blaha utcában.

 

2014.06.14   Ferencsik János emlékszoba nyílt a zeneiskolában

Ferencsik János zeneszerző 1954-ben vásárolt telket Balatonfüreden. Harminc éven át, haláláig, sok időt töltött itt nyaralójában. A zeneiskolát 1987-ben nevezték el róla, és most a felújítást követően emlékszobát avattak a tiszteletére.

 

2014.06.02   A hétvégén Korok Fesztiválja

Három napon át pünkösd hétvégéjén tartják a Korok Fesztiválját, amely a szombati látványos felvonulással veszi kezdetét, de az egész családnak kitűnő szórakozást nyújt a parton a kirakodóvásár és a különböző fellépők a Kisfaludy színpadon.

 

2014.05.31   Könyv Balatonfüred kitüntetettjeiről, 2009-2013.

Az utóbbi öt év városi kitüntetettjeiről szóló könyvet mutatott be a Balatonfüred Városért Közalapítvány. Az ilyen összefoglalónak már hagyománya van, mondta az alapítvány elnöke, Molnár Judit a Kisfaludy Galériában megtartott ünnepélyes könyvbemutatón.

 

2014.06.02   Útikalauz a Balatonról

Zsiga Henrik gyerekként Tihanyban, a Gödrös strandján mártózott meg először a Balatonban. Később, ahogy írja, strandboy lett a füredi Marina Hotelben és a kempingben is pincérkedett. Most felnőttként, érezve a piaci rést, útikönyvet írt a Balatonról.

 

2014.05.20   Földtörvény: megalakult a járási agrárgazdasági bizottság

Május 1-től az új földtörvény szerint a helyi földbizottságoknak kellene véleményezniük, ha szükséges, a föld adás-vételi szerződéseket a földhivatali bejegyzés előtt. A kormány a földbizottságok alakulását azonban még nem szabályozta, így azok helyett a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara települési agrárbizottságai veszik át a vétójogi szerepet. Most jönnek létre a települések feletti járási agrárbizottságok is, hallottuk a balatonfüredi május 20-i alakuló ülésen.

 

2014.05.17   Concours d'Elegance - veterán autók szépségversenye

A Concours d'Elegance-t szép helyeken tartják a világban, hiszen a veterán luxus és sportautókhoz nem akármilyen kulissza dukál. Valker Viktornak és híres divattervező feleségének, Zoób Katinak megtetszett Balatonfüred, így a vitorlabontó hétvégén, itt rendezték meg az első veterán autós szépségversenyt, a Concours d'Elegance-t.

 

2014.04.15   Támogatás az óvodáknak

Gyermekprogramokra, játékokra és az óvonők továbbképzésére nyertek pályázati pénzt a balatonfüredi óvodák. A kétéves program idén júniusban fejeződik be a hét óvodában.

 

2014.05.18   Városi borverseny: Söptei Zsolt lett az év borásza

Kitűnő helyi borok, három nagyarany és 50 arany minősítés a beküldött 350 borból az eredménye a balatonfüredi városi borversenynek. Fiatalodik a szakma, generációváltás történt mind a zsűri mind a bortermelők között, értékelte az évet a városi borverseny szervezője, Lázár János, a hegyközség elnöke.

 

2014.05.09   Füredé a Füred Kemping

Hosszú bizonytalanság után megoldódik a Füred Kemping jövője, ugyanis Balatonfüred város megegyezett a felszámolóval, és a pályázatban kiírt összeg feléért, 2,2 milliárd forintért megvette a város legértékesebb ingatlanát. Komoly vagyon kerül így az önkoprmányzat tulajdonába, amit a jövőben is kempingként kíván hasznosítani. A Balaton környékén példa nélküli a füredi önkormányzat hozzáállása, hiszen a vízparti kempingeket általában magánszemélyek szerzik meg.

 

2014.05.05   Caravaggio sorozatot vásárolt a város

Kéri Imre Munkácsy-díjas grafikus- és festőművész tíz rézkarcát vásárolta meg Balatonfüred. Kéri Imre alkotásai javarészt rézmetszetek és litográfiák, melyekben realista erővel, a műfaj legjobb hagyományait követve jeleníti meg mondanivalóit. A füredi születésű művész több grafikai sorozatot is készített már, ezek közül került most a város tulajdonába a Caravaggio sorozat.

 

2014.05.02   Jókai Napok, kulturális együttműködés Gyula városával

A Jókai Napok díszvendége Gyula városa volt, mert Balatonfüred ebben az évben kulturális együttműködést írt alá a dél-alföldi településsel. Gyula képviselteti magát az Anna-bálon, a nagy füredi rendezvényeken, a fürediek pedig Gyulán.

 

2014.05.03   Keserü Ilona festményei előtt

Csodálatos ragyogó színeket, sőt formákat láthat a néző Keserü Ilona kiállításán a Vaszary Villában. Az egyik legnagyobb ma élő festőművészünk művei előtt otthonosan érezhetjük magunkat, hiszen a képeken visszaköszön a balatonudvari sírkövek motívuma is. Keserü Ilona kiállítása igazi ajándék, jólesik a szemnek és a léleknek. A július 27-éig látható tárlat nagy lehetőség arra is, hogy ismerkedjünk az absztrakt és egyben a Michelangelo-ig visszanyúló festői eljárással.

 

2014.05.06   Világhírű művészek a Vaszary Galériában

Nagyszabású alkotók kiállításait láthatja a közönség Balatonfüreden. A sorozat augusztusban a 19. századi Olaszországban tanuló magyarokkal veszi kezdetét, akiknek, köztük Barabás Miklósnak, Markó Károlynak összesen mintegy 80 alkotását láthatjuk a Vaszary Galériában.

 

2014.05.05   Zsidó emlékek és értékek Balatonfüreden

A zsidó kultúráról és a zsidó vallásról tartott előadást Olti Ferenc a Városi Könyvtárban. Az érdekes, füredi helytörténeti különlegességeket is bemutató rendezvényre sokan voltak kíváncsiak.

 

2014.04.25   Amazonas múzeum nyílt a parton

Újabb színfolttal gazdagodott a város. Pál Richárd a dél-amerikai esőerdőben élő shuar indiánok tárgyait több mint tíz éve gyűjti. Mára összejött egy múzeumra való, így Amazonas néven egy egész évben nyitva tartó múzeumot nyitott Balatonfüreden. A tárgyak mellett dél-amerikai indián dalok és az esőerdő hangjai is hallhatók a Kisfaludy utcai Amazonas Múzeumban.

 

2014.04.25   Átadták a Balaton-díjakat

A tóparti önkormányzatokat tömörítő Balatoni Szövetség Füreden ülésezett. Döntöttek a polgármesterek felvetései alapján az éves napirendről,és átadták a Balaton ügyéért kiemelkedően sok munkát végzőknek a Balaton-díjat is.

 

2014.04.23   Az életemet festem - találkozás Somogyi Rékával

Somogyi Réka lassan húsz éve festi selyemre az életét. Kezdetben igazi mesevilág jelent meg a képein, ma már jelen vannak a hétköznapjaink darabjai is, de csak a részletekben. A kép egésze izgalmas utazásra hívja a nézőket.

 

2014.04.26   II. Füredi Kis Könyvfesztivál

Több környékbeli könyvkiadó is bemutatkozott a Füredi Kis Könyvfesztiválon, amelyen jól érezhették magukat a gyerekek is, hiszen kézműves foglalkozással és mesékkel várták őket. A felnőttek hallhattak Weöres Sándorról, Batsányi János máig meg nem fejtett életéről, Czigány György pedig nem csak verseket, de zenét is hozott magával.

 

2014.04.24   Kepli Lajos is képviselő a Parlamentben

Egymillió-húszezer-négyszázhetvenhatan szavaztak az országos listán a Jobbikra az országgyűlési választáson. Kepli Lajosra, aki a Jobbik színeiben egyéniben is indult a veszprémi kettes számú választókerületben a szavazók 19 százaléka voksolt, így dr. Kontrát Károly, a FIDESZ-KDNP(45%) és Scheiring Gábor, a baloldali összefogás (27%) jelöltje mögött végzett. Kepli Lajos azonban a Jobbik listás eredménye alapján bejutott a Parlamentbe.

 

2014.04.25   Ünnep a bölcsődében

Jó, ha minden felnőtt tudja, hogy a legfontosabb életkor egy kisgyermek életében a három éves korig tartó kor, amikor nagyjából eldől, hogy milyen felnőtt is lesz belőle.A bölcsőde ezért kiemelten fontos, az ottani körülmények, és az ottani szakemberek megbecsülése, hogy milyen felkészültséggel és milyen törődéssel fordulnak az intézményrendszerbe éppen csak bekerült kicsik felé-hallotuk a bölcsődék napján tartott balatonfüredi ünnepségen.

 

2014.04.19   Megérkezett az első hajó

Újra felvonták a zászlót a balatonfüredi hajóállomáson, és nagyszombaton megérkezett az első hajó a déli partról Balatonfüredre. Az északi és déli partiak közös ünnepével kezdetét vette a 169. balatoni hajózási szezon.

 

2014.04.18   Mennyi pénz lesz fejlesztésre a Balatonnál?

Készülnek a Balatonnál a 2014-től 2020-ig tartó uniós költségvetési ciklusra. Jelenleg a kész fejlesztési koncepciót igazítják az elvárásokhoz, hangzott el Siófokon a Balaton Fejlesztési Tanács ülésén.Nagyobb szerepet szánnak az aktív turizmusnak, azon belül is a kerékpárosoknak, a gasztronómiának és az egészségturizmusnak, és a koncepció készítőinek határozott szándéka az is, hogy a meglévő tudásbázisokra, egyetemekre építve a térségben tartsák a magasan képzetteket is.

 

2014.04.19   Stabat Mater, a Szegedi Kortárs Balett előadása

Két zeneszerző, az 1700-as években alkotó Pergolesi és napjaink ismert zeneszerzője Arvo Part Stabat Mater című művére írt darabját mutatta be a szegedi balett Balatonfüreden. Mindkettő Mária jóvátehetetlen fájdalmát jeleníti meg Krisztus halála miatt. Letisztult, egyszerű, de kifejező színpadkép, szenvedélyes erejű, de mértéktartó koreográfia, világos húsvéti üzenet a fájdalomról a feltámadás ünnepén.

 

2014.04.14   Kőrösi Csoma Sándorra emlékeztek

Kőrösi Csoma négy láda könyvet, egy főzőedényt és egy öltönyt hagyott maga után 58 évesen bekövetkezett halála után. Ezt halmozta fel életében. Szerencsénkre azonban ránk maradt máig felbecsülhetetlen tibeti-angol szótára, nyelvtana és a buddhizmusról szóló művei. Ő volt az első európai, akit Japánban buddhista szentnek nyilvánítottak, de ázsiai útjain mindvégig egy cél vezette, a magyarok őseit kereste.

 

2014.04.11   Sybilla: új magánorvosi központ

Sybilla néven új magánorvosi központ nyílt a FüredMed helyén a Csokonai utcában. A fül-orr-gégészt, audiológust, fogorvost, szájsebészt, belgyógyászt, szülész-nőgyógyászt, fizioterápiást és plasztikai sebészt is felvonultató gyógyközpontban ismerős és új orvosokkal is találkozhatunk. A Sybilla gyógyközpont legfontosabb üzenete: nem hagyja a beteget magára, együttműködve a háziorvosokkal, a szívkórházzal komplex ellátást ígér.

 

2014.04.06   Dr. Kontrát Károly (FIDESZ-KDNP) nyerte a választást

Balatonfüreden nyolc szavazókörben adhatták le a voksukat a fürediek. 11 213-an szavazhattak a névjegyzék szerint és 6897-en, azaz 61 és fél százalékban vettek részt a választáson. Magas volt a Füredre átjelentkezettek száma, 2061-en két helyen, a Kisfaludy Galériában és a Polgármesteri Hivatalban voksolhattak, közülük, egyelőre a Polgármesteri Hivatal adatai szerint majdnem mindenki elment szavazni.Dr. Kontrát Károly a FIDESZ-KDNP jelöltje 45 százalékkal nyert az egyéni jelöltek közül. A képviselő urat a szavazás éjjelén kérdeztük.

 

2014.04.05   Kutas Árpádra emlékeztek Arácson

Az Arácsért Alapítvány elnöke, Fabacsovics Zoltán a képviselő-testületnek benyújtott indítványában azt javasolja, hogy a Béke utcai szoborparkot nevezzék el a város néhai alpolgármesteréről, Arács képviselőjéről, a 2010-ben elhunyt Kutas Árpádról- hangzott el az Árpád-napi megemlékezésen, amelyen Sipos Árpád Iránról tartott úti beszámolót az Arácsi Népházban.

 

2014.04.04   Sikertörténet: további fejlesztés a 77 Elektronika Kft.-nél

Először írt alá a Miniszterelnökség külgazdasági hivatala három oldalú szerződést egy magyar középvállalattal és egy svájci gyógyszeripari céggel. A füredi kötődésű 77 Elektronika Kft.-nek ez idén negyven százalékos forgalom növekedést jelent, a városnak pedig azt, hogy Zettwitz Sándor és családjának cége tovább építkezik Balatonfüreden.

 

2014.03.31   Kerékpárút avatás

A Kéki-patak partján alakították ki azt az új kerékpárutat, amely a felső városrészt köti össze a Balaton-parttal. A két és fél kilométeres kétirányú kerékpárutat ünnepélyesen is birtokba vették a fürediek.

 

2014.03.22   A Balatonvin Borlovagrend jubileumán

1984 márciusában egy baráti társaság, alig nyolcan alapították meg a Balatonvin Borlovagrendet. Mára az ország legnagyobb tagságú ilyen egyesülete, amelynek több mint ezer nagykövete, azaz pártaló tagja is van. A szőlészettel, borászattal foglalkozók mellett a tagok között művészek, politikusok, közéleti emberek is vannak, akik hírét viszik e táj kitűnő borainak.

 

2014.03.24   Adósságkonszolidáció Balatonfüreden

Balatonfüred jól gazdálkodott, és kevésbé adósodott el, mint a hasonló nagyságú városok, az adósságkonszolidáció, amely szerint a kormány átvállalja a város 254 035 430 forintos tartozását, gyakorlatilag 30 millió plusz bevételt jelent a városnak, hangzott el a a kormány bizonyságlevelének átadásán.

 

2014.03.24   Átadták a balatonfüredi kormányablakot

Az adóügyeket kivéve szinte minden hivatalos ügyünket egy helyen az új kormányablakban intézhetjük Balatonfüreden. Az akadálymentesített kormányablakba átkerült az okmányiroda és itt folyik a földhivatali ügyintézés is. A modern korszerű hivatalban gyors ügyvitelt ígérnek.

 

2014.03.21   Emlékezés Hamvas Béla emlékfájánál

A balatonfüredi Hamvas Béla Asztaltársaság ma már több mint egy Hamvas írásokat olvasó szűk baráti kör. A hasonló eszmeiségű és kíváncsiságú gondolkodók, művészek kapcsolódási pontja. Ebben az évben igazi különlegesség volt az a koncert, amelyen John Cage zenéje szólalt meg a Kisfaludy Galériában egy preparált zongorán.

 

2014.03.22   Művészet és tér konferencia és rendkívüli tárlatvezetés

A materializmus elbukott az idealizmussal szemben, mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy Hamvas Béla túlélte azt a hatalmat, amely megpróbálta őt elpusztítani, és raktárosként dolgoztatta Inotán, Várpalotán, de szellemisége túlélte az őt jelentéktelenné tenni akarókat- mondta Navracsics Tibor miniszter a Művészet és tér konferencia bevezetőjében.

 

2014.03.18   Miniszterelnöki egyeztetés a turizmusról

A balatoni turizmusban érintettekkel találkozott Orbán Viktor miniszterelnök Siófokon. A március 10-i megbeszélésen, amelyen zömében déli-partiak vettek részt, meghívott volt Szöllősi Tamás, a füredi turisztikai egyesület alelnöke is.

 

2014.03.15   Példa a márciusi ifjak összetartása

Sokan ünnepeltek együtt pénteken és szombaton az 1848-49-es forradalom és szabadságharc 166. évfordulóján. A Széchenyi István szobránál megtartott ünnepi beszédében Kontrát Károly parlamenti államtitkár úgy fogalmazott: a márciusi ifjak példát mutattak, miként kell, és miként lehet cselekedni a hazáért, tevékenykedjen az ember bármilyen területen is.

 

2014.03.14   Silvio Monti kiállítása

Silvio Monti kortárs olasz képzőművész szobrai, festményei és a magyar történelem tragikus eseményét, az 1848/49-es forradalom és szabadságharc hősiességét megidéző labirintusa látható a Vaszary Villa Galériában. Az olasz mester maga is részt vett a kiállítás rendezésében, rendkívül rokonszenves személyiségével a fürediek napokon át találkozhattak a városban.

 

2014.03.05   Politikai reklám

Az Együtt-PM Szövetség, Összefogás politikai reklámja.

 

2014.03.04   22 képviselő-jelölt a füredi térségben

Egyelőre huszonkét jelöltből választhatunk az április 6-i országgyűlési választáson, ennyien adták le ugyanis a szükséges ajánlóíveket, amelyeket jelenleg is ellenőriznek még. Az ismert nagy pártok mellett sok az ismeretlen kis párt és van egy független induló is. A jelölteknek egyébként az egymillió forintos állami támogatással a választást követő 15 napon belül kell elszámolniuk, és vissza kell azt fizetni, ha az egyéni választókerületben a szavazatok legalább két százalékát nem szerzik meg. Balatonfüreden a korábbinál kevesebb, összesen nyolc helyen szavazhatunk majd - hívja fel a figyelmet a fontosabb újdonságokra dr. Tárnoki Richárd, a város jegyzője.

 

2014.03.04   Politikai reklám

A FIDESZ-KDNP politikai reklámja.

 

2014.03.04   Róna Emy emlékkiállítás és pályázat

Több generációnak ismerősek azok a grafikák, amelyeket most Balatonfüreden mutatnak be és akiknek a rajzolója emlékére pályázatot hirdetnek az iskolákban. Róna Emy, aki megalkotta ezt a mesevilágot 84 éves korában, 1988-ban hunyt el.

 

2014.03.03   Új elnökség a helytörténeti egyesület élén

Új elnökséget választott tisztújító közgyűlésén a Balatonfüredi Helytörténeti Egyesület. A több éves sikeres munka után leköszönt Szenfnerné Varga Anikót Budáné Bocsor Ágnes váltja az egyesület élén.

 

2014.02.21   A versenytársam erősíthet engem - klaszter tréning

A klaszter célja, hogy tagjai egy laza társulásban valamilyen piaci előnyhöz jussanak. Nem összetévesztendő a kartellel, ahol a monopolizálás, a verseny kizárása a cél. Klasztert alapíthatnak egészen nagy cégek, például gyógyszer-, autógyártók, kutatás-fejlesztési cégek, de egészen kicsik egy településen, és régiós turisztikai szándékkal is mint a Balatonfüreden szakmai konzultációt tartó Aktív Balaton Turisztikai Klaszter.

 

2014.02.21   Pálffy Károly kiállítása Arácson

Gondolatok a Balatonról-ecsettel címen mutatkozott be Pálffy Károly festőművész Arácson, ahol a Füreden jól ismert alkotó képeit még nem láthatta a közönség. A népházban tartott megnyitón barátok, alkotó társak, volt kollégák vettek részt.

 

2014.02.21   Politikai reklám

Az Együtt-PM Szövetség politikai reklámja.

 

2014.02.24   Színek, fények dr. Erdélyi Zsuzsanna festményein

Dr. Erdélyi Zsuzsanna a selyemfestésen keresztül ismerkedett meg a képzőművészettel. Ma már Kádár Tibortól tanul festeni Csopakon. A doktornő, akinek a kiállítása egy hónapig látható a balatonfüredi Folyosó Galériában a városházán a füredi művész egyesületnek is tagja.

 

2014.02.21   Tüdőbeteg gyógyászati szakrendelés indul

Március 14-étől dr. Strausz János professzor megkezdi pulmonológiai szakrendelését a balatonfüredi rendelőintézetben. Háziorvosi vagy szakrendelői beutalóval a rendelőintézet recepcióján lehet időpontot kérni a tüdőgyógyász szakrendelésre.

 

2014.02.18   Jókai és Jókai, könybemutató az ötéves Tempevölgy estjén

A Jókai Mór regényeiről szóló új tanulmánykötet nem kevesebbet ígér, mint hogy leszámol a közhelyekkel, és megmutatja, hogy Jókai nem gyermekded mesék szerzője, hanem igazi felfedezni való jelenség. A Jókai & Jókai kötetet a Tempevölgy irodalmi folyóirat ötéves születésnapját ünneplő irodalmi esten mutatták be a Vaszary Villában a folyóirat szerzőinek társaságában.

 

2014.02.19   Politikai reklám

A FIDESZ-KDNP politikai reklámja

 

2014.02.19   Politikai reklám

A Jobbik politikai reklámja

 

2014.02.11   A Balatonfüred Városért Közalapítvány terveiről

Országosan egyedülálló, hogy egy ekkora városban évi öt-hat helytörténeti összefoglaló könyv jelenjen meg, ahogy Balatonfüreden. Ez nem csak a város gazdag múltja és nem csak a szerzők ambíciója miatt van így, hanem a városi közalapítvány kitartó, következetes munkájának köszönhető.

 

2014.02.07   Újra Quasimodo költőverseny

A nemzetközi költőverseny és költőtalálkozó két évtizede tartó megrendezésével Balatonfüred felkerült a világ irodalmi térképére. Hogy mi a haszna a versenynek, ha irodalomról egyáltalán fel lehet tenni ilyen kérdést, akkor az egyértelmű válasz erre az, hogy Füred és az ország imázsát jelentősen erősíti.

 

2014.02.05   A brazil lány nem fázik

Camila Immich Wagner Brazíliából érkezett Balatonfüredre egy nemzetközi diákprogram keretében. Az európai életformához jobban hasonlító Dél-Brazíliából, Porto Alegréből származó diáklánynak a hó volt a legnagyobb meglepetés.

 

2014.01.22   Gálaest a Magyar Kultúra Napján

A Balatonfüred kultúrájáért kitüntetést, amelyet a Magyar Kultúra Napja alkalmából adnak át minden évben Balatonfüreden, idén dr. Hutás Mihályné zongoratanárnő, a zeneiskola volt igazgatója vehette át az Anna Grand Hotelben tartott gálaesten.

 

2014.01.22   Stumpf István beszélgetése a 80 éves Pozsgay Imrével

A 25 éve történt rendszerváltás a fiatalabb generációknak már történelem, ugyanakkor még ma is sok érdekes kérdés, részlet vár tisztázásra.Ezért is különleges alkalom, ha a korszak akkor két aktív politikusának visszaemlékezéseibe hallgathatunk bele. A most 80 éves Pozsgay Imre, mint a Kádár-korszak meghatározó alakja, a békés átmenet híve, támogatója volt. A rendszerváltáskor 30 éves Stumpf István, ma alkotmánybíró, pedig a FIDESZ nemzedék egyik meghatározó gondolkodója.

 

2014.01.25   Vince-napi borünnep

Hamarosan megjelenik a magyar borkiválóságokat bemutató sorozat második része, amelyben a vörösborokat zsűrizték a borszakértők -mondta a füredi szőlész-borász találkozón dr. Kiss Eliza miniszteri biztos. A fehérborokat bemutató Borkiválóságok könyvében a Balatonfüred-Csopaki Borvidékről a Figula, Koczor, Tamás Pince egy-egy bora szerepel négycsillagosként 11 háromcsillagos mellett.

 

2014.01.16   Új elnökség a turisztikai egyesület élén

Négy évre megválasztották a Balatonfüredi Turisztikai Egyesület vezetőségét. Elnökként újra Vászolyiné Dobrosi Ágnes kapott bizalmat, az alelnökök, Böröcz Istvánt kivéve, kicserélődtek. Az egyesület bemutatta a kétéves turisztikai projekt eredményét is, milyen feladatokra költöttek 62 millió 600 ezer forintot.

 

2014.01.16   Új film a városról: Balatonfüred, több mint Balaton

A Balatonfüredi Turisztikai Egyesület támogatásával készült el az az invitáló film, amely Füred turisztikai produkcióit mutatja be. Az alkotók, Ladányi János és Csorba Kata szerint a film a legfontosabb hangulatokat, benyomásokat adja vissza, mit kínál a város egész éven át. A húsz szereplővel, köztük gyerekekkel is készült filmnek lehetne az is egyszerűen a címe, hogy Füred, a jó hely, ahol egész évben mindenki megtalálja a neki tetszőt, ami az itt élőknek és a várost ismerőknek nyilvánvaló, de mint invitáló filmnek, az a célja, hogy meggyőzze erről azokat is, akik még nem jártak itt. Természetesen fájó, hogy kimaradt sok, az alkotóknak is kedves hely a filmből, de nem a leltár volt a cél. Február elején elkészül egyébként egy 3-4 perces rövidített változata is a filmnek, amelyet az egyesület a hosszabb változattal együtt turisztikai vásárokon és a médiában is használhat majd. (A teljes videó HD minőségben is megnézhető: https://www.youtube.com/watch?v=3AgrZeRwvAM)

 

2014.01.09   A Balaton mint márka, konferencia a turizmusról

Milyen pénzből, kik és hogyan alakítsák a balatoni turizmust? Ki a felelős, ha a vendégért vívott erős harcban a kitűnő adottságokkal rendelkező régiónk mégis alulmarad? Ilyen kérdésekre keresték a választ a helyi és térségi turisztikai egyesület szervezésében rendezett kétnapos konferencián Balatonfüreden. A nemzetközi tapasztalatokat is bemutató találkozón téma volt a Balaton-kép, a tdm-ek, azaz a turisztikai egyesületek helyzete, szerepe a turizmus alakításában.

 

2014.01.11   Glatz László 88 éves

Glatz László a város két fejezetébe, a sporttörténetbe és az Anna-bálok történetébe írta be a nevét. Testnevelőtanárként generációkat szoktatott a sportra, sportszervezőként több csapatsportot indított el Füreden. Az Anna-bált pedig húsz éven át rendezte. Szűkebb baráti körével hétfőnként a nála tartott tarokk-partin találkozik.

 

2013.12.14   Miro és kortársai a Vaszary Galériában

"Munkámmal úgy akarok segíteni az embereknek legyőzni az elidegenedést, hogy olyan tárgyakkal szembesítem őket, amelyek elgondolkodtatják, és fölkészítik őket arra, hogy az élet legmélyebb kérdéseit észrevegyék és átgondolják - írja Antoni Tapies, az egyik művész, abból a közel húsz világhírű képzőművészből, akiknek nonfiguratív művei a Vaszary Galériában láthatók.

 

2013.12.13   TLC karácsony

Hagyományos karácsonyi ünnepségre hívta dolgozóit Füred legnagyobb munkaadója a TLC Kft. Ahogy megszokhattuk már, túl az ünnepi hangulaton és az ajándékokon, az egész termelési évet is értékeli ilyenkor háromszáz dolgozójával együtt az ügyvezetés.

 

2013.12.10   Elhunyt Müller István

A kitűnő borász, agrármérnök, bormarketing szakember, Müller István váratlanul 61 éves korában elhunyt. Mint a Pelsovin Trade Bt. vezetője fáradhatatlan munkabírással szervezte a borásznapokat, a városi borversenyt, a borheteket és dolgozott minden borral kapcsolatos füredi rendezvényen. Elévülhetetlen érdeme, hogy a füredi borászrendezvényeket kulturálttá, országos színvonalúvá és ismertté tette.

 

2013.12.06   Irodát nyitott a Jobbik

Három választás is a pártok előtt áll 2014-ben, így a Jobbik Magyarországért új irodával készül az országos, uniós és önkormányzati választásra. Veszprémben, Almádiban már működik irodájuk, most a Kossuth utcán megnyitották a balatonfüredit is.

 

2013.12.08   Minőségi est verssel, zenével, borral

Az adventi ünnepvárás szép pillanata volt a Kisfaludy Színház estje, amelyen Kéri Kitty József Attila verseket adott elő és Figula János marimbán játszott. A következő közös produkciót február 14-ére, Bálint-napra a szerelem jegyében tervezik.

 

2013.12.06   Nyílt nap a Szent Benedek iskolában

Rendhagyó nyílt napot tartott a Szent Benedek Gimnázium Balatonfüredi Széchényi Ferenc Tagintézménye. Az iskolát kereső diákok és szüleik útvonaltervvel a kezükben ismerhették meg a szakismereti tárgyakat, bejárva az épületeket. A kalauzolásukban tanárok, diákok, sőt még a Mikulás is segített.

 

2013.11.27   Gorkij a Veszprémi Petőfi Színházban

Gorkij a 20. század egyik legellentmondásosabb, ugyanakkor egyik legtehetségesebb írója is. Novellában, regényben és drámában egyaránt világraszólót alkotott. Gorkij első világsikert aratott színpadi művében, az Éjjeli menedékhelyben, hitet tesz az ember földi elhivatottsága, eltiporhatatlan méltósága mellett. A darab november 29-től látható Veszprémben.

 

2013.11.28   Pilinszky-est zenével

November végén 1921-ben született Pilinszky János, a remény és a reménytelenség költője. Megzenésített verseiből hallhatott összeállítást a közönség a Vaszary Villában. A Kisfaludy Színház szervezésében a Kosbor Trió játszott.

 

2013.11.28   Sforzato koncert a Kálvin teremben

Igazi összművészeti élményben lehetett része a Református Általános Iskola diákjainak a Sforzato kvartett koncertjén. A diákok, miközben a zenét hallgatták, rajzolhattak, festhettek is, és figyelhették, hogyan dolgozik Gombor József festőművész. Az elkészült zene ihlette művekből kiállítást is terveznek.

 

2013.11.26   Gaál Antal új könyve

Különösen aktuális a decemberi sietésben Gaál Antal verseskötete. Nem mással próbálkozik ugyanis, mint hogy rávegyen minket arra, hogy ne pocsékoljuk el a jelen gyönyörűségét, ne a múltban vagy a jövőben éljünk örök elégedetlenségben, hanem vegyük észre a mindennapokat, éljük meg azokat a legnagyobb teljességben.

 

2013.11.13   A legszebb füredi szó

207 összegyűjtött füredi szó közül a legtöbben a szeretet szót választották a Magyar Nyelv Napja alkalmából, annak ellenére, hogy a beérkezett szavak között szerepelt a szívhalászat, a savanyúvíz, a leánykökörcsin és például a pincehajlék dallamos alakú és füredi tartalmú kifejezés is. A nyelvről Korzenszky Richárd bencés atya és Cserép László osztályvezető beszélgetett.

 

2013.11.14   Száz éves a füredi szívkórház

Hajdú Tibor tihanyi bencés főapát másfél millió koronát szerzett 1912-ben, hogy a bencések tulajdonában lévő füredi gyógyfürdőt felújítsa. 1913-ra el is készült a mai főépület és a szénsavas, később róla elnevezett Tibor-fürdő. A centenáriumi ünnepségen sokan méltatták a ma már országosan híres szívkórházban folyó munkát. A kórházat 16 éve vezető Veress Gábor professzort pedig, az ünnepség másnapján Veszprémben a közönség szavazatok alapján a Magyar Tudomány kategóriában megyei Príma díjjal tüntették ki.

 

2013.11.17   Szőr Péter emlékére

A világhírű számítógépes szakember halálhíre bejárta a sajtót.Sokan eddig nem is tudták, hogy a víruskutatás legjobbjai között van egy magyar is. Azt pedig még kevesebben, hogy a Los Angelesben élő számítógépes biztonsági szakértő balatonfüredi, itt érettségizett a Lóczy gimnáziumban.

 

2013.11.11   Borászati kiállítótér nyílt

Tőkétől a palackig címmel hiánypótló kiállítás nyílt a Tourinform iroda épületében. A Blaha utcában látahtó füredi-csopaki borvidék szőlőfajtáit, szőlőművelésének történetét bemutató ingyenesen látogatható kiállítást a Balatonfüredi Turisztikai Egyesület pályázatból hozta létre.

 

2013.11.10   Krúdy-reggeli

Akik azért utaznak messze földre, hogy jól megebédeljenek, ezzel a címmel jelent meg a Krúdy-sorozat új könyve. Füreden még messze se kellett utazni, csak a Blaha étterembe lesétálni, hogy részesei lehessünk a Krúdy-reggelinek, azaz a Krúdy gasztronómiai-irodalmi délelőttnek.

 

2013.11.08   Újabb fejlesztés a hajógyári kikötőben

840 millió forintos fejlesztéssel tovább épül a hajógyári kikötő. 2015-re háromszáz hajóhely és egy új vitorlásközpont várja az érdeklődőket. A volt hajógyárat 1996 óta működtető német Sennebogen csoport a gyár melletti vitorláskikötő fejlesztéséhez 336 millió forintos uniós támogatást nyert el.

 

2013.11.03   Gyűrű Géza köszöntése

Sűrűn megtelik vasárnaponként a füredi Piros templom, a hívek rátaláltak az egyházra, de különösen sokan voltak november 3-án, amikor Gyűrű Géza atyát születésnapja alkalmából köszöntötték a szentmise után. Géza atya harminc év szolgálat után vonult nyugdíjba.

 

2013.11.04   Petrőcz Lászlóné elismerése

A tehetséges, sokoldalú miniszterfeleség,Zsindelyné Tüdős Klára 1943-ban Ravasz László püspök kérésére alapította meg a Református Nőszövetséget. A német megszállás alatt Istenhegyi úti villájukban többszáz embert bújtattak. Tüdős Klára sok más tevékenysége mellett megalapította a Győrffy Kollégiumot, ahol szegény gyerekek tanulhattak, divatházat hozott létre, ahol magyaros ruhákat készítettek. A református nagyasszony tiszteletére négy éve adják át a nőszövetségben a Zsindelyné Tüdős Klára díjakat, amely elismerésben Petrőcz Lászlóné balatonfüredi lelkipásztor is részesült.

 

2013.10.11   150 éve született Gárdonyi Géza

Gárdonyi Gézára emlékeztek Balatonfüreden a Pantheonban és a Városi Könyvtárban. A 150 éve született író életéről, munkásságáról Praznovszky Mihály irodalomtörténész tartott előadást az érdeklődőknek.

 

2013.10.26   Kondor Béla kiállítás a Vaszary Villában

Kondor Béla bár csak 41 évet élt, legendás művész volt. A rézkarc mestere, festményein, táblaképein angyalok, repülőszerkezetek, Ikarusz. Szürreális látomások és bravúros vonalvezetés, az emberi esendőség és a nagyság világa. 66 műve márciusig látható a Vaszary Villában.

 

2013.10.24   Nyitok névvel felnőtt tanulási központ indult

Országosan 50 településen kezdődött el az az uniós támogatással megvalósuló program, amely a sikeres álláskeresést és a munkahelyek megtartását van hivatva támogatni. A Piros iskolában lévő számítógépekkel felszerelt központban nyelveket, számítógépes ismereteket, de még a hatékony önmenedzselést is ingyen megtanítják a jelentkezőknek.

 

2013.10.17   A savanyúvíz és a gyógyfürdő története Lichtneckert András új könyvében

Közel 250 év történetét foglalja össze a városi közalapítvány kiadásában megjelent új könyv. Lichtneckert András történész a füredi savanyúvíz és a gyógyfürdő történetét írja meg a tőle megszokott alapossággal.

 

2013.09.26   Folyik a hulladéklerakók rekultivációja

A királyszentistváni központi hulladéklerakó beindításával feleslegessé váltak a lerakók az észak-balatoni térségben. A Veszprém megyei önkormányzati társulás, amely a térség hulladékkezelésének a modernizációját végzi, most a 33 hulladéklerakó, köztük a balatonfüredi rekultivációjánál tart. A területen 390 ezer négyzetméter felületet, tájsebet tesznek környezetbaráttá, ahol 3 millió köbméter hulladékot tárolnak.

 

2013.10.02   In memoriam Csizmazia Darab József

95 éves korában elhunyt Balatonfüred díszpolgára, Csizmazia Darab József szőlőnemesítő. Magas kora ellenére az utolsó pillanatig dolgozott, szőlőfajtái elismeréséért küzdött. Neki köszönhetünk több mint 30 fajtát, a Zalagyöngyét, a Lakhegyi mézest, a Nérót, a Turánt és a szülővárosáról elnevezett Füredgyöngye fajtát.

 

2013.09.27   Továbbra is a rezsicsökkentés mellett a FIDESZ

A Veszprém megyei 2. számú választókörzet fideszeseinek tartott fórumot a rezsicsökkentésről Kontrát Károly és Németh Zsolt államtitkár. A Balaton Szabadidő Központban aláírást is gyűjtöttek a rezsicsökkentés mellett. A füredi fórumon közel négyszázan vettek részt.

 

2013.09.19   Díszmagyar 1860-ból

A Kisfaludy Galériában a huszárruhák között található egy igazi különlegesség, egy eredeti férfi ünnepi díszmagyar öltözet. A Kardos család tulajdonában lévő 150 éves ruháról keveset tudnak, a szülők korai halála miatt homály fedi a különlegesen szép dolmány és mente eredetét. Annyi a textiltörténészek szerint bizonyos, hogy Bécsben készült a csak Balatonfüreden látható ruha, ami a kiállítás után visszakerül a családi szekrénybe.

 

2013.09.22   Hogyan főztek a 19. században? - gasztronómiai bemutató

Akinek megadatott, hogy a nagymamája sütijét, ételeit ehette, az nagyjából még kapott ízelítőt a régi magyar konyhából. A reformkori hétvégén ennél tovább mentek, hiszen a 19. század magyar konyhájának felelevenítése volt a cél. A gasztronómiai versenyen korbeli ízek kerültek az asztalokra a Hotel Astóriában.

 

2013.09.14   Sokan voltak az egészségszűrésen

A rendelőintézetben tartott egészségszűrésnek nem csak az volt a lényege, hogy hétvégén és ingyen lehetett felkeresni az orvosokat, hanem az is, hogy adott esetben konzíliumot tarthattak egy-egy esetről, pl. az egyik beteg arcán közösen vizsgálta meg az elváltozást a bőrgyógyász, a plasztikai sebész és a fül-orr-gégész szakorvos.

 

2013.09.07   Irodalmi hétvége, Quasimodo Költőverseny

Balatonfüred városa más támogatókkal együtt ebben az évben is meghirdette a Salvatore Quasimodo olasz költőről elnevezett versíró versenyt, amelynek díjkiosztóját szeptember 7-én rendezték meg Füreden. A költőverseny mellett több könyvbemutatót is tartottak, Offenbach zenés daljátékát is bemutatták és olasz-magyar kiállítás is látható a Vaszary Villában.

 

2013.09.07   Róma-Budapest, a Novecento festői a Vaszary Villában

A Quasimodo-napok keretében olasz-magyar képzőművészeti kiállítás látható a Vaszary Villában. A két világháború közötti olasz és a Rómában tanult kiváló magyar festők - Aba-Novák Vilmos, Szőnyi István, Molnár-C. Pál- képei december 8-ig láthatók.

 

2013.08.26   A Visegrádi Együttműködés és az Európai Unió

Júliustól Magyarország az elnöke a Visegrádi - azaz lengyel, cseh, szlovák és magyar - Együttműködésnek. Az uniós államtitkárok Balatonfüreden üléseztek, hogy előkészítsék az októberi miniszterelnöki találkozót Brüsszelben. A tanácskozáson szó volt arról is, hogy a magyar helyzet, mi szerint Brüsszel úgynevezett szabálytalanságok miatt felfüggesztette a magyar pályázatok nagy részét, előfordult tavaly Csehországban és korábban Szlovákiában is, ezért remélik a tagállamok, hogy a következő költségvetési ciklusban, 2014-től egyértelműbbek és betarthatóbbak lesznek a kohéziós pályázatok szabályai.

 

2013.09.03   Ember az erdőért, Schneider Ferenc 90 éves

Schneider Ferencet nagyon sokan ismerik, tisztelik Balatonfüreden. A 90. életévét betöltött erdőmérnök keze munkáját szinte minden zöldterület őrzi a városban. Nagyon sokat dolgozott, szépített a városon a közalapítvánnyal együtt társadalmi munkában. Mint kitűnő vadász, majd két évtizedig állt a vadásztársaság élén. Trófea- és kőzetgyűjteménye, melyet a városnak ajándékozott, közkincsként az arácsi postamúzeumban látható. Schneider Ferencet a város vezetősége mellett sokan köszöntötték születésnapján.

 

2002.09.02   A balatoni gőzhajózás története

A balatoni gőzhajózás megindulásától 1846-tól, Kossuth és Széchenyi munkásságától kezdve egészen a Balatoni Gőzhajózási Társaság megszűnéséig enged betekintést a Füred TV 2002-ben forgatott dokumentumfilmje. Lehetőséget ad a történelmi eseményeken túl a technikatörténet megismerésére is.

 

2007.09.02   A tihanyi limnológia története - a Füred TV saját gyártású dokumentumfilmje

A Balatoni Limnológiai Intézet történetét mutatja be a Füred TV 2007-ben, az intézmény fennállásának 80. évfordulójára készült kisfilmje. Kutatásaik fő profilja a hidrobiológia és a gerinctelen neurobiológia valamint ezek gyakorlati és gazdasági hatásai.

 

2013.07.19   Anna-bálok képekben 1959-től 2012-ig

Glatz Lászlónak, aki húsz éven át volt a füredi Anna-bál főrendezője, köszönhetjük az Anna-báli szépek legtöbb fotóját. Ahhoz, hogy az album teljes legyen szerkesztőségünkbe várjuk a furedtv@furedtv.hu email címre, postán a Kossuth utca 3.-ba az Önök birtokában lévő Anna-báli fotókat. Köszönettel: a Szerk.

 

2013.07.20   Darvalics Virág az Anna-bál szépe, összefoglaló a bálról

Ötszáz fős báli közönség mulatott idén a füredi Anna-bálon. Sok volt a szép lány, a helyieken kívül Kecskemétről, Debrecenből és Szolnokról, Balatonfüred kulturális testvérvárosaiból is érkeztek 18 éves elsőbálozók, hogy részesei lehessenek a nagyhagyományú társasági eseménynek. Elegánsak voltak a ruhák, és szépen szólt a zeneszó a kétszáz éves falak között.

 

2013.07.16   Új autószervíz és autómosó nyílt Balatonfüreden

Azt hinné az ember, hogy az egyik autómosó, olyan mint a másik, de hogy milyen különbségek lehetnek, arra a legjobb példa a nem rég nyílt Maurer autómosó, ahol az országban elsőként karcmentes speciális kefesor működik. Az autómosó mellett új gumiszervíz és szervíz is várja az autótulajdonosokat, és mind alkalmas a kisteherautók és a tehergépkocsik fogadására is. A Maurer benzinkút, autómosó és szervíz az úgynevezett Fürdő utcát elkerülő út elején, a Lapostelki út 3. alatt található.

 

2013.07.11   Újdonságok a 188. Anna-bálon

Több változás is lesz ebben az évben a 188. Anna-bálon az előző bálokhoz képest. A jegyek már két hónapja elfogytak, de a július 20-i bál előtti héten igazi fesztiválhangulat várja a füredieket és a vendégeket. A hagyományos báli kísérőrendezvények mellett szinte minden este lesz előadás a Gyógy téren felállított nagyszínpadon. Az Operaház kórusa és énekesei mellett itt adnak gálaműsort az első füredi prímásverseny hegedűsei is.

 

2013.07.01   A Balatonfüred Néptánc Együttes Horvátországban

A Balatonfüred Néptánc Együttes Horvátországban az uniós csatlakozás kapcsán képviselte Magyarországot. A fürediek Rijekában, a Krk szigeten Baskán léptek fel. Mindannyiszor vastapssal köszönték meg a nézők a másfél órás műsort.

 

2013.06.26   Estig nyitva az Annagora Aquapark

12 óriás és 3 gyermekcsúszdával várja ebben az évben is a vendégeket az aquapark. Július 1-től éjjel 1 óráig lehet fürdőzni, szórakozni a hangulatos vízi létesítményben, ahol esténként programok is várják a strandolókat. A nyitás estjén a füredi country táncosok gondosodtak a jó hangulatról egy táncesttel.

 

2013.06.29   Megnyílt a Balaton Élménypark a Nosztorin

Tele meglepetéssel várja a szórakozni vágyókat a Balatoni Élménypark a Nosztorin. A füredi tulajdonosok ígérik, hogy a legkisebbektől a nagyszülőkig mindenki jól tudja magát érezni a több hektáros területen. A játszóháztól a kötélpályákig, az óriás sakkon át a lovagi várig sok játék, kaland várja a Nosztorinál megállókat.

 

2013.06.25   Befejeződött a lakótelepi óvoda és bölcsőde felújítása

102 millió forintból újították fel a lakótelepi óvoda és bölcsőde épületét a közelmúltban. Az Európai Unió támogatásával megvalósult építkezés során melegvíz termelő szolár rendszert is telepítettek a lapostetőre, hogy csökkentsék a fűtési kiadást.

 

2013.06.21   Újra megnyitott a Baricska csárda

Igényes csárda hangulatot és kitűnő, helyi alapanyagokból készülő ételeket ígér az újranyitott Baricska csárda tulajdonosa. Gazsi Attila, a sikeres veszprémi Chianti étterem üzemeltetője szerint a jómódú középosztály által látogatott Balatonfüreden van igény a színvonalas, de hagyománytisztelő vendéglátásra. Az igazi hungarikum pedig az, hogy a helyi gazdálkodók termékeire alapozva állították össze a Baricska étlapját.

 

2013.06.13   A borászat aktualitásai, a szakminiszter Balatonfüreden

Az agrár sajtóklub vendégeként dr. Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter újságírókkal és borászokkal találkozott Füreden a Horváth-ház borpincéjében. A beszélgetés során a borágazat aktuális kérdéseiről volt szó.

 

2013.06.07   Füredi kiadványok a könyvhéten

A Füredi Könyvhét különleges könyve egy antológia, amelyben három városhoz, Debrecenhez,Kecskeméthez és Balatonfüredhez kötődő kortárs írók, költők és képzőművészek műveit jelentették meg. Az Ódaroncs című antológiát amolyan irodalmi roadshow keretében mutatták be a városokban. A könyvhét újdonsága még a Tempevölgy folyóirat kiadásában megjelenő Gotlandi nyár, Bérczy József könyve.

 

2013.06.06   Könyvek az új barbarizmus ellen, Szőcs Géza könyheti megnyitóján

A vajdasági költő, Sziveri János emléke, Szőcs Géza neki mesélt erdélyi történetei és egy több mint százéves könyv,az Osztrák-Magyar Monarchia képben és írásban reprint kiadása, egy jó nagy körzővel rajzolt kör Európa közepén, ahol megértjük egymást. Könyvek bemutatója a füredi könyvhéten,az új barbarizmus ellen, amikor nem olvasunk és kultúránk egyre igénytelenebb.

 

2013.06.08   Lipóti Pékség már Füreden is

Mindenféle adalékanyagtól mentes pékárut kínál a Lipóti Pékség már Balatonfüreden is. A Tesco üzletház emeletén nyitottak egy boltot, amiben a kitűnő pékáru mellett Cserpes tejtermékek, és még jóféle hazai kolbász is kapható.

 

2013.06.11   Megnyílt az ökopiac

Szombatonként a kemping mellett, vasárnap pedig a vásárcsarnok mellett várja a vásárlókat az új bio- és kézműves piac. Garantáltan minőségi élelmiszereket, kézműves sört és bort, sajtot, főzött fagylaltot, kolbászt, sonkát kínálnak hétköznaponként is a a hajógyári úton, ahol az idény élelmiszerekből napi menüket is készítenek.

 

2013.06.08   Szakcsi Lakatos Béla a Füredi Borutcában

Első alkalommal alakult át a Blaha utca sétálóutcává, ahol a kitett asztalokon kínálták boraikat az utcabeli borászatok. Az első Füredi Borutcában esténként szólt a zene, szombaton a magyar dzsessz legjobbja, Szakcsi Lakatos Béla játszott.

 

2013.06.03   Borok az Anna-bálra

Nincs hiány Magyarországon jó borokból, és úgy tűnik nem lesz az idei Anna-bálon sem. A hotel borai, a Vivámus borászat kínálata mellett külön borlapra kerülnek a decemberben bemutatott Borbála-napi borok közül a legjobbak is. Hogy melyek lesznek azok, erről szakmai zsűri döntött az Anna Grand Hotelben megtartott borkóstoláson.

 

2013.05.23   Hallásszűrés térítésmentesen

Ahogy öregszünk, szinte elkerülhetetlen, hogy ne romoljon a hallásunk. Persze nem mindegy, hogy milyen mértékben és mennyire egészséges módon.Halláskárosodást okozhat, ha megbetegszik a fülünk, ugyanakkor az is, ha erős vagy tartósan hangos zajnak vagyunk kitéve. Dr. Bánki Magdolna fül-orr-gégész és audiológus szakorvos térítésmentes hallásvizsgálatot tart a városi rendelőintézetben, ahova a gyermekeket és a felnőtteket egyaránt várja.

 

2013.05.31   Könyvhét, az Első Borutca napokon Nyáry Krisztián könyve

Remélhetően többet tesz az irodalom népszerűsítéséért Nyáry Krisztián könyve, mint sok más irodalmi mű.A szerző, aki a füredi könyvhéten, a Borutca napokon elsőként nagy sikerrel mutatkozott be, ígéri, ősszel jön a folytatása az Így szerettek ők című irodalmi szerelmeskönyvnek.

 

2013.05.26   Öko-roadshow a gyermeknapon

Veszprém megye 158 települése fogott össze, hogy a Tiszta Európa Program keretében modern hulladékgazdálkodási rendszert vezessen be. A három és fél milliárd forintos projekt, amely keretében 33 hulladéklerakót rekultiválnak, része a környezetbarát gondolkodás megismertetése is, ezért Balatonfüreden a városi gyereknapon öko-roadshow keretében fajátékokkal mutatták be, hogyan kell minél kevesebb szeméttel terhelni a környezetünket.

 

2013.05.24   Realisták Arácson: Fejes Sándor és Huszár Tamás tárlata

Fejes Sándor és Huszár Tamás közös tárlata látható június közepéig az Arácsi Népházban. A Múzsa egyesület művészeinek kiállítását dr. Bóka István polgármester nyitotta meg, aki hangsúlyozta, hogy az a város, ahol ennyi aktív művész él és alkot, nem is lehet más, mint a kultúra, a művészetek városa. A realista stílusú festőművészek közös vonása még, hogy mindketten állítottak már ki a világ nagyvárosaiban is, Fejes Sándor Franciaországban, Huszár Tamás Angliában ért el sikereket képeivel.

 

2013.05.17   Füreden ülésezett a Balaton Fejlesztési Tanács

Még nem készült el a szakma által nagyon várt Turizmus-Vendéglátó Törvény, de kész tavaly ősz óta a nemzeti turisztikai koncepció. Horváth Viktória, a Gazdasági Minisztérium helyettes államtitkára erről a koncepcióról és a balatoni lehetőségekről tartott tájékoztatót a Balaton Fejlesztési Tanács füredi ülésén.

 

2013.05.17   Projektnyitó a megújuló autóbusz-és vasútállomásról

Ha vonattal, busszal érkezik valaki Balatonfüredre, az első benyomását a városról a pályaudvaron, buszállomáson szerzi, ezért is nagyon fontos, na meg az itt élők szempontjából is, hogy mennyire kényelmes és rendezett ez a központ. Már folyik, és a jövő év elejére fejeződik be a balatonfüredi autóbusz- és vasútállomás fejlesztése. A beruházás 547 millió forintba kerül, amelyet konzorciumi formában az önkormányzat, a Balaton Volán, a Máv Zrt. és a Máv Start Zrt. uniós támogatással valósít meg.

 

2013.05.17   Szülői összefogás az Eötvös iskoláért

Szép példája az összefogásnak, amit a szülők egy csoportja az Eötvös iskoláért tesz. Nemrég közel százan lefestették az iskola kerítését, most pedig homokozót és kerti padokat adtak át a diákoknak, amit a gyerekek kis műsorral háláltak meg.

 

2013.05.17   Új hitel júniustól, indul a Növekedési Hitel Program

A vállalkozók élnének a hitel lehetőségével, ha lenne olcsó hitel, állítják a cégek, a bankok szerint pedig nem kell a vállalkozóknak a pénz. Hogy a vita eldőljön, a Magyar Nemzeti Bank 250 milliárd forintot biztosít a csatlakozó bankoknak két és fél százalékos kamatú hitel kihelyezésére. A hitelt kis-és középvállalkozóknak szánják beruházásra, forgóeszközre, uniós pályázat önrészéhez és vállalati devizahitel kiváltására.

 

2013.05.12   A Városi Borverseny eredménye

Kitűnő borok, nagyszámú nevezés, így lehetne összefoglalni a 22. Városi Borversenyt, ami ebben az évben nem csak bemelegítés az augusztusi borhetekre, de a legjobbaknak nevezés is az országos borversenyre, amit május 26-28-a között Balatonfüreden rendeznek meg az Annabella Szállodában. Az év bortermelője díjat a legtöbb pontszám alapján Mészáros József nyerte el, aki nem csak saját, de mint a gazdák képviselője, a többi a Füredi Borheteken kiállító gazda pontszámáért is aggódott, hiszen az itt szerzett pontok jelentenek belépőt a legnagyobb balatoni bormustrára, a Füredi Borhetekre is.

 

2013.05.14   Új vezetés a vitorlás szövetségben, Böröcz István az elnökségben

Hogy mi és hogyan változik a vitorlás szövetségben azzal, hogy Gál András Leventét leváltották és helyette dr Kollár Lajos lett az új elnök, azt még nem tudjuk. Sokak szerint új szelek fújnak majd a magyar vitorlás sportban.Böröcz Istvánt, mint a legeredményesebb klub ügyvezetőjét és mint a tízfős elnökség tagját a változásról kérdeztük.

 

2013.04.19   25 éves a Germering-Balatonfüred testvérvárosi kapcsolat

25 éve ápol jó kapcsolatot Balatonfüred a Münchentől pár kilométerre lévő Germeringgel. A testvérvárosi kapcsolat már többgenerációs, az először Németországba kiutazó kisdiákok ma már felnőttek. Most a jubileumot megünnepelni hívták ki a füredieket, akik között tudatosan sok fiatalt választottak a küldöttségbe, hogy legyen, aki továbbra is ápolja a német-magyar barátságot. A látogatásról következő adásunkban számolunk be hosszabban, most rövid tudósításunk következik a germeringi útról.

 

2013.04.17   25 Jahre Partnerschaft, 25 éve barátság

A Füred Tv rövid összeállítást készített a Germering és Balatonfüred között fennálló testvérvárosi kapcsolat 25 éves jubileuma alkalmából. A felvételeken korábbi dokumentumokat, filmrészleteket, fotókat lehet látni az elmúlt két és fél évtizedből, és németek beszélnek a fürediekhez fűződő barátságról. A kisfilmet a germeringi ünnepségen a német vendéglátóknak is bemutatták.

 

2013.04.20   Fürediek látogatása Germeringben

Húszfős küldöttség járt Balatonfüred németországi testvérvárosában az április 19-i hétvégén. A hivatalos delegációval egyidőben a kinti tűzoltó egylet vendégeiként kint jártak a füredi tűzoltók is. A germeringi vendéglátók, mint mindig, most is nagy szeretettel fogadták a füredieket.

 

2013.04.15   Új kiadvány a Füredi Borútról

Új kiadványban mutatkozik be a Balatonfüred és Környéke Borút Egyesület. A magazinban részletesen olvashatunk a termőhelyről, azaz a dűlőkről is. A 36 szolgáltatót bemutató kiadványt pályázati pénzből adta ki a Füred Borút Egyesület.

 

2013.04.05   Kik lesznek az elsősök a református iskolában?

A napokban döntenek a szülők arról, hogy hova íratják be általános iskolába szeptembertől elsős gyermekeiket. Balatonfüreden két tankörzet van, a Radnóti és az Eötvös iskola körzete, a Református Általános Iskola szabadon választható.

 

2013.03.26   Az Anna Grand Hotel az év wellness szállodája

Az Intercontinental Budapest báltermében hatszáz vendég jelenlétében adták át a Best of Budapest & Hungary díjakat. A balatonfüredi Anna Grand Hotel tulajdonosai Lengyel Ernő és felesége nem először vehette át itt Az év wellness szállodája díjat. Stábunknak a hotel új igazgatója a cukrászat országos sikereiről is beszélt.

 

2013.03.21   Megnyílt a Street Box

Új ruhabolt nyílt Balatonfüreden a Szent István téren. A minőségi, német, megfizethető árú női ruha kínálat hétről hétre cserélődik, ígéri a tulajdonos.

 

2000.03.19   Sava Babic fát ültetett Hamvas Béla emlékére

2000 márciusában Sava Babic (ejtsd: Bábity) kezdeményezésére Hamvas Béla özvegye, Kemény Katalin jelenlétében hársfát ültettek Hamvas Béla tiszteletére a füredi Tagore sétányon. Az akkor alakult Hamvas Béla Asztaltársaság azóta minden évben irodalmi est keretében megemlékezést tart a városban, és a Hamvas-hársnál magyarul és mindig más idegen nyelven elhangzik az író Fák című esszéjéből is egy részlet. A fát Sava Babic (1934-2012) ültette el, Pálfy Sándor polgármester és Kálóczi Kálmán, Badacsonytomaj polgármestere társaságában.

 

2011.03.26   Sava Babic: A magyar civilizáció

2011 márciusában mutatták be Balatonfüreden Sava Babic (ejtsd: Bábity) író, műfordító A magyar civilizáció című könyvét, amit a szerző tankönyvnek is szánt a magyar irodalmat tanuló szerb diákoknak. Sava Babic 1993-ban hozta létre a belgrádi egyetem Magyar Nyelv és Irodalom tanszékét - saját könyvtárát is felajánlva-, amelynek nyugdíjazásáig a vezetője is volt. 2012 novemberében bekövetkezett haláláig több mint száz magyar művet fordított szerbre. Sava Babic sokszor járt Balatonfüreden a Fordítóház vendégeként, sok irodalmi esten vett részt és kezdeményezője a füredi Hamvas Béla-kultusznak. Televíziónk utolsó vele készített interjújában könyvéről, kultúránk helyéről beszél.

 

2013.03.14   FTV Extra: Rodin-szobrok Füreden

Tóth Ferenc a Szépművészeti Múzeum művészettörténésze, a Rodin-kiállítás kurátora beszél a balatonfüredi Vaszary Villában június végéig látható alkotásokról.

 

2013.03.16   Hatvany Lajos emlékkiállítás a Vaszary Villában

A Vaszary Villa három kiállítással nyitotta meg kapuját.A Rodin-kiállítás mellett a Hatvany Lajost bemutató irodalmi tárlat egy olyan ember munkásságának állít emléket, aki nem csak jó ízlésű kritikus, jó tollú író, de a korszak legnagyobb mecénása is volt a két világháború között. Aki pedig szép festményekben kíván gyönyörködni, az megnézheti N. Csathó Gizella kiállítását, portréit, tájképeit, csendéleteit április végéig.

 

2013.03.16   Megnyílt a Rodin-kiállítás

Rodin hat szobra és grafikái június végéig láthatók Balatonfüreden. A kiállítás ünnepélyes megnyitóját március 16-án tartották meg a Vaszary Villában. A művek az 1900-as években kerültek a Szépművészeti Múzeum gyűjteményébe, köztük Auguste Rodin híres alkotása, az Érckor című férfi akt is. Az örök tavasz című márvány szobrot 10 ezer frankért rendelte meg a magyar állam a francia mestertől, derül ki abból a levelezésből, amely a kiállítás katalógusában is olvasható.

 

2013.03.07   Rodin-kiállítás, Ferenczi György és a Csík zenekar koncertje - Tavaszi Fesztivál Füreden

Az egész családnak kínál programot a március 15-i hosszú hétvége Balatonfüreden. Már csütörtökön este, 14-én fellép Ferenczi György és együttese, szombaton megnyitják a Rodin-kiállítást a Vaszary Villában, este a Csík zenekar ad koncertet. A Kisfaludy Színház műsorán A nagyidai cigányok, A helység kalapácsa, de lesz bábjáték, mesekastély az egészen kicsiknek, a nagyoknak zene, tánc és szórakoztató irodalom. A menü a csatlakozó éttermekben csak 1848 forint a négy nap során. Igazi ünneppel várják tehát a vendégeket a szervezők az 1848-as forradalom alkalmából az első tavaszi hétvégén Balatonfüreden.

 

2013.02.27   Megjelent az új Tempevölgy

Igazi kuriózum még mindig, hogy balatonfüredi szerkesztésben - ma,amikor a gazdasági helyzet nem kedvez a kultúrának -, megjelenik egy irodalmi folyóirat. A Tempevölgy idei első száma műfajilag és tartalmilag sokszínűen száz oldalon kínál olvasnivalót.

 

2013.03.05   Nyílik a téltemető

Igazi különlegesség az aszófői völgy ebben az évben, ugyanis nagyon sok téltemető virít sárgán, a Séd patak mentén. A pár kilométeres séta a völgyben igazán megéri, ha romlatlan természetet, friss, bő vizű patakot akarunk látni.

 

2013.02.13   A turisták kedvelik a Balatont

Sok kérdésre választ adó felmérést készített tavaly a Magyar Turizmus Zrt. kutatócsoportja a Balatonnál nyaralókkal. A most ismertetett eredmény szerint, aki a Balatonhoz jön, elégedett a nyaralásával. Más kérdés, hogy a Balatonnak még mindig nincs egységes arculata, amelyet hirdetni lehetne külföldön, és egyelőre nincs a marketingre elég pénz sem, ha összehasonlítjuk más országokkal, ezért a legnagyobb versenytárs a horvát tengerpart mellett Bulgária, ami igen népszerű úti cél a nyaralni vágyó külföldiek körében.

 

2013.02.19   Egyeztetés a református iskolában

Bár mindent megtesznek, hosszú folyamat mire a balatonfüredi református iskolában igazi hitélet lesz, olyan mint egy alulról, első osztálytól építkező református iskolában - mondta Köz Kádi Sarolta, az iskola igazgatója -, hiszen ez egy úgynevezett táblacserés iskola, ahogy az egyház is hívja, azaz a tantestületet és a diákokat az egyik napról a másikra vette át az egyház.

 

2013.02.15   Hit és oktatás - Elbocsátás a református iskolában?

Két tanítónőtől kíván megválni a balatonfüredi református egyház a tanév végével. Miklós Ferenc tiszteletes arra hivatkozik, hogy az egyházhoz való hűség és a vallásgyakorlás követelmény a szeptemberben az egyház fenntartásába került iskolában, a szülők, akik a két tanítónőhöz ragaszkodnának, petícióban kérik a döntés megváltoztatására az egyházközséget.

 

2013.02.06   Ismét borásztanfolyam

A szőlész-borász szakma elismert képviselői tartanak előadásokat Balatonfüreden a 34. országos továbbképző tanfolyamon.A minisztériumok, szakhatóságok mintegy húsz előadása kapcsán naprakész információkat kapnak a résztvevők, de lehetőség nyílik a kerekasztal-beszélgetéseken arra is, hogy a törvényalkotók megismerjék a szakma véleményét például a hegyközségi törvényről vagy a formálódó kamarai törvényről. A két nap során több borkóstolót, borbemutatót tartanak,a tanfolyam kitűnő lehetőség a szakmai találkozókra is.

 

2013.01.15   A város köszöni, jól van

A város tavaly 5 milliárdos költségvetéssel működött. A bevételek közül az idegenforgalmi adóban 25 millió forinttal több bevétel keletkezett a jó szezonnak köszönhetően. A beruházási fejlesztés másfél milliárd forintra volt tervezve 2012-ben. Idén is folytatódnak a fejlesztések, a város köszöni szépen jól van, mondta dr. Bóka István a Füred TV-nek.

 

2013.01.09   Már működik a járási hivatal

Takarékos,hatékony és ügyfélbarát ügyintézés, ez volt a kormány célja a járások kialakításával. Január 2-ától megkezdte működését a füredi járás is, ahol sok ismerős arccal találkozhatunk, hiszen az ügyintézők zöme az önkormányzattól került át az új hivatalba. A hivatal vezetője, dr. Bacsák-Kovács Éva pedig 17 éve dolgozik a közigazgatásban.

 

2012.12.14   Erősebbek vagyunk gyenge életünknél

A veszprémi Davidikum egyházi kollégiumot 1828-ban alapította Zsolnai Dávid püspök. Az államosítást követő hosszú szünet után 93-ban a a piaristák indították el újra az iskolát. Ma a kollégium élén a világi igazgató mellett lelki igazgató is működik. Takáts István, aki a Padányi katolikus iskola lelki igazgatója is, a Hamvas Asztaltársaság vendégeként Füreden a korszerű hitről beszélt.

 

2012.12.07   Megjelent a Tempevölgy negyedik száma

A 16. Tempevölgyet tarthatja a kezében az ünnepek alatt olvasásra időt szakító irodalombarát, hiszen adventra időzítve megjelent a negyedik évfolyam negyedik száma is, amit a főszerkesztő, Praznovszky Mihály mutatott be a Vaszary-villában. Versek, anekdoták, és Kajári Gyula szénrajzai, mintegy száz oldalon.

 

2012.12.06   Pénz a turizmusra

Az úgynevezett TDM II pályázat keretében hatvankét millió forintot költhet el jövő év végéig a Balatonfüredi Turisztikai Egyesület marketingre, eszközbeszerzésre és rendezvényszervezésre. Már folyik a közbeszerzési tárgyalás, hiszen januárban már új kiadványokkal jelennek meg a vásárokon.A pályázat célja, hogy minél több vendég keresse fel a várost, mondta Vászolyiné Dobrosi Ágnes a pályázat bemutatóján.

 

2012.12.07   Pokorni Zoltán Füreden

A FIDESZ alelnöke, Pokorni Zoltán tartott előadást a párt tagságának és a szimpatizánsoknak a Blaha étteremben. A gyűlés előtti sajtótájékoztatón Pokorni Zoltán a kormány intézkedéseiről beszélt, és kifejtette azt is, hogy a felsőoktatásban meghozott lépések mértékét túlzónak és elhamarkodottnak tartja. A sajtótájékoztatón részt vett Kontrát Károly államtitkár is, aki Balatonfüred adósságrendezéséről beszélt, mi szerint az új törvény alapján a 278 milliós adósságból 111 milliót fizet ki az állam a jövő év első felében.

 

2012.12.05   Új ipari csarnokot épít a TLC

Hogy a következő húsz,harminc évben is jelen lesz Balatonfüreden a TLC Kft.,arra a legjobb garancia a mostani beruházás.1.1 milliárd forintért épít új hegesztőcsarnokot a német tulajdonú cég a valamikori hajógyár területén. Az alapkőletételnél a legmodernebb hegesztő technológiát és hatvan új unkahelyet is ígértek a cég vezetői.

 

2012.12.04   Együttműködési tervek a Magyar Művészeti Akadémiával

Az országos sajtóban napjainkban sokat szereplő Magyar Művészeti Akadémia jövőre többmilliárd forintos állami kulturális támogatásról dönthet. Az akadémia küldöttsége Balatonfüreden a Vaszary Villában járt, ahol megnézték a kiállításokat, köztük Kő Pál és tanítványai tárlatát, és a város vezetőségével a jövő évi együttműködési lehetőségekről beszélgettek.

 

2012.12.01   Luxus az óceánon

Ki ne vágyna arra, hogy egy ötcsillagos luxus szállodában töltsön egy hetet. Mindezt megtehetjük már az óceánjárókon is, hiszen még a magyar fizetésekhez mérten is elérhető áron lehet utazni a világ legnagyobb hajóin. Akit ez a különleges világ érdekel, most megismerkedhet vele Érsek M. Zoltán hiánypótló könyvében.

 

2012.11.11   Gábelfrüstük

Irodalmi villásreggelire várták a vendégeket a Blaha étterembe. Amolyan három az egyben program volt ez, hiszen az ebédig tartó Krúdy-gáblin volt egy kis irodalom,több fogásos menü és hozzá zene.

 

2012.11.08   Öt éves a Sopron Bank Balatonfüreden

Az osztrák tulajdonú Sopron Bank nem hagyta abba a hitelezést a gazdasági válság ellenére sem. A Balatonfüreden öt éve működő főként kis- és középvállalkozásokkal foglalkozó fiók igyekszik megtalálni a személyes megoldást a hozzáforduló ügyfelek számára, hangsúlyozták a jubileumi ünnepségen.

 

2012.11.09   Snétberger és tanítványai

Be se fért a közönség a füredi zeneiskolába, annyian voltak kiváncsiak Snétberger Ferenc és tanítványai koncertjére. A kivételes tehetségű fiatalok egy háromhetes zenei oktatást követően játszottak Füreden.

 

2012.11.06   Januártól működik a járási hivatal

A legutóbbi testületi ülésen elfogadták a képviselők azt a javaslatot, amely szerint eldőlt, hogy ki lesz az a 21 köztisztviselő, aki átkerül januártól a járási hivatalhoz. A testületi előterjesztésből kiderült az is, hogy az új járási hivatal, élén dr. Bacsák-Kovács Éva Máriával a Földhivatal és a Munkaügyi Központ épületében működik majd.

 

2012.10.11   Kell-e víztározó a Balatonhoz? Előadás a vízszintről

Nincs sok idő arra, hogy megoldást találjunk a Balaton alacsony vízszintjére, víztározóval kellene pótolni nyaranta a kevés vizet, állítja következetesen Fekete Péter független Balaton-kutató. Számításairól előadást tartott Balatonfüreden, ahol a tóval kapcsolatban a hallgatóság is elmondta meglátásait.

 

2012.10.11   Ülésezett a Balaton Fejlesztési Tanács

A Balaton Fejlesztési Tanács ülésén is téma volt a Balaton vízszintje. A Magyar Tudományos Akadémia főtitkára és Bíró Péter, a Balatoni Limnológiai Intézet igazgatója nem támogatja az idegen vízből történő vízpótlást, de a befolyó vizekre történő víztározó építését jó megoldásnak tartja a vízszintingadozás kiküszöbölésére. Az ülésen napirend volt még Busi Lajos államtitkár tájékoztatója az uniós fejlesztési lehetőségekről.

 

2012.10.06   50. érettségi találkozó

1962-ben érettségizett a Lóczy gimnázium összetartó osztálya, akik minden évben találkoznak. 17-en végeztek akkor, mert nagy volt a lemorzsolódás, mesélték a mostani összejövetelen, ahol az elhunytak emlékére gyertyát gyújtottak.

 

2012.10.08   Fekete Péter a vízszintről

Fekete Péternek, ahogy magát nevezi, a független Balaton-kutatónak, határozott véleménye van a tó vízszintjéről. Kutatási eredményeit, megoldási javaslatát meg szeretné osztani a Balatonért aggódókkal, vállalva a polémiát is, ezért előadást tart Balatonfüreden a Vitorlás étteremben 11-én este fél hétkor, ahová minden érdeklődőt vár.

 

2012.09.29   Bordiplomácia: beszélgetés Gál Helgával

Igazi sikertörténet volt Magyarország uniós elnöksége során a magyar borkínálat, még a következő lengyel elnökség alatt is magyar borokat szolgáltak fel a diplomatáknak. A borkoncepció kidolgozójával, Gál Helgával az arácsi szüreten beszélgettünk.

 

2012.09.25   Rekultiválják a megye hulladéklerakóit

A tervek szerint 2015-re befejeződik Veszprém megye hulladéklerakóinak, köztük a balatonfüredinek is a rekultivációja. A Észak-balatoni térség önkormányzatainak konzorciuma három és fél milliárd forintos támogatást nyert erre az Európai Uniótól.

 

2012.09.28   Támogatókat keres a Kisfaludy Színház

A kőszínházi évad most kezdődik el, de Balatonfüreden természetesen a közönségnek nyáron kell fesztiválokat, bemutatókat szervezni. Így volt ez Kisfaludy Sándor kőszínháza idején is, és így van ez ma is. Nem változott az sem, hogy a színház, ahogy 180 éve, ma is rászorul a "honfiúi közadakozásra".

 

2012.09.07   Kő Pál és tanítványai - kiállítás a Vaszary Villában

A most 70 éves Kő Pál tiszteletére rendeztek kiállítást a Vaszary Villában. A Mester, aki több mint harminc éve tanít szobrásznövendékeket az egyetemen, elhozta magával tanítványai sikeres alkotásait is. A közel száz műalkotás év végéig látható Füreden.

 

2012.09.08   Tatár Sándor kapta a Quasimodo-díjat

"Ha él, talán olvas is. Magyarul"- idézte egyik versét Gömöri György, az első Quasimodo költőverseny emlékdíjas költője a balatonfüredi Fordítóház kertjében. Magyarul és olaszul, tehetnénk hozzá, hiszen a legjobb 10-15 verset minden évben lefordítják olasz nyelvre is az idén már jubiláló, huszadik alkalommal megrendezett költőversenyen. A rendezvény nem csak a vers és a verset olvasó ember ünnepe, hanem kultúrdiplomáciai esemény is, hiszen az alkotók mellett itt volt az olasz nagykövet asszony, az olasz kultúrintézet igazgatója, az UNESCO közgyűlésének elnöke és a kultúráért felelős magyar államtitkár is.

 

2012.08.31   Tanévkezdés a Református Általános Iskolában

Rend, békesség és szeretet, ezek azok a vezérelvek, amelyek alapján megkezdődik a tanítás a volt Bem iskolában, azaz a Református Általános Iskolában Füreden. Miklós Ferenc tiszteletes bízik az iskola jövőjében, a református egyházközség mint fenntartó, szolgálatnak tekinti az iskola működtetését.

 

2012.08.27   A Füredgyöngye szőlőfajta füredi jövője

Megkezdődött a Füredgyöngye szőlőfajta telepítése.Csizmazia Darab József, a ma 94 éves szőlőnemesítő, sokat harcolt azért, hogy a fajta Füreden végre otthonra leljen. Gyukli Krisztián és a város fantáziát látott a Füredgyöngyében.

 

2012.08.04   Borhetek okostelefonon

Az idei év újdonsága, hogy a füredi Borheteken a különböző borpavilonokat az okostelefonokon is kereshetik a látogatók. Mégpedig a város okostelefon alkalmazásán, a Balatonfüred címszó alatt Borhetek néven külön-külön is bemutatkoznak a borászatok és részletesen bemutatják boraikat.

 

2012.07.28   187. Anna-bál, ahogy mi láttuk

Egy bálról mint eseményről még sokáig beszélnek az emberek. Ki volt ott, milyen ruhákat hordtak, és mennyire voltak szépek a szépek. A 187. füredi Anna-bál is lassan részévé válik majd a helytörténetnek, felértékelődnek a porcelánszívek, és történetté szelidülnek a báli események.

 

2012.07.20   Exkluzív ékszerbolt nyílt Füreden

Minden igényt kielégítő egyedi ékszereket mutatott be a közönségnek Suta Mónika a Moni's üzlet füredi megnyitóján. A tulajdonos, egyben az ékszerek tervezője elmondta: a kollekció minden darabjából csak tíz készült. A referencia üzletben az ezüst ékszerek mellett, kapható a Moni's arany kollekció is, ami egyedül itt vásárolható meg az országban.

 

2012.07.20   FTV EXTRA: Füred Jam

Új kezdeményezésként, de hagyományteremtő szándékkal rendezte meg a Kisfaludy Színház július 21-én és 22-én a Füred Jam könnyűzenei fesztivált. A legtöbb érdeklődőt a várakozásoknak megfelelően a Quimby zenekar vonzotta, de a többi fellépő sem maradt közönség nélkül, hiszen mindannyian minőségi zenét játszottak és remek hangulatot teremtettek. Következő összeállításunk segítségével azok is bepillantást nyerhetnek a fesztivál hangulatába, akik nem tudtak eljönni.

 

2012.07.12   Ismerje meg az Anna-báli menüt!

Lengyel Ernőné Anna-báli próbavacsorára várta a vendégeit és stábunkat az Anna Grand Hotelbe. A menüsor jól sikerült, minden elfogyott, és megtudtuk, hogy egy bálon a jóllakottság és nem a teltség érzése a fontos.

 

2012.07.24   Kezelés másképpen: Dr. Balázs Mária a FüredMed-nél

Az orvoslás évezredei alatt sokféle gyógymódot használtak már. Dr. Balázs Mária háziorvos, gyermekgyógyász a hagyományos orvoslást ötvözi az akupunktúrás és homeopátiás kezeléssel. Az akupunktúrának egy új vietnami módszerét is alkalmazza, a fonalbeültetést, amit kevesen művelnek az országban.

 

2012.07.18   Új rendszer az iskolai étkeztetésben

Az iskolai étkeztetésben nagy előrelépést jelentene a Menza Term rendszer, amit a füredi Kiosksystems Kft. fejlesztői alkottak meg. Az iskolai menzapénzt így pontosan nyomon tudja követni a szülő, az iskola, az önkormányzat és az étkeztető. A Menza Term rendszert szeptembertől egy veszprémi iskolában már be is vezetik.

 

2012.07.11   187. Anna-bál július 28-án

A hagyományoknak megfelelően rendezik meg ebben az évben is a füredi Anna-bált. A város meghívta a 18 éves helyi lányokat, akik közül tizenhárman éltek is a lehetőséggel. Lesznek tehát szép lányok a bálon és lesz élő televíziós közvetítés is, bár kicsit másképp, mint eddig. A szintén hagyományos kísérőrendezvények közül pedig az Operagála ebben az évben ingyenes lesz pénteken este a Gyógy téren. A programok már 26-án,csütörtökön divattörténeti kiállítással, a szerelemről szóló irodalmi összeállítással elkezdődnek, de lesz hagyományos szívhalászat, és fellépnek Opatija művészei is az Anna-báli hétvégén.

 

2008.07.15   94 éves Csizmazia Darab József szőlőnemesítő

A hazai szőlőnemesítés nemzetközi hírű művelője a napokban ünnepli 94 születésnapját. A város Pro Urbe díjasa és díszpolgára Csizmazia Darab József mai napig is hálás a sorsnak, hogy feladatául kapta, hogy olyan fajtákat nemesítsen, melyek a Zala megyében elterjedt direkt termő fajtákat felváltják.

 

2012.06.23   60 év után a Bem iskolában

60 éves osztálytalálkozó helyszíne volt a Bem József Általános Iskola. Az egykori diákok felidézték a szép emlékeket. Sokan a határon túlról érkeztek az összejövetelre.

 

2012.06.22   Elkészült a városközpont

Ünnepélyesen is befejeződött a városközpont rehabilitációja. Öt épületet újítottak fel, elkészült a Kovászna park, a körforgalom, geotermikus fűtést kapott a Vásárcsarnok, és rövidesen lehet parkolni az új mélygarázsban is. A Szent István téren magánberuházásban készültek el az új házak, és minden -az utak, járdák, épületek- akadálymentesítve lett. A Füredet a fürediekért projekt uniós támogatásból és hatszáz millió forintos városi önrészből készült el. Az ünnepélyes projekt zárót június 22-én tartották, amelyre a beruházásban résztvevőket hívták meg.

 

2012.06.23   Fényfestők éjszakája

Füreden eddig még nem látott technikával színesítették a Múzeumok Éjszakáját a székesfehérvári művészek. A Méhkas Dia Projekt alkotói rendszeresen vállalják épületek megfestését különböző módon. A varázslatos hatású esten Csók István képei is megjelentek a Vaszary-villa falán.

 

2012.06.22   Füredet a fürediekért! -kisfilm a városközpont felújításáról

A turisztikai beruházások után megújult a füredi városközpont is. Öt épületet újítottak fel,elkészült a Kovászna park, a három forgalmas utcát összekötő körforgalom és a mélygarázs is. A beruházást az Európai Unió 629 millió forintos támogatásával, 583 millió forintos önrésszel valósította meg a város. A Szent István téren három épület - üzletekkel,lakásokkal - a Bázis-Invest Kft. magánberuházásában készült el. A füredi római katolikus egyház a volt piros iskola épületének felújítását 19 és fél millió forinttal támogatta.

 

2012.06.26   Kezdődik a Balatonfüredi Művészeti Fesztivál

Június 29-étől, péntektől július 9-ig, hétfőig tart a Balatonfüredi Művészeti Fesztivál. A fellépők között Udvaros Dorottya, Cserhalmi György, Pindroch Csaba, Verebes Linda, Rúzsa Magdi, Horgas Eszter és még több kitűnő együttes, zenész - mutatta be a fellépőket Kéri Kitty, a Kisfaludy Színház művészeti vezetője. Az előadásokat az Anna Grand Hotel színháztermében, a hotel mediterrán udvarában, a Kisfaludy színpadon és a szabadidő központban tartják, de lesz előadás a Papsoka templomromnál is.

 

2012.06.04   Lövöldözés Balatonfüreden

Két áldozata van annak a családi tragédiának, amely hétfőn dél körül történt a füredi Bartók Béla utcában. Egy helyi rendőr szerelemféltésből lelőtte felesége szeretőjét, majd magával is végzett.

 

2012.05.17   Okostelefonon a város

Balatonfüred elsőként a térségben megjelent az okostelefonokon, látnivalóival szolgáltatásaival és programjaival, amolyan turisztikai-kulturális mindig nálunk lévő útikalauzként. Például, ha megállunk a város egy pontján, a térképre kattintva körbenézünk a telefonunkkal térben is kijelöli nekünk a fent lévő látnivalókat, szolgáltatókat. A folyamatosan frissülő tartalmak, programok miatt a füredieknek is érdekes lehet az új alkalmazás.

 

2012.05.15   Korok Fesztiválja három napon át pünkösdkor

Igazi látványosság, történelmi időutazás várja Balatonfüreden a vendégeket. Korok Fesztiválja, több mint húsz hagyományőrző csoport felvonulása, műsora, kirakodóvásár és más látványosság az egész családnak. Pünkösd vasárnap a magyar Szent Korona másolata is megérkezik hajón, ami azután a koronázási ékszerekkel együtt a Kerek templomban látható. A szervezők, a füredi reformkori hagyományőrzők ötödik alkalommal várják a városba a hasonló hagyományőrző csoportokat.

 

2012.05.05   Ballagások a füredi középiskolákban

Szombaton közel 200 diák vett búcsút a két füredi középiskolától a hagyományos ballagási ünnepségeken. A Lóczy gimnázium rendhagyó módon a Balaton-parton rendezte meg a ballagást, a Széchényi iskola a hagyományos helyszínen várta a szülőket, hozzátartozókat. Ezekben a napokban már az érettségi vizsgákon adnak számot tudásukról a végzős tanulók.

 

2012.05.03   Jókai és Abbázia - könyvbemutató

Jókai Mór két tengerparti regényt írt, többször járt Fiuméban és hajóval átment Abbáziába. A Jókai Napokon erről, Jókai s a tenger kapcsolatáról is megemlékeztek egy kis könyv formájában.

 

2012.04.23   Anyák napja az Anna Grandban

Május 6-án anyák napi svédasztalos ebédre, úgynevezett sunday brunch-ra várja az Anna Grand Hotel a helyi családokat. A gyerekeknek és az édesanyáknak kedvezmények, a kicsiknek programok, a nagyoknak élőzene és természetesen ingyenes parkolás az anyák napi ebéden.

 

2012.04.20   Nyit az Annabella és a Hotel Marina is

Teljes gőzzel üzemel Füred legnagyobb szállodája a Hotel Annabella és egy hét múlva nyit a Danubius lánc másik tagja, a Marina is. A két hotel közös igazgatóját, Vászolyi Juditot a nyárra várható forgalomról is kérdeztük.

 

2012.04.12   Megjelent Gaál Antal újabb verseskötete

Nyolcadik kötetét mutatta be Gaál Antal a füredi könyvtárban. A Minden ugyanaz című könyvben 99 vers, ahogy értő bevezetőjében Kellei György írja:"alkotói csiszoltságukkal, nyelvi és gondolati tisztaságukkal" nyerték el tetszésüket. A költő, ahogy Kellei írja,"köntörfalazást kerülő indulattal" az élet alapkérdéseire keresi a választ, mi az élet és mi a halál.

 

2012.03.27   Elfogyhat-e a Balaton?

Panaszkodnak a horgászok, és sokan mondják a helyiek, hogy nagyon alacsony a Balaton vízszintje. Mint tudjuk ez önmagában még nem jelent semmit, hiszen bármikor jöhet egy csapadékosabb időszak. Fekete Pétert sem ez aggasztja, sokkal inkább az, hogy mérései alapján tíz éven belül annyit csökkenhet a vízhozam, hogy már be kell avatkozni, hogy megmentsük a Balatont. A független Balaton-kutató legutóbb egy meteorológiai szaklapban jelentette erről meg tanulmányát és előadást tartott az ELTÉN.

 

2012.03.28   Meghirdették a 20. Quasimodo Költőversenyt

Ismét meghirdették a Quasimodo Nemzetközi Költőversenyt. A költőtalálkozót ősszel már 20. alkalommal rendezik meg, a fővédnökséget Bogyay Katalin, az UNESCO közgyűlés elnöke vállalta el. Szerdán egy balatonfüredi sajtótájákoztatón ismertették a pályázat részleteit.

 

2012.03.20   Továbbfejlesztik a hulladékgazdálkodási rendszert

Az Észak-balatoni térségben átlagban 330 kiló hulladékot kell elszállítani évente egy lakos után. Uniós előírás az, hogy 2020-ig a felére csökkenjen a lerakókba kerülő szemét. A feladathoz persze az Európai Uniótól pénzt is kap a térség. A korszerű és környezetbarát hulladékkezelés első lépcsőfoka volt a királyszentistváni hulladékkezelő, az ajkai, pápai, tapolcai lerakó és a füredi komposztáló megépítése. Most újabb támogatással a 158 településen a szelektív hulladékkezelés teljeskörű rendszerét kívánják bevezetni. Vagyis azt kívánják elérni az önkormányzati társulásnál, hogy a szemetünkből minden újrahasznosíthatót, üveget, papírt, műanyagot külön gyűjtsünk, a zöldhulladékot pedig háznál komposztáljuk vagy juttassuk el a balatonfüredi komposztálóba.

 

2012.03.17   Rövidfilmek 1848 márciusáról

Kétperces videofilmeket várt a diákoktól a Kisfaludy Színház Márciusi ifjak címmel. A felsősöknek és gimnazistáknak kiírt pályázatot az Arácsi Népházban értékelték.

 

2012.03.12   Nem zárják be a Macho-t, előzetesben a gyanúsított

Megrendült Füred közvéleménye a Macho Pubban történt hétvégi haláleset miatt, ahol a városban jól ismert, családjával régóta itt élő 39 éves osztrák állampolgár, G. Stefan veszítette el az életét. Az indulatokat kavaró tragikus eset után érthetően mindenki felelőst keres. Stábunk minden érintettet, így az elhunyt feleségét is megkérdezte. Időközben -kedden délután- a bíróság elrendelte B. Tamás gyanúsított előzetes letartóztatását.

 

2012.02.17   Gasztronómia helyben a Vígmolnár csárda Csopakon

Hogy lehet a csárda műfajában is újat és jót kitalálni, arra az egyik jó példa a Vígmolnár csárda Csopakon. Lock László és családja régóta foglalkozik vendéglátással. Terike, az édesanya híresen jól főz, így betérnek hozzájuk a régi vendégek, és sok a visszatérő új is.

 

2012.02.10   Balatonman-triatlon fesztivál júniusban

Triatlon fesztivál lesz június közepén Füreden. A profikon kívül az úszni, kerékpározni és futni szeretőket is várják a váltókba és a speciális távokra. A családi hétvégén a versenyzők között találkozhatunk Miklósa Erikával és az ismert sportolók közül Balzsay Károly ökölvívó világbajnokkal is. A főszervezőt Zelcsényi Miklóst és Balzsay Károlyt a felkészülésről kérdeztük.

 

2012.01.28   Balatonfüred volt a vendége a Brüsszeli Magyar Bálnak

A Brüsszeli Magyar Bál díszvendége volt Balatonfüred. A fele részben magyar, fele részben külföldi báli közönség zöme az Európai Uniónál és a NATO-nál dolgozik. A bált szervezők a magyar kultúrát népszerűsítő magyar, francia, angol nyelvű egyesület tagjai. Balatonfüred a városok közül az első volt, amely meghívást kapott a belga fővárosba.

 

2012.01.20   Átadták a Balatonfüred Kultúrájáért kitüntetést

A Magyar Kultúra Napján adják át a Városban a Balatonfüred kultúrájáért kitüntetést. Ebben az évben Cserép Lászlónak ítélte oda az önkormányzat ezt az elismerést. Cserép László ma már főosztályvezető a minisztériumban, korábban húsz évig dolgozott Füreden a város kulturális életének megteremtésén.

 

2012.01.24   Füredi Arcélek: Hantó István

Hantó Istvánt, a füredi és magyar vitorlássport szakemberét nem kell bemutatni a füredieknek. Személyisége, tudása megkerülhetetlen a vitorlázást ismerők, művelők körében. A Városi Múzeumban a sportról és magánéletről beszélt a barátok, ismerősök előtt.

 

2012.01.20   Közművelődési kerekasztal

A megye több pontjáról érkeztek arra a beszélgetésre, amelyet a közművelődésről tartottak Balatonfüreden. A közművelődési stratégia 2014 és 2020 között hangolná át a magyar közművelődést, rendezve az intézmények, az állam és a civilek szerepét. Az országos kerekasztal sorozatnak egyik állomása volt Balatonfüred.

 

2012.01.20   Opatija és Füred kulturális együttműködése

Ebben az évben Füred nagyrendezvényein képviselteti magát a horvátországi Opatija, ugyanakkor Balatonfüred is rendszeresen bemutatkozik az adriai fürdővárosban - szól az a megállapodás, amelyet a Magyar Kultúra Napján írt alá a két város polgármestere Balatonfüreden.

 

2012.01.19   Új elnök a turisztikai egyesület élén

Szinte elsőként alakult meg az országban a Balatonfüredi Turisztikai Egyesület. Jelentős lökést adott a munkának az úgynevezett turisztikai desztinációs menedzsment, TDM pályázat, amelynek segítségével kialakult az egyesület munkaszervezete és az új arculat is. A leköszönő elnök, Rádóczy Andrea beszámolója után a tisztújító közgyűlésen Vászolyiné Dobrosi Ágnest választották meg új elnöknek az egyesület tagjai.

 

2012.01.17   Díszvendég Budapesten a füredi borút

Budapesten az Agrárexpo keretében rendezett Szőlészet és Pincészet kiállítás vendége lesz a Balatonfüred és Környéke Borút Egyesület. A négy nap során a Hungexpo területén kínálják a fürediek boraikat és tartanak szakmai előadásokat. A borútnak jelenleg 57 tagja van, a 32 pincészet és borászat mellett 10 önkormányzat és turisztikai szolgáltatók.

 

2012.01.17   Füred kiemelt kulturális partnere 2012-ben: Abbázia

A horvátországi Opatija, korábbi nevén Abbázia lesz 2012-ben Balatonfüred kiemelt kulturális partnere. Az erről szóló megállapodást a Magyar Kultúra Napján írják majd alá. Takács Miklós, aki egyik motorja a két város közötti kapcsolatnak, az előzményekről nyilatkozott a Füred Tv-nek.

 

2012.01.16   Fürediek napjainkban - megjelent dr. Fülöp Lajos könyve

dr. Fülöp Lajos második portrékötetében újra kortársainkkal, jól vagy kevésbé jól ismert fürediekkel találkozhatunk. A könyv egyszerre szól a mának ugyanakkor kordokumentum is. A szerzőnek a kertészeti, borászati szakmunkák után egy nemrégiben megjelent kiadvány, a Márványtábla helyett című antológia adta az ötletet, amelyben a leszármazottak beszélnek elődeikről. A Fürediek napjainkban kötetben a ma itt élők vallanak életükről, közös nevezőként a város szeretetét fogalmazva meg.

 

2012.01.11   Éveleji beszélgetés dr. Bóka István polgármesterrel

Nehéz év elé nézünk, mondogatjuk baráti körben, a munkahelyen, és olvassuk az újságokban.Hogy mire számíthatunk Balatonfüreden, mire futja és mire nem 2012-ben, erről kérdeztük dr. Bóka István polgármestert.

 

2011.12.15   A tó, ami nem alszik - Balaton kutatás télen

A Magyar Tudományos Akadémia Balatoni Limnológiai Kutatóintézetében télen sem pihennek a kutatók, hiszen a Balaton a hideg évszakban is élettel teli, az algáktól egészen a halakig rengeteg élő forma ad a tudósoknak munkát. Kisfilmünk a téli Balaton kutatását mutatja be.

 

2011.12.20   Anna Grand wellness füredieknek is

Bár nagy az év végi hajtás az Anna Grand Hotelben, Lengyel Ernő tulajdonos a jövő évet tervezi. A hotel változatlanul nyitva áll a fürediek előtt, a bowling mellett, a wellness fürdők is várják a vendégeket. Igazi újdonság a borterápia, amelyet januártól a többi szolgáltatással együtt a fürediek kedvezményes bérlettel vehetnek igénybe.

 

2011.12.02   A TLC karácsonyán

Biztos munkahelyeket, jó munkakörülményeket és új gépeket ígér jövőre a TLC, azaz a nehézgép alkatrészeket gyártó füredi Termelés Logistic Centrum. A város intézményeit, kézilabda csapatát jelentősen támogató cég vezetése teljesen optimista a jövő évet tekintve, hangzott el az évvégi ünnepségen.

 

2011.12.08   Lezárult a rendelőintézet korszerűsítése

Nemcsak a geotermikus fűtés, az új beléptető rendszer, de három rendelő fejlesztése is része a kis ünnepség keretében lezárt rendelőintézeti fejlesztésnek. Az országos szinten is kitűnő szakrendelő teljes komforttal, szakmailag is magas színvonallal várja a betegeket.

 

2011.12.06   Jövő évi gazdaság - Martonyi János Füreden

A kormány országjáró körútján Martonyi János külügyminiszter tartott előadást Balatonfüreden. Martonyi János szerint egyensúlyban van a magyar gazdaság, a külső és belső mérleg is pozitív. Jövőre pedig azon kevés európai ország között leszünk, amelyeknek három százalék alatti az államháztartási hiánya, mondta a külügyminiszter a következő évről a füredi FIDESZ fórumon.

 
 

2011.11.25   Megjelent a Tempevölgy legújabb száma

Lisztománia, fogalmazta meg először Heine azt a már-már hisztériát ami Liszt Ferenc koncertjeit övezte. Ugyanezzel az összefoglaló címmel jelentek meg a Tempevölgy folyóirat most megjelent számában Lisztről szóló írások. Emellett 120 oldalon kínál a téli estékre kitűnő olvasnivalót az irodalmi folyóirat.

 

2011.11.23   Nem kellenek a leletek, informatikai fejlesztés az egészségügyben

Az új egészségügyi informatikai rendszer megkönnyíti a kórházak, szakorvosok és a betegek dolgát. A füredi fejlesztésű HISCOM rendszer 24 órában a betegek beleegyezésével továbbítja a vizsgálati eredményeinket, ha szükséges a rendelő és a kórház, kórházak között. Nem kell sorban állni a leletekért és nem kell elvégezni többször ugyanazt a vizsgálatot, ígérik az adatkommunikációs rendszer fejlesztői.

 

2011.10.25   Rövid beszélgetés Nagy Jenővel "Soha nem a politikából éltem"

Zenés, verses életrajzot hallhatott az, aki kíváncsi volt Csonka Endre és Nagy Jenő beszélgetésére a Városi Múzeumban. Az Arcélek sorozat vendége volt Nagy Jenő, a Hotel Annabella és Marina szeptemberben nyugdíjba vonult igazgatója, 12 éven át országgyűlési képviselő. Nagy Jenő szakmai tapasztalatát az Anna Grand Hotelben kamatoztatja tovább és visszatérését tervezi a helyi közéletbe is.

 

2011.10.20   Exkluzív Színházi estek Balatonfüreden

Haumann Péter vendégjátékával 29-én szombaton este kezdődik az Anna Grand Hotel és a Pannon Várszínház közös exkluzív bérlete. A színházi esteken a Hotel jóvoltából borkóstolóval is várják a közönséget.

 

2011.10.20   Körbeér a tónál - megalakult a Balatoni Regionális TDM Szövetség

A balatoni turisztikai egyesületek, régiósan szinte elsőként az országban, összefogtak és megalapították a Balatoni Regionális TDM Szövetséget. A tónál most már teljesen körbeérő szövetség elnökének a siófoki Hoffmann Henriket választották meg. Ahogy az alakuláskor a Szent Miklós hajón többen megfogalmazták, első lépésként siker már ez az összefogás is, de az igazi kérdés majd az érdembeni működtetés lesz.

 

2011.10.13   Cukrászda nyílt Arácson

Újabb cukrászdával gazdagodott a város. Arácson cukrászdát nyitott egy nemrég ideköltöző házaspár. Minőséget, megfizethető árakat, családias hangulatot ígérnek.

 

2011.10.11   Új igazgató a Danubius szállodák élén

Nagy Jenő leköszönő igazgató után Vászolyi Judit vezeti októbertől Balatonfüred két legnagyobb szállodáját, az Annabellát és a Marinát. Vászolyi Juditnak nem ismeretlen a két hotel, hiszen 2007 óta értékesítési igazgatóként dolgozik itt. A fiatal igazgatónő családja, régi füredi vendéglátós család, mint mondja, szinte  az Annabella szállodában született.

 

2011.09.21   Könyv a Széchényiek és Füred kapcsolatáról

Széchenyi István születésének 220.évfordulójára mutatták be Lichneckert András és Ács Anna könyvét, amely a Széchényiek és Balatonfüred kapcsolatát írja le.Széchényi Ferenc gróf szinte elsőként kastélyt épített itt, hogy a savanyúvízzel gyógyuljon, legkisebb fia, Széchenyi István pedig nevét és pénzét adta a gőzhajózási társasághoz, amellyel elindult a hajózás a Balatonon.

 

2011.09.21   Megemlékezés Széchenyi István szobránál

Születésnapján minden évben megemlékeznek Balatonfüreden szeptember 21-én Széchenyi István tetteiről és eszmeiségéről. Idén Széchenyi születésének 220. évfordulója alkalmából több a jubileumhoz kapcsolódó pályázat díját is itt adták át.

 

2011.09.20   Csipke kiállítás Arácson

Különleges és rendkívül értékes csipkéket láthatunk az arácsi református gyülekezeti házban. A magyar vert csipkék közül több nemzetközi díjat nyert

 

2011.09.04   Egyháztörténeti kiállítás Arácson

Az arácsi református templom fennállásának 225 éves jubileumát ünneplik szeptember 11-én 16 órakor hálaadó istentisztelettel Arácson. A gyülekezeti házban addig látható kiállításon a reformátusok történetét bemutató dokumentumokat, fotókat láthatunk. Az anyakönyvekért, jegyzőkönyvekért nem kellett messze menni, hiszen szerencsére az 1700-as évektől helyben őrzik a részletes feljegyzésekkel kiegészített dokumentumokat.

 

2011.09.05   Memento: 225 éves az arácsi református templom

A Papsoka és a valamikori Margit templom után Füred legrégebbi temploma az arácsi református templom. 1786-ban építették II. József türelmi rendeletének köszönhetően az utcától távolabb, akkor torony nélkül, amolyan mellékbejárattal. A Balaton-felvidéken az egyik leghangulatosabb, legmeghittebb templom a 225 éves arácsi református templom.

 

2011.09.10   XIX. Salvatore Quasimodo Nemzetközi Költőverseny

Mit mentettünk meg a verseinkkel az elmúlt száz évben? A költészet kimenekítette e az embert a pénz és a hatalom rabságából, hogy a jót és a maradandót lássuk meg az életben? Nehéz erre megnyugtató, tiszta válaszokat adni- mondta az írószövetség elnöke Quasimodo füredi fájánál. Az viszont tény, hogy háromszázan több mint hatszáz verset küldtek be a költőversenyre.

 

2011.08.29   Átadták a Jókai és a Huray utcákat

Hivatalosan is befejeződött a reformkori városrész két fontos utcájának, a Jókai és a Huray utcáknak a felújítása. A Jókai utca nagy részén új díszburkolat, mindkét utcán nagyobb zöldfelületet alakítottak ki, padokkal, fa hulladékgyűjtőkkel. A 114 millió forintos költség 70 százalékát uniós forrásból fedezte a város.

 

2011.08.29   Új helytörténeti könyvek

Két új könyv jelent meg Balatonfüred történetéről. Mindkettő a város írásos említésének 800 éves évfordulójához köthető. Lichtneckert András történész teljesen új tényeket és összefüggéseket közöl a füredi kiserdőről és a benne álló színházakról. Füred életrajzi lexikona, amelyet Baán Beáta szerkesztett és 16 helytörténész írt, szintén érdekes olvasmány, hiszen az akár háromszáz éve, akár napjainkban is jól ismert már nem élő személyek életrajzát, füredi vonatkozását gyűjti össze.

 

2011.08.19   Felépült az új szociális központ

Új épülettel gazdagodott Balatonfüred. A Kéki utcai szociális központ uniós és helyi pénzből, összesen 260 millió forintból készült el. A helyi és a kistérségi szociális ellátás most itt egy helyen, tágas, kényelmes és barátságos épületben folyik majd. A költözés megkezdődött, szeptember végére az intézmény már ide várja az ellátásra szorulókat.

 

2011.07.29   Átadták a felújított Kiserdőt

Minden nemzedék jól érezheti magát a felújított Kiserdőben.Érdemes ellátogatni a több mint kétszáz éves kultúrtörténeti parkba, amely a kisgyerekeknek, a kamaszoknak, az idősebbeknek, a fitneszre vágyóknak, de a város múltja után érdeklődőknek is igazi élmény. A 9 és fél hektáros parkot 260 millió forintból újították fel.

 

2011.07.23   186. Anna-bál: Frei Nikolett a bál szépe

A sok szép meghívott füredi lány közül egy, Csida Fanni bekerült az Anna-bál legszebb három hölgye közé. A füredi lányokat hagyományosan a város hívja meg 18 éves korukban. A 186. füredi Anna-bál változatlanul elegánsan zajlott.

 

2011.07.22   Dörgicsei és tokaji borok Füreden

Új ízléses borozó nyílt a Blaha utcában. Az Anna Grand Hotel tulajdonosa,Lengyel Ernő dörgicsei, badacsonyi és tokaji borait kínálja egyelőre a déltől éjfélig nyitva tartó borharapóban. A kínálat bővül, az árak átlagosak, mondja a tulajdonos.

 

2011.07.16   Első Balatoni Művészeti Aukció

Az első balatoni árverésen 100 műtárgy kelt el. Az aukciót szervező Pintér Péter elégedett az első Balatoni Művészeti Aukcióval, amelyet a Vaszary Villával közösen szerveztek. A jótékonysági esélyen 300 ezer Ft jött össze, amelyből hat-hét csángó gyerek balatoni üdültetését támogatják. Az árverést és az estélyt szándékuk szerint jövőre is megrendezik majd.

 

2011.07.09   André Kertész fotói a Vaszary Villában

A világhírű magyar fotóművészek legjobbjának-akitől mindenki tanult-, André Kertésznek a fotói láthatók a Vaszary Villában. A kiállítás a kecskeméti Magyar Fotótörténeti Múzeum anyaga. Baki Péter igazgató a megnyitón azt is elmagyarázta, mit jelent, ha eredeti egy fotó, például az Elton John tulajdonában lévő híres Kertész kép, és milyen értéke van a későbbi nagyításoknak. A világhírű fekete-fehér képek szeptember 18-ig láthatók Balatonfüreden.

 

2011.07.09   Előzetes az első Balatoni Művészeti Aukcióról

Először rendeznek művészeti aukciót a Balatonnál.A Pintér Galéria és a Vaszary Villa közös szervezésében az árverést követően jótékonysági estély is lesz Navracsics Tibor, Miklósa Erika, Vizi E.Szilveszter és a politikai, gazdasági élet és művészvilág más szereplőivel, amelynek bevételét a csángó gyerekek balatoni nyaraltatására költik majd. Az árverésen, amelyre a belépés ingyenes, összesen 150 millió forint értékű műalkotásokra lehet licitálni. A legalacsonyabb kikiáltási ár:30 ezer forint.

 

2011.07.07   Jön a 186. Anna-bál

A világ most is kíváncsi a füredi Anna-bálra, minden jegy elkelt időben, és idén is közvetíti a Duna Televízió. Július 23-án Kecskemét lesz a díszvendége a bálnak, de a nagyközönség is kipróbálhatja a kecskeméti hungarikumokat és megcsodálhatja az ott gyártott mercedeseket a füredi parton a bál hétvégéjén, amikor újra lesz szívhalászat, utcabál és opera-gála.

 

2011.07.28   Milyen lesz az idei Anna-báli menü?

Javában folynak az Anna-báli előkészületek. A vacsora menűsorát az Anna Grand Hotelben mutatta be Szijártó Balázs mesterszakács, a hotel séfje. Nem könnyű az Anna-báli menűt összeállítani, mert finomnak, látványosnak és különlegesnek is kell lennie. A próbaebéden a meghívottak elmondták véleményüket a négyfogásos herendin tálalt különlegességekről, amelyet július 23-án fogyaszt el az Anna-báli közönség.

 

2011.07.05   TLC támogatás az arácsi óvodának

Példa értékű, ahogy a Termelés Logistic Centrum részt vesz a város életében. A német tulajdonú 15 éve Füreden működő cég nagy mecénása a kulturális és sport életnek. Idén, hűen a nemrég elhunyt, a városban igen népszerű Erich Sennebogen emlékéhez, úgy döntöttek, hogy egy óvodát támogatnak a lehetőségeik szerint. A városházán a TLC igazgatója Michael Seiferling és dr. Bóka István már alá is írta az arácsi óvoda felújítási szerződését.

 

2011.06.21   Elhunyt Litkey Bence

69 éves korában tragikus hirtelenséggel elhunyt Litkey Bence vitorlázó, festőművész. Litkey Bence részt vett az 1972-es müncheni olimpián, ezentúl számos hazai bajnoki cím birtokosa.

 

2011.06.18   Mednyánszkytól Barcsayig - kiállítás a Vaszary Villában

Újabb nagyszerű kiállítás látható a Vaszary Villában. A magyar festészet aranykorából egy válogatást hozott el a Kecskeméti Képtár Balatonfüredre. Nagy szerencse, hogy az eddig csak könyvekből ismert festményeket szeptember 11-ig most eredetiben is láthatjuk Füreden.

 

2011.06.18   Múzeumok éjszakája

"Megérkezett Br.Zay (báró Bizay), kezdődhet a nyár-írta a füredi újság az 1860-as években.A 19.század pezsgő fürdőélete elevenedett meg a Múzeumok Éjszakáján a városban.A Jókai és a Városi Múzeumban tárt ajtókkal, színes ismeretterjesztő programokkal várta a közönséget. Többek között Kubik Anna a Jókai Emlékházban, Katona Csaba a Városi Múzeumban tartott előadást a korról.

 

2011.06.03   Beszélgetés Juhász Ferenc költővel

Egy nemzedék nőtt fel Juhász Ferenc versein. A ma is alkotó Kossuth-díjas költővel a balatonfüredi ünnepi könyvhéten találkoztunk.

 

2011.06.08   Nyílt nap a kutyamenhelyen-előzetes

Még mindíg vannak elegen akik időt, pénzt, fáradságot nem kímélve sokat tesznek egy olyan ügyért, ami meggyőződésük, hogy kötelességünk. Az Észak-balatoni Ebmentő Egyesület tagjai a helyi kutyakiképzőkkel együtt pünkösd vasárnap nyílt napot tartanak, hogy gazdát találjanak a kidobott, elhagyott kutyáknak.

 

2011.06.03   Ünnepi könyvhét megnyitó

?Az igazi olvasást nem pótolhatja semmi!... nekem az írott könyv, a kézzel írott könyv a tudásra vágyó emberiség legszentebb találmánya..., mert szent a betű amivel azokat írták.? Olvasta fel írását a füredi könyvhéten Juhász Ferenc.

 

2011.05.27   Vaszary Villa - mozaikok -

A balatonfüredi Vaszary-villa épületének sorsa szorosan összefonódik a magyar történelemmel. Az 1892-ben elkészült nyaraló, amelyet Vaszary Kolos hercegprímás építtetett, és amelyben 1915-ig élt, később honvédtiszti üdülő, majd szovjet tiszti nyaraló, míg 2010-ben megszerezte Balatonfüred önkormányzata és újjáépítve modern kiállítóhelyet, kulturális központot alakított ki benne. Ma már Vaszary Villa néven több nemzetközi szintű kiállítás látható a kávéházzal, könyvesbolttal kiegészített épületegyüttesben.

 

2011.05.28   Egy éves a Vaszary Villa

Az egy éve működő Vaszary Villában zenével, a Vaszaryakról szóló előadással, gyermekműsorral, filmvetítéssel ünnepelték az évfordulót. Vaszary Kolosról és a villa történetéről a Füred Tv készített filmet, amelyet az interneten már láthatnak, itt a tv-ben viszont jövő heti adásunk végén mutatjuk be. A villa születésnapjáról következik az összeállítás.

 

0000.00.00   Füred, gyermekszemmel

Közel négyszáz gyermekrajz érkezett a 800 éves település és 40 éves város tiszteletére rendezett rajzpályázatra áprilisban. Kultúrtörténeti emlékek, nevezetes épületek, jeles rendezvények jelennek meg az általános iskolás gyerekek képein.

 

2011.05.12   Fekete-fehér - Nagy Tímea kiállításán

Különleges fotókat láthat a közönség az Esszencia étteremben. Nagy Tímea kiállításán Rádóczy Andrea köszöntötte a megjelenteket és Csorba Kata főszerkesztő méltatta a fotóművész munkáját.

 

2011.05.06   Jókai napok 2011: Másképp Jókairól

Az irodalomtörténészek mindig tudnak Jókairól újdonsággal szolgálni. A Jókai napon hallottuk, hogy Jókainak nemcsak zseniális fantáziája volt, de alaposan felkészült a korabeli útleírásokból, néprajzi munkákból, ha valamit le szeretett volna írni. Regényei zömét pedig a korabeli újságok tárca rovataiban folytatásokban közölte. emiatt nemcsak jólétben élt, de hihetetlenül népszerű író is volt.

 

2011.05.06   Jókai napok 2011: Megnyitó ünnepség - Jókai tágabb hazája

Jókai Mór 1870-től majdnem két évtizeden át töltötte nyarait Balatonfüreden. Tágas villája dolgozószobájában írta Az arany ember című regényét. Ha a Jókai házaspár megjelent a füredi sétányon, az egész fürdőközönség tisztelettel hajolt meg előttük. Jókai kultuszát tovább ápolja a város. Tavaly adták át a felújított Emlékházat, most a 20. Jókai napokat ünnepelték Balatonfüreden.

 

2011.04.28   Gyurcsány Ferenc Balatonfüreden

Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök, az MSZP országgyűlési képviselője sajtótájékoztatót és fórumot tartott április 28-án Balatonfüreden. Gyurcsány Ferenc legfontosabb mondanivalója az MSZP tervezett újjászervezése volt. Ha sikerül ősszel megszavaztatni, akkor a politikailag és anyagilag fedhetetlen új vezetőket a tagság közvetlenül választhatja meg. A volt miniszterelnököt elkísérte a fórumra Pál Béla a párt megyei elnöke és Nagy Jenő, a megyei MSZP alelnöke.

 

2001.01.22   Sarkady Tamásra emlékezünk

Tragikus hirtelenséggel elhunyt Sarkady Tamás, aki 30 évig volt a Városi Művelődési Központ munkatársa. Mérhetetlen intelligenciájával, hatalmas lexikális tudásával a közművelődést szolgálta. Neve fogalommá vált Balatonfüreden. Felemelte az elesetteket, gyámolította a gyengéket, segítette a rászorulókat. Korábbi felvételeinkkel emlékezünk rá.

 

2011.04.15   Fürediként az Európai Parlamentben, Polner Gergely brüsszeli szóvivő

Sok előkészítés, rengeteg egyeztetés, professzionalizmus minden szinten - mondhatnánk, ha meg kellene vonni az első balatonfüredi uniós rendezvény, a távközlési miniszterek találkozójának mérlegét, már ami a politika mellett a szervezést, a találkozó lebonyolítását illeti. A füredi erőfeszítéseken kívül köszönhető ez a nemzetközi színvonalú szakdiplomáciának, akik közül a brüsszeli szóvivő, Polner Gergely, történetesen balatonfüredi.

 

2011.04.15   Internetes biztonságot Európában, távközlési miniszteri konferencia Balatonfüreden

A soros magyar EU-elnökség első füredi rendezvénye a távközlési miniszterek konferenciája volt április 14-én és 15-én. Mivel az internet nem ismer határokat, nemzetközi szinten kell együttműködni az információs infrastruktúrák védelmében. Érdeke ez a hivatalos ügyeit zömében már az interneten intéző egyénnek, de az európai gazdaságnak is - hallottuk a miniszteri konferencián.

 

2011.04.08   800 éves Füred: bélyegek a kettős jubileumra

1919-ben tartották meg Budapesten az első bélyegnapot. A másodikon, 1934-ben, erre az alkalomra már bélyeget is kiadtak, amely Liszt Ferencet ábrázolta. A 84. országos bélyegnapon Balatonfüreden új füredi emlékbélyeget jelentettek meg, és igazi kultúrkincsekből nyílt kiállítás az Anna Grand Hotelben.

 

2011.04.07   800 éves Füred: új helytörténeti könyvek

Két kitűnő, egymást kiegészítő könyvet mutattak be a Kisfaludy Galériában. A két füredi helytörténeti munka egyike Némethné Rácz Lídia könyve, amolyan képeskönyv, bemutatva a régi füredieket és a régi Füredet. Tóth-Bencze Tamás könyve pedig a település történetét évszámokban veszi sorra, a feltételezett kezdetektől egészen napjainkig.

 

2011.04.08   800 éves Füred: Ünnepi testületi ülés

A kettős jubileum központi eseménye volt az ünnepélyes testületi ülés, amelyen több kitüntetést, elismerést adtak át. A Kisfaludy Galériában nemcsak a város felnőtt társadalma, de a záró műsorban az összes iskola is részt vett.

 

2011.04.09   Uniós tanácskozások Füreden

Balatonfüred az unió magyar elnöksége alatt öt nemzetközi találkozónak ad otthont. A város nem csak helyszínt biztosít a konferenciáknak, hanem kulturális rendezvényeket is szervez a programokhoz. Az uniós elnökség legrangosabb füredi rendezvénye a távközlési miniszterek hétvégén tartott tanácskozása.

 

2011.04.05   A régi Balatonfüred képekben

Némethné Rácz Lídia rendhagyó képeskönyvet szerkesztett a 800 éves város tiszteletére. A több mint hatszáz, többségében még nem publikált fénykép régi füredi családok albumaiból került elő. Az 1880-as évektől 1948-ig terjedő időszak alatt készült képek képzeletünket nagyapáink, dédapáink idejébe repítik vissza a múltba.

 

2011.03.24   Búcsú Erich Sennebogentől

Erich Sennebogenre emlékeztek a TLC KFT. gyárában. A hajógyárat 15 éve megvásárló német vállalkozó igazi régi vágású üzletember volt. Keményen dolgozott, a jó munkát megkövetelte másoktól is, de a teljesítményt, a munkásokat mindig elismerte és megbecsülte. Cége, a Sennebogen csoport, amelyet a fiai vezetnek tovább, az egész világon jól ismert, sikeres vállalkozás.

 

2011.03.25   Füred és Paloznak képviseli hazánkat az Európai Virágos Városok és Falvak versenyében

Mivel tavaly a Virágos Magyarországért Környezetszépítő verseny fődíját város kategóriában Balatonfüred, falu kategóriában pedig Paloznak nyerte meg, e két település indulhat az ország képviselve a nemzetközi virágosítási versenyen. Június végén érkezik meg a nemzetközi zsűri a városba, hogy pontozza a közterületek állandó növényzetének minőségét, mennyiségét és fajtagazdaságát, a parkok, játszóterek rendezettségét. A városvezetés számít a lakosságra és az intézményekre.

 

2011.03.11   A Vaszary est vendége: Rockenbauer Zoltán

A Vaszary Villában látható Márffy Ödön kiállítás kurátora, rendezője Rockenbauer Zoltán, akivel Füreden legutóbb a kiállítás megnyitóján, novemberben találkoztunk. A Nyolcak festőcsoport korszakát, Csinszka életét kutató művészettörténész, most a Vaszary est vendégeként járt a városban.

 

2011.03.12   Díjat kapott a Jókai Emlékházat berendező Kalla Zsuzsanna

Példaértékű a füredi Jókai Emlékház kiállítása, berendezése. Megelevenedik Jókai világa, szinte családtagok leszünk az író házában. Ezt a sikeres kiállítást ismerte el a MúzeumCafé folyóirat első ízben átadott díjával, amelyet egyhangúan Kalla Zsuzsannának, a Jókai Emlékház kiállítását berendező irodalomtörténész-muzeológusnak ítéltek oda.

 

2011.03.12   Március 15-ei ünnepség -előzetes

Ismét márciusi forradalom az utcákon, megelevenednek a történelmi pillanatok. Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc 163. évfordulója tiszteletére rendezett VÁROSI ÜNNEPSÉG. 9.30 Ünnepi istentisztelet - Református Fehér Templom 11.00 Pilvax Kávéház - Anna Grand Hotel étterme 11.25 Egyetem /Medikusok/ - Huray villa 11.35 Egyetem /Jurátusok/ - Jókai Emlékház 11.45 Rövid utcai ünnep - Hotel Silver Resort udvara 11.55 Landerer és Heckenast nyomdája - Art East Galéria terasza 12.00-15.00 Forradalmi ebédszünet Anna Grand Hotel (Balatonfüred, Gyógy tér 1.) Astoria Étterem (Balatonfüred, Jókai utca 28.) Balaton Étterem (Balatonfüred, Kisfaludy u. 5.) Blaha Étterem (Balatonfüred, Blaha u. 4.) Borcsa Étterem (Balatonfüred, Tagore sétány) Hotel Silver Resort Sunset Étterme (Balatonfüred, Zákonyi Ferenc sétány 4.) Halászkert Étterem (Balatonfüred, Zákonyi F. u. 3.) 15.00 Nemzeti Múzeum - Horváth ház lépcső 15.15 Városháza - Anna Grand Hotel díszterem 15.30 Helytartótanács - Anna Grand Hotel terasz 15.40 Börtön - Park Hotel 17.00 Nemzeti Színház - Balaton Szabadidő és Konferencia Központ 18.30 Térzene a Széchenyi szobornál Ifjúsági Fúvószenekar Vezényel: Rojtos Norbert karnagy Fáklyás felvonulás a Balaton Szabadidő és Konferencia Központtól a Jókai Obeliszkhez 19.00 Koszorúzási ünnepség a Széchenyi szobornál Ünnepi beszédet mond: Alexa Károly irodalomtörténész Közreműködők: Ifjúsági Fúvószenekar A rendezvény ideje alatt 1848-as szatócsbolt a Horváth házban. Nyitva tartás: 10.00-16.00 Kísérő rendezvények: Március 14. 17.00 órakor Zlinszky Imre bíró, táblai elnök, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja, a magyar magánjog és polgári perjog kiemelkedő művelőjének emlékére táblaavatás a Panteonban. 11.00 órakor A kőszívű ember fiai című színházi előadás a Balaton Szabadidő és Konferencia Központban Belépőjegy ára: Diákoknak: 315 Ft Felnőtteknek: 1000 Ft Családi belépő (2 felnőtt és 2 gyerek): 1848 Ft Balatonfüred Város Önkormányzata ezúton értesíti a tisztelt lakosságot, illetve a városba érkező vendégeket, hogy 2011 március 15-én 8 órától 20.00 óráig a városi ünnepség miatt a Kisfaludy utca, a Blaha utca, a Csokonai utca, a Zsigmond utca le lesz zárva. 8.00 órától 16.00 óráig, valamint 18.00 órától 20.00 óráig a Jókai utca, a Zákonyi F. utca, és a Horváth M. u. le lesz zárva. Parkolni a Zákonyi Ferenc utcai parkolóban lehet, amit a 71. számú főút felől lehet megközelíteni.

 

2011.03.03   Utazás kiállítás 2011.

A Balatonhoz látogató vendégek 74 százaléka belföldi. Az idelátogatók háromnegyede jól érzi itt magát, és legközelebb is vissza akar jönni, fogalmazta meg a Magyar Turizmus Zrt. hálózati igazgatója az Utazás kiállításon a tapasztalatokat. Ebben az évben a természetes vizek és az egészségturizmus nyújtotta lehetőségeken van a hangsúly, ezt hirdették turisztikai szakemberek. Az Utazás kiállításon mindenesetre érződött a válság, kevesebb kiállító és talán szürkébb kínálattal várta a vendéget Budapesten.

 

2011.03.04   Vaszary filmklub: "Ó a Balaton!" - kisfilmek és beszélgetés Nagy Jenővel

Június végéig látható még A német egység című kiállítás a Vaszary Villában. A korszak jobb értelmezéséhez ezzel párhuzamosan a Vaszary Moziban filmeket láthat a közönség. Pócsik Andrea filmkritikus a filmeket követően beszélgetést is szervez minden hónap első péntekén.Márciusban Nagy Jenő volt a vendég.

 

2011.02.28   Fürdőélet a jegyzőkönyvek alapján - Lichtneckert András új könyve

Hogy mennyire izgalmas tud lenni egy jegyzőkönyv, nem gondolnánk, ha nem a füredi fürdőbizottság most könyvben feldolgozott jegyzőkönyveiről lenne szó. Lichtneckert András levéltáros történész az 1855 és 1917 közötti jegyzőkönyveket mutatja be most megjelent könyvében.

 

2011.02.24   Füredi arcélek: Prof. Dr. Böszörményi Ernő

Böszörményi professzor a Városi Múzeum Arcélek sorozatának vendége Böszörményi Ernő professzor 1976-tól 1990-ig állt a balatonfüredi Szívkórház élén. Az úgynevezett Böszörményi korszakban, köszönhetően az 59 vállalattal kötött szerződésnek, volt a kórháznak a legtöbb betege és nagyot fejlődött a műszerezettség is. A 86 éves professzor úr nemcsak maximalista, fegyelmezett ember, de kitűnő történet mesélő is, derült ki a beszélgetésen.

 

2011.02.25   Vívás tanítás pályázati pénzből

A Balaton Vívóklub nem rég hozott létre az Eötvös iskolában egy vívótermet. Most gondoskodik arról is, hogy minél több gyerekkel szerettesse meg a vívást. Uniós pályázat keretében nyertek arra pénzt, hogy az északi parton, így Füreden is ingyen oktassák az utánpótlást.

 

2011.02.16   Gaál Ágnes kiállításán

Öt éve kilépve az iskola kapuján rendszeresen bemutatkozik a nagy nyilvánosságnak is a Radnóti iskola képzőművész szakköre. 25 diák és tanáruk, Gaál Ágnes közös tárlata a Balaton Szabadidőközpontban látható.

 

2011.02.10   Leégett az MKB üdülő tetőszerkezete

Kedd reggel kaptuk a hírt, hogy leégett az MKB üdülőjének a teteje. Hogy valójában mi történt a kemping melletti vízparti épülettel, erre kérdeztünk rá a füredi tűzoltóknál.

 

2011.02.15   Okostáblák az általános iskoláknak

Új számítógépeket és úgynevezett interaktív, okos táblákat kapnak a helyi általános iskolák és a pécselyi általános iskola. A 41 és félmillió forintos értékű uniós pályázatnak köszönhetően már szerelik a táblákat az iskolákban.

 

2011.02.17   Turisztikai látogatóközpont nyilt

Méltó helyet találtak a turisztikai egyesület irodáinak Füreden. Az információs iroda, ahol három nyelvű prospektusokkal, térlépekkel és más tájékoztató anyagokkal várják a turistákat, a Blaha utca 5., a valamikori Balatontourist iroda helyére költözött. A kétszintes épületben más üzemeltetővel mint korábban, de újra működik a Balatoni Borok Háza is.

 

2011.02.11   Vaszary estek: Oberfrank Pál, a Veszprémi Petőfi Színház igazgatója

Nem szokványos beszélgető - estek részese lehet a közönség a Vaszary Villában. Gergely Éva feladatokat ad vendégeinek és a közönségnek is. Különböző játékokkal vonja be a nézőket a beszélgetésekbe, és a végén ajándékot kap a vendég is. Most Oberfrank Pált hívta meg, legközelebb Can Togay János és majd Ragály Elemér lesz a vendég.

 

2011.02.04   A Berlini Filmfesztivál öt legjobb kisfilmje a Vaszary Filmklubban

Minden hónap első péntekén a Vaszari moziban különleges filmeket mutatnak be. Legutóbb a Berlini Filmfesztivál öt díjnyertes rövidfilmjét láthatta a közönség. A filmek után mindig van lehetőség egy izgalmas beszélgetésre is.

 

2011.02.05   Újra meghirdették a Quasimodo költőversenyt

A Quasimodo költőversenynek nem csak több ezer verset köszönhetünk, hanem az utóbbi években Füred nemzetközi irodalmi hírnevét is. Május végéig öt példányban várják újra az alapítványba a költeményeket. Ebben az évben még több kulturális esemény, kiállítás, könyvbemutató kapcsolódik a költőversenyhez.

 

2011.02.07   Újraépítik a hidegfürdőt

Czigler Győző tervei alapján építették meg 1889-ben a füredi hidegfürdőt, amelynek impozáns épülete 1945-ben, máig tisztázatlan körülmények között robbant fel. Most 3 milliárdos beruházás keretében tervezi a Gyetvai építész cég a hidegfürdő újraépítését. Ha a tervek támogatásra találnak, szeptemberben el is kezdődhet az építkezés. A Gyetvai fivéreket Füreden már jól ismerik, felújították a Törley-villát, és több koncertnek, kiállításnak voltak a mecénásai a városban és Budapesten is.

 

2011.02.01   Borkonferencia 2011.

Optimista a szőlész-borász szakma a jövőt illetően.Remélik, hogy az évek óta hangoztatott felvetéseiket meghallgatja a kormány. Nem is lehet más útja a gazdaság élénkítésének, mint a vidékfejlesztés, foglalhatjuk össze az egyhetes füredi szőlész-borász tanfolyam és konferencia első napját.

 

2011.02.02   Felelős-e az orvosi ügyelet?

Az egész várost megrázta a hír, hogy a múlt héten meghalt egy kétéves kislány influenzában Balatonfüreden. A szülők az ÁNTSZ jogutódjához, a megyei Népegészségügyi Szagigazgatási Szervhez fordultak, hogy vizsgálják ki az esetet, mert szerintük a gyermek nem kapott időben orvosi ellátást. Dr. Bujdosó Lászlót, az ügyben eljáró helyettes tiszti főorvost a vizsgálatról kérdeztük.

 

2011.01.22   A Balaton Fejlesztési Tanács ülésén

Rendkivüli ülést tartott a Balaton Fejlesztési Tanács Siófokon. Elfogadták az üdülőterületeken kivül eső települések szennyvízkezelési pályázati kiírását. Az ülésen a tanács követező ötéves terveiről is szó volt.

 

2011.01.22   Együttműködés Kecskeméttel és Paloznakkal

Debrecen, Tihany után Kecskeméttel és Paloznakkal is aláírta Füred azt az együttműködési megállapodást, amely szerint a települések közös kulturális és idegenforgalmi programokat szerveznek. A Magyar Kultúra Napi ünnepségen a három polgármester látta el kézjegyével a dokumentumot.

 

2011.01.22   Kitüntették Molnár Sándort

Molnár Sándor tanár urat ovációval fogadta a közönség a Balatonfüred Kultúrájáért kitüntetése kapcsán. Az Anna Grand Hotelben tartott ünnepségen 15 éves diákszínház vezetői munkáját ismerte le a város.

 

2011.01.12   Glatz László 85 éves

Az Anna-bálok örökös főrendezőjét és a füredi kézilabda atyját köszöntötték 85. születésnapján. A tanárként és sportemberként is ismert Glatz Laci bácsi, arról beszélt a Füred Tv-nek, hogy mi a titka ma is kitűnő kedélyállapotának, vidám életfelfogásának.

 

2011.01.06   A Kisfaludy Színház vendége: Varga Miklós énekes

Varga Miklós a népszerű énekes, színpadi zenés produkciókból és rockzenészként is jól ismert előadó. Jelenleg fellép a Petőfi Színház Anna Karenina című zenés darabjában is. A Vaszary-villában Gergely Éva beszélgetett vele.

 

2011.01.12   Változik-e a helyi hivatali ügyintézés?

Január 1-jétől számos változás történt a közigazgatásban, a hivatali ügyintézésben. Megalakították a Megyei Kormányhivatalt, ahol reggel 8-tól este 8-ig folyik az ügyintézés. A város jegyzőjét, Tárnoki Richárdot arra kérdeztük, változik-e a helyi ügyintézés.

 

2010.12.22   FTV EXTRA: Bodosi György

A Pécselyen élő orvos Józsa Tivadar orvos aki Bodosi György néven ír számtalan verseskötet szerzője. Írt irodalmi szociográfiákat, drámát és bölcseleti műveket is. Bodosi György 2010-ben ünnepelte 85 születésnapján. Most következő dokumentumfilmünkkel szeretnénk ajánlani önöknek a pécselyi költő írásait.

 

2010.12.17   Dr. Bóka István a Balaton Fejlesztési Tanács élén

Nagy várakozás övezi dr. Bóka István újabb elnöki korszakát a Balaton Fejlesztési Tanács élén. A december 17-én megválasztott új elnök, korábban ugyanebben a tisztségben, 1999 és 2002 között sikeresen vitte a Balaton ügyét. Az itt élők a balatoni érdekek képviseletét, a fejlesztések támogatását várják a Balaton Fejlesztési Tanácstól.

 

2010.12.10   Lakópark építése miatt tiltakozik a környék

Tiltakoznak a lakók az Öreghegyi utcában a volt vízmű területén történő építkezés miatt. Nem közeledtek az álláspontok azon a megbeszélésen sem, ahol az önkormányzat, a lakók képviselői, és az építtető találkozott egymással. A kérdésben a képviselők döntenek, mert ha elfogadják szabályozási terv módosítását, felépülhet a 7 tömbben a 35 lakás az Öreghegyi utcában.

 

2010.12.03   A TLC karácsonyán

A Termelés Logistic Centrum, Balatonfüred legnagyobb cége, jó évet zárt 2010-ben. Éjt nappallá téve dolgoztak az utóbbi hónapokban, három műszakban gyártották a rakodógépekhez az alkatrészeket és szállították őket a Németországi központba. A hagyományos karácsonyi évzáró ünnepségen a cégvezetés is értékelte az évet.

 

2010.12.02   A Vaszary Estek vendége: Pataki András a Szegedi Kortárs Balett igazgatója

A balatonfüredi származású Pataki András táncolt Novák Ferenc együttesében, Markó Ivánnal a Győri Balettben és 93 óta a Szegedi Kortárs Balett vezetője. Balatonfüreden nőtt fel, 16 éves korában került a budapesti Állami Balettintézetbe, a Vaszary Estek vendégeként találkoztunk vele újra Füreden.

 

2010.11.28   BYC kikötőtervek

Folytatódik a Balatonfüredi Yacht Club felújítása. Most uniós pályázat segítségével a belső kikötőt építik újjá. Külön érdekesség, hogy hagyományos módon folyik a munka megőrizve a tradíciókat. Felújítják a műemléki értékű árboc darut és a zászlódarut is.

 

2010.12.02   K+F - első eredmények a kutatás és fejlesztés terén

A füredi székhelyű Pan-Inform kft. egy olyan online rendszer kidolgozására vállalkozott, aminek a segítségével a betegről azonnal kiderül, hogy milyen betegségei voltak, hol kezelték, és milyen vizsgálatokat végeztek el rajta. A jövőben tehát, ha ez a rendszer beválik, a beteg hozzájárulásával a kezelő orvos azonnal látja a kortörténetet.

 

2010.11.30   Szakképzők társulása

Rákényszerültek a szakképző iskolák, hogy egy-egy térségben összehangolják a feladataikat. Egyrészt az élet hozta így, mivel egyre kevesebb a diák, másrészt az elérhető uniós pályázatok is kikényszerítették például a szakmai kínálat egyeztetését. Az öt iskolát tömörítő Balaton-felvidék - Somló Szakképzési Társuláshoz tartozik a füredi Széchényi Ferenc Szakképző is.

 

2010.11.17   Átalakul a balatoni borrégió

A Balatoni Borkultúráért Alapítvány régóta erőfeszítéseket tesz, hogy népszerűsítse a Balaton Borrégiót. Azt szeretnék elérni, hogy a kiváló helyi borokat is elismerjék és fogyasszák szerte a világban. Legutóbb Csopakra hívták össze a környék borászait.

 

2010.11.10   Könyv dr. Veress Gábor főorvosról

A Balatonfüred Városért Közalapítvány sorozatában könyv jelent meg dr. Veress Gáborról, Balatonfüred díszpolgáráról, a szívkórház főigazgató főorvosáról. A könyvet, amely bemutatja a 15 éve az Állami Szívkórház élén álló intézményvezető professzort, a kutató orvost, a nemzetközi orvos-társaságok tudományos munkatársát, és bepillantást nyújt Veress professzor sportoló, zenész és családi életébe is, dr. Berényi István, Veress professzor jó barátja és több évtizede munkatársa írta meg.

 

2010.11.22   Akik levezényelték a rendszerváltást

A kortársak, mivel átélték, a fiataloknak pedig, mivel történelem,lehet érdekes a húsz évvel ezelőtti rendszerváltás. Úgy tűnik van róla mit beszélnünk, különösen akkor, ha lehetőség van olyanokkal találkozni, akik a korszak meghatározó politikusai voltak. Balatonfüreden Németh Miklós és Pozsgay Imre volt a Hamvas Asztaltársaság vendége. Interjúnk velük készült még a beszélgetés előtt. A Kádárról és más korabeli politikusokról is sok új részletet eláruló beszélgetés nagy részét vágatlanul a Füred Tv Extrában láthatják.

 

2010.11.20   Márffy kiállítás a Vaszary Villában

A Vaszary Villa újabb tárlatán Márffy Ödön festményei láthatók. A képek többsége a Csinszkával való közös életüket jeleníti meg. Portrék, aktok az imádott nőről, önarcképek, valamint csendéletek és a közösen felépített budai polgári ház és a Víz, a tó, sok képen a Balaton semmire sem hasonlító zöldeskék színével.A füredi kiállításon, amely minden héten csütörtöktől vasárnapig 10-18 óra között van nyitva, olyan festmények is láthatók, amelyek eddig nem voltak kiállítva.

 

2010.11.22   Vágatlanul: Németh Miklós, Pozsgay Imre és Szőcs Géza a rendszerváltásról

"A kortörténet, olyan mint a betöretlen csikó, ha rosszul nyúlnak hozzá, rendesen orrba rúghat" - idézte a bölcsességet Pozsgay Imre Balatonfüreden a rendszerváltásról szóló beszélgetésen. A korszak történelem csinálói, Németh Miklós miniszterelnök és Pozsgay Imre miniszter voltak a vendégei a Hamvas Béla Asztaltársaság tiszteletbeli elnöke, Szőcs Géza költő, államtitkár által vezetett estnek, amely annyira érdekesre sikerült, hogy már tervezik további folytatását. A Füred TV a beszélgetés nagyobb részét rögzítette, ezt láthatják vágatlanul a következő egy órában.

 

2010.11.03   15 éves a NABE

A húsz tagcsoporttal dolgozó Nők a Balatonért Egyesület szinte körülöleli a tavat. Az Alsóörsön alapított civil szervezet első elnöke és ötletgazdája Simonné Zákonyi Tünde tíz éves munkája után öt éve Szauer Rózsa áll az egyesület élén. A hagyományos tevékenységei mellett új utakat is keres a NABE, hogy fiatalokat is bevonjon a munkába.

 

2010.11.09   Energetikai fejlesztések két általános iskolában

A meghosszabbított őszi szünet alatt Uniós támogatással energetikai korszerűsítést végeztek az Eötvös és a Radnóti Általános Iskolában. A 159 millió forintos fejlesztés több évtizedre megoldja az energiahatékony üzemeltetést.

 

2010.11.07   Gábelfrüstük, azaz villásreggeli Krúdy nyomán

A villásreggeli hagyománya eltűnt a mai magyar vidéki életből, annak ellenére, hogy tőlünk nyugatabbra még ma is nagy divat. Krúdy kitűnő megjelenítő erővel ír a korabeli villásreggelikről, azaz gábelfrüstükökről amelyet első alkalommal Balatonfüreden könyvbemutatóval egybekötve rendeztek meg.

 

2010.10.21   Exkluzív színház az Anna Grand Hotelben

Színházba járni nemcsak művelődés és szórakozás, hanem társasági esemény is. Ennek jegyében hirdeti meg ebben az évadban is a Pannon Várszínház exkluzív bérletsorozatát Balatonfüreden az Anna Grand Hotelben. November 20-án egy igazi színházi csemegével, Mácsai Pál Örkény estjével indul az exkluzív színház, amely a tavalyi évadhoz képest több előadást, változatosabb műfajokat és sok-sok meglepetést kínál.

 

2010.10.21   Fejlesztés a városközpontban

Jövő év végére készül el a városközpont fejlesztése. Öt épület újul meg, teljesen megváltozik a Szent István tér, hiszen a városházával szemben önkormányzati és magánberuházásban mélygarázs és fölötte lakások üzletek épülnek. Az uniós támogatással készülő beruházásról tartottak sajtótájékoztatót a városházán.

 

2010.10.21   TDM konferencia

Lesz pénz a turisztikai egyesületekre - hallottuk a füredi TDM konferencián. A négy éve alakult füredi egyesület jó helyzetben van, pályázhat legalább 50 millióra a következő évben is, ugyanakkor régiósan szövetkezve és mint gyógyüdülő városi egyesület is elnyerhet ugyanennyit. Jó helyzetben van Balatonfüred is, hiszen a vizekben gazdag város arculata jól illik az új országos turisztikai arculathoz, azaz a rejtett vizek országa imázshoz.

 

2010.10.14   Megalakult az új képviselő-testület

Kisebb testület, kevesebb bizottság kezdi meg Balatonfüreden a munkát. Az ünnepélyes alakuló ülésen két új alpolgármester is letette az esküt.

 

2010.10.15   Virágos Magyarországért

Nem véletlenül rendezték éppen Füreden a Virágos Magyarországért környezetszépítő verseny díjátadó ünnepségét, hiszen a 351 település közül a városok kategóriájában Balatonfüred, a falvakéban Paloznak lett az első. A két település képviseli majd az országot a jövő évi nemzetközi versenyen.

 

2010.10.05   A következő négy év tervei Füreden

Október 14-én ünnepélyesen megalakul a balatonfüredi új képviselő-testület. Kiderül, hogy az öt helyett melyik négy bizottság működik majd, és megtudjuk azt is, mivel jelenleg is folynak az egyeztetések, hogy ki lesz a két alpolgármester. Dr. Bóka István polgármesternek, aki az országban a legnagyobb arányú, 87 százalékos győzelmet aratta a választáson, határozott tervei vannak a következő négy évre is.

 

2010.10.01   Díjazott fotók a városi honlapon

Hogy Balatonfüred mennyire népszerű, mi sem bizonyítja jobban, az ország szinte minden pontjáról küldtek be fotókat a városi honlapra, a www.balatonfured.hu áprilisban kiírt fotópályázatára.A cél az volt, hogy új oldaláról mutassák be ezek a képek a várost, dokumentálják ezt a korszakot és gazdagítsák a Füredről megjelenő képi kultúrát. Az értékes díjakat a Kisfaludy Galériában vehették át a nyertesek.

 

2010.10.02   FTV Extra: Fotók Füredről

Kattints Balatonfüredre! - fotópályázat képei

 

2010.10.06   Katasztrófa Ajkánál: Mennyire veszélyes a vörösiszap? A veszprémi egyetem mérései

A Balatont nem veszélyezteti, és a mérések alapján egyelőre a karsztvizet sem az ajkai vörösiszap tárlónál történt ökológiai katasztrófa. De hogy, mi mindent tartalmaz és mennyire veszélyes az a tömény maró lúg, ami elöntötte a vidéket az csak lassan derül ki. A veszprémi egyetem kutatói szerint súlyosbítja a helyzetet, hogy a vörösiszapon kívül itt tárolták az ajkai üveggyár ólomtartalmú veszélyes hulladékát is.

 

2010.09.28   Bemutatkoznak a FIDESZ képviselő-jelöltjei

A polgármester és a testület egymásra van utalva, nem lehet sikeres a polgármester egy rosszul működő testülettel és fordítva is így igaz- mondta dr. Bóka István a Fidesz polgármester-jelöltje, újból bizalmat kérve a fideszes képviselő-jelölteknek Füreden.

 

2010.09.28   Bemutatta képviselő-jelöltjeit az MSZP

Balatonfüred nem egyszínű város, az MSZP-s képviselők ellensúlyt jelentenének a testületben. A nyolc önkormányzati képviselőjelöltből ötöt már ismernek a fürediek, hiszen eddig is a testület tagjai voltak- mutatta be a füredi képviselőjelölteket Nagy Jenő, az MSZP füredi elnöke.

 

2010.09.28   Biodiverzitás = természeti sokféleség

Egy ponttal maradt le Balatonfüred a biodiverzitás pályázaton az abszolút győztes Tata mögött. A pályázatot az Európai Unió több országban, Spanyolországban, Franciaországban, Németországban, Szlovákiában és Magyarországon írta ki a természeti sokféleség megőrzése védelmében.

 

2010.09.18   Német egység a Balatonnál

1961 és '89 között a keletnémet és a nyugatnémet családok, más lehetőségük nem lévén, rendszeresen itt találkoztak a Balatonnál. Ezt a korszakot eleveníti fel az az izgalmas kiállítás, amely Berlin után elsőként, Balatonfüreden a Vaszary Villában látható Német egység a Balatonnál címmel.

 

2010.09.16   Romantikus reformkor

Három napon át minden korosztályt szórakoztató programot ígér a Romantikus Reformkor rendezvény. Szeptember utolsó hétvégéjén lesz látványos felvonulás, több koncert, gyermekprogramok, reformkori bál, kirakodóvásár és akár a kor divatját modernizáló divatbemutató is. A 6,8 millió forintba kerülő programot a Balatonfüredi Turisztikai Egyesület rendezi meg.

 

2010.09.14   Ismét Imázs-díjat kapott Balatonfüred

Az Image Factory és az Observer Budapest Médiafigyelő immár harmadik alkalommal elkészült kutatásában, ismét a legjobban kommunikáló hazai városokat kereste. Kedden adták át az idei városimázs-díjakat Budapesten a Parlament Café-ban. Balatonfüred ismét átvehette az elismerést.

 

2010.09.04   Quasimodo eredményhírdetés

Az úgymond nagykorúvá lett Quasimodo Költőverseny elmúlt 18 évében közel tíz ezer vers született ebből az alkalomból.Persze a versszövegek nem mindegyike költészet, de Balatonfüredre, ahogy számtalan olasz-magyar, ma már olasz-magyar-német nyelvű antológia bizonyítja, visszaköltöztek a múzsák. Összefoglalónk a költőverseny szombati napját mutatja be.

 

2010.08.28   Képek és zene - Nádler István képeire Rozsnyói Péter improvizál

Színek, vonalak, energia és ugyanaz az erőtér a ritmus és a hangok által teremtve. Nádler István festményeire a Vaszary Villában -a kiállítás zárásaként- Rozsnyói Péter zongorázott. A Nádler képek, amelyeket négy hónapon át láthatott Füreden a közönség, közel állnak a zenéhez, sőt Nádler István egy időben kalligrafikus zenei struktúrákat is megfestett. A Nádler képeken megjelenő dinamizált tiszta érzés és szenvedély, a megtalált nyugvópontok és új energiák könnyen megihlették Rozsnyói Pétert is a zongoránál, hogy hangokkal mondja el, amit Nádler István festményeiről érez.

 

0000.00.00   Indiai Napok Balatonfüreden

Balatonfüred kitűnő kapcsolatot ápol Indiával. Gauri Shankar Gupta nagykövetnek köszönhetően ebben az évben is Indiai Napokat tartottak a városban. A hagyományait ápoló, de modern ipari nagyhatalomként is ismert sokféle India kultúrájával ismerkedtek a fürediek.

 

2010.08.07   A finn testvérváros, Kouvola delegációja Füreden

Viszontlátogatásra érkeztek a finnországi Kouvolából vendégek Balatonfüredre. Kouvola polgármestere először járt Magyarországon.

 

2010.08.07   Borképtár - kiállítás a Kerek templomban

A két évente megrendezett Bor-Kép-Tár kiállítás a balatonfüredi borhetekhez kötődik. Kezdetben a város képzőművészei jelentek meg itt, ma már a meghívásos pályázatra az egész országból érkeznek alkotások. A Kerektemplom altemplomában a kiállítás augusztus végéig látható.

 

2010.08.04   Borheti előzetes

Kiváló minőséget ígér az a 25 borász, aki zömében palackozott borokat árul a füredi borheteken. A sokak által várt népszerű rendezvény augusztus 7-től 29-ig várja a vendégeket a füredi sétányon.

 

2010.07.29   Kitüntették Bertókné Ticz Erzsébetet

Munkabírás, precizitás és alázat, foglalta össze Bertókné Ticz Erzsébet kitüntetése kapcsán azokat az alaptulajdonságokat, amelyekkel egy köztisztviselőnek rendelkeznie kell. A füredi önkormányzatnál a művelődési osztályon végzett munka több mint egy átlagos köztisztviselői munka, hiszen a profi rendezvényszervezés is a feladataik közé tartozik.

 

2010.08.04   Úszó Eb 2010 - megvan az első arany Füreden

Thomas Lurz nyerte az úszó Eb 10 kilométeres versenyét Balatonfüreden. A közel két óra alatt fej-fej mellett haladtak az úszók a Hotel Marina előtti pályán. Az izgalmas fináléban a német Európa- és világbajnok Thomas Lurz 1 óra 54 perc alatt ért a célba.Két másodperccelkésőbb érkezett az olasz Valerio Cleri, és 4 másodperccel a győztes ideje után fejezte be a versenyt, megszerezve a bronzérmet az orosz Jevgenyij Drattsev. Az úszó Eb nyíltvizi versenyei augusztus 8-ig tartanak Balatonfüreden.

 

2010.08.03   Védőnők is szűrik a méhnyakrákot

Évente 1200-1600 méhnyakrák megbetegedést regisztrálnak az országban. Az idejében felfedezett betegségnél jó esély van a gyógyulásra, ezért is üdvözlendő az a népegészségügyi program, hogy védőnőket képeztek ki a szűrésre. Balatonfüreden öten kezdték meg ezt a munkát.

 

2010.07.24   A 185. Anna-bál összefoglalója

Sokan voltak kíváncsiak Balatonfüreden a 185.Anna-bálra. Kétségtelenül a nyár egyik legfontosabb eseményének tartott bál bevonulását sokan nézték az utcán, és több mint ötszáz vendégre terítettek a bál helyszínén, az elegáns Anna Grand Hotelben. A vendégek között az első bálozó lányokon kívül több híresség, közéleti emberek, politikusok, és eljött a bálra India nagykövete, Gauri Shankar Gupta úr is.

 

2010.07.22   Anna-báli emléksarok

Az Anna-bálok legfontosabb szereplői a bálkirálynők, akik közül többen úgy gondolták, hogy nem hagyják elfejteni életük egyik legfontosabb eseményét, a füredi Anna-bált. Megkeresték a bál örökös főrendezőjét, Glatz Lászlót, hogy egy báli múzeumot hozzanak létre.

 

2010.07.24   Az Anna-bál szépei

Kocsis Korinna 19 éves jákfai kozmetikus tanulót választották a 185. füredi Anna-bál bálkirálynőjévé, a Duna Televízió nézői közül 11.699-en szavaztak a fiatal lányra.

 

2010.07.16   Átadták a felújított Kisfaludy strandot

Ünnepélyesen is átadták a Kisfaludy strandot, amelyet összesen 237 millió forintból újítottak meg. A fejlesztésből jutott a másik városi strandra, az Eszterházyra is, de a pénz zömét Füred kevésbé látványos strandjára, a Kisfaludyra költötte a tulajdonos és üzemeltető, a Probio Zrt.

 

2010.07.16   Dinókiállítás Füreden

Nyár végéig látható Arácson az a Dinó park, amelyet a Széchényi szakiskola tankertjében állítottak fel. A dinók megfelelnek a tudományos elvárásoknak is, mondta a német szervező.

 

2010.07.21   European Young Masters Golf Európa-bajnokság

Balatonudvariban, a Royal Balaton Golf Clubban rendezik meg a héten a Junior Golf Európa-bajnokságot. A verseny legjobbjai az amerikaiakkal küzdenek majd meg a következő kupán. Az Eb megnyitója és több rendezvénye is Balatonfüreden lesz. Hogy a golfot népszerűsítsék, a SportKlub csatornán és a füredi sétányon lévő kivetítőn minden este követhetik a verseny összefoglalóját az érdeklődők.

 

2010.07.17   Termelői piac Tihanyban

Balaton-felvidéki őstermelők, ideköltözött külföldiek, frissen sütött kenyér, tej, zöldségek és különleges házi termékek várják a szombatonként nyitva tartó tihanyi piac vendégeit az Akasztó-dombon.

 

2010.07.09   Herend Füreden

13 éve van hivatalos kapcsolata Balatonfürednek Herenddel, de a porcelán manufaktúra régóta támogatója a városnak. Nemcsak az Anna-bál,de a Jókai Napok, Quasimodo Költőverseny és több más rendezvény kapcsán is szponzorálja a várost a világhírű manufaktúra, amely minden nyáron egy kiállítással, most a legszebb étkészleteivel mutatkozik be a Kisfaludy Galériában.

 

2010.07.09   Rozsnyói Péter zongorázik

A tehetséges, fiatal veszprémi zongoraművész, Rozsnyói Péter, aki egyike volt a montreux-i nemzetközi jazz-zongora verseny 12 meghívott művészének, nem szerepelt eddig túl sokat Balatonfüreden. Először egy irodalmi esten hallhattuk, most pedig a Vaszary Villában adta elő Bach Goldberg variációk című híres zongoraművét.

 

2010.07.07   Anna-báli sajtótájékoztató

Már két hónapja elkelt a 450 jegy a balatonfüredi Anna-bálra. A 185. bál négynapos fesztivállá nőtte ki magát, hiszen a július 24-i hétvégén már csütörtöktől igényes, de könnyed szórakozást ígérő programok várják a közönséget.

 

2010.07.06   Borminősítés Csopakon

Már másodszor minősítik a balatoni borokat a Balatoni Borkultúráért Alapítvány és a Nemzetközi Borakadémia szervezésében. A borminősítésnek a Balatoni Borgaléria 1831-ben épült csopaki pincéje adott helyet.

 

2010.06.26   Megjelent a Tempevölgy legújabb száma

A Tempevölgy hatodik számával ismerkedhetett meg az olvasóközönség a Hal- és Borünnepen. A folyóirat szándéka szerint balatonfüredi megjelenésű, de országosan ismert kulturális kiadvány szeretne lenni. A Városi Múzeumban számos szerző jelenlétében mutatták be a lapot.

 

2010.06.25   Átadták a komposztáló telepet

A füredi korszerű komposztálóba az észak-balatoni térség zöldhulladékát szállítják majd. Itt négy hét alatt feldolgozzák azt, majd virágföld minőségű komposztot nyernek belőle. A környezetbarát technológiájú komposztáló üzemeltetését, a próbaüzemet követően legkésőbb januárban kezdi meg a PROBIO Zrt.

 

2010.06.25   Hal-és Borünnep 4.

Lengyel Ernő borháza, a Vivamus is kivette a részét a füredi hal -és borünnepből. A tokaji pincészettel is rendelkező borházban Lengyel Ernő öt bort mutatott be az érdeklődőknek.

 

2010.06.29   Mi késlelteti az SCD beruházását?

2010-re tervezte az SCD az első kapavágást a balatonfüredi kemping területén, hogy egy ötcsillagos üdülőközpontot hozzon létre. Időközben a módosított Balaton törvény már nem, de a gazdasági válság annál inkább hátráltatta a nagyszabású balatoni terveket.A végső szót az építkezések előtt mindenütt az önkormányzatok mondják ki.Balatonfüreden az SCD és a területen szennyvíztisztítót üzemeltető DRV megegyezése késlelteti a környezetvédelmi hatóság engedélyét, amely nélkül a testület nem módosíthatja a helyi szabályozási tervet.

 

2010.06.20   Kutyamenhely Balatonfüreden

Nyílt napon mutatkozott be az Északbalatoni Ebmentő Egyesület. Balatonfüreden az önkormányzattal együttműködve már elérték, hogy a gyepmesteri telepet kutyamenhellyé nyilvánítsák. Új kenneleket építettek, szigetelt kutyaházakat vásároltak és szeretnék folytatni az építkezést.

 

2010.06.05   A 85 éves Bodosi György új könyve

A 81. Könyvhét keretén belül mutatták be Bodosi György új könyvét. Az írónak a Curriculum című műve a 21. eddig megjelent önálló kötete.

 

2010.06.05   Nádler István tárlata a Vaszary Villában

A kortárs magyar művészet meghatározó alakja Nádle r István. Az utóbbi nyolc évben készült képeiből nyílt válogatás a Vaszary Villában. A kiállítást nem kisebb szakértő, mint a világszerte ismert esztéta, művészettörténész, Hegyi Lóránd nyitotta meg.

 

2010.06.05   Ünnepi könyvhét Szőcs Gézával

Szőcs Gézát jól ismerik Balatonfüreden. Rendszeres vendége irodalmi esteknek, felolvasásoknak. A Könyvhét balatonfüredi rendezvényeit is ő nyitotta meg. Szőcs Géza két új kötetét is bemutatta Balatonfüreden.

 

2010.05.29   Átadták a Vaszary Villát

Május 29-től kinyitott a Vaszary Villa, amely három kiállítással várja a látogatókat. Hétfő kivételével minden nap látogatható, a fürediek 850 Ft-ért nézhetik meg a kiállításokat. Az épületben Bergmann Kávéház, gyermekfoglalkoztató, könyvesbolt is található.

 

2010.05.26   Nyit az Annagora Aquapark

Május 29-én kinyit az aquapark. Az idei újdonság, hogy a fürediek csaknem féláron vehetik igénybe a vízi vidámpark szolgáltatásait. A kedvezményeket érvényesek lesznek majd, a környező települések lakóira is.

 

2010.05.07   Átadták a megújult Jókai Emlékházat

Jókai Mór 1870-ben építette meg villáját Balatonfüreden.Még 19 évig nyaraltak, éltek itt.A villában 1950-ben nyílt meg az íróra emlékező múzeum. Most a Balaton-part ékköve uniós projekt keretében egy új, az író és családja életét felelevenítő enteriőr jellegű, hangulatos kiállítással nyitotta meg kapuit az emlékház a Jókai-napok keretében.

 

2010.05.07   Befejeződött az Ékkő II. uniós fejlesztés

Május 7-én lezárult egy fejlesztési korszak a városban. Befejeződött a második Balaton-part ékköve uniós projekt, melynek keretében a reformkori városrészben utcák, terek és három épület újult meg. Megnyitotta kapuját a Jókai Emlékház, megalapították a Városi Múzeumot és a Vaszary Galériát. Kialakult egy igényes, látnivalókban gazdag, a régit és a 21.századit szerencsésen ötvöző hangulatos városrész.

 

2010.04.16   A Balatonfüredi Turisztikai Egyesület szezonnyitója

A Balatonfüredi Turisztikai Egyesület szezonnyitó tájékoztatót és bemutatkozót tartott a Vaszary villában. Az egyesület, az önkormányzat támogatásával, bevonva a helyi vállalkozókat 52 millió forintot nyert turisztikai pályázaton. Hogy mire költik ezt az elkövetkező két évben, erről számolt be Rádóczy Andrea elnök.

 

1996.10.09   FTV RETRO: Határ Győző Balatonfüreden, 1996, 2003

Határ Győző háromszor járt Balatonfüreden. Egyszer a 30-as években egy villa miatt mint építszhallgató, majd 1996-ban, a Quasimoso költőversenyen, amelynek fődíját vette át és 2003-ban egyik könyvének bemutatóján. Az utóbbi két alkalommal a Füred TV rövid interjút is készített Határ Győzővel.

 

2010.04.16   Költészet napi megemlékezés

Az angliai emigrációban élő Határ Győző harminc év után, 1989-ben jött haza először Magyarországra. A Londonban, Wimbledonban élő író, műfordító csak magyarul írt, felesége fordította verseit angolra. Télkék című kötetét amelyben időskori műveit gyűjtötték össze, Mezey Katalin kiadó mutatta be Balatonfüreden a Költészet napja alklmából.

 

2010.04.09   Bemutatkozott a Vaszary Villa

Befejezéséhez közeledik az Ékkő 2. Uniós program, amelynek során augusztusban átadták a Vitorlás teret, a szökőkutat, a sétány melletti parkot, a Gyógy-teret és néhány felújított környező utcát. Zárásként most a Jókai Mór Emlékházat, a Városi Múzeumot és a Vaszary-villát nyitják meg a közönség előtt.

 

2010.04.14   Dr. Bóka István (FIDESZ-KDNP) fölényesen nyerte meg a választást

Balatonfüreden a választás.hu adatai alapján 11.531-en választhattak országgyűlési képviselőt. Közülük 7782-en, a 67% ment el szavazni. Ezek közül 5793-an, azaz 74 és fél % szavazott dr. Bóka Istvánra, aki immár negyedik alkalommal kerül be a parlamentbe.

 

2010.04.06   Dr. Bóka István FIDESZ-KDNP országgyűlési képviselőjelölt

Néhány nap múlva eleget kell tennünk állampolgári kötelességünknek, vagy legalábbis élni választói jogunkkal és befolyásolni az ország sorsát. Vasárnap választhatunk reggel hat és este hét óra között a lakóhelyünkhöz közeli választókörzetben. A kampány finisében folytatjuk választási műsorunkat, amelyben ma dr. Bóka István a Fidesz-KDNP képviselő-jelöltje beszél arról, hogy miért lenne jó a térség számára a Fidesz győzelme. Megmutatjuk azt is, hogy április 3-án, nagyszombaton a jobbik balatonfüredi kampányzáró rendezvényén a népszerű színművész, a Magor mozgalom és a Magyar Gárda alapítója Usztics Mátyás tartott előadást.

 

2010.03.31   Emlékezés Kutas Árpád alpolgármesterre

Vasárnap dél körül kaptuk a hírt, hogy váratlanul elhunyt Kutas Árpád, Balatonfüred alpolgármestere. Most rá emlékezünk.

 

2010.03.20   10 éves a Hamvas Béla Asztaltársaság

Kevesen tudják, hogy Hamvas Béla egy Koloska-völgyi hársfáról is írt Fák című esszéjében. A 10 éve működő Hamvas Asztaltársaság tagjai az íróra emlékezve fel is keresték a füredi fát.

 

2010.03.11   Fordítók új generációja

A 12 éve működő Fordítóházban a műfordítók új generációja vett részt egyhetes szemináriumon. Hogy a műfordításra nem csak születni lehet, meg is lehet tanulni, ezen fáradozik Rácz Péter az alapítvány elnöke.

 

2010.03.16   Elköszönt az indiai nagykövet

Rabindranath Tagore 65 éves korában gyógyult és alkotott Balatonfüreden.1926-os itt tartózkodását követően 1956-ban egy indiai küldöttség a költő bronzszobrát hozta már ajándékba a füredieknek. Ettől kezdve töretlen az indiaiak érdeklődése Balatonfüred iránt. India leköszönő nagykövete búcsúlátogatáson járt a városban.

 

2010.03.15   Március 15-i programok Balatonfüreden

Az 1848/49-es forradalom és szabadságharc kapcsán, változatos programokat kínált Balatonfüred a helyieknek és azoknak, akik itt töltötték az ünnepet. Itt volt a városban a népszerű Csík Zenekar és Debrecenből a Filharmonikus zenekar, valamint a Kodály kórus. Most nézzék meg a négynapos programsorozat összefoglalóját.

 

2010.03.05   Átadták az Ipolyt

Befejezték az Ipoly Szálló felújítását. A négy éve megkezdett építkezés eredménye egy ötcsillagos luxus hotel Füred legszebb részén, alig 50 méterre a parttól. Az Ipoly Residence-ben két fő részére reggelivel 40 ezer Ft-tól 60-70 ezer Ft-ig kapható szoba vagy lakosztály luxus színvonalon.

 

2010.03.05   Megnyílt az Öko Tesco

Lehet szeretni, nem szeretni, de a Tesco kétségtelenül Magyarország legnagyobb hipermarket lánca a 22 ezer munkavállalóval. Balatonfüreden március eleje óta a tájba illő új bevásárlóközpontban, a Tesco Marina Centerben,a hipermarketen kívül számos üzlet és szolgáltató várja a vásárlókat.

 

2010.02.26   A Jobbik füredi rendezvényén

A Jobbik 2003 októberétől létezik mint párt, jelenleg nyolcezer tagja van a 700 alapszervezetben. Legutóbb 427 ezer szavazatot kaptak az uniós választáson, ezért bizakodóak a következő választást tekintve, "nagy meglepetést fognak okozni"- mondta Kepli Lajos képviselőjelölt Balatonfüreden.

 

2010.02.25   Az LMP lakossági fórumán

"Szeretnénk, hogy a hosszabb szezonban több munkalehetőséget találjanak azok, akik most kénytelenek elutazva munkát vállalni, ehhez nem gigaberuházásokra, hanem tájspecifikus, szelídebb, a kisebb pénzű magyar vendégeket is idecsalogató turizmusra van szükség." - mondta az LMP képviselőjelöltje Hajdu Mária Balatonfüreden.

 

2010.03.01   Utazás kiállítás - előzetes

Közel hatvanezer embert várnak a hétvégi Hungexpo vásárra. Az Utazás kiállítás füredi pavilonjában vasárnap találkozhatnak a látogatók az Anna-bál szépével is.

 

2010.02.23   Évértékelés a Helytörténeti Egyesületnél

15 éve működik a füredi helytörténeti egyesület. Legutóbbi taggyűlésükön értékelték az évet és megbeszélték a 2010-es terveket. A tagok többsége persze nemcsak lelkes helytörténész, hanem elkötelezett városvédő is.

 

2010.02.11   Az LMP sajtótájékoztatóján

A Lehet Más a Politika Párt környezetvédelmi és gazdasági változásokkal járó zöld fordulatot ígér. Meg akarják oldani a korrupciót a mélyszegénységet és a vidékfejlesztés elmaradását ? fogalmazott február 11-ei sajtótájékoztatójukon a térség országgyűlési képviselő jelöltje.

 

2010.02.11   Gőgös Zoltán /MSZP/ fórumán Balatonfüreden

A nyolc év kormányzást is értékelve tartott választási fórumot a Magyar Szocialisra Párt Balatonfüreden február 11-én. Nagy Jenő országgyűlési képviselő jelölt vendége Gőgös Zoltán államtitkár volt.

 

2010.02.09   A Betegek Világnapja

1858. február 11-én egy franciai lány előtt megjelent a Szűz Mária Lourdes-ban. A szent helyen forrás is fakadt, ahova azóta évente félmillióan zarándokolnak el. Ezt a napot, február 11-ét, egyházi kezdeményezésre a Betegek Világnapjának nevezték el. A Füred Tv-ben Gericsné dr. Nagy Andrea betegjogi képviselőt kérdeztük ebből az alkalomból.

 

2010.02.05   FTV Extra: Balaton élete5/5

Meddig lesz Balaton? Erre a kérdésre keresik a választ a Tihanyi Limnológiai Kutatóintézet munkatársai a most következő dokumentumfilmben. A Balaton életét bemutató sorozat 5., befejező része következik. A műsort G. Tóth László a kutatóintézet munkatársa ajánlja figyelmükbe.

 

2010.02.04   Költségvetés 2010.

Ez évi első ülésén tárgyalta a balatonfüredi testület a 2010-es költségvetést. Az első fordulóban elfogadták a főbb kiadási, bevételi számokat a képviselők. A végleges költségvetésről február végén szavaznak.

 

2010.02.05   Quasimodo sajtótájékoztató 2010.

18.alkalommal hirdették meg a Quasimodo költőversenyt. A balatonfüredi önkormányzat és az olasz kultúrintézet támogatásával kiírt versíró pályázat kezdetben csak egy szűk irodalombarát társaság figyelmét élvezte. Mára azonban európai hírű irodalmi rendezvény.

 

2010.01.27   FTV Extra: Balaton élete5/4

Folytatjuk dokumentumfilm sorozatunkat, amely a Balaton életét mutatja be öt részen keresztül. A mai 4. rész címe: A nádas világa.

 

2010.01.30   Polgári bál 2010.

Kitűnő zenészek, előadók várták a Polgári bál közönségét Balatonfüreden. Fellépett Szarvas József színész és Nikola Parov, aki Herczku Ágnessel együtt legújabb Megéred még című lemezükről adott elő dalokat. A hetedik alkalommal megrendezett esten a rossz idő miatt többen nem érkeztek meg, de így is százfős közönség vett részt az év első bálján az Anna Grand Hotelben.

 

2010.01.23   A Jobbik gyűlésén

Megkezdte kampányát a Jobbik. 23-án a Balaton Szabadidő Központban mutatták be ennek a térségnek, azaz a Veszprém megyei 2. számú választókörzetnek a képviselőjelöltjét.

 

2010.01.26   Tisztújítás a Balatonfüredi Turisztikai Egyesületben

Új lendületet nyert a Balatonfüredi Turisztikai Egyesület a működéshez. Egyrészt új elnökséget alakítottak ki, másrészt 52 millió Ft-ot nyertek az úgynevezett turisztikai desztinációs menedzsment pályázaton. Rövidítve a TDM-nek, azaz desztinációs menedzsmentnek a turisztikában érdekeltek összefogása és együttműködése a feladata. A desztináció szó utazási célterületet jelent.

 

2010.01.15   Méder Áron aki megkerülte a Földet

Fa Nándor, Gál József, Kopár István, magyar vitorlázók, akik megkerülték a Földet. Erre a listára iratkozott most fel Méder Áron, aki egy hatméteres hajóval kelt át sikeresen az Atlanti, a Csendes és az Indiai óceánon. Alsóörsön találkoztunk vele.

 

2010.01.11   Az Osztrák-Magyar Haydn Zenekar újévi koncertje

Az Osztrák-Magyar Haydn Zenekar adott Füreden újévi hangversenyt, Alexander Lonquich zongoraművésszel és karmesterrel az élén. A koncertet kulturális minisztérium támogatta.

 

2010.01.05   Debrecen és Balatonfüred együttműködése 2010-ben

Tovább folytatja ebben az évben is a kulturális együttműködést Debrecen és Füred. Januárban Debrecen bálján Füred lesz a díszvendég, ahol füredi borászok és a Bergmann cukrászda mutatkozik be. Áprilisban a Quasimodo költőverseny résztvevői, augusztusban a Debreceni Borkarneválon a füredi borászok és a Balatonfüred Néptáncegyüttes, a virágkarneválon a Fesztivál-fúvószenekar és a Reformkori Hagyományőrző Egyesület is részt vesz. Tavasszal a Vaszary Villában a debreceni Szomolányi ötvös gyűjtemény lesz látható. Márciusban ismét Füreden koncertezik a Debreceni Filharmonikus Zenekar és a Kodály Kórus Gulyás Dénessel. Augusztusban a Kodály Zoltán Ifjúsági Világzenekar Vásáry Tamás vezényletével, júliusban pedig a debreceni Nagyerdei Kultúrpark különleges állat - és növénybemutatója lesz látható a Tagore sétányon.

 

2010.01.05   Dr. Bóka István polgármester újévi köszöntője

Dr. Bóka István polgármester újévi köszöntője.

 

1994.01.09   FTV - Retro

2010-ben is folytatjuk retro sorozatunkat. Ma 1994-be repülünk vissza, hiszen már akkor is hagyomány volt Balatonfüreden az új évet köszöntő hangverseny. Felhívom kedves nézőink figyelmét, hogy ebben az évben január 17-én, vasárnap 18 órai kezdettel rendezik meg a Ferencsik János Zeneiskola hagyományos Újévi koncertjét a Balaton Szabadidő és Konferencia Központban.

 

2009.12.15   Könyv jelent meg Simon Károlyról

Simon Károlyról, Balatonfüred díszpolgáráról jelent meg könyv a Balatonfüred Városért Közalapítvány kiadásában. A helytörténeti sorozat immár ötvenedik könyvét Praznovszky Mihály szerkesztette, és beszélgetett a könyvbemutatón Füred egykori polgármesterével, Simon Károllyal.

 

2009.12.08   A fürdőigazgató és a soproni úrilány naplója, Katona Csaba újabb helytörténeti könyvei

A bencés rend gondosan megőrizte a hivatalos iratokat. A Zala és Veszprém megyei és pannonhalmi levéltár anyaga kimeríthetetlen forrása a kutatóknak. Écsy László, a 19. századi fürdőigazgató naplójának 1950-es évekbeli feljegyzéseit most Katona Csaba kutató adta közre és különlegességként egy húsz éves itt nyaraló úri kisasszony Slachta Etelka naplóját 1841-ből.

 

2009.12.03   Évzáró ünnepség a TLC Kft.-nél

Minőség, gyors alkalmazkodás a megrendelőhöz, ettől függ a jövő. - mondta Walter Sennebogen, a TLC német tulajdonosa a füredi évzáró ünnepségen. Az államilag elrendelt nyolc órás munkaidő ideje lejárt, ahhoz, hogy megmaradjanak a munkahelyek, sokszor 12 órát és szombaton is kell dolgozni, csak így vészelhetik át a cégnél a 2010-es évet.

 

2009.12.08   FTV retro: Felújítás előtt a Helka

Folytatjuk múltidézésünket, válogatunk a Füred Tv gazdag archívumából. Ma egy 1994-es felvételt láthatnak újra, amikor a valamikori Mahart Kft. ügyvezetője nyilatkozott a felújítás előtt álló Helka hajóról és arról ami ma már tény, csak akkor működhet jól a balatoni hajózás, ha valódi gazdája van és ezek az önkormányzatok. Induljon a történelmi időutazás.

 

2009.11.23   FTV RETRO: 1993 - Labdarugó mérkőzés Füreden

Retro sorozatunkat folytatva következzen most egy foci meccs 1993. novemberéből, amikor a füredi pályán fogadta a csapat a Szentgotthárdiakat. A mieink balról jobbra piros-fekete csíkos mezben, ahogy a kommentátor Burka Tibor fogalmaz Milán szerelésben játszanak. Az első gólt az a kitűnő füredi játékos Kránitz Róbert rúgta, aki sajnos öt éve kómában fekszik, majd Balogh Sándor talált a hálóba. Következzen a hatperces összefoglaló az ebben az összeállításban ma már csak a képernyőn látható csapattal, a 16 évvel ezelőtti pályán.

 

2009.11.24   Új könyv: Balatonfüred kitüntettjei

Megjelent a Balatonfüred Városért Közalapítvány újabb kötete, amelyben a város kitüntetettjeit gyűjtötte össze Zatkalik András. A Kisfaludy Galériában tartott bemutatón a szerző a közalapítvány kulturális nagykövete oklevelet vehette át.

 

2009.11.19   Véget ér a Haydn év

Ebben az évben Haydn halálának kétszázadik évfordulóján mindenütt megemlékeztek a korszak meghatározó zeneszerzőjéről. Nemcsak a művek csendültek fel a koncerttermekben, de sok szó esett az életműről és a korszakról is. Balatonfüreden a városi könyvtárban tartottak vetélkedőt az iskolásoknak.

 

2009.11.17   December helyett márciusban nyit a füredi TESCO

Mégsem nyit ki a Tesco december 4-én, bár információink szerint korábban ezt tervezték. Így marad az eredeti határidő vagyis március. A Tesco kommunikációs vezetőjéhez fordultunk kérdéseinkkel, a válasz írásban meg is érkezett, most következzenek a legfrissebb tudnivalók az új bevásárlóközpontról.

 

1995.11.05   FTV Retro - Első hó

Nagyon sok visszajelzést kaptunk nézőinktől, hogy hamar megszerették ezt a sorozatot, sokan szívesen idézik fel a régi Füredet, egy-egy fontosabb eseményt. Ma 1995-be utazunk vissza, amikor még nagyjából az időjárás is a helyén volt és november 5-én lesett az első hó. Következő felvételeinken láthatják pl. az épülő görög falut is.

 

2009.11.13   Kutatás-fejlesztés központ épül Füreden

Nem magyar találmány a kartel, azaz a vállalatok szövetkezése. A kisebb cégek fognak így össze, hogy egymást kiegészítve jelenjenek meg a piacon. A kartelekkel egyre többet találkozunk majd itt Balatonfüreden is, ugyanis most a város nyugati ipari-szolgáltató területén egy ilyen kartel fogott építkezésbe.

 

2002.04.16   FTV RETRO: Cseh Tamás Balatonfüreden

Most a -pár hét alatt igen népszerűvé vált- Füred TV retro következik. Most egy 2002-ben forgatott tudósítást láthatnak újra, amikor stábunk meghívást kapott a Hamvas Béla Asztaltársaság estjére. A vendég Cseh Tamás volt akinek emlékére, -ahogy ma már láthatták- fát ültettek Balatonfüreden.

 

2009.11.03   1993-ból: Eötvös hét

Az elmúlt héten új sorozatot indítottunk Füred Tv retro címmel. Akkor az evangélikus templom 10 évvel ezelőtti avatásáról láthattak felvételeket. Most 1993-ba repülhetünk vissza, amikor a Füred Tv stábja az Eötvös iskola Eötvös hetén forgatott. Megszólal az akkori igazgató, láthatjuk az akkori tanári kart és természetesen a ma már felnőtt diákokat.

 

1999.11.06   FTV RETRO: 10 éve avatták fel az evangélikus templomot

Ma már láthatták adásunkban az új evangélikus parókia felszentelését, most pedig láthatják az 1999. november 6-ai templomszentelésről készült tudósításunkat is. A templom 99 millió forintba került, 1996-ban tették le az alapkövét. A germeringiek akkor 1 millió forinttal segítették az építkezést, a 3 harangból egyet ők fizettek. Nézzük meg újra a tíz évvel ezelőtti felvételeket!

 

2009.10.25   Haydn koncert Füreden

Nagy sikerű telt házas koncerten hallhatták a fürediek az Osztrák-Magyar Haydn Zenekart a Balaton Szabadidő Központban. A világhírű zenészek világhírű karmesterükkel, Fischer Ádámmal, felejthetetlen zenei élményt nyújtottak. A koncert a kulturális és az önkormányzati minisztérium támogatásával jött létre, és a zenekar választása alapján lett Balatonfüred a helyszíne.

 

2009.10.21   Új vívóterem Füreden

A napokban ünnepélyesen is felavatták az Eötvös iskola tetőterében kialakított új vívótermet, amelyet délelőtt az általános iskola, délután a vívó klub használ majd.

 

2009.10.03   Az első 100 vállalkozás a megyében

A megye első száz vállalkozását foglalta kiadványba a kamara, az APEH és a Napló közösen. A TOP 100-at a Megyeházán mutatták be a múlt héten.

 

2008.10.24   Germeringi kirándulás 2008 őszén

Tavaly október végén két busznyi füredi vendégeskedett Germeringben. Vendéglátóink a tőlük megszokott szeretettel és odafigyeléssel fogadtak bennünket és kalauzoltak végig a városon, környékén és Münchenben.

 

2009.09.19   Könyv Theresia Trummetről

23 éve járnak szervezetten a bajorországi Germeringből Balatonfüredre. A családias testvérvárosi kapcsolat igazi motorja, mindenese a magyarul kitűnően beszélő Theresia Trummet. Róla szóló könyvvel kedveskedtek most a fürediek neki.

 

2009.09.23   Változások az eboltásban

A híresztelésekkel szemben továbbra is kötelező az eboltás. A Füreden nyilvántartott kb. 1200 kutyatartónak kötelessége beoltatni a kutyáját, de ehhez mostantól kedvencét el kell vinnie az állatorvosi rendelőbe.

 

2009.09.13   Balett az Operaházban

A füredi születésű Szegő András táncolja Puck szerepét Seregi László balettjében a Szentiván éji álom című három felvonásos előadásban. A Seregi darab nagy sikerrel fut Kitűnő a szereposztás, hangulatos a díszlet és jó a zene. Létrejön az az illúzió, amit úgy hívnak, hogy színház.

 

2009.09.16   Elhunyt Geipl Miklósné

Elhunyt Geipl Miklósné. Nem hirtelen érte a halál. Régóta tudta, hogy menthetetlenül beteg, mégis, amikor az utcán járt-kelt, mindenkihez volt egy kedves szava, mosolya. Sokan gyászolják.

 

2009.09.15   Németh Árpád kiállításán

Németh Árpád jól ismert grafikus Balatonfüreden. A szakmához értők elismerik alkotásait, végül is tanult képzőművészről van szó, aki a Bem iskolában rajzot oktat. Grafikái, akvarelljei az Óvárosi Művészkávézóban láthatók.

 

2009.09.05   Blahánéra emlékezve

Blaháné már népszerű színésznőként, mint a nemzet csalogánya érkezett 1893-ban Füredre, férje akkor vásárolt házat a Kerek templom mellett. Ez a ház egészen 1916-ig a művésznő legkedvesebb fészke volt. Születésnapján megemlékeztek róla Balatonfüreden.

 

2009.09.05   Tőzsér Árpádé lett a Quasimodo Emlékdíj

Az elmúlt 17 év során egyre ismertebb a Quasimodo költőverseny és az ehhez kapcsolódó kulturális rendezvénysorozat. Ma már képzőművészeti kiállítás, filmbemutató, prózaíró verseny is része a költészet mellett a Quasimodo napoknak. Sőt Füred több európai világvárosban, Bécsben, Moszkvában és a szicíliai Messinában is megjelenik ennek kapcsán.

 

2009.07.25   A 184. Anna-bál

 

2002.09.01   Az Anna-bálok története - kisfilm

Mint tudják, július 25-én rendezik meg a 184. Anna-bált, amelyet a Duna Televízió élőben közvetít, miközben a Kisfaludy színpadon szórakoztató műsorral várjuk majd Önöket. Hogy egy kicsit segítsünk ráhangolódni a bálok hangulatára, kérem nézzék meg az jeles esemény történetét bemutató kisfilmünket.

 

2009.07.21   Glatz László az Anna-bálról

Balatonfüreden mindenki ismeri Glatz Lászlót vagy mint a kiváló tanárt, vagy mint sportembert, vagy mint a füredi Anna-bál örökös főrendezőjét. Laci bácsi ki nem fogy az Anna-báli történetekből és lassan 20 éve tervezi egy Anna-bál emlékszoba kialakítását.

 

2009.07.13   Újra Anna-bál

Több újdonsággal is szolgál az idei Anna-bál. Ebben az évben mivel a vendég Debrecen az ország második legnagyobb városából zenekarok, táncosok, művészek, kézművesek mutatkoznak be 25-én a bál napján és a báli hétvégén. Ebben az évben 15 szép lány közül lehet majd választani. A bál eseményeit fél hattól közvetíti a Duna Televízió és a Kisfaludy színpadnál, élő közvetítésekkel, táncműsorral és utcabállal várják majd az érdeklődőket.

 

2009.07.08   A Napló számít az olvasókra

A Veszprém megyei Napló mint a térség egyetlen és népszerű napilapja folyamatos akciókat hirdet az olvasóknak. Nemcsak híreket kínálnak, de keresik a megoldást néha olyan megoldhatatlannak tűnő ügyekben is, amihez csak jó szándék, emberi odafigyelés szükséges. Barták Péter főszerkesztőt a tavaszi és a legújabb napló akciókról kérdeztük.

 

2009.06.30   Igazgatóváltás a Lóczy Gimnáziumban

Igazgatóváltás történt a Lóczy Lajos Gimnáziumban. Mahlerné Csángó Mária 10 évig állt az intézmény élén. Augusztus 16-tól őt Hámoriné Duna Katalin követi az igazgatói székben. Érdekesség, hogy mindketten Lóczy-s diákok is voltak.

 

2009.06.27   Száz éves az északi parti vasútvonal

1861-ben építették meg a Balaton déli partján a vasutat, hogy Pest Budáról el lehessen jutni Nagykanizsán át Triesztbe a tengerhez. Az északi parton, -ahogy akkor nevezték a felső parton- majd 50 évig kellett várni, hogy elkészüljön a vasút. Az akkor igen komoly vállalkozásnak számító építkezés 1909-ben fejeződött be. A 100 éves jubileumot a múlt héten ünnepelték, amikor újra a legendás 424-es gőzmozdony húzta a centenáriumra indított nosztalgiavonatot.

 

2009.06.11   Nemzetközi borminősítés, az országban először a Balatonnál

A borok világában nem könnyű eligazodni, ha alkalomhoz, ételhez, netalán személyhez illő bort választanánk. Az országban most először a Balatonnál tartottak olyan borminősítést, amely alapján színekkel jelzik majd a palackokon a minőséget. A borminősítés minőségét pedig a nemzetközi zsűri szavatolta.

 

2009.06.11   Új bank, MKB fiókavató

Új bankfiókot avattak Füreden. A MKB a felsővárosban nyitotta meg 83. fiókját. A Kossuth utca 9 szám alatti bankban teljes körű szolgáltatást kínálnak és nyitási akciókkal várják az ügyfeleket.

 

2009.05.24   10. Veterán Vívó Európa- bajnokság

Adásainkban már többször beszámoltunk a veterán vívó Európa-bajnokságról, amit májusban Balatonfüreden rendeztek nagy sikerrel. A Füred TV a nagyszabású eseményről egy 20 perces dokumentumfilmet is készített, ezt láthatják most.

 

2009.05.26   Szőcs Géza Európáról

Szőcs Géza volt a vendége a Hamvas Asztaltársaságnak a múlt héten Balatonfüreden. A költővel Cserép László, a kuratórium titkára, Európáról, az európaiságról beszélgetett a Blaha étteremben. Szőcs Géza nemrég a Bécsi Európai Akadémia nagydíját vehette át. ?Csak akkor maradhat Európa az, amire eddigi teljesítménye predesztinálja, ha bízik magában és hisz a szeretetben?- mondta a díjátadón a költő.

 

2009.05.24   Sikeres veterán vívó Eb

En-Garde Pret Allez. (Állás, készen, rajta) Hangzott el a versenybíróktól több ezerszer múlt héten Füreden megrendezett veterán vívó Európa bajnokságon. A legtöbb érmet a német versenyzők nyerték, utána az olaszok, angolok és oroszok következtek. A magyar 40 feletti vívók közül ketten kaptak ezüst érmet, közülük a 70 év fölötti kategóriában dr. Kamuti Jenő többszörös olimpikon.

 

2009.05.12   Gubicza Ferenc köszöntése

Gubicza Ferencet köszöntötték születésnapja alkalmából a városházán. A Balatonfüred Városért Közalapítvány elnöke és a Balatonvin borlovagrend elnök-nagymestere azt ígérte, a jövőben is megtesz mindent a városért, bár a borlovagi tisztségéről egészségi állapota miatt lemond a közeljövőben.

 

2009.05.15   Május végén Korok Fesztiválja - sajtótájékoztató

Pünkösd hétvégéjén rendezi meg a Reformkori Hagyományőrzők Társasága a Korok Fesztiválját. A 29-étől 31-éig tartó programban a szombati látványos felvonulás mellett, délután a Kisfaludy színpadon láthatják a művészeti csoportokat. Újdonságként pedig vasárnap a Koloska völgyben haditornára, lovasbemutatóra, sólymász bemutatóra várják a nagyközönséget. A Koloskába az ott sátrazó történelmi csoportok bemutatóira vasárnap 12 órától a hajóállomásról óránként indulnak a buszok 17 óráig, csekély térítés 215 Ft ellenében.

 

2009.05.19   Veterán vívó Eb

Vasárnap, 24-én ér véget Balatonfüreden a szabadidő központban a veterán vívó Európa-bajnokság. Az egyhetes rendezvényen komoly küzdelmeket látni, hiszen ha 40 év felettiek is a résztvevők, de vagy vívó élsportolók voltak, vagy többszörös világverseny győztesek, komoly edzésekkel, sportmúlttal a hátuk mögött. A veterán vívó Európa-bajnokságon közelről láthatjuk a kard, tőr és párbajtőr vívás minden izgalmát és szépségét, azt a koncentrációt és fegyelmet, amit ez a sport követel.

 

2009.05.08   A vívás története

Füreden a jövő héten rendezett veterán vívó Európa-bajnokság kapcsán vívás történeti kiállítás nyílt a Kisfaludy Galériában. Németh Árpád nyugdíjas vívóedző gyűjteménye egyedülálló Európában, különösen ami a fejvédeket illeti. A legrégebbi darab azonban egy vívócipő 1787-ből, amihez egy véletlen folytán 30 euróért jutott a gyűjtő.

 

2009.04.24   Fordító napok

Fordítani muszáj, de nem mindig könnyű - foglalhatnánk össze annak a műfordításról rendezett konferenciának a tanulságait, amelyet az európai irodalmi központok egyesülete rendezett Balatonfüreden. A 27 alkotó- és fordítóházat tömörítő úgynevezett HALMA tagja a találkozónak helyet adó füredi fordítóház, azaz a Magyar Fordítóház Alapítvány is.

 

2009.04.25   Napló-nap Alsóörsön

A német Westdeutsche Allgemeine Zeitung konszern tulajdonába tartozó Pannon Lapok Társaságának több napilapja is van. Ilyen a Vas, Zala, Fejér és a Veszprém megyei Napló, ami része az itt élők mindennapjainak. A megye piacvezető, egyetlen napilapjára is ráfér azonban a megújulás, hiszen az internet és több bulvár napilap megjelenésével folyamatosan változnak az olvasói igények is, amit az újságnak ki kell szolgálnia. Hétfőtől megújult Naplót találunk a postaládánkban.

 

2009.04.10   Fürediek napjainkban

dr. Fülöp Lajos kertészmérnök szokatlan könyvet jelentetett meg. Füredieket mutat be új könyvében, akik ma is itt élnek, dolgoznak a városban. Az ötletet a Márványtábla helyett könyv szolgáltatta, abban ugyanis régi fürediek szerepelnek. Miért ne lehetne napjainkban is egy ilyen antológiát összeállítani, gondolta a szerző.

 

2009.04.01   A Balatoni Szövetség ülésén

Az ez évi munkatervről is döntöttek Siófokon, a Balatoni Szövetség ülésén. Idén a témák között a hagyományos szúnyogirtás, további tárgyalás a MÁV-val a menetrendről és az állomásokról, a strandok minősítése, a Kék Hullám program. Külön üléseken tárgyalják majd a halászati rt. és a dunántúli vízmű helyzetét és a szentkirályszabadjai reptér ügyét. A mostani áprilisi közgyűlésen átadták a Balaton-díjat.

 

2009.03.18   Múzsa árverés, elsőként képlicit

Vannak civil egyesületek, amelyek a bevételüket csak pályázati úton tudják vagy akarják előteremteni. Nem így a Múzsa Egyesület, amelynek művész tagjai úgy gondolták, hogy saját alkotásaik eladásával támogatják a Múzsát. Az aukcióra, melyre zömében festményeket, fotókat, de más műtárgyakat is felajánlanak, a Füred Televízió képújságában lehet licitálni. Nagyon fontos, hogy a képernyőn megjelenő alkotások két hétig láthatók, és nagyjából egyharmad árért kerülhetnek az Önök birtokába.

 

2009.03.04   Negyedszázad a Balatonvin Bolrlovagrendnél

1984. március 4-én alakult meg a Balatonvin Borlovagrend. A negyed évszázadot most egy új könyv is összefoglalja és a jubileum kapcsán Balatonfüreden ülésezett a Magyarországi Borrendek Országos Szövetsége. Az ünnepségen Balatonfüred város Pro Vino Hungarico-díjat kapott.

 

2009.03.09   Vívó EB májusban

A vívás igen népszerű sportág Európában. Hogy versenyszerűen lehet űzni 40 év felett is, arra a legjobb példa az a veterán Európa bajnokság, amit május 17-e és 24-e között Balatonfüreden rendeznek. A nagyszabású sportrendezvény helyszínét 5 város közül választotta ki a szervező Balaton Isover Vívóklub, amelynek szakosztálya hét éve működik már Füreden is. A rendezők a vívósport fellendítését várják az Eb-től, - mondta a klub elnöke Borosné Eitner Kinga.

 

2009.02.26   Akkor most ki a bunkó?

Kellei György a megyei napló kulturális rovatvezetője könyvben jelentette meg az elmúlt tíz évben írt tv jegyzeteit. Vezette ebben a maradandóság utáni vágy, és az a szándék, hogy a tévé műsorokon át bemutassa az elmúlt tíz év társadalmi lenyomatát. A 100 kritikát tartalmazó kötetet Praznovszky Mihállyal mutatták be a füredi könyvtárban.

 

2009.02.20   Új irodalmi folyóirat

Új irodalmi- művészeti folyóirat indult Balatonfüreden. A szerkesztők tavaly bemutatkoztak már egy mutatványszámmal, de a Tempevölgy első száma Jókai Mór születésnapjára, idén február 18-ára jelent meg. A folyóirat 300 Ft-ért kapható lesz.

 

2009.02.16   Borklub

Aki azt hiszi, hogy jól ismeri a borokat az is hallhat sok újdonságot a most induló füredi borklubban. A Bazsalikom étteremben kéthetente rendezett borbemutatón egy-egy fajta sokféleségét mutatják be. Most a rizling volt a főszereplő.

 

2009.02.11   Kányádi Sándor előadásán

Kányádi Sándor 80 éves kora ellenére a fiatalokat meghazudtoló energiával, nyitottsággal beszélt életéről, verseiről a füredi református egyházközség "Evangéliumi Esték" című előadássorozatában.

 

2009.02.14   Művészfarsang

Magyarországon nincs hagyománya a felnőtt jelmezes bálnak. Füreden azonban a Művészklub és a Múzsa Egyesület tartott jelmezes télbúcsúztatót.

 

2009.02.14   Polgári bál

Ebben az évben a tombola bevételét 200 ezer forintot ajánlottak fel a polgári bál szervezői adományként a Küngösön épülő Szent Kinga templomnak. A hagyományokat ebben is folytatták a rendezők, akik tavaly pl. a dévai gyermekotthont támogatták.

 

2009.02.05   Balatonfüred a Magyar Kultúra Városa

Füred újabb elismerést kapott. A kultúra magyar városa címet Budapesten vette át dr. Bóka István polgármester. A cím 1 millió Ft-os támogatást és körülbelül ugyanilyen értékű megjelenést jelent a nemzetközi turisztikai vásárokon, egyéb hirdetéseken.

 

2009.02.09   Helytörténeti évértékelés

15 éve működik a füredi helytörténeti egyesület. Hatvan tagja között kutató szakemberek és Füred múltja után érdeklődő helyiek. Akik még hiányoznak a tagságból, azok a helyi fiatalok, hallottuk évértékelő közgyűlésükön

 

2009.02.09   Megújul a városközpont

Szeptemberben a tervek szerint megkezdődik az építkezés Füred városközpontjában is. A városrehabilitációs uniós programon nyert vissza nem térítendő támogatás mellett jelentős önrésszel átépítik a zeneiskolát, a polgármesteri hivatal két épületét, a piros iskolát, a vásárcsarnokot, ezenkívül mélygarázst, és új épületeket alakítanak ki a polgármesteri hivatallal szemben.

 

2009.01.29   Új helytörténeti kiadvány, füredi napló a 19. századból

Kitűnő újabb könyvet jelentetett meg a Balatonfüred Városért Közalapítvány. Lichtneckert András levéltáros, helytörténész dolgozta fel és adta közre, Écsy László fürdőigazgató 19. századi naplóját. Az 1863 és 1892 között írt diárium, azaz napló megkerülhetetlen mindenkinek, aki meg szeretné ismerni Füred történelmét vagy csak arra kíváncsi, hogyan éltek a 19. század második felében az őseink.

 

2009.01.22   2009 a kulturális turizmus éve

Remélhetőleg Balatonfüred turizmusának is kedvez az a kampányév, amelynek vidéki megnyitóját itt tartották a városban. 2009-ben a kulturális értékeken van a hangsúly az idegenforgalomban. Balatonfürednek pedig a nyári vizi örömökön kívül van mit kínálnia az ide látogató vendégeknek.

 

2009.01.22   Kellei Györgyé a Balatonfüred Város Kultúrájáért kitüntetés

Kellei Györgyöt jól ismerik a fürediek. Korábban a vízműnél dolgozott, majd jó húsz éve újságíró. Írásaival szinte minden nap találkozhatnak a megyei újság, a Napló oldalain. Kellei György a magyar kultúra napján vette át a Balatonfüred Kultúrájáért kitüntetést.

 

2009.01.22   Kultúra napi gálaest

A kulturális turizmus évében Debrecen mutatkozik be Balatonfüreden, majd jövőre Balatonfüred vendégeskedik a civis városban. A magyar kultúra napján, Haydn halálának kétszázadik évfordulója alkalmából több híres előadó mellett fellépett a ma már Európában is ismert, közel hatvan éve működő Debreceni Kodály Kórus.

 

2009.01.22   Tihany és Füred együttműködése

Balatonfüred és Tihany soha nem volt egymás riválisa. A turisztikai kínálatban a két település mindig kiegészítette egymást. Aki eljött Balatonfüredre, az általában Tihanyt is megnézte és viszont. Éppen ezért szinte kézenfekvő a most aláírt együttműködés, mely szerint Füred és Tihany megpróbálja kihasználni ezeket az adottságokat.

 

2009.01.18   Hétvége a jégen

Bár a napokban erősen olvad, a hétvégén még sokan élvezték a Balaton jegét. Ha ilyen lesz az időjárás,marad az egyre népszerűbb műjégpálya. Ott rendezik majd meg a hagyományos iskolai jégkarnevált is. Most nézzék meg a Balaton jegén készült felvételeinket, amelyeket Steiner Péter operatőr készített.

 

2009.01.18   Jégklip

Búcsúzóul kérem nézzenek meg zenés klipet, a Balaton jegéről. Azok akik nem tudtak eddig hódolni kedvenc sportjuknak, vagyis a korcsolyázásnak, már valószínűleg le is maradtak erről. A Balaton jege ugyanis jelenleg már rossz minőségű. Nekik is ajánljuk a következő képsorokat.

 

2009.01.12   Éves közgyűlés a Múzsa Egyesületnél

A február 14-ei jelmezes farsangi báljára készül a Múzsa Egyesület Füreden. A 70 fős helyi és környékbeli művészekből és barátaikból álló egyesület közgyűlésén az idei programot is elfogadta a tagság.

 

2008.12.12   A TLC-nél nincs pénzügyi válság

Szokásos karácsonyi ünnepségét tartotta meg Balatonfüred legnagyobb munkaadója és iparűzésadót fizető vállalata a Termelés Logistic Centrum. A német tulajdonban lévő TLC-nél egyelőre nincs válság. Ha csökkenteni kellene a termelést 2009-ben, akkor sem bocsátanak el dolgozókat, mondta Walter Sennebogen tulajdonos Füreden.

 

2008.12.09   Bárzongorista bár nélkül

Mikus Gyula neve bizonyára ismerősen cseng a fürediek fülében. Ő az a zenész, aki sok éven keresztül végig muzsikálta a nyarat az Annabellában, sok vendégnek felejthetetlen estéket szerezve. Annak a kornak azonban vége , a 90-es évek eleje óta nincs szükség a városban bárzongoristára. A 62 éves Mikus Gyula azonban ma is számos meghívást kap, melyeknek örömmel tesz eleget.

 

2008.12.02   Bontják a volt szovjet üdülőt

Az 1968-ban felépített szovjet üdülő bontása kezdődött meg kedden. A látványos bontást többen figyelték fürediek a járdáról is . Stábunk valószínűleg utolsóként járt a helyiek számára 2007-ig tiltott területnek számító 3 szintes épületben, amely 2 évtizedig szolgálta a szovjet tiszti kart.

 

2008.11.18   Megjelent a Füredi História

Megjelent a Füredi História legújabb száma. A Helytörténeti Gyűjtemény a Helytörténeti Egyesület és a Városi Könyvtár kiadásában évente háromszor megjelenő folyóiratban újra érdekes írások találhatók Balatonfüred és környék múltjáról. Az októberi számban hat írás olvasható, a címlapon Ránzay Ágoston a Vöröskereszetet iránytó jól ismert Adi néni férjének a portréja látható.

 

2008.11.18   Memento: Gyurkovics Tibor

Gyurkovics Tibor íróra emlékezünk aki a napokban hunyt el. Balatonfüreden sokan ismerték és szerették a sok műfajban alkotó írót. Amíg az egészsége engedte rendszeresen itt járt, hiszen évekig volt itt nyaralója is.

 

2008.10.25   Fürediek Germeringben

Balatonfüred már 20 éve kitűnő testvérvárosi kapcsolatot ápol a Holland Castricum és a Finn Kuovala mellett a németországi Germeringgel. A két évtizedes barátság ünnepe idén áprilisban Füreden kezdődött, akkor a németek jártak a Balaton partján, most 90 Füredi látogatott el a München melletti városba.

 

2008.10.22   1956

Az 1956-os magyarországi eseményeket ma már szerencsére csak egyféleképpen tanítják az iskolákban. A forradalomra emlékezik ezekben a napokban az ország. Balatonfüreden szerdán a Bem iskolában kezdődtek az ünnepségek, a következőkben a füredi mártírokról lesz szó.

 

2008.10.20   Borbemutató galéria létesül a Horváth házban

Mint ismeretes a Közép-Dunántúli Regionális Fejlesztési tanács legutóbb mint egy 300 milliós uniós támogatást ítélt meg füredi fejlesztésekre. Ebből jut pénz az Eszterházy és a Kisfaludy strandra, a Vitorlás Szövetség kikötőjének fejlesztésére, egy kistérségi mobilszínpadra és 3 borászat fejlesztésére. Hogy milyen borkultúra központ valósul meg a Horváth-ház 210 éves pincéjében, ennek nézett utána a Füred TV.

 

2008.10.14   Bezárt az Annabella és a Marina Hotel, szezonértékelés Nagy Jenővel

1, 2 milliárd forintos forgalommal zártak a Danubius szállodák Balatonfüreden. A Hotel Annabellában és a Hotel Marinában is eredményes volt a nyár. Nagy Jenő szállodaigazgatót -aki nemrég kapta meg a Pro Turismo díjat- nem csak 2008-ról, de a következő évről is kérdeztük.

 

2008.10.02   Top 100, a megye legeredményesebb vállalkozásai

Elkészült a megyei TOP 100-as lista, a nettó árbevétel alapján összeállították ugyanis a megye legsikeresebb cégeinek listáját. A 100-as listának vannak tanulságai. A füredi vállalkozók közül heten szerepelnek a legnagyobb cégek között.

 

2008.09.26   Balaton törvény

Szeptember végén elfogadták a Balaton-törvény módosítását. A végleges törvény egyensúlyt tart a megnövekedett fejlesztési igények és a környezetvédelem között. A balatoni háttértelepüléseken azonban, -ahol nincs csatorna, nem lehet építkezni- az egyéni szennyvíztisztító berendezések létesítése nélkül. Ezek megépítéséhez viszont támogatást ad a kormány, hangzott el Balatonfüreden.

 

2008.09.25   Borvonat az északi parton

A termőhelyre kell vinni az igényes fogyasztót, hogy megismerje a kitűnő balatoni borokat és a gyönyörű környezetet, -vallja a Borvonat szervezője. Amolyan optimista szezonértékelésnek és vidám borkóstolásnak lehettünk részesei azon a nosztalgia vonaton, amely üzletembereket hozott el a Balaton-felvidékre.

 

2008.09.30   Emlékezés Fülepi Pálra

Megdöbbenve hallottuk, hogy Fülepi Pál a Nyugdíjas Klub vezetője 66 évesen itt hagyott bennünket. Jól ismertük, tiszteltük, szerettük, hiszen nap mint nap találkoztunk vele a Közösségi Házban a nyugdíjas klubnapokon. Énekszó, vidám barátságos beszélgetés hallatszott ki a teremből, most nagy csend van a folyóson.

 

2008.10.01   Megszólal a Tescot ellenzők képviselője

Bár a testületi döntés megszületett és folyamatban van a Tesco és a mellette lévő bevásárlóközpont szakhatósági engedélyeztetése, a füredi vállalkozók közül többen változatlanul ellenzik a 71-es út melletti építkezéseket. Hogy miért és miért most? -Gyeginszky László mondja el

 

2008.09.24   A hétvégén ismét Lakótelepi nap

A 9. lakótelepi napra várják a füredieket vasárnap 28-án. Az egész napos programban a felnőtteknek és a gyerekeknek is kínálnak látnivalót. Mivel hagyományosan ez a nap a szívünk világnapja is, többféle ingyenes állapotfelmérést tartanak, többek között újdonságképp férfiaknak prosztatarákszűrést egy csepp vérből.-ígérik a szervezők.

 

2008.09.23   Beszélgetés Pay'r Egon állatorvossal

Szinte a világon elsőként a 30-as években Magyarországon már kötelező volt a veszettség elleni eboltás. Ma is szabálysértést követ el az, aki a kutyáját nem oltatja be. Kb., az ideiglenesen itt élőkkel együtt 1200 kutyatartót érint ez Füreden. Hogy mit érdemes tudni a veszettségről erről kérdeztük Dr. Payr Egon városi állatorvost.

 

2008.09.09   A Széchenyi könyvről

Széchenyi István születésnapján, szeptember 21-én minden évben megemlékeznek Füreden a reformer gróf szobránál. A füredi Szechenyi Társaság más módon is őrzi a Széchenyiek emlékét, alig pár hete Simon Károly a társaság elnöke egy új kiadványban foglalta össze a Széchenyi család és a Balaton kapcsolatát

 

2008.09.06   Összefoglaló a Quasimodo Költőversenyről 2. rész

16. alkalommal rendezték meg Balatonfüreden a Salvatore Quasimodo nemzetközi költőversenyt. A kétnapos rendezvénysorozat alatt könyvbemutatók, kiállítások, irodalmi kerekasztalbeszélgetések várták az érdeklődőket. A főszerep azonban természetesen a pályázó verseké volt. Idén az emlékdíjat Tóth Krisztina, a különdíjat pedig Barna T. Attila kapta. Most közel 20 percben megnézhetik, hogy milyen programok várták az érdeklődőket a 2 napos Quasimodo Költőversenyen.

 

2008.09.01   Aktualitásokról Kiss Péter kancellária miniszterrel

Kiss Péter kancelláriaminiszter szerint a Gyurcsány -féle megegyezés program felhívás az SZDSZ-nek egy keringőre. Egyelőre mint ismeretes az SZDSZ nem fogadta el ezt a tervet és nem szándékozik támogatni a tervezett költségvetést. A miniszter bizakodó, továbbra is tárgyalniuk kell az SZDSZ-el, hiszen az alapelvben, hogy a tervezett csökkentett adók kifehérítik a fekete gazdaságot, egyetért a két párt ? mondta az MSZP alelnöke Füreden.

 

2008.09.01   Befejezés előtt az Anna Grand Hotel

A valamikori Nagyvendéglőn, Gyönyördén, és az úgynevezett Kúrszalonon ma már csak az utolsó simításokat kell elvégezni hogy új életre keljen. Lengyel Ernő nem kevés áldozatot vállalva négy év alatt újította fel az egykori épületeket, hogy ez év szeptemberében a négycsillagos Anna Grand Hotel megnyithassa kapuját.

 

2008.07.31   Energia festményeken

Makray János azon kevés festőművész közé tartozik akit a természetgyógyász orvosok is elismernek. Az onkológiai klinikán Budapesten pl. 7 festménye látható. Állítólag a színekkel gyógyítani lehet, most a Sunset étteremben láthatók a képei.

 

2008.07.25   Opatija napján

Különleges egybeesés, hogy a két testvérváros Abbázia és Balatonfüred július végén szinte egyszerre ünnepel. Füreden az Anna-bál, Opatijában a város napja kerül ilyenkor a címlapokra. Füred ezúttal ajándékot is küldött testvérvárosának.

 

2008.07.26   183. Anna-bál

Ebben az évben nem lehetett panasz az Anna-bálra. Kellemes környezetben, elegáns nyáresti bálon vehettek részt a vendégek. Az Anna-bál szépe pedig az egybehangzó vélemények szerint, megérdemelten lett a füredi Csizmadia Aliz, akivel jövő héten láthatnak majd egy hosszabb interjút.

 

2002.09.01   A füredi Anna-bál (kisfilm)

A Füred Televízió 2002-ben készítette el a balatonfüredi Anna-bálok történetét bemutató kisfilmjét. Minthogy a hétvégén rendezik meg a 183. Anna-bált, kedvcsinálónak ajánljuk szíves figyelmükbe filmünket.

 

2008.07.16   Csizmazia Darab József 90 éves

Gyógybor, szőlőterápia, ezek Csizmazia Darab József szőlőnemesítő balatonfüredi tervei. A többek között a zalagyöngyét is létrehozó szakember szeretné, ha a gyógybor fogyasztása és a szőlőterápia újra gyakorlattá válna a szívkórházban és elérhető lenne a városban. Ezekről is beszélt az őt születésnapján felköszöntőknek, köztük dr. Bóka Istvánnak. Csizmazia darab József 90 éves.

 

2008.07.14   Principessa, a Kékszalag füredi esélyese

Pénteken elrajtol a Kékszalag vitorlásverseny Balatonfüredről. Izgulhatunk a füredi résztvevőkért, és főként az esélyes füredi hajóért a Principessáért, amellyel meg szeretnék nyerni a versenyt, hogy megelőzzék a Kékszalag hétszeres védőjét Litkey Farkast és csapatát. A Principessa legénységének jó esélye van minderre, hiszen a csapat az Azardissimoval korábban már negyedik, a Diegóval pedig tavaly már harmadik lett az összesítésben.

 

0000.00.00   Anna-bál Anna napon

Július 26-án rendezik meg ebben az évben a füredi Anna-bált. A Duna Televízió többször bejelentkezik ezen az estén, és élőben közvetíti a legfontosabb eseményeket. A kísérő rendezvények, a Kisfaludy színpadon a koncert mindeninek hangulatos estét ígér.

 

0000.00.00   Befejeződött a kőszobrász szimpózium

Több mint tíz felállított köztéri szobrot köszönhet már Balatonfüred az immár V. kőszobrász szimpóziumnak. Minden évben születnek kimagaslóan igényes alkotások, amelyeket a szakértő zsűri minősít. Így volt ez idén is, amikor ecuadori, egyiptomi, kínai, szlovák, cseh, amerikai, vietnámi és magyar művészek dolgoztak Balatonfüreden.

 

0000.00.00   Összefoglaló könyv a nevezetes épületekről

Egy kitűnő könyvvel lett gazdagabb a füredi helytörténeti kiadványok sora. Némethné Rácz Lídia könyve a helyi nevezetes épületeket mutatja be. Ajánlott ez az irodalom a helytörténetet kutató szakembereknek, a Füredet szeretőknek és az iskolásoknak, hiszen a könyvben egy-egy épület kapcsán Füred egész történelme kirajzolódik.

 

0000.00.00   Újabb 1,5 milliárdos fejlesztés a reformkori városrészen

2010-re átépítik a Vaszary kastélyt, a Jókai múzeumot, a Blaha utca 3. szám alatti épületet, lebontják az orosz üdülőt és a helyén közparkot alakítanak ki. Fölújítják az itteni utcákat és a Gyógy teret is. Mindezt az 1 milliárd 800 millió forintos fejlesztést uniós támogatásból valósíthatja meg Balatonfüred.

 

0000.00.00   Beruházásokról, a TESCO-ról, a pincesorról dr. Bóka Istvánnal

A napokban írják alá hivatalosan is azt a szerződést, ami 1,5 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást jelent Balatonfürednek. Az elkövetkező fejlesztésekről és más, a közvéleményt érdeklő aktuális kérdésekről - például TESCO, füredi pincesor, gyors füredi fejlődés - kérdeztük kicsit részletesebben dr. Bóka István polgármestert.

 

0000.00.00   Fejlesztések az akvaparkban

Készül a szezonra a füredi akvapark és tovább folyik a görög falu átépítése. Balatonfüreden a tervek szerint egy egész évben nyitva tartó 3 csillagos hotellel egészül ki a vízi vidámpark épülete. Emellett június 4-től kinyitnak a színesre festett luxusbungalók is.

 

0000.00.00   Kőszobrász szimpózium 2007. (kisfilm)

A negyedik kőszobrász szimpózium témája 2007 nyarán a szerelem volt. Ahogy az egyik szobrász fogalmazott: ezt témát bárhogyan meg lehet közelíteni. Most lássuk, hogy tavaly a világ különböző pontjairól érkezett művészek mit álmodtak kőbe ennek kapcsán.

 

0000.00.00   Megkezdődött a Nemzetközi Kőszobrász Szimpózium

Lassan tíz köztéri szobor látható Füred utcáin, amelyek a füredi nemzetközi kőszobrász szimpóziumnak köszönhetőek, és legalább ennyi vár még a raktárban, hogy megfelelő rendezett környezetbe kerüljön. Ebben az évben már ötödik alkalommal rendezik meg a Kő Kövön Alapítvány szervezésében Arácson a szobrász találkozót. Mindenkit várnak a szakiskola kertjébe, aki közelről szeretné látni, hogyan születik meg egy műalkotás.

 

0000.00.00   Fürediek Opatijában

Az Ucska-hegy, a Cres és a Krk-sziget ölelésében fekvő horvátországi Opatija, azaz Abbázia a 19. század második és a 20. század első felében élte fénykorát mint Közép-Európa turista- és gyógyközpontja. A jellegzetesen téli üdülőhelyen, amely Balatonfüred testvérvárosa, nem először jár füredi csoport. Most meghívásra a Közép-Európa Abbázia Fesztiválra utazott a Reformkori Hagyományőrzők Társasága Takács Miklóssal, az önkormányzat idegenforgalmi bizottságának elnökével együtt.

 

0000.00.00   A pártok közösen népszerűsítették a Balatont

A Mi Balatonunk Egyesület közös plakátragasztásra hívta a politikai pártokat Balatonfüredre. A civil egyesület célja, hogy az első balatoni plakát falra ragasztásával is kifejezzék, hogy a Balaton ügye nem lehet az egymást váltó kormányok, politikai erők játéka, hanem mindannyiunk közös ügye.

 

0000.00.00   Ünnepi könyvhét: Balaton retró

A balatonfüredi maratoni könyvét 25 programjának nehéz lenne televíziós műfajokban tükröt tartani. A legfontosabbakat kiemelve foglaljuk most össze a könyvheti eseményeket.

 

0000.00.00   Ünnepi könyvhét: Bodosi György kamaradrámájának bemutatóján

A balatonfüredi maratoni könyvét 25 programjának nehéz lenne televíziós műfajokban tükröt tartani. A legfontosabbakat kiemelve foglaljuk most össze a könyvheti eseményeket.

 

0000.00.00   Ünnepi könyvhét: Lichtneckert András új könyve

A balatonfüredi maratoni könyvét 25 programjának nehéz lenne televíziós műfajokban tükröt tartani. A legfontosabbakat kiemelve foglaljuk most össze a könyvheti eseményeket.

 

0000.00.00   Ünnepi könyvhét: Spiró György

A balatonfüredi maratoni könyvét 25 programjának nehéz lenne televíziós műfajokban tükröt tartani. A legfontosabbakat kiemelve foglaljuk most össze a könyvheti eseményeket.

 

0000.00.00   Ünnepi könyvhét: Tempevölgy - új irodalmi folyóirat

A balatonfüredi maratoni könyvét 25 programjának nehéz lenne televíziós műfajokban tükröt tartani. A legfontosabbakat kiemelve foglaljuk most össze a könyvheti eseményeket.

 

0000.00.00   Pálffy Károly festőművész tárlatán

Pálffy Károly Pro Comitatu és Balaton-díjas füredi festőművész. Alkotásait Sarkady Tamás méltatta a Polgármesteri Hivatal Folyosó Galériájában, ahol Szűcsné Sallai Margit énekelt a megnyitón. Pálffy Károly Pécsett szerzett rajz és biológia szakon diplomát, a Füredi Műhely alapítója. Grafikáin, festészetében a hiteles helyszínek, részletek sajátos érzelmi töltést kapnak.

 

0000.00.00   Szervezetünk pH-ja, avagy mit tegyünk az elsavasodás ellen

És most folytassuk az egészséggel. Lassan hozzászoktunk már, hogy étrendkiegészítők sora jelenik meg a polcokon, hiszen ami mindennap az asztalunkra kerül, nem feltétlen bio étel. Többször hallottunk már arról is, hogy milyen veszélyei vannak annak, ha a szervezetünkben felborul a sav-bázis egyensúly. Most következzen egy javaslat Tóth Attilától.

 

0000.00.00   Gyermeknapi előzetes

1950 óta a Nemzetközi Nőszövetség kezdeményezésére több országban május végén ünnepeljük a gyermeknapot. Akkor a háború sújtotta országok gyerekeinek a megsegítése volt a cél, ma inkább fel szeretnék hívni a gyermekek jogaira, sajátos világára a figyelmet. Füreden olyan vidám napot szerveznek a nagycsaládosok, ahol minden a gyermekekről szól.

 

0000.00.00   Tisza-Kalmár György festőművész kiállításán

Tisza-Kalmár György a lélek festőjének tartja magát. Úgynevezett csakra képeket fest. Intuitív módon készített, tudatos színhasználattal alkotott festményeivel energiapályáinkat is tudja befolyásolni, állítja a mester, akinek kiállítása a Sunset étteremben látható.

 

0000.00.00   Borkövek - kiállítás

Kortárs képzőművészeti kiállítással várja Önöket a Kisfaludy Galéria. A szobrászok zöme a füredi nemzetközi szimpóziumon találkozott egymással, a mostani kiállításon a közös nevező a jó füredi bor volt.

 

0000.00.00   Ismét díjnyertes a füredi honlap

Ismét e-go-díjjal jutalmazták a balatonfüredi városi honlapot. Az elismerést néhány évvel ezelőtt már átvehette Füred, a tartalmas és színvonalas internetes portálért. A mostani elismerés kicsit a Füred TV-nek is szól, hiszen a hírek rovat többek között a mi gondozásunkban frissül napról-napra.

 

0000.00.00   Május 31-én ismét Korok fesztiválja

Kétszer annyi résztvevővel várják idén - május utolsó hétvégéjén - a Korok Fesztiválján a vendégeket. A Balatonfüredi Reformkori Hagyományőrzők Társasága nagyszabású kétnapos amolyan időutazást szervez, május 31-én és június 1-jén. Több mint 20 hagyományőrző társaság vonul fel szinte minden történelmi korszakot megidézve Füred utcáin. A részletes programot, a Kisfaludy színpad rendezvényeit a Füred TV képújságában is láthatják.

 

0000.00.00   Wossala György és csapata Soling EB aranyérme

Bensőséges ünnepségen köszöntötték Balatonfüreden Wossala Györgyöt és csapatát, mivel első ízben szerzett vitorlázó Európa-bajnoki aranyat a füredi yacht clubnak. Az 50 éve vitorlázó sportembernek persze nem ez az első nemzetközi sikere.

 

0000.00.00   Imázs-díjat kapott Balatonfüred

Minden település versenyhelyzetben van a turistákért, a fejlesztési pénzekét. Ezért sem mindegy, hogy milyen képet alakít ki magáról. A települések zöme jól azonosítható képpel, imázzsal jelenik meg a nyilvánosságban, az emberek fejében. A városimázs toplistát, amelyen a kisváros kategóriában Balatonfüred az első helyen végzett, a kutatást végző Observer Médiafigyelő és az Image Factory Ügynökség állította össze.

 

0000.00.00   Jubileumi testvérvárosi találkozó Füreden

Kb. 150 vendég érkezett Balatonfüredre a jubileumi testvérvárosi találkozóra. A város mind a hat testvérvárosa képviseltette magát, de természetesen a főszereplők a Füreddel két évtizede kapcsolatban álló hollandiai Castricum, a bajor Germering és a finn Kouvola voltak.

 

0000.00.00   Városfejlesztési stratégia: középpontban a Szent István tér és környéke

900 millió forintba kerül a tervek szerint a füredi városközpont felújítása, azaz a városházával szembeni tér, házsor és csomópont átépítése, és a mélygarázs megépítése. Emellett felújítják a vásárcsarnokot, a zeneiskolát és a Kovászna parkot. A pályázatot - amelyet most az érdekeltekkel vitatnak meg - május 15-én adja be az önkormányzat.

 

2004.04.07   A zárt ülés hírei

A legutóbbi testületi ülés zárt szakaszában egyebek mellett több ingatlanról is döntöttek. Most ismerhetik meg azokat a határozatokat, amelyeket nem láthattak élő közvetítésünkben.

 

2004.04.07   Dr. Horváth Mihály 80 éves

Horváth Mihály professzort, azaz Miska bácsit jól ismerik a Fürediek, különösen a szívkórháziak, hiszen 80 évesen is szinte minden nap bejár a kórházba, ahol fél évszázadot töltött kutatómunkával, gyógyítással. Április 7-én a 80. születésnapján a Veszprémi Akadémiai Bizottság székházában köszöntötték kortársai, munkatársai és tisztelői.

 

2004.04.06   Húsvéti népszokások

A húsvét úgynevezett mozgó ünnep, a március 21-ét követő első holdtölte utáni vasárnap. Ez a tavasz legnagyobb ünnepe, bár április és május is bővelkedik jeles napokban és népszokásokban.

 
 
 
Minden jog fenntartva.  Copyright © 2005-2024 Füred Stúdió Televíziós Kft.  |  Moderálási alapelveink  |  Adatkezelési elveink  |  Developed & Designed by GEKKOSOFT