MecenatúraMecenatúraBalatonfüred város honlapjaFüred TV a Facebookon!

Már tudják a DRV-nél, hogy mitől magas a vízdíj

2010.11.03. 15:57 • Elkészült a Dunántúli Regionális Vízműnél a nyár elején kirobbant végkielégítési botrány után elrendelt teljes átvilágítás előzetes eredménye, amelyet szerdán délután ismertetett a cég új vezérigazgatója, valamint az átvilágítást végző ügyvédi társulás vezetője. Az elemzésből kiderült, a kolontári vörösiszap-katasztrófában érintett MAL Zrt. például több mint 300 millió forinttal rövidítette meg a DRV Zrt. költségvetését, de az előző vezetés törvénytelen intézkedéseire, pazarló cégvezetési politikájára, végkielégítési trükközéseire, valamint előnytelen és törvényellenes szerződéskötési gyakorlataira is fény derített a vizsgálat, -hallottuk a tájékoztatón.

A Dunántúli Regionális Vízmű Zrt.-nél, a milliós végkielégítéseknek köszönhetően, 2010 nyarán kirobbant botrány után, Winkler Tamás személyében új vezérigazgató került a vállalt élére, aki azonnal elrendelte a vízmű teljes átvilágítását. Bár a folyamat - az ügy nagyságát és súlyosságát jelzendő - még nem zárult le, a részleges eredményekből is kiderül, hogy DRV Zrt. és a vörösiszap-katasztrófában érintett MAL Zrt. között fennálló szerződésnek köszönhetően csak az elmúlt öt évben 328,7 milliós kár érte a vízművet. A DRV Zrt. ugyanis még 2010-ben is az 1976-os szerződés alapján, kedvezményes áron szolgáltatta a vizet a MAL számára. Mindemellett bevett gyakorlat volt a díjtartozások esetében a kettős mérce alkalmazása: miközben kivételezett keveseknek elengedték a díjtartozásokat, addig a kisfogyasztókon az utolsó fillérig bevasalták a hátralékot, mondta dr. Szabó Iván, a DRV jogi képviselője. Az elmúlt évek pazarló, felelőtlen gazdálkodása természetesen kihatott a vízdíjakra is. Reményi Zoltán leváltott vezérigazgató ténykedésének négy éve alatt, nem csak a távozó menedzsment számára kiutalt magas végkielégítésekkel és munkáltatói kifizetésekkel, az előnytelen és szükségtelen szerződésekkel, de pl. a barcsi önkormányzattal és a helyi Sport Club vezetőivel közös "mutyizásaival" és a MAL Zrt. számára biztosított kedvezményeivel súlyos veszteségek érték a DRV-t, fejtette ki a jogi képviselő. Az eddigi eredmények több mint 700 millió forintnyi gyanús pénzmozgást tártak fel, ezzel az összeggel átlagosan csaknem 624 ezer ember, egyhavi ivóvízfogyasztását lehetne biztosítani. Az átvilágítás anyagát és a bizonyítékokat hamarosan átadják az új vezérigazgatónak, aki várhatóan napokon belül feljelentést tesz a DRV nevében, hűtlen kezelés és egyéb bűncselekmények gyanúja miatt. Az ügyvéd elmondta: ne felejtsük el azt, hogy itt nem csak egy ember hibázott és vezette rosszul a céget, a kétes ügyletekhez mindvégig asszisztált a cég felügyelőbizottsága is, az ő felelősségük is fontos az ügyben. A tájékoztatón megtudtuk, valószínűleg az a korábbi cégkommunikáció is hamis, miszerint a DRV Zrt. nyereséges lenne. Winkler Tamás szerint folyamatosan dőlnek ki a szekrényből a "csontvázak" és elképzelhető, hogy a cég anyagi helyzete nem olyan, mint az az átadás-átvételnél látszott. A Füred Televízió kérdésére, miszerint a kiemelkedően magas vízdíj csökkenhet-e a közeljövőben, a vezérigazgató nem tudott egyértelmű választ adni, de elmondta mostantól úgy gazdálkodnak, hogy megteremthessék annak a lehetőségét, hogy pl. Balatonfüreden ne legyen drágább a víz, mint Gyulán. Megkérdeztük azt is, hogy a fogyasztókkal eddig -a jelek szerint alaptalanul- megfizettetett magas vízdíj miatt van-e jogi lehetőség a fogyasztók kártalanítására. Dr. Szabó Iván ügyvéd azt válaszolta: nem hiszek abban, hogy a DRV jelenlegi anyagi helyzete ezt lehetővé tenné. A sajtótájékoztatón elhangzott, az új menedzsment új irányokat határozott el, amivel átalakítható a pazarló gazdálkodás. Winkler Tamás, a DRV Zrt. vezérigazgatója ezzel kapcsolatban elmondta: első intézkedéseivel többek között az MNV-vel közösen, a közgyűlés határozatára megszüntette a korábban ötfős igazgatóságot, ahol szükséges volt személycserét hajtott végre, befagyasztotta a közbeszerzéseket és határozott intézkedéseket foganatosított az előző rendszer haszonélvezőivel szemben. A jövőben az ügyfelekkel is új alapokra akarják fektetni a kapcsolatot. A sajtótájékoztató végén Winkler Tamás jelképesen is tiszta vizet öntött a pohárba.

Nézze meg a tudósítást is!

HOZZÁSZÓLÁSOK

Név:   *    E-mail cím: 
 
 
 
 
A hozzászólást csak a biztonsági kód megadása után tároljuk.
 
Biztonsági kód:    Kód:   A kód megadásához kattintson sorban a kiemelt számokra.
 
 

 

#5 - Ricsmond - 2010.11.10. - 17:02:09

Nos ez azért nem semmi. Egyrészt, hogy a Füred TV ezt leközölte. Másrészt, hogy most akkor az érintett lopók gondolom nem alszanak nyugodtan. De ne is tegyék! Kapják meg bűntetésüket és emellett mindenüktől meg kell fosztani őket. Lakások, autók, vagyontárgyak. A börtönben úgysem le ezekre szükségük. Amúgy pedig szerintem meg kell próbálni egy pertársaságot létrehozni és a fogyasztók nevében perelni. Egy próbapert megérne.

#4 - Mirra - 2010.11.09. - 07:23:21

Felháborító és vérlázító! Szociális alapon kap lakástámogatást? Vezérigazgatóként? Bízom benne, hogy tényleg nem csak Reményi úr kapja meg a bűntetését, hanem mindazok a felügyelőbizottsági tagok akik végig hátradőlve ezt eltűrték!

#3 - Halleluja! - 2010.11.05. - 14:42:16

Hová folyik el a lé? Nem stimmelnek a számok. A cikk szerint: " Dr. Szabó Iván ügyvéd azt válaszolta: nem hiszek abban, hogy a DRV jelenlegi anyagi helyzete ezt lehetővé tenné." - De jövőre nem fognak a MAL-nak áron alul vizet eladni (328,7 millió), nem lesznek gyanús pénzmozgások (több mint 700 millió), nem lesznek gyanús és nagy összegű végkielégítések (???? száz millió Ft) stb. stb. Ha nem csökkentik az országban a legdrágább vízdíjat, és mégis ezt fizetjük tovább, akkor a DRV-nél megmarad legalább egy milliárd forint. Na azzal mi lesz?

#2 - Réz Ádám - 2010.11.05. - 10:23:16


Van egy jó és egy rossz hírem:

+ rendőrség vizsgálgatja ki a felelős a sikkasztásokért és a fogyasztók lenyúlásáért,

- A Hálózat televízió riportjában az új Igazgató kijelentette, hogy már találtak 600 Milliós csontvázakat, de ettől nem lesz olcsóbb a vízdíj a közeljövőben senkinek, sőt... és még erre koccintottak is egy pohár vízzel.

Kérdésem az önkormányzatok ebbe nem tudnak beleszólni ?

#1 - Halleluja! - 2010.11.03. - 20:56:49

Mivel a mostani vezetés már nem lop, ezután nyilván olcsóbb lesz a víz. Mennyivel?

 
KÉPGALÉRIA

STATISZTIKA

Összes megtekintés: 1716

Mai megtekintés: 1

Utolsó: 2024.05.17 19:27:28

KAPCSOLÓDÓ HÍREK (3)

2010.11.18. A DRV szerint a vízdrágulás mértéke az önkormányzatokon is múlik

2008.10.09. Túlszámlázások a DRV-nél

2008.09.16. Ellenőrzéseket indít a vízmű

 

< Újabb 10  |  Régebbi 10 >

 
Minden jog fenntartva.  Copyright © 2005-2024 Füred Stúdió Televíziós Kft.  |  Moderálási alapelveink  |  Adatkezelési elveink  |  Developed & Designed by GEKKOSOFT