MecenatúraMecenatúraBalatonfüred város honlapjaFüred TV a Facebookon!

KERESÉS

 

Keresett riportalany: Hári Lenke alpolgármester, Balatonfüred

Találatok száma: 39

 

2017.02.19   Elűzték a telet Arácson

Az Arácsért Alapítvány 15 éves fennállása óta a leglátogatottabb rendezvény a télűző farsang, azonban az idén minden rekord megdőlt, ami a résztvevők és beöltözők számát illeti. Közel százan húztak jelmezt szombaton és együtt vonultak fel a településrész központjában. Minden maskarába öltözött résztvevő tombolajegyet kapott, amivel értékes nyereményekhez juthattak. Hogy sikerült-e a télűzés, az a következő napokban, hetekben kiderül.

 

2016.12.16   Városi karácsony szeretetvendégséggel

December 16-án közös ünnepre várták a balatonfüredieket a Vaszary Villa kertjébe, ahol felállították a város karácsonyfáját. Az Eötvös iskola kórusa az alkalomhoz illő dalokat énekelt, majd Hári Lenke alpolgármester szólt a közönséghez.

 

2016.09.18   Reformkori ételek versenye

Harmadik alkalommal rendeztek főzőversenyt a Romantikus Reformkor rendezvény keretében, a főszervezést ezúttal is a Nők a Balatonért Egyesület arácsi csoportja vállalta magára. Évről-évre egyre több és egyre változatosabb étel kerül az asztalra, értékelte röviden a zsűri az idei tapasztalatokat. Levelesek, főtételek és desszertek szálltak versenybe a fődíjért, egy borgátai wellness hétvégéért. Számos egyéb díjat is kiosztottak, a környékbeli éttermek ajánlottak fel utalványokat.

 

2016.05.15   Ugródeszka a borhetekre: az év bortermelője a Szabó és Fia Borpince

A Balatonfüredi Városi Borverseny eredménye határozza meg minden évben, hogy kik azok a borászok, akik pavilonjukkal kitelepülhetnek az augusztusi borhetekre. Az idei versenyre 316 bormintát neveztek be a környékbeli gazdák, a fehérborok voltak túlsúlyban. Szépen szerepeltek a megmérettetésen az olaszrizlingek, az év bortermelőjének megválasztott Szabó és Fia Borpince is egy ilyen borral ért el nagyarany érmet.

 

2016.04.29   Jókai 25

Negyedszázada ünneplik május elején Balatonfüreden Jókai Mórt. Az író húsz éven át töltötte nyarait 1870-től az itt felépített villájában. A füredi Jókai-kultusz alkalom arra, hogy előtérbe kerüljön az óriási életmű. A felújított Jókai-emlékház pedig lehetőséget ad arra, hogy megismerkedjünk Jókai korával.

 

2016.02.25   A kommunizmus áldozataira emlékeztek

Kovács Bélát, a Kisgazdapárt főtitkárát, a kommunistákkal szemben álló törekvések következetes képviselőjét 1947. február 25-én tartóztatták le a magyarországi szovjet hatóságok az ellenük folytatott kémkedés és ellenkormány alakítására irányuló összeesküvés koholt vádjával. Magyarországon ez a nap 2000 óta a Kommunista Diktatúrák Áldozatainak Emléknapja. Ebből az alkalomból tartottak megemlékezést az Arácsi Népházban.

 

2015.11.15   Emlékezés a párizsi áldozatokra

Nem csak a franciákat érte támadás november 13-án, hanem az egész civilizált világot. Ezért Magyarország-szerte is megemlékezéseket tartottak a párizsi terrortámadás áldozatairól. Balatonfüreden a Szent István téren gyújtottak mécseseket vasárnap délután.

 

2015.09.23   Megyei értéktárban az Állami Szívkórház

A 2012-ben hozott Hungarikum-törvény lehetőséget nyújt minden településnek egy helyi értéktár felállítására, a kezdeményezéshez csatlakozott Balatonfüred is. A beérkezett javaslatokat az önkormányzat Humán Bizottsága időközönként összegzi és az adott terület szakértőivel megvitatja. A helyi értékek közül jó néhányat megyei és országos értéktárba is javasoltak a bizottság tagjai, legutóbb az Állami Szívkórház került fel az megyei értéktár listájára egészség és életmód szakterületi kategóriában.

 

2015.05.26   Szent Orbán-napi ünnepség Füreden

Egész napos programsorozattal várták az érdeklődőket kedden, Szent Orbán ünnepén. A Balatonfüred-Szőlősi Hegyközség szervezésében borkóstoló, kulturális műsor részesei lehettek mindazok, akik ellátogattak az eseményre. Ezen a rendezvényen hirdették ki a Szent Orbán-napi borverseny eredményeit, illetve itt hangozott el először a Balatonvin Borlovagrend közelmúltban megkomponált himnusza is. A füredi esemény szorosan kapcsolódott a Nemzeti Bor Maratonhoz, amelyet számos környékbeli borász is teljesített Zánka és Balatonfüred között.

 

2015.02.22   Indulóktól a swingig - Tavaszköszöntő Fúvóskoncert

Teltházas koncerttel köszöntötte a tavaszt az idén 80 éves Balatonfüred Város Koncert Fúvószenekara. A Fűzfő Bigband együttessel és szólóénekesekkel kiegészülve széles repertoárt vonultattak fel az est folyamán.

 

2015.02.14   Telet űztek az arácsiak

A telet jelképező figurát égették el máglyán az arácsiak a szombaton megrendezett hagyományos farsangi mulatságon. A színes felvonulás után egyesével mutatkozhattak be mindazok, akik jelmezbe öltöztek, majd a legjobbakat a zsűri ajándékkal jutalmazta. Volt arácsi lakodalmas és cirkuszi társulat is a résztvevők között. Aki kilátogatott az eseményre sok vidám pillanat részese lehetett és nem kellett se éheznie, se szomjaznia.

 

2014.09.21   Alázat és hazaszeretet jellemezte Széchenyit

Vasárnap a Tagore-sétányon lévő Széchenyi-szobornál emlékeztek a fürediek a legnagyobb magyarra. A hazai politika egyik legkiemelkedőbb és legjelentősebb alakja, akinek nevéhez a magyar gazdaság, a közlekedés, a külpolitika és a sport megreformálása fűződik 223 éve született. Az ünnepségen Hári Lenke alpolgármester úgy fogalmazott, Széchenyi rakta le a modern Magyarország alapjait, a jövő építése azonban a mostani generáció feladata.

 

2014.07.05   A horvát hindu egyház vezetője Füreden

Az elmúlt hétvégén rendezték meg Paloznakon a hagyományos jógahétvégét. A Jóga a mindennapi életben rendszer kitalálója Swami Maheshwarananda indiai mester, aki erre a rendezvényre elküldte európai megbízottját. Pár napos itt tartózkodása alatt Balatonfüredre is ellátogatott, ahol megkoszorúzta Rabindranath Tagore szobrát.

 

2014.03.01   Több százan az arácsi karneválon

Mivel tavaly nem sikerült maradéktalanul elűzni a telet Arácson, idén a szervezők nem biztak semmi sem a véletlenre. Még többen, közel háromszázan vettek részt a hagyományos karneválon, közülük mintegy nyolcvanan öltöttek magukra valamilyen jelmezt. Meggyújtották a telet szimbolizáló máglyát is, a felvonulók között értékes nyereményeket sorsoltak ki szombaton.

 

2014.02.21   Pálffy Károly kiállítása Arácson

Gondolatok a Balatonról-ecsettel címen mutatkozott be Pálffy Károly festőművész Arácson, ahol a Füreden jól ismert alkotó képeit még nem láthatta a közönség. A népházban tartott megnyitón barátok, alkotó társak, volt kollégák vettek részt.

 

2013.12.06   Tehetséggondozásért kapott díjat Balatonfüred

Balatonfüreden számos nagyrendezvény ad lehetőséget arra, hogy a városban élő fiatalok a nagyközönség előtt is megmutathassák tehetségüket. Hiszen a tanulás mellett sikeresek táncban, énekben és zenében valamint a sportban. A tehetség azonban csak akkor tud igazán felszínre tőrni, ha megfelelő támogatást kap. Ilyen a pedagógus és a szülő, valamint a helyi önkormányzat, amely anyagiakban segíti a bemutatkozási lehetőségeket. Ezért a tevékenységért kapott díjat Balatonfüred, melynek haszonélvezői a helyi gyerekek lesznek. Többen tíznapos, svájci tanulmányúton is résztvehetnek majd.

 

2013.11.16   A Magyar Nyelv Napja

Közel kétszáz füredi közép- és általános iskolás diák szavalta el Csokonai Vitéz Mihály: Magyar! Hajnal hasad! című versét, egy országos flashmob akció keretében. November 13-át két éve nyilvánították a Magyar Nyelv Napjává. 1844-ben ezen a napon fogadta el Pozsonyban az országgyűlés azt a törvénycikket, amely a magyar nyelvet államnyelvvé nyilvánította. Az füredi ünnepségen Hári Lenke alpolgármester mondott beszédet.

 

2013.10.15   Fut a Füred

Nyolc korcsoportban több mint 500 vágtak neki a 1000,1200,1600 és 2400 méteres távnak a Fut a Füred versenyen. Akárcsak az elmúlt években a dobogósok éremmel térhettek haza,de minden célbaért résztvevő emblémázott pólót kapott.

 

2013.07.09   Nyáron is ingyenes az ebéd a rászoruló gyermekeknek

Balatonfüred 400 ezer Ft állami támogatást kapott a szociálisan rászoruló gyermekek nyári meleg étkeztetésére. Ez az összeg csak részben fedezi az ebéd költségeit, a hiányzó pénzt a város önkormányzata biztosítja. A diákok a nyári napközi keretében hétköznapokon a Radnóti iskolában ebédelhetnek, vagy ételhordóban haza vihetik az ételt.

 

2013.04.20   Fürediek látogatása Germeringben

Húszfős küldöttség járt Balatonfüred németországi testvérvárosában az április 19-i hétvégén. A hivatalos delegációval egyidőben a kinti tűzoltó egylet vendégeiként kint jártak a füredi tűzoltók is. A germeringi vendéglátók, mint mindig, most is nagy szeretettel fogadták a füredieket.

 

2013.03.28   Magyarország nem hagyja magát! - aláírásgyűjtés Füreden is

Aláírásokat gyűjt a FIDESZ a rezsicsökkentés sikere érdekében, hiszen 2002 és 2012 között a gáz ára háromszorosára, a villamos energia ára kétszeresére nőtt, miközben a reálkeresetek nem emelkedtek ilyen ütemben. A kialakult helyzet kezelhetetlenné teszi a családok számára a rezsi kifizetését, akik közül többeket devizahitel törlesztés is súlyt, mondta füredi sajtótájékoztatóján dr. Bóka István országgyűlési képviselő. A Hári Lenke alpolgármesterrel megtartott közös sajtótájékoztatón azt kérték az emberektől, lehetőleg minél többen írják alá az íveket, ezzel támogassák a kormány elképzeléseit.

 

2013.03.12   Tehetséggondozó program Radnótis sikerekkel

Tehetséggondozási megállapodást kötött egymással négy város: Debrecen, Kecskemét, Szolnok és Balatonfüred. A program keretében a négy település diákjai különböző versenyeken is részt vesznek. A "Mozgó diák" című két fordulós informatikai pályázatra Füred mindhárom általános iskolája nevezett. A Radnótis csapat szerezte meg az első helyet, az Eötvös iskolások ötödik, míg a Református iskolások hetedikek lettek.

 

2013.02.27   Fele adósságától szabadult meg Balatonfüred

A kormány adósságrendezési programjának köszönhetően, Balatonfüred 273 millió forintos adósságából 136,5 millió forintot vállal át az állam. Az eredeti elképzelés szerint az adósság 40%-át vállalták volna át, de mivel a város jelentős szerepet vállalt a helyi közintézmények fenntartásában, végül 50%-os lett a mérték. Az adósságrendezést aláírással is hitelesítették a Megyeházán megtartott eseményen.

 

2013.02.26   HPV elleni védőoltás önkormányzati támogatással

A humán papilloma vírus évente több száz nőnél vezet méhnyakrák kialakulásához, pedig már létezik ellene védőoltás. A meglehetősen drága vakcina beadatását a társadalombiztosítás egyelőre nem támogatja, Balatonfüred Város Önkormányzata ezért úgy határozott, hogy a szükséges három oltásból -melynek darabja 15900Ft-ba kerül- kettő költségeit átvállalja, a szociálisan rászorulóknak pedig további kedvezményt biztosít.

 

2013.02.10   Elűzték a telet az Arácsiak

Az arácsi téltemető farsangnak immár egy évtizedes hagyománya van. A városrész lakói ilyenkor elégetik a sötétséget, a gonoszságot jelképező "kiszebábokat", hogy utána helyet adjanak a megújulásnak és várják a tavaszt. Szintén hagyomány ilyenkor a jelmezes felvonulás és verseny. Idén a zsűrinek nem volt könnyű dolga, hiszen rengeteg ötletes maskarát kellett értékelnie. Este az Arácsi Népházban folytatódott a program, ahol a füredi sárkányhajósok vetített képes előadással mutatkoztak be.

 

2012.12.04   Együttműködési tervek a Magyar Művészeti Akadémiával

Az országos sajtóban napjainkban sokat szereplő Magyar Művészeti Akadémia jövőre többmilliárd forintos állami kulturális támogatásról dönthet. Az akadémia küldöttsége Balatonfüreden a Vaszary Villában járt, ahol megnézték a kiállításokat, köztük Kő Pál és tanítványai tárlatát, és a város vezetőségével a jövő évi együttműködési lehetőségekről beszélgettek.

 

2012.11.23   Balatonfüred első lett a megyei virágosítási versenyben

Ebben az évben Balatonfüred és Tapolca osztozik "A tiszta és virágos Veszprém megyéért" elnevezésű virágosítási verseny dobogóján, a 3000 fő feletti települések kategóriájában. Az ünnepélyes díjátadót Pápán rendezték meg, ahol a város nevében Hári Lenke alpolgármester vette át az elismerést. Az oklevéllel és pénzjutalommal járó versenyre 64 önkormányzat nevezett.

 

2012.08.03   Füreden járt a "Virágos Magyarországért" zsűrije

Augusztus 3-án Balatonfüreden járt a "Virágos Magyarországért" környezetszépítő verseny zsűrije. A tavalyihoz hasonló útvonalat jártak be: a Polgármesteri Hivataltól indulva megnézték a felújított városközpontot, a Kovászna parkot, Arács központját, a Kiserdőt és a Tagore sétányt. A háromtagú bizottság pozitívan értékelte a látottakat, az eredmény őszre várható.

 

2012.05.15   Korok Fesztiválja három napon át pünkösdkor

Igazi látványosság, történelmi időutazás várja Balatonfüreden a vendégeket. Korok Fesztiválja, több mint húsz hagyományőrző csoport felvonulása, műsora, kirakodóvásár és más látványosság az egész családnak. Pünkösd vasárnap a magyar Szent Korona másolata is megérkezik hajón, ami azután a koronázási ékszerekkel együtt a Kerek templomban látható. A szervezők, a füredi reformkori hagyományőrzők ötödik alkalommal várják a városba a hasonló hagyományőrző csoportokat.

 

2011.12.03   Szeretetnyelv -irodalmi műsor Arácson

Az ünnep közeledtével számos programot kínálnak Arácson. Kedden délután megérkezett a Mikulás és ajándékot osztott a gyerekeknek, Kéri Kitty és Oberfrank Pál pedig irodalmi estet hozott a Népházba. Még ezzel sincs vége az idei rendezvényeknek, hamarosan megrendezik a hagyományos arácsi karácsonyt.

 

2011.09.21   Megemlékezés Széchenyi István szobránál

Születésnapján minden évben megemlékeznek Balatonfüreden szeptember 21-én Széchenyi István tetteiről és eszmeiségéről. Idén Széchenyi születésének 220. évfordulója alkalmából több a jubileumhoz kapcsolódó pályázat díját is itt adták át.

 

2011.09.20   Aranyminősítés Balatonfürednek

Aranyminősítést kapott Balatonfüred az Európai Városok és Falvak környezetszépítő versenyén, a díjátadót nagy titoktartás mellett, Szlovéniában rendezték. Még akkor sem tudtam, hogy milyen díjat vihetek haza Balatonfüredre, amikor a színpadon álltam, olyan kitűnő volt a szervezés, semmi sem szivárgott ki az eredményekről, így még nagyobb volt az öröm és meglepetés, -fogalmazott az alpolgármester. A nemzetközi szakmai zsűri még nyáron járt Balatonfüreden, hogy több helyszínt is bejárva alakítsa ki véleményét a városról.

 

2011.05.31   A debreceni Grafikusművészek Ajtósi Dürer Egyesülete kiállításán

Könyvvásár, kötet-, és folyóirat bemutatók, irodalmi estek, koncertek illetve kiállítások. Ezzel várja az érdeklődőket az idei könyvheti programsorozat Balatonfüreden. A városban egy héten át zajlanak majd a kulturális programok, kedden a debreceni Grafikusművészek Ajtósi Dürer Egyesülete kiállításának megnyitójával vette kezdetét a program.

 

2011.05.21   Búvárok tisztították a Balaton medrét

Április elején indult útjára az Önkéntesen a Tiszta Magyarországért vagyis a "TeSzedd" akció. A program keretében május 21-én nagyszabású hulladékgyűjtési napot szerveztek, melyhez országszerte százhatvanezren csatlakoztak. Balatonfüreden nemcsak a közterületeket, hanem a Balaton medrét is megtisztították a Veszprém Megyei Búvárklub tagjainak jóvoltából.

 

2011.03.05   Vidám téltemetés Arácson

A farsangi időszak utolsó hétvégéjén ebben az évben is elűzték a telet az Arácsiak. A városrész alapítványa nyolc évvel ezelőtt rendezett először vidám, téltemető, maskarás felvonulást amely mára hagyománnyá vált. A farsang keretében elégették a rosszat szimbolizáló "kiszebábokat", hogy ezután mindenki tiszta lappal várhassa a megújulást jelképező tavaszt.

 

2011.02.26   Farsangi bál Arácson

A nyolc éves Arácsért Alapítvány támogatására farsangi bált rendeztek szombaton a szakiskola éttermében. A bálon közel százan jelentek meg, a fővédnökséget pedig Pozsgay Imre vállalta el, aki maga is Arácson lakik. A bál bevételét, az alapítvány kapja.

 

2011.01.26   Nyelvvizsgahely lett a Lóczy Gimnázium

A Budapesti Műszaki Egyetem nyelvvizsgaközpontjának hivatalos nyelvvizsgahelye lett a Lóczy Lajos Gimnázium. Egyenlőre angolból és németből lehet államilag elismert két nyelvű vizsgát tenni alap, közép és felső fokon az intézményben. A 2011-es tavaszi vizsgaidőszakra február 18-ig lehet jelentkezni.

 

2010.12.19   Karácsonyváró ünnepség Arácson

Évek óta hagyomány már Arácson, hogy a kis közösség karácsonyváró ünnepséget rendez advent utolsó vasárnapján. A programot még a tavasszal elhunyt Kutas Árpád képviselő indította el hét évvel ezelőtt és azóta szinte hozzánőtt az itt élőkhöz. Az értékeket nem hagyják veszni az arácsiak és Hári Lenke alpolgármester közreműködésével, valamint Tarnai Katalin lelkes szervezőmunkájával ismét sikerült megrendezni a családias eset. Megtudtuk azt is, hogy az Arácsért Alapítvány is tovább él.

 

2010.10.14   Megalakult az új képviselő-testület

Kisebb testület, kevesebb bizottság kezdi meg Balatonfüreden a munkát. Az ünnepélyes alakuló ülésen két új alpolgármester is letette az esküt.

 
 
 
Minden jog fenntartva.  Copyright © 2005-2024 Füred Stúdió Televíziós Kft.  |  Moderálási alapelveink  |  Adatkezelési elveink  |  Developed & Designed by GEKKOSOFT