MecenatúraMecenatúraBalatonfüred város honlapjaFüred TV a Facebookon!

100 éves a Petőfi Színház

2008.11.04. 11:05 • Veszprémben már a 19. század elején is voltak színi előadások, igaz ekkor még szállókban, éttermekben játszottak a színészek. A Medgyasszay István tervei alapján készült teátrumot 1908-ban adták át. 1961-ben alakult az állandó társulat. A színház a 70-es években élte fénykorát, amikor Latinovits Zoltán játszott és rendezett is Veszprémben. Bujtor István igazgató a napokban tartott sajtótájékoztatón beszámolt arról: idén ezerrel többen váltottak bérletet, mint tavaly, 100 millió Ft saját bevételük van eddig, sikerült az adósságokat törleszteni.

A 100 éves évforduló programjai november 14-én kezdődnek. Eperjes Károly művészeti tanácsadó, a születésnapi rendezvények közül két programot emelt ki: A vándorfesztivált, melynek keretében a vidéki teátrumok is köszöntik a veszprémieket november közepén egy-egy előadással, valamint a Veszprém Megyei Színházi Lexikon bemutatását. A kötet Poór Ferenc és Szokoly Tamás munkája és mindenki szerepel benne, aki valaha játszott vagy rendezett a királynék városában. Az ünnepi program részleti és az előadások időpontjai a színház honlapján a www.petofiszinhaz.hu oldalon tekinthetők meg.

Nézze meg a tudósítást is!

HOZZÁSZÓLÁSOK

Név:   *    E-mail cím: 
 
 
 
 
A hozzászólást csak a biztonsági kód megadása után tároljuk.
 
Biztonsági kód:    Kód:   A kód megadásához kattintson sorban a kiemelt számokra.
 
 

 
Eddig nem érkezett hozzászólás.
 
KÉPGALÉRIA

STATISZTIKA

Összes megtekintés: 1142

Mai megtekintés: 1

Utolsó: 2024.06.21 18:47:05

 
Minden jog fenntartva.  Copyright © 2005-2024 Füred Stúdió Televíziós Kft.  |  Moderálási alapelveink  |  Adatkezelési elveink  |  Developed & Designed by GEKKOSOFT