MecenatúraMecenatúraBalatonfüred város honlapjaFüred TV a Facebookon!

KERESÉS

 

Keresett riportalany: Diószeghy Leopoldina igazgató, Eötvös Loránd Általános Iskola

Találatok száma: 26

 

2017.05.05   150 rajz a Somvirág pályázaton

Óvodásokat és általános iskolásokat is megmozgatott az Eötvös Loránd Általános Iskola rajzpályázata, amellyel évről-évre elhunyt kollégájukra, Csehné Szabó Ilonára emlékeznek az intézményben. Idén az Arany János évforduló jegyében hirdette meg az iskola, a nagyobbaknak a Toldi című mű volt a téma, míg a kisebbeknek Mátyás királlyal kapcsolatban kellett rajzolniuk. A zsűri nem csak a helyi gyerekek alkotásait értékelte, hiszen Balatonfüred kulturális partnervárosai is részt vettek a Somvirág pályázaton.

 

2016.09.13   Becsengetettek az általános iskolákban

A balatonfüredi általános iskolákban összesen 121 elsős kezdte meg az új tanévet, ők már ingyen kapták a tankönyveket. Az oktatásban és a fenntartói környezetben bekövetkezett újabb változások nem okoztak fennakadásokat, két intézményben azonban megkezdett építkezések miatt kell kisebb kellemetlenségekre számítani. A református iskolában minden tanterem most már korszerű eszközökkel felszerelt, mindegyik intézményben elvégezték az belső takarítást és festést.

 

2016.05.13   Sokféle program az Eötvös-héten

Sport, kirándulás, iskolák találkozója, Eötvös-gála. Egy hétig vehettek részt ilyen és hasonló programokon az Eötvös iskola diákjai, akik megkoszorúzták iskolájuk névadójának szobrát is. Az intézmény gálaestjén prózával, tánccal és énekkel készültek a tanulók, valamennyi évfolyam képviseltette magát.

 

2015.12.04   Lezárult a Mikulás rajzpályázat

Hagyomány már ilyenkor decemberben, hogy az Eötvös iskolában rajz- és kreatív pályázatot hirdetnek, ebben az évben kistérségi szinten szólították meg az óvodásokat és kisdiákokat. A feladat egyszerű volt, a Mikulásról kellett rajzot készíteni. Az ünnepélyes díjátadót a Kisfaludy Galériában rendezték, ahol az alkotásokból kiállítást is nyitottak.

 

2015.09.08   134 kiselsős az általános iskolákban

Szeptember 1-jén 134 kiselsős ült be a balatonfüredi általános iskolák padjaiba. Idejében mindenki tankönyvhöz jutott, sok helyen már az első szülői értekezleten is túl vannak. Az iskolák megújulva várták a tanulókat az első becsengetéskor, sok helyen végeztek felújításokat a nyár folyamán. Változott a menza is, mostantól több zöldséget kapnak a diákok, többször kerül halétel is az asztalra.

 

2015.05.21   Gyermek kézilabda torna Balatonfüreden

Az Eötvös Loránd Általános Iskola 30 éves jubileuma alkalmával egész napos kézilabda tornát rendeztek négy korosztály számára a szabadidő központban. A füredi fiatalok pápai, szentgotthárdi valamint várpalotai csapatokkal mérkőztek.

 

2015.04.24   Kiterjesztett rajzpályázat gyerekeknek

Óvodásoktól az általános iskolák 8. osztályáig bárki küldhetett be rajzot, a negyedik alkalommal meghirdetett Somvirág pályázatra, amellyel az Etvös iskola egykori tanárnőjére Csehné Szabó Ilonára emlékezik az intézmény. Balatonfüred és a kistérség iskoláink kívül, már Gyuláról és Szolnokról is küldtek be rajzokat a gyerekek. A szakmai zsűri döntése után közel harmincan vehettek át díjat, az ünnepélyes eredményhirdetésen.

 

2014.09.02   Becsengettek! - iskolai körkép

Időben megérkeztek a tankönyvek és fennakadás nélkül indult el az új tanév a város iskoláiban. A nyár folyamán 15 állást hirdetett meg a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Balatonfüredi Tankerülete, amivel biztosítani tudják a szakosított ellátást a hozzájuk tartozó hét oktatási intézményben. A helyi általános iskolákban összesen 141 kiselsős számára csengettek be szeptember 1-jén.

 

2014.05.22   Tehetségek az Eötvös-esten

Az Eötvös Loránd Általános Iskola valamennyi évfolyama képviselte magát a hagyományos Eötvös-esten, amelyet a napokban rendeztek meg az intézményben. Verssel, énekkel, tánccal, hangszeres produkciókkal készültek a diákok, hogy megmutassák szüleiknek, tanáraiknak mit tanultak a tanév alatt, miben tehetségesek. A különböző versenyeken eredményesen szereplő tanulók oklevelet és ajándékkönyveket vehettek át.

 

2014.04.11   Somvirág rajzpályázat

Évről-évre egyre többen jelentkeznek az Eötvös iskola által kiírt Somvirág című pályázatra, ezúttal négyszáz diák és óvodás küldött be valamilyen alkotást. A téma ezúttal a Balaton volt, az ünnepélyes díjkiosztón sokan kaptak értékes ajándékot.

 

2014.03.13   Magyarság gyermekszemmel

Az ökoiskolaként működő Eötvös Loránd Általános Iskola rendszeresen ír ki kreatív pályázatot, ezúttal a szabadságharchoz kapcsolódóan várták a pályaműveket. A "Magyarság gyermekszemmel" elnevezésű pályázatra hetvenen jelentkeztek, az ünnepélyes díjátadót csütörtökön rendezték meg.

 

2013.09.02   Tanévkezdés az általános iskolákban

Ettől a tanévtől számos változás kezdődik az alapfokú oktatási intézmények életében.Felmenő rendszerben bevezetik a kötelező hit- és erkölcstan oktatást, a mindennapos testnevelést, valamint elindul az egész napos iskola rendszere. A füredi iskolák felkészültek a változásokra. A délutáni programok közül a sport, a különböző szakkörök és a felzárkóztatás kerül majd a középpontba.

 

2013.05.28   Új edző az SZ-L BAU Balaton Vívóklubnál

Májustól Puskás Gábor személyében új edzővel erősített az SZ-L BAU Balaton Vívóklub. Örvendetes hír,hogy az Eötvös iskola vívó terme egész nyáron nyitva tart,így a sportolni vágyó fiatalok minden nap edzhetnek,és lehetőség nyílik napközis táborra is.

 

2013.04.05   Rajzpályázat Csehné Szabó Ilona emlékére

Több mint 300 alkotás érkezett arra a rajzpályázatra, melyet az Eötvös Loránd Általános Iskola néhány éve elhunyt pedagógusának Csehné Szabó Ilona emlékére hirdettek. Nemcsak füredi, hanem környékbeli iskolások, óvodások is küldtek képeket. A téma a természet, a tavasz volt, melyet a gyerekek különböző technikákkal ábrázoltak. A legszebb munkákból az iskola aulájában látható kiállítás.

 

2013.01.26   Az Eötvös iskola jótékonysági bálján

Január 26-án tartották az Eötvös iskola bálját. Hagyomány már az intézményben, hogy a szülői munkaközösség által szervezett est bevételét a gyerekek javára, jótékony célokra fordítják. Idén az összegyűlt pénzből, a szülők segítségével kerti bútorokat fognak készíteni, így lehetőség lesz arra, hogy akár az udvaron is tartsanak egy-egy tanórát.

 

2012.06.15   Ballagások az általános iskolákban

138 diák búcsúzott a hétvégén a füredi általános iskoláktól. A hagyományos ballagásokon ünnepi díszbe borultak az intézmények, a folyosókon és az udvaron is virágfüzér várta a diákokat. A továbbtanulási arány nagyon jó, szinte minden gyermek továbbtanul valamelyik helyi, vagy megyei középiskolában.

 

2011.08.31   Becsengettek az általános iskolákban

Szeptember 1-én megkezdődött az új 2011/2012-es tanév, ezen a napon Balatonfüreden 985 általános iskolai tanulónak csengettek be. A városban összesen 120 kiselsős ült be az iskolapadba, őket mindhárom iskolában ajándékkal várták. A nyár sem múlt el tétlenül az intézményekben, mindenhol történtek kisebb-nagyobb felújítások. A diákok ezen a héten már elkezdték a komoly munkát, legközelebb az őszi szünetben, október 29. és november 6. között pihenhetik ki magukat.

 

2011.06.16   Balatonfüred két iskolája újult meg

Balatonfüred két tanintézménye, a Radnóti Miklós-, valamint az Eötvös Loránd Általános Iskola energetikai korszerűsítése valósult meg az Új Magyarország Fejlesztési Terv Környezet és Energetika Operatív Programja keretében. A 160 milliós beruházás projektzáróját a napokban tartották.

 

2011.02.15   Okostáblák az általános iskoláknak

Új számítógépeket és úgynevezett interaktív, okos táblákat kapnak a helyi általános iskolák és a pécselyi általános iskola. A 41 és félmillió forintos értékű uniós pályázatnak köszönhetően már szerelik a táblákat az iskolákban.

 

2010.11.25   25 éves az Eötvös iskola

1985. november 5-én nyitotta meg kapuit a III. számú általános iskola, mai nevén az Eötvös Loránd Általános Iskola. A negyed évszázados jubileum alkalmából 25 napig tartó programsorozatot, majd zárásként gálaestet rendeztek az intézményben. A jelenleg felújítás alatt álló iskola gáláján, dr. Bóka István polgármester köszöntőjében azt mondta, egy iskolát nem a külső szigetelés, vagy a kicserélt nyílászárók és a falak színe, hanem a benne folyó munka minősít és ebben a minősítésben az Eötvös iskola kiemelkedő eredményeket ért el.

 

2010.08.31   Tanévkezdés az Eötvös iskolában

Hazánkban szeptember 1-jén 760.110 tanuló számára kezdődött meg az általános iskola. Szerda reggel összesen 980 diáknak csengettek be a füredi általános iskolákban, ezzel megkezdődött az új tanév. A Radnótiba 52, az Eötvös iskolákban szintén 52 kis elsős kezdi meg tanulmányait, a Bem iskolába 25-en iratkoztak. Kedden mindhárom általános iskolában megrendezték az tanévnyitó ünnepélyeket.

 

2009.11.24   Egészségnap az általános iskolákban

Egészségnapot tartottak mindhárom füredi általános iskolában, amelyen valamennyi évfolyam részt vett. A gyerekek saját maguk készítettek egészséges ételeket, rengeteget mozogtak és hasznos tudnivalókhoz jutottak, pl. a tisztálkodásról, fogápolásról és helyes táplálkozásról. A hagyományos rendezvényt az iskolák önerőből nem lennének képesek megrendezni, ezért az önkormányzat és külső cégek, vállalkozások is támogatták a gyerekek egészségnevelését.

 

2009.10.21   Új vívóterem Füreden

A napokban ünnepélyesen is felavatták az Eötvös iskola tetőterében kialakított új vívótermet, amelyet délelőtt az általános iskola, délután a vívó klub használ majd.

 

2009.08.31   Becsengettek az iskolákban

Kedden az ország összes általános iskolájában megkezdődött a tanítás. A füredi általános iskolákban 100 kis elsős kezdte meg tanulmányait. A nyári szünetben valamennyi oktatási intézményben elvégezték a szükséges felújítási munkákat.

 

2008.09.03   Tanévkezdés a füredi általános iskolákban

Megkezdődött az új tanév. Balatonfüreden több mint 1000 általános iskolásnak csengettek be hétfőn, ahogy ez lenni szokott természetesen a legkisebbek, vagyis az elsősök izgultak a legjobban. Mindhárom füredi általános iskolában igyekeztek barátságos környezetet kialakítani az új tanévben.

 

2008.07.16   Ősztől ingyen vitorlázhatnak a füredi diákok

Együttműködési megállapodást kötött a Balatonfüredi Yacht Klub és két füredi általános iskola: a Radnóti és az Eötvös. A szerződés értelmében szeptembertől a jelentkező gyerekek ingyen kezdhetik el tanulni a vitorlázás alapjait. A Yacht Klub azt szeretné, ha az utánpótlásnevelést a környékbeli gyerekek köréből tudná biztosítani. Az iskolaigazgatók pedig örömmel vették a kezdeményezést.

 
 
 
Minden jog fenntartva.  Copyright © 2005-2024 Füred Stúdió Televíziós Kft.  |  Moderálási alapelveink  |  Adatkezelési elveink  |  Developed & Designed by GEKKOSOFT